Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-06 / 286. szám
Ujb 8. oldal Család Egészség 1995. december 6., szerda Derűlátás, fél siker - már gyermekkorban is Gyakran már az iskolás nebuló is úgy érzi, hogy egyik katasztrófa követi a másikat. Nem érti a matematikát, mert buta - gondolja, és el is hiszi magáról. Akkor pedig biztosan minden tárgyból rossz jegyet kap, sőt az érettségi se sikerülhet. Vagy: az összes barátját meghívják egy születésnapi bulira, csak őt nem, mert senki sem szereti. A pszichológusok jól ismerik ezt a jelenséget, hiszen a borúlátó életszemlélet nemcsak felnőttekre, hanem sok gyerekre is jellemző. Sokan hajlamosak arra, hogy kilátástalannak, reménytelen harcnak lássanak mindent, s akár előre is feladják a harcot. Ezt a tulajdonságot az ősidők óta magunkban hordozzuk. Az ősembernek ugyanis kemény életfeltételekkel kellett megküzdenie, ezért nem csoda, ha mindig a legrosz- szabbra számított. A pesszimista gyerekek már az iskolában rosszabb eredményeket érnek el, s később, a munkahelyükön sem képesek úgy teljesíteni, mint az optimisták. Ráadásul sokan közülük nem is olyan egészségesek, gyakran betegek. A derűlátó és a borúlátó gyereket az különbözteti meg, ahogyan a negatív eseményekről vélekednek. A pesszimista a legkisebb kudarc hatására így gondolkozik: „Ez mindig így lesz a jövőben, nekem semmi se sikerül, és ez az én hibám”. A derűlátó gyerekben szintén fölmerülhetnek hasonló gondolatok, ám utána túlzónak tartja a véleményét. Még szerencsésebb esetben egyáltalán nem jut hasonló, negatív következtetésekre. A derűlátás azonban nem azt jelenti, hogy „én mindent tudok, nekem mindig sikerem van.” Sokkal lényegesebb, hogy az ember — így a gyerek is - szembe tudjon nézni a valósággal. Ha valami nem sikerül, még ne veszítse el önbecsülését, hanem azzal legyen tisztában, ő miben jó. Azt tanítsuk meg tehát a gyerekeknek, hogy ne riadjanak vissza a kellemetlen realitásoktól. Tudatosítani kell bennük azt is, hogy a negatív eseményeknek nem kell törvényszerűen ismétlődniük. Jelentős mértékben rajtuk múlik, hogy érik-e őket ismét hasonló csapások. Mindebben az őket körülvevő felnőttek, szülők rengeteget segíthetnek, ha erősítik a gyerek öntudatát, azt, hogy érezhesse: ő ugyan sok mindent nem tud, de azért értékes lény. Mert nagyon sok mindent tud. Sőt, jobban, mint sokan mások. Aranyszabály: a kínlódó gyerekkel legyünk türelmesek! Sohasem szabad vele kiabálni, veszekedni rá, inkább humorral, megértéssel foglalkozzunk vele, különben több mindent akár egy életre meg lehet utáltatni a gyermekkel! Egészséges a kutyahús - Vietnamban nemcsak ínyencfalatnak számítanak, hanem gyógyászati célokra is felhasználják a szerencsétlen sorsú ebek bizonyos testrészeit. Állítólag a kutya ízletesebb a disznó- és a marhahúsnál is. Felvételünkön eladó húskutyák láthatók Hanoi külvárosában. Gyorsítja az öregedést, leszoktat az önállóságról Káros a túl sok segítség mm m Egy berlini pszichológus, Margret Baltes éveken át az idősek otthonaiban végzett felméréseket. Arra a következtetésre jutott, hogy a gon* dozottak és a gondozók között olyan erős függőségi viszony jön létre, amely gyakran megrövidíti az öregek életét. Ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy elhanyagolták volna az időseket. Éppen ellenkezőleg: túlságosan óvták őket. Az időseknek gyakran öltözködniük sem kell egyedül, úgyis ott van valaki, aki mindenben segít. Ez a segítség természetessé válik, és szép lassan valósággal életképtelenné teszi az idős embert. A-jó-szándék— tehát, hogy tehermentesítsék a beteg időseket, tehetetlenséghez és elgyöngüléshez vezet. Pedig fontos lenne az önállóság és az aktivitás az otthonokban is. Ehelyett az ápolók és maguk a gondozottak is úgy vélik: aki nem szorul segítségre, az minek van az otthonban? Tehát valósággal támogatják az önállót- lanságot. Baltes professzor asszony szerint egyértelmű, hogy a túlságosan sok segítség káros, mert csak az öregedést segíti. Fontos ezért, hogy a gondozók csak a legszükségesebb teendőket vállalják át. Aki az adott keretek között is igyekszik akti^, maradni, az nem válik kiszolgáltatottá és lelassíthatja az öregedés folyamatát. Császári csemeték családi körben - Ma már csupán egyetlen császárság létezik az uralkodóházak sorában, a japán. Az ország trónjának várományosa, Akisino herceg nemrégiben ünnepelte harmincadik születésnapját. A nevezetes napot hercegnők társaságában töltötte: felesége a Kiko, nagyobbik leánya a Makó, a kisebbik pedig a Kako nevet viseli. A fiú utódra egyelőre várni kell... Ellenség a tévékészülék és az autó Mozgás helyett üldögélünk Ma az ember mind hivatásában, mind pedig szabad idejében egyre inkább "ülő életformát" folytat. Ennek kísérőjelensége a zsírpárna. Angliában az utóbbi tíz évben megkétszereződött a kövér emberek száma. Pedig a britek tipikus étrendjének zsír- tartalma az elmúlt tíz évben nem változott, sőt a táplálékfelvétel ugyanezen idő alatt 20 százalékkal csökkent. Mégsem tudják a derékbőségüket kordában tartani. íme a magyarázat: míg az átlag angol a 60-as években hetente csak 13 órát töltött televíziója előtt, ma már 26 órán át nézi a képernyőt. A gyermekeket a tv már kis korukban „leszoktatja” a mozgásról. A felnőttek több mint egyharmada hetente átlagosan alig 20 percet tölt testmozgással. A lakosságnak mindössze töredéke sportol aktívan. A lakosság körében az egy főre jutó autók száma olyan mértékben növekedett, hogy a felnőtteknek csupán 20 százaléka tesz havonta mintegy öt kilométeres sétát. Csak 10 százalék használ kerékpárt. A férfiaknak 20, a nőknek csupán 10 százaléka dolgozik olyan munkakörben, melyben sokat kell mozogni. A tudósok arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy ma az elhízásban a lustaságnak nagyobb a szerepe, mint a dőzsölés halálos bűnének. Bár utóbbi kellemes időtöltésre anyagiak és kellő mennyiségű szabad idő híján nincs is mindenkinek lehetősége . . . oooo További információkért hívja Telemarketing szolgálatunkat (265- 8023) vagy a 0660 Hangújságban a Westel-híreket (0660 505050)! WESTEL IRODA: MISKOLC, 3525 KOSSUTH L. U. 2., TEL: (06 46) 411-550, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 351-000 WESTEL FORGALMAZÓ: • SALGÓTARJÁN, APEX KFT., 3100 KLAPKA ÚT 3., TEL : (06 32) 312-832, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 337-247 VÍIESTEL RÁDIÓTELEFON Kft Csak egy tetafaniaka ...megnyerheti ezt a fantasztikus Toyota RAV 4 terepjárót! Ha Ön 1995. november 15. és december 15. között bármilyen Westel 450 MHz-es mobiltelefont vásárol, háromszorosan is szerencsésnek érezheti magát. Először azért, mert kedvező fizetési feltételekkel juthat egy kiváló minőségű, az egész ország területén használható készülékhez. Másodszor azért, mert most megtakarítja a 25.000 Ft + áfa belépési költséget. Harmadszor pedig azért, mert részt vehet a december 23-án tartandó sorsoláson. Talán éppen Ön lesz az, aki megnyeri a 450 mega-ajándék egyikét, például fődíjunkat, a Toyota RAV 4 terepjárót, vagy egy Kodak fényképezőgépet és filmet tartalmazó ajándékcsomagot. Fizessen 25 ezer forinttal kevesebbet, és tegyen egy fantasztikus autót a karácsonyfa alá! Hiszen csak egy telefonjába kerül. A nyereményakció készülékcserére nem vonatkozik. A játékban a Westel Rádiótelefon Kft. és a reklámügynökség dolgozói, valamint hozzátartozóik nem vehetnek részt. A sorsolást közjegyző jelenlétében tartjuk. Az autó színváltoztatásának jogát fenntartjuk. A nyeremények készpénzre nem válthatók.