Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-08 / 288. szám
1995. december 8., péntek 5. oldal Hazai Körkép Magas, szőke, és 18 éves Magyarország szépe 1996. Deák Andrea főiskolai hallgató nyerte el Veszprémben a Miss Universe Hungary országos szépségverseny első díját. Második helyezett Bába Adrienn, harmadik Mwajas Mercédesz, fotó: feb/lehoczky péter Betlehemi jászolok kiállítása. Tíz napig várják látogatóikat a Magyarok Világszövetsége székházába az IPOSZ karácsonyi programjai. Különösen sok nézőre számíthatnak a hazai és a határon túli vendégcsoportok betlehemes játékai. fotö: feb/diósi imre Újabb tervezet az ár- és bérmegállapodásról Távolodnak az álláspontok A kormányzat több ponton módosította az ár- és bérmegállapodás korábbi tervezetét. Az új változatot tegnap vitatta meg az Érdekegyeztető Tanács Gazdasági Bizottsága. A dokumentum szerint a köz- tisztviselők illetményalapját 18 ezerről 20 ezer forintra emelnék, s a kormány a jövőévben törvényjavaslatot nyújtana be a Háznak, s eszerint 1997-ben életre hívnák a Munkaerő-piaci Alap önkormányzatát. A várható infláció mértékét az eddigi 20,4 százalékról a tervezet 20 százalékra mérsékeli. A kormány a munkaadók által fizetett betegszabadság idejét 10-ről 15 napra kívánja emelni, és a munkaadókra hárítja a táppénz egyharmadának fizetésének kötelezettségét is. A szakbizottsági ülésen a munkaadók kifejtették, hogy ilyen megállapodást nem írnak alá. A társadalombiztosítási szabályoknál nem hajlandók engedni, a közszolgálati létszámleépítésről, annak formájáról viszont készek tárgyalni. A társadalombiztosítási szabályokra vonatkozó munkaadói állásponttal a munkavállalói oldal is egyetértett. Azonos véleményt képviselt a munkavállalói és a munkaadói oldal abban is, hogy a leendő megállapodás szorgalmazza az ágazati szintű bérmegállapodások megkötését. A kormányzati oldal a tárgyaláson mindvégig ragaszkodott azokhoz a módosító javaslatokhoz, amelyeket a társadalombiztosítási szabályok megváltoztatására benyújtott. Az ár- és bérmegállapodás ú- jabb változatát ma vitatja meg az ÉT plenáris ülése. Munkát vitt a Mikulás Tegnap reggel már műszakot kezdett az első 40 munkavállaló Somogybán, a texasi székhelyű Brown and Root Inc. alkalmazottjaként. A houstoni vállalkozás 2000 kaposvári, illetve környékbeli szakmunkásnak kínál munka- lehetőséget a taszári repülőtéren és a gyors ütemben kiürített Füredi II. laktanyában, ahol az amerikai békefenntartók igényeinek megfelelő létesítményeket építenek. A magyar munkavállalók két műszakban 12-12 órát dolgoznak. A segédmunkások 195, a szakmunkások 305-325 forintos órabért kapnak. A munkáltató három hónapos próbaidő után fél, vagy egy évre köt szerződést. A kaposvári munkaügyi központba már bejelentkezett egy újabb amerikai cég, amely az élelmezésben kap szerepet, és szakácsokat, felszolgálókat keres. Elképzelhető, hogy a továbbiakban nemcsak somogyiaknak, hanem a környező megyékben élőknek is jut munka- lehetőség néhány szakmában. A magyar alakulatok egyébként végeztek a taszári és a kaposvári laktanyák kiürítésével. A kaszárnyákban berendezett körletek várják a békefenntartókat. A SCUD-rakéták egykori tá- rolóbunkereiben további hatszáz legénységi szállást alakítanak majd ki. A Füredi Il-es laktanyában hamarosan megkezdődik egy 700 személyes barakksor és az 1200 adag készítésére alkalmas konyha építése is. Göncz ne írja alá? Alkotmányellenesnek tartja az államháztartási törvényt a Független Kisgazdapárt, és felszólítja Göncz Árpádot, hogy ne írja alá azt - jelentette be tegnap Torgyán József pártelnök. A kisgazdapárt a személyi jövedelemadó és a költségvetés ügyében az Alkotmánybírósághoz fordul. Elfogadhatatlannak tartja ugyanis, hogy különbséget tegyenek e jogszabályok a bérből élők és az egyéni vállalkozók között. A médiatörvényt a párt szintén az alaptörvénybe ütközőnek ítéli, a televízió előfizetési díjáról szóló rendelkezése miatt. Megtervezhetetlen az önkormányzatok jpvő _£vi költségvetése - hangzott el az MDF tegnapi sajtótájékoztatóján. A parlamenti tárgyalás jelenlegi szakaszában még nem állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek segítséget nyújthatnának az önkormányzatok jövő évi költségvetési elgondolásának kidolgozásához. A párt sikereként értékelték a háztartási tüzelőolaj ártámogatásának megoldását, illetve, hogy a közalkalmazotti illetmények emeléséhez 15 milliárdos keretét hozott létre a kormány. Bejelentették: Antall József halálának közelgő második évfordulója alkalmából több megemlékezést tartanak az or- _ izágban^ ................................ R áfizetnek a sztrájkolok Hetek óta sztrájkfenyegetések közepette élünk. A közelmúlt figyelmeztető munkabeszüntetései után arra számíthatunk, hogy - átmenetileg - távol maradnak munkahelyükről a pedagógusok, a mozdonyvezetők. Jogos a kérdés: milyen következményekkel jár ez a sztrájkólókra? Kapnak-e a kieső időre bért, kárpótlást vagy valamilyen egyéb juttatást? Magyarországon még nem alakult ki a sztrájkfinanszírozás gyakorlata. Hosszú munkabeszüntetésre a rendszerváltás óta nem került sor, s ennek vélhetően az is az egyik oka, hogy még nem állnak rendelkezésre a megfelelő pénzeszközök. A szakszervezeteknek lehetőségük van arra, hogy sztrájkalapot hozzanak létre az esetleges munkabeszüntetések miatt múlhatatlanul szükséges kiadások fedezetére. Ennek első forrása a tagdíjakból befolyó pénz. Mértékét mindenütt az adottságoktól és lehetőségektől függően állapítják meg. Egységes mérce nincs arra, hogy a tagdíjak hány százalékát tartalékolják a sztrájkalapban. Számottevő bevételekre és komoly tartalékok képzésére azonban sehol nem számíthatnak, hiszen maguk a tagdíjak is igen visszafogottak. Az eddig összegyűlt összegek nagyságát — érthetően, - mindenütt bizalmasan kezelik. Az viszont bizonyos, hogy a munkabeszüntetés elsősorban azok számláját terheli, akik közös elhatározással ilyen módon adnak nyomatékot követeléseiknek. A munkaadó azonban utólagos egyezkedések, kényszerű kompromisszumok következményeként rákényszerülhet a sztrájkolok kiesett járandóságainak vagy ezek egy részének kifizetésére. A sztrájkalapot a végső tartalékként őrzik a bérharcra kényszerülő munkavállalók. Újvári Gizella Csúcsforgalom előtt a déli határokon A délszláv háború várt és remélt befejezése sok vonatkozásban új helyzetet teremt, sajátos feladatok elé állítva a magyar belügyi szerveket. Mint dr. Nyíri Sándor helyettes államtitkár lapunknak adott nyilatkozatából kitűnik, kisebbfajta népvándorlásra kell számítani.- A Belügyminisztérium szervei arra készülnek, hogy tömeges hazatelepülésekhez kell segítséget nyújtaniuk - mondja a helyettes államtitkár. Sokan lesznek, akik - különféle indítékok miatt - ide kötődnek, s nem kívánnak hazatérni. Esetükben azonban jogi szempontból már megszűnt az ok, amelynek alapjan menekültnek tekinthetők. Várható, hogy a Németországban letelepedettek szintén tömegesen indulnak haza, készen állunk arra, hogy átutazásukat, zavartalan hazatérésüket minden lehetséges eszközzel biztosítsuk. Déli határainkon elsőként a volt átkelőhelyeket hozzuk rendbe, nyitjuk meg. (Koós) Médiatörvény. Több mint 300 módosító indítvány érkezett a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényjavaslathoz. Ezeket csütörtökön tekintette át az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága. A finanszírozási kérdésekről tovább egyeztetnek a Pénzügyminisztérium szakembereivel. Tarifaemelés. A jövő évtől 20 százalékkal emelik áraikat a helyi és helyközi autóbusz-közlekedést működtető Volán vállalatok. Ezt költségeik növekedése teszi szükségessé - hangzott el a Volán Egyesülés országos konferenciáján. A döntés az ország 3090 településének lakóit érinti. A távolsági Volán-buszok idén eddig 478 millió utast szállítottak, a helyi Volán-járatokon pedig 750 millióan utaztak. Kivonulás. A vasutas-bértárgyalások csütörtöki fordulója a vasutas szakszervezetek idő előtti távozásával ért véget. A MÁV ugyanis a korábban egyeztetett részmegállapodások aláírását a jövő évi bérmegállapodás létrejöttétől tette függővé. Koncepciótlanság. A Pénzügyminisztériumban várhatóan a jövő év elejére dolgozzák ki az új lakáskoncepció tervezetét, ezért a kormánynak még nincs véglegesen kialakított álláspontja ebben az ügyben. A kelet-nógrádi régióban a telefonhálózat igen gyors ütemű fejlődésének lehetünk tanúi. A működtetést és a nagy iramú fejlesztést a Kelet- / \ Nógrád COM. Távközlési Részvénytársaság végzi. A társaság célja, hogy a hálózat állandó bővítésével egy-két éven belül valamennyi távközlési igényt kielégítse, s így mindenki hozzájuthasson ahhoz a biztonsághoz és kényelemhez, amit a telefon jelent. Szüksége van telefonra? Kérjük, mielőbb érdeklődjön ügyfélszolgálati irodánkban, vagy küldje vissza a mellékelt kupont, és mindenre kiterjedő tájékoztatást adunk. Igényének benyújtásakor csak a belépési díj egyharmadát kell befizetnie, a fennmaradó összeg, a készülék üzembe helyezését megelőző harminc napon belül válik esedékessé. Reméljük, hálózatunk fejlődésével mihamarabb felszerelhetjük az Ön készülékét is. Kelet-Nógrád COM. Egyszerűen jobb élet. I-------------------------------------------------------------------------1 K érem, küldjenek részemre tájékoztatót a telefonigénylésröl! | j Név:....................!....................:...................................... [ I cimDDÖD...............■. I I Ügyfélszolgálati iroda: 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1. | ! Telefon: 32/317-855 L,,..