Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-13 / 292. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1995. december 13., szerda Civilek a pályán - Megalakult a Zagyvapálfalváért Baráti Kör Aranyba foglalják az alapszabályt ? Először csupán egy hírben adtuk tudtul (csak lápzárta után' derült ki a pontos elnevezés), hogy megalakult a Zagyvapál- falvai Baráti Kör. Ennyit tudtunk róla, és azt hittük, hogy három-négy ember összejön majd valamelyik presszóban, aztán kellemes poharazgatás után „elhatározásra” jutnak. A szándék lebecsülését jelezte volna a feltételezés? Nem, csupán már megszoktuk, hogy több a hangzatosság a hasonló tervekben, mint a komoly hozzáállás. Tegező viszonyban December 8-án viszont alapos meglepetés ért, több tételben. Az alakulás helyén, a salgótarjáni Arany János Általános és Szakiskolában a portán úgy igazítottak útba, hogy az ebédlőben tartják az ülést. Mit keres az a pár ember a nagy ebédlőben? A „három-négy” helyett közel húszán már javában tanakodtak, tervezgették a jövőt. Csak úgy, tegező viszonyban. Érzékelni lehetett, hogy itt régi ismerősök találkoztak. Olyanok, akik nem csak egymást, hanem lakókörnyezetüket is alaposan ismerik. Foglalkozásra nézve is igen színes képet mutatott a helyszín, hiszen körülbelül ugyanannyi munkahelyet, szakmát lehetne felsorolni, mint ahányan megjelentek. És jött az újabb meglepetés. Hamarosan átnyújtottak nekem is egy négyoldalas, paragrafusoktól hemzsegő alapszabályt, amelyben az általános rendelkezéseket, az egyesület céljait és feladatait, valamint a szerveződés feltétel- rendszerét határozták meg, egészen a zárórendelkezésig. Névvariációk Hát, ez kérem nem presszó, nem poharazgatás, és „elhatározásra” se jutnak olyan könnyedén, hiszen már a névmeghatározásnál különböző álláspontok alakultak ki. A három variáció (Közösen Zagyvapálfalváért Egyesület, Zagyvapálfalváért Egyesület, Zagyvapálfalviak Baráti Köre) közül végül is egy negyedik, egy kombináció lett a befutó: Zagyvapálfalváért Baráti Kör. Közel egy óra eltelte után a huszonkettő közül még csak a második paragrafust tárgyalta a már „neves” baráti kör. Ez természetesen nem elmarasztalás. Ellenkezőleg. A pálfal- vaiak nem prémiumok, magas fizetések szétosztásáról vitatkoztak, mint ahogy az „jobb helyeken” szokás. Siethettek volna haza is, vacsorázni, tévézni, pihenni. Nem tették. Egyedül én távoztam idő előtt, főként azért, mert teljesen belterjessé, nyugodtan mondhatom, családiassá vált az alapszabály véglegesítése során kialakult beszélgetés. Futja a lendület? Ha a jövő évezredben is eny- nyire egységes mag (bizonyára sokkal többen lesznek majd) fog gondoskodni Salgótarján - valljuk be őszintén - mostoha városrészéről, akkor talán még aranyba is foglalják a most megszületett alapszabályt, mint kordokumentumot. Csak ne csökkenjen a lendület, csak kapjanak minél több támogatást, csak .. ., de ezt ők sokkal jobban tudják. A végén én is eleget teszek szigorúan vett újságírói kötelességemnek, s felsorolom az egyesület megválasztott tisztségviselőinek nevét. Az elnök: Ercsényi Ferenc, az elnökség tagjai: Schottner Péterné, Czene József, dr. Béres József, Tolmácsi Ferenc. Az egyesület titkára: Marcsó Zoltán. A számvizsgáló bizottság tagjai: Dió si József, Losonczi Tamás, Nagy József. Benkő Mihály Üröm az örömben: mezőgazdasági alaptevékenységre nem fordítható Márkás hitellehetőség Bizonyára csak a gazdaságban dolgozó szakembereknek tűnt fel, hogy a korábbiakhoz képest szokatlan gyorsasággal jutott cl a különböző pénzintézeteken keresztül a kis- és középvállalkozásokat élénkítő, segítő német kormányhitei, amely hosszabb távon egymilliárd márkás fejlesztést, beruházást, struktúraváltást szolgáló új hitellehetőség. Nógrádban e konstrukció lebonyolítására a döntően mezőgazdasági részvényesek tulajdonában lévő Mezőbank Rt. vállalkozott. Erről beszélgettünk Elekes Józseffel, a Mezőbank Rt. területi igazgatójával.-Mennyiben tér el az önök belső eljárási rendje más bankokétól?- Magatartásunkat, üzletpolitikánkat, eljárási rendünket központunk alakította ki. Céljaink, eszközeink ugyanazok, mint más pénzintézeteké, azzal a sajátossággal, hogy a futamidő nem tíz, hanem 7 év, beleértve a kétévi türelmi időt. A kamat viszont ugyanannyi, mint a többi, e hitelkonstrukcióval foglalkozó bankoké. Ügyfélkörünk alapvetően a mező- gazdasági szövetkezetekből, a mezőgazdasági vállalkozókból, társulásokból verbuválódott. Annyiban érzek az örömben ürömöt, hogy ebből a konstrukcióból nem lehet a mezőgazda- sági alaptevékenységet - növénytermesztést, állattenyésztést- finanszírozni, bár ezt a két ágazatot a bővülő mező- gazdasági állami támogatási rendszer csaknem egyensúlyba hozza forrásbővítés szempontjából. Elekes József Ugyanez az iparban, élelmiszeriparban és szolgáltató ágazatokban lehetőséget biztosít, mind tárgyi, mind pedig egyéb területeken.- Ebben a közgazdasági környezetben a hitelt kérőknek biztosítékként ajánljuk a Hitelgarancia Rt. kézfizető kezességének igénybevételét, mivel a pénzintézet számára értéket adó fedezetek kevésbé állnak rendelkezésre, a hitelt igénybe vevők részéről. A Hitelgarancia Rt. maximum 80 százalékig hajlandó kézfizető kezességet vállalni az általa megkövetelt feltételek mellett.- Mennyire ismert ez a márkás lehetőség a kis- és közép- vállalkozók körében?- Jelenleg számottevő érdeklődést nem tapasztalok. Amennyiben ismertebbé válnak, bizonyára nő majd a jelentkezők száma. Annak ellenére mondom, hogy alapvetően nem a mezőgazdasági üzemek hitelkonstrukciójáról van szó, az alaptevékenységen kívüli fejlesztésekhez viszont érdemi segítséget tud biztosítani.- Van-e számításba vehető tőkeerős kis- és középvállalkozó?- Ügyfélkörünkből jelentős számú vállalkozás rendelkezik azzal a tőkeerővel, amely lehetővé teszi a hitelkonstrukció igénybevételét.- Milyen kötöttségekkel fogadják be a pályázatokat?-Minden kötöttség nélkül, kivéve a Magyar Befektetési Fejlesztési Bank által meghatározott előírást, amely szerint egy adós négymillió márka feletti összeget igényelhet. Venesz Károly Nem felejtjük a sportpályát! Mátraterenyén azoktól is kérik a pénzt, akiknek kukájuk sincs / Ara van a díjfizetés megtagadásának Felfokozott kíváncsisággal vártam a december 4-ei „Nógrád Megyei Hírlap” be- harangozójában jelzett máspapi cikket a Gerelyes Endre Művelődési Ház sorsáról. Első olvasásra engem is meglepett az önkormányzat döntése, mert az önkormányzat döntésekor figyelembe veszi a Zagyvapálfalván élők véleményét, elvárásait. Még akkor is, ha az igények kielégítését elsősorban a „pénzmegtakarítás” pilléreire akarja építeni. Teljesen jogosnak tartom a cikk írójának ebbéli aggályát. Merem hinni, eme döntés nem a művelődési háztól való mindenáron történő szabadulást jelenti. Az itt élők bizonyára azonosulnak a Pelléné Czene Csilla által elmondottakkal, amelyben a művelődési ház „sajátos profiljaként” a „hátránykompenzálást” jelöli meg. Mindenkinek tehetsége, lehetősége szerint segíteni kell, hogy „városi bázisintézménnyé” váljon és nyitni tudjon a „nehéz helyzetben lévő társadalom irányába." Emlékezetem szerint Zagyvapálfalván ez ideig hat művelődési ház működött, pezsgő, színvonalas kulturális élettel. Mára csak a témában szereplő Gerelyes Endre Művelődési' Ház maradt. A bányagépgyárit, a Hámán Kató-telepit, az öregfalusit át-, illetve eladták ipari és kereskedelmi célokra. A községi tulajdonban lévőt a felüljáró, a síküveggyárit, a Zagyva III. építése miatt lebontották. Úgy vélem, ez akkora érvágás egy városrész kulturális életében, amelyet tetézni bűn lett volna bárki, bárkik részéről. Ezt a törvényesség betartásával lehetne igazolni - amint tették azt a sportpálya eladása során -, de erkölcsileg elfogadtatni, ehhez a lakossági támogatást megszerezni SOHA! Ne ringassa senki magát abban a hiedelemben, hogy a sportpálya ügye feledésbe ment. Az ehhez ragaszkodók hatalmas tábora - a társadalmi munkaórák ezreit, a nyereség- részesedés jelentős részét áldozta e célra - nem tudja elfogadni amellett sem, hogy a közelmúltban megtartott közmeghallgatással kibővített önkormányzati ülésen azt a választ kaptam, hogy az eladás során a törvényesség be volt tartva. Egy adott település baráti körének létrehozása fontos, szükséges társadalmi önszerveződés. Tevékenységének értéke abban fejeződik ki - ha a nosztalgiázáson túljutva - együtt él az itt lakókkal, gondjaikkal, ezek megoldását nemcsak másoktól várja el, hanem javaslatokat tesz a megoldásokra, s végrehajtásukra mozgósítja az itt élőket. A lakóterületért tenni akarók szándéka, cselekedete akkor tekinthető hitelesnek, ha az ebbéli elhatározását nem árnyékolja be olyan múltbéli döntés, cselekedet, amely durván és tartósan ellene hatott a helyi érdekek érvényesülésének. Gyepesi Béla, Salgótarján A mátraterenyei Alkotmány út lakója is megfigyeli a közelebbi, távolabbi szomszédot: van-e kuka a ház előtt, s hova nem megy a díjbeszedő? Ez irányú tapasztalatait leszűrve az Alkotmány úti T. József elhatározta, hogy megtagadja a szemétszállítási díjfizetést. Érvei: 1984-től rendszeresen eleget tett ezen kötelezettségének, de tőle még egyetlen egyszer sem szállítottak, még kukája sincs. Állítása szerint ezen a falurészen nem ő az egyetlen, aki kilóg a sorból. Kitüntetett kisiparosok A Pásztó és Vidéke Ipartestület elnökség nevében Báthy Károly né ügyvezető Varga Andrásné pásztói fényképész kisiparosnak 45 éves munkájáért aranygyűrűt és emléklapot nyújtott át. Tóth Sándor pásztói szekérfuvarozó és fakitermelő kisiparos 25 éves munkájának elismeréseként ezüstgyűrűt és emléklapot vett át. Aranykoszorús mester kitüntetésben részesült Herczeg Ferencné pásztói fodrász és Nagy Imre villanyszerelő, ugyancsak pásztói lakos. Ezüstkoszorús mester kitüntetést kapott Nagy Lajos géplakatos, Zeke Ferenc elektrolakatos, Juhász István bádogosmester, Papp Gyula kőfaragó, Szálkái Ferenc kőműves. Korábban az IPOSZ-díját vette át Juhász József csécsei kőművesmester és Ludányi Márta IPOSZ-admi- nisztrátor. Aranykoszorús mester kitüntetésben részesült a KIOSZ- IPOSZ-testület mestervizsgáztatásában való közreműködéséért és a szakmai munka minőségének elismeréséért Alapi Gyula fodrász, Gál Gyula, Nyit- rai József autószerelő és Báthy Károly villanyszerelő-mester. A 25 éves kisipari munkásságért kitüntetést Nagy János kapta meg. Dr. Ispán Andor, a polgár- mesteri hivatal jegyzője az intézményes szemétszállítás vetü- letére, a lakosok kötelezettségére hívja fel a figyelmet.- Kormányrendelet ad lehetőséget az önkormányzatnak arra, hogy a falu minden lakójától, köztük azoktól is kérjük a szolgáltatásért járó pénzt, aki nem gyűjti a szemetet, mert nem tart igényt erre. A szolgáltató azonban nem fogja tétlenül nézni a kötelesség elmulasztását olyan esetben, ha valaki nem a nehéz életkörülményekre való tekintettel akar kilépni a fizetők táborából. Egyébként nem egy példa akad erre Mátraterenyén.- Mintegy harminc-negyven személy - toldja meg Szabó Ferenc, a szemétszállítást végző cég, a bátonyterenyei Ingatlankezelő és Kommunális Szolgáltató Kft. igazgatója, kinek a hangján érződik: bosszúságot, kárt okoznak a cégnek a hátralékosok. A cégvezető megérti a polgárok anyagi nehézségeit, de nem lehet erre tekintettel, mert annak a vállalkozás látná kárát. Mihalik Júlia Az olvasó kérdez - A képviselő válaszol A balassagyarmati Fráter Erzsébet Középiskolai Kollégium egyházi tulajdonba adásának ügye hosszabb ideje foglalkoztatja a közvéleményt. Legutóbb az intézmény igazgatónője, Fábián Jánosné, a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain fordult Orbán Árpád parlamenti képviselőhöz. A november 21-én, kedden megjelent nyílt kérdésre Ur- bán Árpád a következőket válaszolta munkatársunknak:- A Tisztelt Igazgató Aszszony „épület-visszaigényléssel” kapcsolatos aggódó levelét megkaptam. Úgy gondoltam - és ma is úgy látom -, legtisztességesebben úgy tudok eljárni az ügyben, ha parttalan viták és alkudozások helyett a Magyar Köztársaság jogrendjét hívom segítségül. Ennek megfelelően tehát megkerestem dr. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész urat, és eljuttattam hozzá az igazgató asszony hozzám intézett sorait. A legfőbb ügyész úr válaszában arról tájékoztatott, hogy ügyészi vizsgálatot indított, amelynek megállapításairól haladéktalanul tájékoztatni fog engem. Úgy gondolom, a vizsgálati eredmény megérkezéséig akkor is türelemmel kell vámom, ha az a személyes érzések hullámzása ellenére nem könnyű dolog. Meggyőződésem, hogy a tulajdonjogi vita törvényes keretek közötti megoldása mindannyiunk legszentebb ügye. Ez egyaránt vonatkozik az iskola-igazgatói, a polgármesteri, vagy akár a képviselői székben ülő személyekre, illetve bármely más magyar állampolgárra. ígérem, hogy a legfőbb ügyész úr válaszát azonnal továbbítom a Hírlap Tisztelt Olvasóinak és ezáltal minden kedves választómnak. TELJES AZ ASTRA - ARZENÁL! Az Opel mindent megtesz azért, hogy az Astra ismét kivívhassa az Önök megtisztelő elismerését: az eladási listák élén végezzen. Az eddig megszokottakon túl most az alábbi, Igen lefegyverző érvek szólnak e típus mellett: • A hazai Astra Sedan 13%-kal olcsóbban kapható. • A rádiós magnó ajándék (Astra esetén). • Ingyen CASCO 1 évig. • A 2. és 3- évre is ingyenes Assistance. • KAMATMENTES HITELLEHETŐSÉG. • Használt ASTRA gépkocsik részletre is! Az akció december 31 -if; lan! . AZ ÖN OPIil MÁRK AKIÍR E.SK1ÍI1ÓJ1Í: KENDERESI ÉS TÁRSAI KFT. 3100 Salgótarján, Rákóczi út 233. Tét.: 32/316-255, Fax: 32/310-539