Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-02 / 1. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. január 2., kedd Palócvilág minden második héten Örömteli ünnepi hírt közölhetünk olvasóinkkal: január 6-án - és utána minden második hét végén - megjelenik a Palócvi­lág, a Nógrád Megyei Hírlap kulturális melléklete. Lapunk új tulajdonosa, az Egri Nyomda Kft. egyrészt kellő anyagi erőforrással, másrészt a helyi társadalom iránti fellelős- séggel, s nem utolsósorban jövő­tudattal rendelkezik ahhoz, hogy érzékelve e tájegység jelen álla­potát, a gazdasági és szociális fejlődés megakadását, melyből következik a kultúra háttérbe szorítottsága is, sajátos lehető­ségeivel új fórumot teremtsen az irodalom és a művészetek helyi művelői számára. Ok az örömre az is, hogy az új kezdeményezés máris élénk és kedvező visszhangot váltott ki olvasóink körében, amikor múlt év december 2-ikán bemutatko­zásként, szándékunk érzékelte­tésére megjelentettük az első, színes Palócvilágot. Szóban, te­lefonon és levélben sokan mondták el véleményüket, fo­galmazták meg jókívánságaikat, s mindazt, amiről olvasni sze­retnének a Palócvilágban. Erre a megtisztelő érdeklődésre ezután is számítunk, és úgy véljük, biz­ton építhetünk. Szükség is van erre, hiszen a gazdasági, politi­kai, társadalmi átrendeződés mind szélesebb rétegek számára súlyos hátrányokkal jár, amit nem takar el a közélet túlideolo- gizáltsága, s csak súlyosbít a he­lyi társadalmak, szakmai cso­portosulások szétesettsége. A kultúra segítheti ahhoz a helyi társadalmakat, hogy a je­lenleginél szilárdabb éntudat birtokában megszervezzék poli­tikától független helyi közössé­geiket, a „szabadság kis szige­teit”, felszínre hozzák értékei­ket, múltismerettel tervezhessék a jelenben a jövendőt. Miről szól a kultúra, az irodalom, a művészet, ha nem erről? S miről szólna a Palócvilág, ha nem er­ről? Kívánjuk, hogy olvasóink­nak öröme teljék benne! Hello, Joe ! ellő, Hungary! - így a vá­lasz - miközben nem az idei nap barnította arc mögül fülig ér a mosoly; beszélj csak magyarul, értem én a nyelvet. Evek óta készülök Európa kö­zepébe, itt e földön meg ez a nyelv járja. Európában lenni évtizedek óta vágyom. Sokat mesélt apám e tájról, aki géppel szállt fölé. Csodála­tos látvány volt - mesélt a jó öreg - ahogy gépének terhétől megszabadult, rommá, füstté, siralmassá vált az enyhe dom­bok Övezte táj. Dobogott is a szívem, látni apám remekművét - micsoda nagyszerű katona volt. Az időjárás is kedvezett, ahogy Magyarországra lép­tünk, szikrázó napsütés, majd a 86-os úton hópelyhek hullottak sűrűn egymás után, nyögtek is a motorok - mondtam Sam-nek, mintha csak apám emlékét idéznék ezek a gépek. Apám meséiből a gépek nehéz moraja volt az eredeti. Majd nem tetszik a sok fehér­ség a barátoknak, ez már nem is Európa - így szólt George. Egy másodperc és se előre se hátra, megálltak a dunántúli télben, a félelmetesnek, legyöz- hetetlennek reklámozott gép­óriások. S ekkor teljesültek évtizedes vágyaim, mert mellettünk te­remtek valamiféle európai jár­gányok és percek alatt Szom­bathelyre értünk velük - amik­ről apám is mesélt. Az ablak mellett ültem, néztem-néztem a csendes tájat, sehol egy romba dőlt ház, kis minipaloták úton útfélen. Az utcák szabályosak, élő, mozgó emberek, templo­mok, egy- és kéttornyúak; cirá­dás falak, majd betonépületek, neonvilágítás és higanygőzös lámpák, mintha csak New York­ban járnék. Felkiáltottam: -Hol van itt apám műve?! Hol van itt Eu­rópa?! Kik változtatták meg apám művét?! Hát sehol egy mementó? Legalább egy-két rom maradt volna, ami emlé­keztet. - Miközben e gondola­tok suhantak, cikáztak agya­mon, tépdesték bennem az el­képzelt, felrajzolt emléktájak, a járgány megállt egy szálloda előtt. No, ez már Európa! Ha hosszú volt is az út, csak eljutot­tam Európába. De hogy juthat­nék Szibériába? - mondja Joe -, ha a Pannon-földi hó is olyan torlasznak látszik, ame­lyen nehéz az út Európába. őzben vezényszó hallat­szott, majd gyors hátra arc következett. Megjelentek a szmokingos pincérek. Estebédet adni az Európába jövőknek. Kalotai László Kinek a jobb-, kinek a baloldal - dr. Sárközi Tamás professzor szemével Kényszerpályán a kormány(?) Változtak a körülmények, a problémák azonban a korábbi­akkal azonosak maradtak, a közvélemény pedig hatéko­nyabb kormányzati működést kíván - az illetékesek keresik is a kiutat. A hatékonyságnak nincs köze a Bokros-prog­ramhoz - mondotta a többi között dr. Sárközi Tamás pro­fesszor, aki a közelmúltban Salgótarjánban, a Megyei Jo­gászegylet meghívására tartott előadást és ahol a kormány­zati működésről fejtette ki részletesen is a véleményét. Most ennek az eseménynek néhány gondolatát villantjuk fel azzal, hogy elöljáróban hangsúlyozzuk: a professzor úr többször kijelentette: az ő véleményével nem mindenki ért egyet. Lassúság és kapkodás Úgy vélekedett, hogy a kö­rülmények változtak, a prob­lémák viszont a korábbiakkal azonosak maradtak, a közvé­lemény pedig hatékonyabb kormányzati működést kíván. Ezzel kapcsolatban a tech­nikai hibákat sorolta fel: a lassúságot, a döntésképtelen­séget, a kapkodást, a túlter­heltséget, a felelősség megfe- lezését, a túlpolitizálást, a komplexitás hiányát, a szak­mai előkészítés leértékelődé­sét, az ágazati szétesést, a ko­ordinációs, valamint a költsé­gek felmérésének képtelensé­gét, a hosszú távú program és ellenőrzés hiányát, a végre­hajtás „ellezseresedését”, me­lyek kísértetiesen azonosak az elmúlt évekével, ugyanakkor ismertek a kormány előtt is. A kormány kényszerpályán halad, válságmenedzselést kellene folytatnia, ami azon­nali döntéseket kíván. Ez utóbbi ellentétes a többpárti jogállamisággal, az alkotmá­nyosság betartásával, ezért a legkisebb rossz művészetét gyakorolja. Nehezíti a helyze­Dr. Sárközi Tamás: „Ellezseresedett kormányzati munka végrehajtása tét, hogy él a korábbi felfo­gás: a problémákat oldja meg az állam. Ugyanakkor vá­laszra vár, hogy az átmenetet ki finanszírozza meg. Szereptévesztésben Szerinte az előző kormány baloldali programot támoga­tott, az utóbbi, a baloldali pe­dig jobboldali megoldást gyakorol, amit az előző kor­mánynak kellett volna elvé­geznie. A szubjektív okok kö­zött említette a túl sok szerve­zetet, amik nehezen koordi­nálhatok, költségesek. Az ál­lamháztartásban jelen van a túlpazarlás és a túlságosan le­robbant állapot. Az 1989-ben elvégzett állami dereguláció következtében a kormányzati apparátus létszáma 63 ezerre csökkent. 1994. elejére pedig 108 ezerre növekedett. Jelen­leg 1 millió 500 ezer ember él ál­lami pénzből, 3,5 millió fog­lalkoztatott mel­lett. Megemlí­tette, hogy a tu­domány képvi­selői azért álltak a baloldali kor­mány mellé, mert meg voltak győződve arról, hogy mene­dzseli őket. Ez a réteg csalódott. A kormány­zati munka ha­tékonyságát erő­teljesen mér­sékli az alacso­nyan képzett szakember- gárda. Emellett nem történt meg az országos hatáskörű szervek felülvizsgálata, érvényesül a kettős alárendeltség. A társa­dalmi érdekegyeztető szerv összetétele nem fejezi ki a va­lóságot. Úgy vélte, szükség van a gazdasági minisztéri­umra, a pénzügyminisztérium pedig a feladat végrehajtásá­hoz teremtse meg a finanszí­rozási feltételeket. A politikai elvek taglalása kapcsán a többi között szóvá- tette, a szakemberek ország- gyűlésből való kizárását. Venesz Károly Élelmiszer, vegyi áru Salgótarján ÉVI ABC, Arany J. u. I. Tel.: 32/310-006. 5 % SIPI-SUPIVEGYESKERESKEDÉS, Nyírfácska u. I.. 5 % Tel.: 32/317-926, Mindennap más élelmiszer, vegyi áru. 5 % DEMKÓ GYULÁNÉ Ybl M„ u. 104. Tel.: 06-30/433-548. 5 % POLGÁR FERENC, Petőfi u. 126. Tel: 32/313-292. 10 % Bátonyterenye FAVORIT FŰSZER, CSEMEGE, Irinyi u. 4. 5 % Szurdokpüspöki „BOTOND-3 BT.,” Szabadság út 169. Mosóporok. 5 % Nagyoroszi STOP ÉLELMISZER, Petőfi u. 4. Tel.: 35/374-317. 10 % Nógrádsipek OLÁH ZOLTÁNNÉ, Árpád út 2. Tel.: Varsány 36. Élelmiszer, vegyeskereskedés 5 % Mátranovák GARAS ABC, Dózsa út 86. Tel.: 32/362-346 Élelmiszer, vegyeskereskedés 5 % Bércéi MOHÁCSINÉ ZSIGMOND PIROSKA, Kossuth tér Zöldség-gyümölcs 5% Varsány ERZSI ABC, Petőfi u. 19. Tel.: 06/60/344-115. Élelmiszer, vegyi áru 5% Ruházat Salgótarján ORIGÓ, Pécskő u.l. 10.000 Ft feletti vásárlás esetén 5 % PRIMO, Rákóczi U.J3. Tel.: 32/313-888,10.000 Ft feletti vásárlás esetén. 5 % TURKÁLÓ Gorkij krt. 21. Ruházat. 10% Balassagyarmat BABA PARADICSOM, Thököly u. 3-5, Tel: 35/314-544. 5 % Bátonyterenye PINGVIN TEAM, Ózdi u. 3. Ruházat, játék, elektromos kisgépek, ajándéktárgy. 10 % Vendéglátás Salgótarján KARANCS SZÁLLODA, Fő tér 6. Tel: 32/310-088, Fax: 32/314-994. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, minibár, terembérek. 20 % MEDVF.S HOTEL, Salgóbánya, Tel: 32/311-966. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, terembérek, uszoda, szauna, tornaterem, teniszpálya, bérleti dijak. 20 % CZIKORA KISVENDÉGLŐ, Fő tér, Tel: 32/311-384. 5 % HB SÖRÖZŐ ÉS ÉTTEREM, Mérleg u. 5. Tel: 32/317-222, . 10 % Balassagyarmat PIZZA GRAFITI, Kossuth u. 1/a. Tel: 06-30/407-534, 06-60/344-346 10 % TÜNDE PRESSZÓ, Rákóczi u. 31., Tel: 35/310-622, 5 % PÁSZTÓ N HOLDFÉNY ESZPRESSZÓ, Fő út 29. 5 % Ipar, építőipar Salgótarján FORGÓ ERŐSÁRAMÚ CENTRUM, Rákóczi u. 76./ J - < ‘ 1 Tel: 32/316-090. Villanyszerelési anyagok 5 % GENERAL BT. Kürtgyarmat út 21., Tel.: 06-30/538-343.Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó 10 % SALGÓTARNSZ KFT, Rákóczi u. 13. Tel: 32/311-622, 10% KESZTA TAPÉTABOLT, Ady E. u.l. Tapéta 5 % MERSZI FRANCIA ÁRUK BOLTJA, Arany J. út 15. padlószőnyeg, tapéta, PVC, ragasztók 5 % Balassagyarmat TÓTH ANDRÁS, Szügyi u. 62. Tel: 35/310-436, Aluradiátor 5 % GLOBÁL COOP KFT., Rákóczi u. 51. Tel: 35/311 794 Barkácscikkek 5% Bátonyterenye KISPÁL RÓBERT, Irinyi u. 4. Tel: 32/353-619. Fuvarozás 10% Pásztó BLAGO KÉR ÉS SZOLG BT., MESTER IPARCIKKBOLT, Kölcsey u.12. Kéziszerszámok 5 % Nógrádmegyer IFJ. GÁSPÁR ÉS BEA KFT. Malom út 8/B. Tel: 06-60/344-984., Magas- és mélyépítés, parkrendezés, lakberendezés, tervezés, kulcsrakész lakásátadás.. 15 % Szolgáltatás Salgótarján SZÉPSÉG ÉS ELEGANCIA STÚDIÓ, Medves kit. 5. . Tel: 32/317-797. Kozmetika, pedikür, szabóság 5 % GERGELY TAMÁS, Fáy A. krt. 74. Tel: 32/314-676. Kárpitozás 10 % BÁBEL LÁSZLÓ, Nyírfácska u.3„ Tel: 32/317-554. Fotóriport 10 % ZENTRALE AUTOGLAS AUTÓÜVEGKER. ÉS BESZERELŐ KFT., Rákóczi u. 103., Tel: 32/310-995, szél­védőbegravírozás. Csere esetén a gravírozás ingyenes! 50 % ÉVA FODRÁSZAT, Gorkij krt. 21., Hajmosás 5 % GLAS ÜVEGIPARI KERESKEDELMI BT. Rákóczi út 103., Tel/Fax: 32/310-171. Tűzoltókészülékek ellenőrzése, javítása, filmnyomás, tűzvédelmi eszközök, oktatási és egészségügyi intézmények, magánszemélyek részére 10 % BOSCH SERVICE, Füleki u.120., Tel: 32/316-658. Motordiagnosztika, műszaki ellenőrzés, karosszéria­javítás, autóvillamosság, gumiszerelés, centírozás 5 % NÓGRÁD SZESZÁM, Rákóczi u. 36., Tel: 32/310-295. Számítógépek szervizelése, számítógépes rendszerek fejlesz­tése, terjesztése, betanítása. Kiadványszerkesztés, keres­kedelmi tevékenység, oktatás, szakmai tanácsadás. 3 % SZOLÁRIUM, Gorkij krt. 21., Bérletvásárlása esetén 10 alkalom helyett 11. 10 % KAKUK TOYOTA SZERVIZ, Tóstrand. Tel: 32/311-922, 5 % TORJÁK JÓZSEF, Fáy A. kit. 90. - .eve» - ■ ­Tel: 32/315-459, fuvarozás . 10% ZSEMLEMORZSÁK BT. Fő tér. ifjúsági kártyaváltás 20 % REX-HUMÁNUM TEMETKEZÉSI SZOLG. BT. Füleki út 13., Tel: 32/316-544. 5 % BALÁZSNÉ BUCSEK KATALIN Vásárcsarnok. műsoros kazetta, CD 5% JÓZSA ÉVA, Eperjestelep. Katona u. 14. Tel: 32/317-075, szőnyeg- és kárpittisztítás 40% VARTIK GYULÁNÉ, Vásárcsarnok. Tel: 32/31 6,574. Függonyáru 5% Balassagyarmat SUBA KATALIN, Rákóczi u. 29., Tel: 33/311-170, Fotó, videó 10 % ÍRISZ VIRÁGBOLT, Szügyi út. 5% Dejtár Z. HORVÁTH REKLÁMSTÚDIÓ, Kossuth u.19., Tel: 35/346-157. Reklámgrafika, számítógépes szerkesztés, szitanyomás. 6 % Bátonyterenye DUAL TRADE, Irinyi u. 4. Autógáz-beszerelés. 5-10 % VINCZE SÁNDOR, Bajcsy u. 11. Tel: 32/353-113. Ingyenes halottbeszállítás Pásztó FELNI' BT. Mátraszőlősi u. 1/a. Tel: 32/360-745. Gumiszerelés, javítás 10% PASTELLA Kft. Deák út 10.. Festmények 10% Magyarnándor VIDÓ PÉTER, Kossuth u. 30. Tel: 35/372-379 élelmiszer+virág. 5-10 % Drégelypalánk PÁLMAI ISTVÁN Főu. 88. 35/367-163. Faiskolai áruda, gyümölcsfák, örökzöldek, rózsatövek, sziklakerti évelők. 10% Sport Salgótarján VÁROSI SPORTCENTRUM, 5 % VÁROSI TANUSZODA, Pécskő u.3. Tel: 32/311-660. 5% SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA KLUB, belépőjegy 20 % Kiadó, nyomdaipar Salgótarján NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, Erzsébet tér 6. Tel.: 32/416-455, lakossági apróhirdetés. 20 % MÉDIAMIX KIADÓ, Május l. u.72., Tel: 32/314-295, 96.évi asztali-, menedzser naptárak, szórólapok. 10 % Pásztó FELNI BT. Mátraszőlősi út 1/A. Tel: 32/360-745, Papír, írószer, nyomtatvány. 10 % Szécsény INDUSTRIA-SZÉCSÉNY NYOMDA, Ady E. u. 10. Tel. 32/370-083, Névkártyák, szórólapok, meghívók. 10 % Bútor Salgótarján NELLY BÚTORDISZKONT, Állomás út 4., Tel: 32/311-588. Bútor. lakberendezés 5% Műszaki cikkek Salgótarján GYERGYÓI ÉS TÁRSAI BT. Losonci út 26., Híradás­technikai berendezések, elektronikai alkatrészek. 5 % Vizslás GÁZKÉSZÜLÉK ÉS SZERELVÉNY BOLT, Kossuth u. 42. (Műv. Ház.) 5%

Next

/
Oldalképek
Tartalom