Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-31 / 26. szám

1996. január 31., szerda Ország - Világ 5. oldal Az Európai Unió osztrák „ha­tárvidékének” fejlesztésére szánt 30 millió ECU-ből mint­egy 11 millió (kis híján 15 mil­lió dollár) jut az osztrák-ma­gyar határ menti kapcsolatok élénkítésére - jelentették be kedden az Európai Bizottság brüsszeli központjában. Auszt­ria burgenlandi és bécsi körzete részesülhet majd az uniós se­gélyből, magyar oldalon pedig három megye, Vas, Sopron és Zala lesz az együttműködés kedvezményezettje. Markó Béla szerint a román oktatási törvényt módosítani kell, mert csak így lehet kikü­szöbölni a nemzeti kisebbsége­ket sújtó előírásait. Az RMDSZ szövetségi elnöke keddi sajtóér­tekezletén visszautasította Tő­kés László korábbi állításait, és közölte: sem az előző, sem a je­lenlegi magyar kormány nem próbált beavatkozni a szervezet belső ügyeibe. A szlovák-magyar alapszer­ződés pozsonyi ratifikációs fo­lyamatának mielőbbi befejezé­sét sürgette'keddi sajtótájékoz­tatóján Juraj Schenk szlovák külügyminiszter. Ivan Gaspa- rovic szlovák parlamenti házel­nök viszont azt hangsúlyozta, hogy Szlovákiát „senki sem sürgeti”, s az egyoldalú pozso­nyi „értelmezési határozat” el­készülte után a vita márciusban folytatódhat. Ismeretlen tettesek kedd hajnalban fölrobbantották a he­lyi mecsetet az észak-oszétiai Vlagyikavkazban. Személyi sé­rülés nem történt, de az épület­ben súlyos károk keletkeztek. Közben a dél-oroszországi asztrahanyi területen harcké­szültségbe helyezték a helyi belügyi szerveket, mivel cse­csen fegyveresek újabb terror- támadásától tartanak. A lengyelek egyharmada in­kább Józef Oleksynak hisz, s úgy véli, hogy a lemondott kormányfő ellen megfogalma­zott gyanúsítások alaptalanok. A legfrissebb közvélemény-ku­tatási adatok szerint a megkér­dezettek 29 százaléka hajlik arra, hogy az Oleksy ellen föl­hozott vád igaz, azaz a politikus az oroszoknak kémkedett. Két támadást intéztek ked­den izraeli repülőgépek mu­zulmán gerillák dél-libanoni ál­lásai ellen. A fegyveres akciót valószínűleg megtorlásul szán­ták amiatt, hogy hétfőn, az iz­raeli határtól mintegy 500 mé­terre északra gépkocsiba rejtett, nagy erejű pokolgép robbant. Óriásibébit szült egy mexikói asszony. A több mint hétkilós gyermek Mexikó történetének eddigi legsúlyosabb újszülöttje. A jelentések szerint anya és gyermeke jól van. Nyilatkozik Szabó József, a paksi erőmű vezérigazgatója Atomügyek Pakstól Phenjanig A Greenpeace a nukleáris kísérletek betiltását követelte A Greenpeace nevű nemzetközi környezetvédelmi szervezet húsz tagja kedd reggel odaláncolta magát a németországi gre- ifswaldi atomerőmű vasúti bejáratához, hogy megakadá­lyozza a nukleáris fűtőelemek elszállítását Paksra. A mozgalom szóvivője azzal indokolta az akciót, hogy a „paksi atomerőmű ugyanany- nyira nem biztonságos, mint a német egyesülés után leállított greifswaldi erőmű”. A rendőr­ség kedd délután megszabadí­totta a létesítmény bejáratát a tiltakozóktól. Szabó József, a Paksi Atom­erőmű Rt. vezérigazgatója sze­rint a 235 darab alig használt fűtőelem Magyarországra szál­lításé kölcsönös előnyökkel jár:-A német felet nem terheli ezen fűtőelemek ideiglenes tá­rolásának, majd végleges elhe­lyezésének költsége, a magya­rok pedig lényegesen olcsób­ban jutnak üzemanyaghoz - hangsúlyozta lapunknak. A vezérigazgató nem tartja megalapozottnak a Green­peace azon állítását, amely szerint a paksihoz hasonló atomerőmű Németországban nem kapna működési enge­délyt.- A Paksi Atomerőmű fo­lyamatosan növeli blokkjainak biztonságát, amit legutóbb 1995-ben a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Atomerő­művet Üzemeltetők Világszö­vetsége is a helyszínen ellen­őrzött - mondta a vezérigaz­gató és hozzátette: - A világ mintegy 400 nagy teljesítmé­nyű atomerőművi blokkja kö­zül a legjobb 25-höz tartozik a négy paksi. FOTÓ: FEB/REUTER Észak-Korea kész lehetővé tenni, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség el­lenőrizze nukleáris létesítmé­nyeit - közölte kedden a KCNA észak-koreai hírügy­nökség, miután a szervezet küldöttsége elutazott Phenjan- ból. A rövid jelentés szerint a hatnapos látogatás során a szakértők ellátogattak a Jongbjoni erőműbe is. A környezetvédők világ­szerte üdvözölték az atomkí­sérletek leállításáról szóló hét­fői francia bejelentést. A Greenpeace fölszólította Pá­rizst, hogy lépjen fel a teljes betiltást szolgáló szerződés megkötése érdekében. Kína ugyanekkor bejelen­tette: mindaddig folytatja a föld alatti nukleáris robbantá­sokat, amíg életbe nem lép át­fogó egyezmény a kísérletek betiltásáról. Menekültek is szavazhatnak Kovács László szerint bizalmatlanok a boszniai tárgyalófelek Szarajevóban konkrét és beható tárgyalást folytatott kedden az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet trojkája a három boszniai nemzet képviselőivel. A svájci, a dán és a magyar külügyminiszter megállapo­dott a boszniai felekkel ab­ban, hogy az őszre tervezett választásokon részt vehetnek a külföldön tartózkodó me­nekültek. Flavio Cotti svájci külügy­miniszter, az EBESZ soros el­nöke sajtóértekezletén kijelen­tette: a választások előkészíté­sével az EBESZ történelmi feladatot teljesít. Közölte, hogy ideiglenes választási bi­zottságot alakítottak Robert Frowick nagykövetnek, az EBESZ-misszió vezetőjének irányításával, s mindhárom boszniai nemzet képviselőinek részvételével. Frowick leszögezte, hogy tartják magukat a daytoni egyezményben megszabott ha­táridőhöz, s az aláírástól szá­mított 6-9 hónapon belül megszervezik a demokratikus választásokat. Kovács László külügymi­niszter a találkozó után kije­lentette: a szarajevói megbe­szélésen érezhető volt, hogy nincs bizalom a boszniai tár­gyalófelek között, a feltételek jelenleg nem igazán adottak a választások lebonyolításához. Ennél is bonyolultabb prob­léma a menekültek visszaté­rése - mondta Kovács László, aki mindamellett méltatta a boszniai rendezési folyamat jelentőségét, és kiemelte, hogy Szarajevó mostani képe ha­talmas javulást mutat a tavalyi állapotokhoz képest. Momcsilo Krajisnik, a boszniai szerb parlament el­nöke bejelentette, hogy a pénteken Szarajevóba láto­gató Warren Christopher amerikai külügyminiszter fo­gadja a boszniai szerbek kül­döttségét is. Horn politikusokkal és befektetőkkel tárgyal Témák a svéd asztalon Változatos programot bonyo­lít le Horn Gyula miniszterel­nök február 6-7-én esedékes svédországi látogatásán. A magyar kormányfő Stock­holmban tárgyalásokat folytat svéd kollégájával, Ingvar Carlssomvá\ és a kormány tag­jaival, valamint a parlament be­folyásos tisztségviselőivel. Hóm Gyula vezető üzletembe­reknek előadást tart Magyaror­szág európai felzárkózásának esélyeiről. Kétnapos látogatá­sán a miniszterelnök találkozik dr. Peter Wallenberggel, a leg­nagyobb svéd ipari és pénzügyi csoport vezetőjével is. A Wal­lenberg-csoport a skandináv or­szág nemzeti össztermékének a felét állítja elő; érdekeltsége van - egyebek között - a Sca­nia, a SAAB, az Ericsson cég­ben. Tavaly szeptemberben, dr. Wallenberg budapesti látogatá­sán megállapodás született ar­ról, hogy Magyarország meg­vizsgálja a SAAB-konszem ál­tal gyártott Gripen repülőgépek megvásárlásának lehetőségét. A magyar kormánynak decem­berig kell döntenie, így a téma részletes megvitatása most nem kerül napirendre - tájékoztatott Szentiványi Gábor külügyi szóvivő. H. K. Holnapra várható a kormányzati döntés Nagyobb szociális juttatások Lapunk értesülése szerint a kabinet csütörtöki ülésén szü­letik meg a döntés a nyugdíj- szerű szociális ellátások ősz- szegének emeléséről. Az ille­tékes tárca előterjesztése sze­rint a juttatások összege a ta­valyinál átlag 12 százalékkal lesz nagyobb. Az emelés ugyan január elsejétől hatályos, ám az érintettek azzal számolhatnak, hogy az első emelt összegű ellátást áprilistól folyósítják részükre, az előző há­rom hónapi különbözetet pedig - ugyancsak áprilisban - külön utalásként kapják kézhez. A javaslat szerint azok rendszeres szociális járadéka, akik 1996. december. 31-ig érik el a nyugdíjkorhatárt - 1000 forinttal, s a nyugdíjkor­határt be nem töltötteké 600 forinttal nő. így az előbbiek 9 400, az utóbbiak 9 ezer forin­tot kapnak. Tizenkét százalékkal lesz több az átmeneti járadékosok pénze, hasonló arányban, de legfeljebb í 28 800 forintra emelik az egészségkárosodási járadékot. A rokkantsági jára­dék 900 forinttal, 8 700 fo­rintra nő. A vakok járadékát 4 700 forintra emelik, rendsze­res szociális segélyük havi 8 715 forint lesz. Az indítvány szerint a központi szociális segély összege 9 400 forint. A politikai rehabilitációs ellátá­sok 12 százalékkal emelked­nek, a házastársi pótlékhoz és a házastárs utáni jövedelem- pótlékhoz 300 forint kiegészí­tés járul. Az emelésre külön-külön is jogosultak mindazok, akik egyidejűleg több nyugdíjszerű ellátást kapnak. I "KÜLDD A MOSOLYOD" 1 A Föld leghájosahb gyermekei világversenyének magyarországi fordulója I JELENTKEZÉSI LAP , THE NICEST OF THE WORLD HUNGARY ’96 I Nevezz be kedvenc mosolyoddal, mert lehet, hogy te vagy a I legérdekesebb, a legbájosabb! A magyarországi forduló korosztályos I győztesei floridai utazáson vesznek részt és képviselik Magyarországot a I "The Nicest of the World" világversenyen. J Név:....................................................................................................... I Lakcím:..................................................................................................................... I I Irányítószám: .....................Megye:...................................................................... I Születési idő:.............................................................................................................. I A kitöltött nevezési lappal egy ütt küldj egy 12 x 9 cm-es fényképet, ami a I kedvenced és egy évnél nem régebbi. Nevezési laponként csak egy gyerek nevezhet. I A jelentkezési lapokat a következő címre kérjük küldeni: 1 ATW World Enterprise 1076 BUDAPEST, Thököly út 8. L. — _ _ — — _ _ _ _ ________ _ _ _ _ _ _ _ . O kucaniba készül a kormányfő Szerdán kigördül Ercsiből a délszláv válság bé­kés rendezésében részt vevő Magyar Műszaki Kontingens főerejét szállító utolsó két vasúti sze­relvény. Az Okucaniban szolgálatot teljesítő egy­séget, amely február 3-án kerül hivatalosan az IFOR parancsnoksága alá, a hét végén a minisz­terelnök is meglátogatja. Nem maradnak magukra Kuncze Gábor belügyminiszter Taszáron kijelen­tette: nem történhet meg, hogy az IFOR-csapatok magyarországi csapatait befogadó települések magukra maradjanak gondjaikkal. A kormány az önkormányzatok jogos igényeit kielégíti, minden valószínűség szerint vállalja az elszenvedett ká­rok egy részének megtérítését. Átalakulás előtt az Iposz Az Ipartestületek Országos Szövetsége regionális ágazati, szakágazati érdek-képviseleti szervezetté kíván válni. Ennek jegyében a tegnapi közgyűlé­sen szakmai képviselőkkel bővítették ki az or­szágos elnökséget. Társulás a feketegazdaság ellen A feketegazdaság visszaszorításában érintett ha­tóságok képviselőiből eddig hét megyében ala­kult meg a kormány gazdaságvédelmi koordiná­ciós bizottságának térségi szervezete. Ennek tag­jai együtt lépnek fel a gazdasági bűncselekmé­nyek és elkövetőik ellen. Oktatási hitelt javasolnak Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió elfogadja a tandíj bevezetését a felsőoktatásban, de 50 mil­liárd forintos oktatási alapot hozna létre a privati­zációs bevételek egy részének átcsoportosításá­val. Ebből kedvezményes kamatozású kölcsönt adnának a rászorulóknak. A drágább gyógyszerek mellett A Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületé­nek keddi nyilatkozata szerint a hazánkban re­gisztrált 3000-es gyógyszerpalettából alig 20 készítményt fejlesztettek ki eredeti magyar ku­tatások alapján. Az olcsóbb és régebbi orvos­ságok pedig általában kevésbé hatékonyak, mint a korszerűek. Lamperth Mónika a szocialista frakció kétnapos tanácskozásáról „Jók a hajósihoz hasonló műhelyek” Higgadt, munkára orientált, személyeskedés nélküli két napnak nevezte az MSZP parlamenti képviselőcsoportjá­nak tegnap véget ért tisztújító ülését Lamperth Mónika, akit Toller Lászlóval együtt megerősítettek frakcióvezető­helyettesi posztján. A harmadik helyettes, Tompa Sándor helyére Burány Sándor lép. A képviselőcsoport munkáját továbbra is Szekeres Imre irányítja. A tanácskozáson elhangzott, hogy a koalíciós partnert faj­súlyos kérdésekben - ha az egyeztetés sikertelen, és a saj­tóban sem tisztázódnak a két párt közötti nézeteltérések - egyszerűen le kell szavazni. Ez meglehetősen kategoriku­san hangzik akkor, amikor a kormányzó pártok közötti vi­ták elcsöndesültek. Újabb „belviszályok” előrejelzéséről van szó? - tudakoltuk Lam­perth Mónikától.- Én az egyeztetésre, a koa­líciós válságok megelőzésére tenném a hangsúlyt - hangzott a válasz. - Persze, ha az MSZP biztos a maga igazá­ban, 54 százalékos felelőssé­gével bizonyos határon túl nem engedhet, hiszen a válasz­tók elsősorban rajtunk kérik számon a döntéseket.- Mi a véleménye a frakción belüli nézeteltérésekről?- Meggyőződésem, hogy igenis szükség van a hajósihoz hasonló szellemi műhelyekre, ahol kötetlenül vitázhatunk egymással. - Néhányan azért berzenkednek mégis az úgyne­vezett áramlatok, csoportosulá­sok ellen, mert gyakran nem le­het eldönteni, hogy az ilyen­olyan rendezvényekre kik kap­tak meghívást és kik nem.- Összességében milyen benyomással távozott a ta­nácskozásról?- Azzal, hogy felfogásom szerint valahogy így kell dol­goznia egy kormánypártnak: önkritikusan, de nem szemé- lyeskedően, megfogalmazva a soron következő időszak konk­rét tennivalóit. - Újraválasztá­somtól függetlenül nagyon jól éreztem magam ezen a két na­pon. Takács Mariann

Next

/
Oldalképek
Tartalom