Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-20-21 / 17. szám

2. oldal Magyar Kultúra Map ja 1996. január 20., szombat Csak a kultúránkban nem csalódtunk Részletek a Magyar Népművelők Egyesülete felhívásából A műveltség megalapozója az iskola, háttere a család, mo­torja az egyéni törekvés. De a közösségi művelődésnek és a kulturális rendezvényeknek a legfontosabb bázisát a műve­lődési otthonok adják. Ma ez az intézményrendszer súlyos gondokkal küzd. Évek óta romlik a legtöbb ház hely­zete, az 1996-os költségvetés azonban a végleges tönkretéte­lét okozhatja ennek a hálózat­nak. A rendszerváltás óta létező normatív közművelődési támo­gatást a kormány megszüntette. Ez a lakosonként évi 250 Ft volt az egyetlen biztos állami támo­gatása a területnek. Hivatalosan nem az összeg megszüntetésé­ről, hanem „beolvasztásáról” beszélnek, mivel az általános te­lepülés-üzemeltetési költség címe mellé odaírták a közműve­lődési és még ezenkívül a sport- feladatokat. Ennek a rovatnak a tavalyi 3820 Ft/fő keretét eköz­ben lecsökkentették mindössze­sen 3398 Ft-ra... (A folyamatosan romló kö­rülmények) ellenére 1994-ben 5112 alkotó közösséget, 11 492 tanfolyamot, 47 882 ismeretter­jesztő előadást, 55 603 műsoros estet szerveztek a művelődési otthonokban. Bevételük megha­ladta az egymilliárd forintot. Az elmúlt években végtelenül sok csalódás ért mindannyiun­kat, az országnak alig van olyan ipari vagy mezőgazdasági ter­méke, amire büszkék lehetnénk. Színvonalas múzeumok, kon­certek, nagy rendezvények nél­kül idegenforgalmunk sem lenne vonzó. Szinte kizárólag csak kultúránkban nem csalód­tunk, úgy tűnik, csak ez az, ami­ben nem maradunk el a fejlett országoktól... Számos eredményünk megy veszendőbe, hogyha a megszo­rító intézkedések folytatódnak. Nemzeti azonosságtudatunkat és életünk európai minőségét meghatározó értékeinket veszít­jük el, elenyészően kis összegek miatt. A politikusok hajlamosak kultúrára költött milliárdokat emlegetni, és az első hallásra a gazdasági nehézségekhez ké­pest talán soknak is tűnik. A va­lóság azonban az, hogy a kor­mány és az önkormányzatok többsége a költségvetésnek 1 százalékát, azaz egyetlen egy százalékát költi a kultúrára, könyvtárra, múzeumra, szín­házra, művelődési házra, egye­sületekre és mindenre. Ráadásul az intézmények az így kapott szerény összegeknek több mint a felét visszafizetik az államnak különböző adók formájában. Ha a ma itt maradó (az állami, il­letve az önkormányzati költség- vetések) 0,5 százaléka 0 száza­lékra csökken, akkor az a teljes kulturális intézményrendszer végleges összeomlásához ve­zethet, viszont az ország vagy egy-egy önkormányzat gazdál­kodásában az így „megnyert” összeg semmiféle érzékelhető javulást nem okoz. A pénzügyi vezetés gyakran arra hivatkozik, hogyha kevés a pénz, akkor a család is a kulturá­lis kiadásait csökkenti. Ez lehet­séges, de kevés olyan család van, amelyik havi 20 000 forin­tos jövedelméből mindössze 200 forintot költ könyvre, új­ságra, televízió-előfizetésre, színházjegyre, a gyerek tanfo­lyami díjára, egyszóval kultú­rára - és ennek a 200 forintnak a csökkentésével akarná rendbe hozni pénzügyeit. Meggyőződésünk, hogy a művelődési otthonok az egész­séges, józan és tartalmas élet segítésével forintban kifejezhe­tően is több hasznot hajtanak, mint amennyibe kerülnek. Kultúraközvetítő munkájuk mellett a művelődési otthonok fenntartanak egy épületet, mely számos településen a közösségi együttlét szerves színtere és önmagában is nagy értéket kép­visel: választási gyűléseknek, kulturális egyesületek rendez­vényeinek, iskolai ünnepségek­nek, báloknak és fórumoknak a helyszíne. Kultúránk és közéletünk egy­aránt csorbulna, hogyha ezek­nek az intézményeknek a száma tovább csökkenne, feltételeiket ellehetetlenítenék. Ezért kérjük minden kedves látogatónkat, csoportjaink tag­jait és a kultúra minden barátját, hogy segítsen megvédeni közös otthonainkat, hallassa hangját érdekünkben, lépjen fel a meg­gondolatlan, csak pénzügyi szempontokat tekintő további csökkentések és intézménybe­zárások ellen. Budapest, 1996. január 4. A Magyar Népművelők Egyesülete elnöksége nevében: Földiák András elnök „Üres a fészek...” Tóth Csabával, a Magyar Nép­művelők Egyesülete országos el­nökségének tagjával, az egyesület megyei szervezetének elnökével Salgótarjánban beszélgettünk.-Hogyan született meg a fel­hívás, s miért a Magyar Kultúra Napja alkalmából?- Szakmánk részt vett a Par­lament előtti tavalyi tüntetésen, de nem csatlakozott a pedagógu­sok sztrájkjához. Sajátos helyze­tünk és kis létszámunk miatt ugyanis nem vagyunk sztrájkké­pesek. Most azért hallatjuk han­gunkat, hogy jelezzük, a sztrájk­tól való távolmaradásunk nem az egyetértést fejezi ki a kultúrát negligáló kormánytörekvéssel. A döntéshozók és döntéseik követ­kezményeit elszenvedők együttes felelősségére szeretnénk felhívni a figyelmet a kultúra napján.-Allnak-e még Salgótarján művelődési házai?-Az épületek állnak. Nem is olyan régen még minden üzem­nek volt művelődési háza, ma lé­nyegében egy sincs (síküvegy- gyár, öblösüveggyár, tűzhely­gyár, acélgyár, bánya). Mostaná­ban a Kohász Művelődési Köz­pontban van valamilyen újraé­lesztési kísérlet, s valami történik az öblösben. Ugyanakkor Zagy- vapálfalván tavaly megszűnt az ifjúsági művelődési ház önálló­sága. Az egy évtizeddel ezelőtt élénk kulturális életet élő 11 pe­remkerületi ház is megszűnt. A maradék nyolc intézmény az ön- kormányzat döntése értelmében a továbbiakban nem működik in­tézményként. Az egyetlen biztató jel, ha e helyeken lesz kellő civil akarat, akkor a majdani kulturális egye­sületek ezen épületeket részben vagy teljes mértékben birtokol­hatják. -ér Tovább szűkül a kulturális mozgástér A már bejelentett áremelések és költségvetési csökkentések miatt, az 1966-os esztendő az eddigieknél is nehezebb lesz a kulturális intézmé­nyek, a kultúra művelői számára is. Vagyis - s ezt éppen a Magyar Kultúra Napján érdemes hangoztatni - tovább szűkül a kulturális mozgástér Nógrádban is. Hovatovább alkalmi bemutatókra, vendég­látó- és kereskedelmi helyekre és akciókra, esetleg kis kiadványokra, még valahogyan fennmaradt művelődési házakra korlátozódik. Szaporodnak az aggasztó je­lek. Például hosszú évtizedek után legutóbb elmaradt egy or­szágos találkozó, az irodalmi színpadi napok rendezvénysoro­zat Balassagyarmaton, múlt év augusztusában nem rendezték meg a Palóc Szőttest Hollókőn, háromszor maradt el az országos szabadtéri szoborkiállítás Salgó­tarjánban, tavaly a Nógrádi Me­cénás Alapítvány egyetlen fillért sem adott a megyei kulturális élet támogatására, beszűkülni látszik az állami és önkormányzati me­cenatúra mellett az országos és a helyi alapítványok támogatása. A megyei művelődési intézmények mind szorongatottabb helyzetben vannak, és így tovább. Nógrád megyében különösen fejletlen az infrastruktúra. így nem kétséges, hogy a normatív közművelődési támogatás beol­vasztása a település-üzemeltetési költségekbe, a művelődés teljes esélytelenségével jár. Mi várható? A Nógrád Megyei Közművelődési Központ munka­társai szerint is további pénzki­vonással kell számolni. Most már lesz hivatkozási alap is ahhoz, hogy „megindokolják”, miért nem adnak pénzt. Szimbolikusan sincs pénze az államnak a kultú­rára, s ez félreérthetetlen gesztus. A kultúra sorsa attól függ, hogy ezután mennyire lesz erős a helyi társadalom. A művelődési há­zaknak is az az egyetlen esélye, ha erős helyi civil szerveződések veszik át településeinken a kez­deményezést. Menteni kellene, ami még menthető. Mi lehet a helyi társadalmak szervezésében kiemelkedő sze­repet játszó megyei közművelő­dési központ stratégiája? Még nagyobb erőfeszítéssel kívánják szervezni a helyi társadalmat, tar­tani szeretnék az állásokat, amíg csak lehet. Hiszen, amiről önként mond le egy társadalom, azt soha többé nem lehet visszaszerezni. Különösen szomorú, ha éppen a kultúrájáról mond le. -mér 1996. január 20., szombat Egyesület 7. oldal Jobban szerette a dohányfüstöt a tömjénnél Éves közgyűlését január 16-án tartotta a Mikszáth Kálmán Tár­saság Salgótarjánbam, a Nógrádi Történeti Múzeumban. Az 1993-ban alakult társaságnak jelenleg 206 tagja van, alakulása óta csaknem hetven százalékos a taglétszám növekedése. Leg­többen, 76-an nógrádiak, 64-en budapestiek, de minden megyé­ből vannak tagjai, s nyolc országból tizennégyen szintén bekap­csolódnak a társasági tevékenységbe. A közgyűlés fő témája az 1997-es Mikszáth-év előkészítése volt. umok igazgatója, aki a hoipácsi felújítási és az az új Mikszáth-ki- állítás szakmai, anyagi kérdései­ről, dr. Németh János, a Mik­száth Kiadó igazgatója, aki a ki­adványokról, Pál József, a Palóc­föld főszerkesztője, aki a folyói­rat évfordulós előkészületeiről, Erdős István, a TIT Nógrád Me­Záhonyi Nagy Mihály: Mikszáth A közgyűlés résztvevőit dr. Kovács Anna, a társaság titkára köszöntötte, aki emlékeztetett arra hogy száz évvel ezelőtt már volt egy Mikszáth-társaság. A Pesti Hírlap 1893. október 23­24. száma számolt be a társaság­ról, ahol például Szabó Endre a mester tiszteletére szerzett köl­teményét olvasta föl. „S a társa­ság, ha volt, ivott...” - áll a többi között a bohém hangvételű köl­teményben. Érdekes, ahogyan Mikszáth reagált a cikkre. Az írót a cikk megjelenése után sokan ugratták, Jókai is megjegyezte: „Hát már társaságod is van?” Az író pedig azt írta: „Elek-e én még, vagy a halál után va­gyok?..." S aztán hangoztatta, hogy neki ugyan van egy Mik- száth-asztala, kilenc pajtással, ahol kavarog a füst, de nem a tömjén, s ez nem társaság. Középpontban Horpács Dr. Praznovszky Mihály, a Mikszáth Kálmán Társaság el­nöke a múlt évi tevékenységről egyebeken kívül elmondotta, részt vettek a pásztói Mikszáth- ünnepségen, a Kerepesi úti ko­szorúzáson. Németh G. Béla aka­démikus tartott előadást az íróról. Megvolt a horpácsi nap is, ahol Levendel Júlia és Horgas Béla, továbbá a Lyukasóra szerkesztői, Szakonyi Károly, Hatvani Dá­niel, Varga Domokos, Csák Gyula voltak a vendégek. Már az 1997-es Mikszáth-év előkészületeivel is összefügg, hogy a társaság közreműködött az emlékbizottságok megszerve­zésében. Jövőre lesz Mikszáth Kálmán születésének 150. évfor­dulója, amelynek megünneplése előkészítésére a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és Nógrád Megye Közgyűlése meg­alakította a Mikszáth Kálmán Emlékbizottságot, s külön nóg­rádi bizottság is alakult. Az 1997-es évfordulós ünnepségek­kel összefüggésben megkezdték, illetve folytatták a tudományos munkát, tanulmánykötetek szer­kesztését, kézirat-katalógus, bib­liográfia stb. kiadásának előké­szítését, szlovákiai, lengyel és erdélyi tárgyalásokat folytattak a közös programok érdekében. Mikszáth-díj alapítása, Szklabo- nyán Mikszáth-szobor felállítása, Mikszáth-érem vagy plakett kia­dása stb. is szerepel az évfordu­lós események között. Dr. Praznovszky Mihály han­goztatta, egész Nógrád megyét mozgósítani kívánják, mert az évfordulós ünnepség olyan lesz, amilyenre Nógrád formálja majd. S középpontban Horpácsnak kell állnia, ahol az emlékhely és -kiál­lítás felújítása a legfontosabb te­endő. Az én Mikszáthom Ezt a címet viseli dr. Praz­novszky Mihály készülő tanul­mánykötete. Voltaképpen azon­ban erről szólnak Réti Zoltán Mikszáth-akvarelljei, vagy a pásztói Mikszáth gimnázium Utazás Palócországban című, 1987-ben megjelent könyve, amit az évfordulóra újra kiadnak. S er­ről beszélt a közgyűlésen dr. Horváth István, a megyei múze­gyei Egyesületének ügyvezető igazgatója, aki a tervezett prog­ramokról szólott, és még többen a jelen lévők közül. Mikszáth és a Nemzeti A társaság vendége ezúttal Ab- lonczy László, a Nemzeti Színház igazgatója és Be ke Sándor ren­dező volt. Február közepére ter­vezi a színház társulata Beke Sándor rendezésében a Szent Pé­ter esernyője című Mikszáth-be- mutatót. Szakonyi Károly drama­tizált változatának főbb szerepei­ben Béres Ilonát, Sinkovits Imrét, Végh Pétert, Rékasi Károlyt, Fa­zekas Andreát láthatja a közön­ség. Ablonczy László elmondotta, bár különböző típusú nemzeti színházak működnek Európában, valamennyinél közös az, hogy 75-80 százalékban saját szerzői­ket, illetve nemzeti darabjaikat játsszák. Szükség volt tehát arra a szellemi fordulatra, amelyet 1991 óta kíván megvalósítani a Nem­zeti élén. Ehhez tartozik, hogy például Madách Imre és Mik­száth Kálmán nélkül nincs Nem­zeti Színház. Ha másként nem megy, akkor dramatizálva jelen kell lennie Mikszáthnak. Szako­nyi Károly elkészítette a Szent Péter esernyője dramatizált vál­tozatát, Beke Sándor, a Felvidék szülötte, aki ismeri ezt a világot, megrendezte. Olyan időket idéz a darab, amikor magyarok, tó­tok, zsidók, és minden más ná­ció boldogan éltek együtt. A mostani napi politikai gyűlölkö­désben nagyon is időszerű ez a darab. Szent Péter esernyője A Nemzeti Színházban február 16-án lesz a Szent Péter eser­nyője bemutatója.- E műnek rengeteg dramati­zált változata volt, Szakonyi Ká­rollyal azon vitatkoztunk, hogy én hogyan látom Mikszáthot - mondta Beke Sándor. - Szerin­tem azért nem sikerültek igazán a mű korábbi dramatizált változa­tai, mert rosszul ismerjük az írót. Én azt vallom, Mikszáth Hasek- kal, vagy éppen a mai Hraballal vehetné föl a versenyt, hiszen majdnem abszurd, mindig a kü­lönöst írta meg. Nála a reális ál­landóan abszurd helyzetbe for­dul. Ezt vettem figyelembe a Szent Péter esernyője rendezésé­nél is. Hogyan?- Vízióba fogalmazott külö­nös történeteket próbáltam szín­padra vinni. E szép és szellemes világ megfogalmazása különös gondot jelentett. Filmes látás­módot igyekeztünk megvalósí­tani a rendezés során. Például csak képváltás van, és nincs díszletváltás. Közben az oldalfa­lakon vetítünk is, szép, napra­forgós és hegyi tájakat. Mik­száth is megjelenik Sinkovits Imre személyében. Ami még ér­dekes, a képváltások alá a felvi­déki Gimes együttes szolgáltatja a zenét. Azt hiszem, előadásunk érdekessége, hogy ezúttal nem az anekdotikus, lassú, pipás mód­szert követjük, inkább a vagyon­szerzés aktuálisan izgalmas útját mutatjuk be. Miután pontatlan, vagy éppen nincs is Mikszáth- képünk, fontos lehet tudni, ho­gyan látta ő a világot, köznapi gyarlóságainkat. Ha mai ostoba­ságaink tükrében ezzel szembe merünk nézni, akkor már érde­mes volt megrendezni a Szent Péter esernyőiét. (bte)j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom