Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-08 / 288. szám

u r# '3 n J t * t) Gyásznap Salgótarjánban 1956. december 8-án, ma harminckilenc évvel ezelőtt dördült el az akkori megyei tanácsháza előtt az ártatlan áldozatok sokaságát követelő sortűz. 2. oldal Nem mecénáskodott a Mecéháé^ ï- Az 1995-ös esztendőben sajnos egyetlen forintot sem osztott szét a Nógrádi Mecénás Alapítvány - mondja Brunda Gusztáv, a kuratórium titkára. 3. oldal Ma ismét teremfoci Hat mérkőzéssel folytatódnak a salgótarjáni teremfoci- torna, illetve a Szlivka-emléktoma küzdelmei. Újabb csapatokkal is megismerkedhet a közönség. 7. oldal MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE' PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA HÍRLAP 1995. DECEMBER 8., PENTEK VI. ÉVFOLYAM, 288. SZÁM ARA: 19,80 FORINT Röviden Magyarország szépe Deák Andrea nyerte el Veszprémben a Magyaror­szág Szépe ’96 címet. Ő képviseli majd hazánkat a Miss Universe világverse­nyen. Budapesti lakos, Szé­kesfehérvárott a Kodolányi főiskolán tanul. A második helyezett Bába Adrienn 22 éves debreceni lány, a har­madik pedig Mwajas Mer­cédesz budapesti modell lett. Az országos döntőbe 22 lány került,- köztük a salgó­tarjáni Szabó Krisztina is. (Képünk az 5. oldalon.) Emberközelben Kilencven évvel ezelőtt, 1905. december 5-én szüle­tett Balassagyarmaton Szabó Vladimír festőmű­vész. Tegnap rá emlékeztek szülővárosában. Megkoszo­rúzták emléktábláját, majd a Madách Imre Városi Könyvtárban emlékműsor hangzott el róla. Baráti kör A salgótarjáni Arany János Általános és Szakiskolában tegnap megalakult a Zagy- vapálfalvai Baráti Kör. A főként Ercsényi Ferenc képviselő által kezdemé­nyezett civil szervezet a vá­rosrész sokoldalú fejleszté­sét szeretné szolgálni. Kormányülésen tárgyalták a támogatások újraszabályozását Kevesebb jut jövőre a családnak Az új családtámogatási rendszerről, ennek törvényi tervezeté­ről tárgyalt, egyebek között tegnapi ülésén a kormány, s szá­mos korábbi kedvezmény megszűnését javasolja. A kabinet elfogadta a Nép­jóléti Minisztérium előterjesz­tését, amely szerint 1996. áp­rilis 15-étől megszűnne a gyermekgondozási díj, a vá­randósági pótlék, ez utóbbi helyett a szülő anyák egyösz- szegű, 10 ezer forintos anya­sági támogatást kapnának. A terhességi-gyermekágyi se­gély 24 hétig járna, összegét a táppénz-szabályok szerint ál­lapítanák meg. A gyermek- gondozási segély a családi pótléknál alkalmazott jöve­delmi kategóriák szerint il­letné meg a családokat. Ösz- szege a kormány szándéka szerint megegyezne a saját jogú öregségi nyugdíj legki­sebb összegével. A gyermek­nevelési támogatás ugyancsak előzetes biztosítási idő nélkül, a jövedelmi helyzettől füg­gően járna. Mindezek a szabá­lyok csak az 1996. április 15. után született gyermekekre vonatkoznának, a korábban világra jöttek szülei a régi szabályoknak megfelelő jutta­tásokra jogosultak. Szenvedő alany a közoktatás - talán emelik a pedagógusok béreit Állástalan tanár lesz, de sztrájk nem(?) Közoktatásunk viaskodik a költségvetéssel és a maradékelvű elosztással, s eddig csupán szenvedő alanya volt a modernizá­ciós törekvéseknek. A jövőben remélhetőleg a motorja lesz! Ez volt a lényege annak a fórumnak, amelyet tegnap tartott Pász- tón Csizmár Gábor, a parlament oktatási bizottságának tagja és Juhász Gábor, a körzet országgyűlési képviselője. Elmondták, hogy a Nemzeti Alaptanterv elfogadásra került, s amelynek legfőbb értéke, hogy van: ezzel lezárult egy méltatlan vita a dokumentum körül. A közoktatási törvény módosítási javaslata 90 száza­lékos készültséget ért el, és hat­párti egyeztetés eredménye. A következő változások szerepel­nek benne: az 1993. évi törvény kapcsán kialakult vitákat a szakmai álláspont felé viszi, feloldja az éllentmondásokat, és változnak a diákjogok. A törvényjavaslat foglalko­zik az irányítással, tisztázza az önkormányzatok és a szakmai irányítás felelősségét. A finanszírozásban a jelen­legi fejkvóta helyett a feladat- arányos normatíva lép életbe. A képviselő tájékoztatta a részt­vevőket, hogy ezen célra 154 milliárd szerepel a költségve­tésben a tavalyi 108-cal szem­ben. Ebből 130,9 milliárd nor­matív formában kerül leosz­tásra. 7 milliárd a tartalék, 6 milliárd jut a közoktatás fej­lesztésére, 15 milliárd pedig a közalkalmazottak bérpolitikai keretére. Az óvoda 54 ezer, az általános iskola 66 ezer, a kö­zépiskola 86 ezer forint alap­összeget kap tanulónként. Éz eltér a bejáró tanulók számának függvényében, de más a 3 ezer lakos alatti településeken is. A képviselő kérdésre vála­szolva elmondta, hogy 19 és fél százalékos béremelési javasla­tot tettek a pedagógusok béré­nek rendezésére. A sztrájkról szólva elmondta, hogy elég kö­zel vannak a megállapodáshoz, így valószínű, hogy megegye­zés születik és elmarad a de­monstráció. Elhangzott, hogy szembe kell nézni a tényekkel, hogy a jövőben a pedagógusi munka- nélküliség elkerülhetetlen. A fórum értékes eszmecserékkel késő estig folytatódott. „A zene mindenkié” negyven evvel ezelőtt jött létre a Salgótarjáni Állami Zeneiskola. Az évforduló, al­kalmából tegnap avatták fel Váczi Gyula alapító igazgató és Péterváry Tamás volt ok­tató emléktábláját. (Cikkünk a 3. oldalon) FOTÓ: RIGÓ TIBOR AKCIÓ AKCIÓ AKCIÓ AZ ÉVI ABC ÜNNEPI AJÁNLATA 1995. decemberében FRISS SERTÉSHÚSOK RÖVIDKARAJ 1 kg 56« Ft HOSSZÚKARAJ COMB LAPOCKA HASALJA TARJA OLDALAS 1 kg 540 ET 1 kg 560 Ft 1 kg 540 Ft 1 kg 520 Ft 1 kg 480 Ft 1 kg 420 FI 490 Ft 480 Ft 490 Ft 480 Ft 480 Ft 440 Ft 380 Ft ÉTOLAJ s ÖM- VJ 199 Ft 169 Ft HÉRA marg. 1« 128 Ft 99 Ft LISZT . 2/1 102 Ft 80 Ft AV0NM0RE TEJ 2.8% 1/1 58 Ft 49 Ft COCA-COLA 1/1 101 Ft 69 Ft 10 VÁSÁRLÁST ES KELLEMES ÜNNEPEKET KIVANNAK AZ ÉVI ABC DOLCOZOI Jön a Hírlap '96-os falinaptár Hagyományainkhoz híven az idén is kiadjuk lapunk mellékleteként a jövő évi színes falinaptárt. Előfi­zetőink természetesen ajándékba kapják kiadványunkat. Új előfize­tőink, akik január 1-jétől rendelik meg a lapot, szintén megkapják a falinaptárt. Természetesen a hír­lapárusoknál és lapunk terjesztői­nél is meg lehet vásárolni. A meg­jelenés pontos időpontjáról tájé­koztatjuk olvasóinkat. Városi polgármesterek a Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál Milliós mikrohitelek a megyében A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány 1994 októberében kezdte meg konkrét tevékenységét a megyeszékhelyen, Salgótarjánban, a Magyar Vállalkozásfej-' lesztési Alapítvány országos hálózatának részeként, az Eu­rópai Unió kis- és közepes vállalkozását célzó Phare-prog- ramot megvalósító szervezeteként. Tegnap délelőtt Nógrád megye városainak polgármesterei és vállalkozói irodáinak vezetői előtt tekintett vissza az alapít­vány eddigi tevékenységére Géczy Gyula, az alapítvány ügyvezető igazgatója.- Legnagyobb pozitívum­ként a puszta jelenlétüket, működésüket is elkönyvelhet­nék -említette az igazgató-, de természetesen a már elért, konkrét eredményeikre a leg­büszkébbek. Az alapítvány tulajdonkép­pen már 1993-ban megalakult, de 1994-ig nem történt semmi. - Sajnos ... - tette hozzá Géczy Gyula-, mert így sok lehetséges támogatástól esett el Nógrád megye, ahol az or­szágban legutoljára jött létre ilyen alapítvány. A feladataik pénzügyi fede­zetének egyik részét a Phare- alap, másik részét pedig a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány biztosítja, abban az esetben, ha a működési költ­ségeket a megyei, helyi közös­ségek fedezni tudják. Az alapítványi programok közül természetesen a mikro- hi'telprogram a legnépszerűbb. A program indítása óta mint­egy 1200 érdeklődőt regiszt­ráltak. A jóváhagyott 176 pályázat 89,5 millió forint összegű mikrohitelt jelent (pedig 60 milliót sem jósoltak nekik), amelyből 1995. november 15- éig 61,5 millió forintot már felhasznált az első százhu­szonnyolc kisvállalkozás. Szintén kiemelendő, hogy 1995-ben dokumentálhatóan 157 munkahelyet teremtettek a mikrohitelben részesült vál­lalkozások. Az alapítvány mindezen túl képzési és oktatási programok biztosításával nyújt segítséget a kezdő és már működő vál­lalkozások számára, továbbá „természetes-’ programként kezeli . a vállalkozói tanács­adást, információ-nyújtást. Folyamatosan bővülő bel­földi és nemzetközi kapcsola­taik révén egyre inkább nélkü­lözhetetlen fogaskerekévé válnak a Nógrád megyei gaz­daságnak. Együtt a polgármesterekkel fotó: gyurián Tibor Német gazdára lelt az Émász Titkos a vételár Bár hivatalos információ nem érkezett szerkesztőségünkbe az áramszolgáltatók privati­zációjával kapcsolatban, ér­tesülésünk szerint két német pályázó maradt ringben az Émász Rt. valamivel keve­sebb mint ötven százaléknyi részvénypakettjéért vívott harcban. Egyikük az Isar-Amper Werke, másikuk az RWE Ener- gie/Energie Versorgung Schwaben A. G. konzorcium. Híreink szerint az utóbbi aján­latát találta kedvezőbbnek az ÁPV Rt. A vételár magasabb a meg­hirdetett értéknél, hozzávetőleg másfélszeres, amit az Émász Rt. PR-irodája nem tudott meg­erősíteni, de cáfolni sem kívánt. A pályázók ajánlata nemcsak az Émász-ra terjedt ki, hanem az ELMÜ-re (fővárosi áram- szolgáltató) és a Mátrai Erő­műre is, ezért nagy valószínű­séggel többségi tulajdont sze­reztek a két áramszolgáltatóban és az erőműben. Az RWE Energie Németor­szág legnagyobb energetikai vállalatóriása. A mostani vétel­lel stratégiai fontosságú szol­gáltatási területet szereztek, kö­zösen az Energie Versorgung Schwaben A. G.-vei, melynek óriási előnye, hogy egybefüggő területen található-

Next

/
Oldalképek
Tartalom