Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-19 / 297. szám
1995. december 19., kedd SporTTüköR 7. oldal Labdarúgás, megyei első osztály - Mérlegen a nógrádi csapatok őszi teljesítménye Erdőkürt még reménykedik a bennmaradásban Erdőkürt csapata az elmúlt évi bajnokság végén az elért eredménye alapján kiesett ugyan a megyei első osztályú labdarúgóbajnokságból, de mivel a másodosztály déli csoportjának bajnoka, Csécse együttese nem vállalta a magasabb osztálybeli szereplést, így az erdőkürtiek, mint a kiesők között a legjobban szereplő csapat, szerezték meg a jogot az indulásra. Erdőkürtön éltek is ezzel a tálcán kínált lehetőséggel. A felkészülésről, az ez idő alatt bekövetkezett változásokról és az őszi eredményekről beszélgettünk Haviár Jánossal, a csapat edzőjével.- A kiesés után élve a váratlanul ölükbe hullott lehetőséggel, újra neki vágtak a megyei első osztálynak. Milyen változások voltak a játékoskeretben, illetve a szakmai irányításban? Vezetői változások- A játékoskeretben csupán annyi változás történt, hogy az egyik legjobb labdarúgónk, Traista Péter eligazolt Palotásra. A többi játékosunk itt maradt, vezetőségben viszont annál több volt a személycsere, az addigi egyesületi elnök, Ja- kus Mihály lemondott tisztéről és helyét egy lelkes sportember, Nyári János vette át. Az új szakosztályvezető a labdarúgásért rajongó Radies János lett, de mellette több újonnan választott vezetőségi tag is tenni akar a csapat sikereiért. Személyemben új edző került a csapathoz. Elérendő célként a biztos bennmaradást tűztük ki célul és ennek megfelelően készültünk az őszi idényre.-Nézzük, hogy szerepelt az együttes az ősz folyamán lejátszott mérkőzéseken?-Az első mérkőzést hazai pályán játszottuk az esélyesebb Mátranovák ellen és 3-0 arányú vereséget szenvedtünk, ezután következett a Bércéi elleni összecsapás, ami ismét nullára végződő vereséget eredményezett. A harmadik fordulóban Karancsberény látogatott hozzánk és úgy kaptunk ki, hogy ezúttal sérti sikerült gólt szereznünk, így az első három meccsen nyolc gólt kaptunk, amire eggyel sem tudtunk válaszolni. A St. Glass csapata ellen szövetségi döntéssel kaptunk ki 3-0-ra. Az ötödik fordulóban végre sikerült nyerni, Mohora gárdája ellen 2-1-re. A következő körben a nagy esélyes Palotás csapatához látogattunk és 8-0 arányú súlyos vereséget szenvedtünk, ami sajnos, nagyobb különbségű is lehetett volna. Egy héttel később hazai környezetben a Nagybátony ellenében ismét ugyanezt az eredményt könyvelhettük el. Ezen a mérkőzésen nem volt ellenszerünk a kitűnően játszó bátonyi csatárok ellen. Balassagyarmaton már kettővel kevesebb gólt kaptunk, így csak 6—0 lett az eredmény. A kilencedik fordulóban újabb vereség, de most már eggyel kevesebb kapott góllal, így lett 5-0 a Karancslapujtő vendégjátéka után. Ezt követően a másik nagy esélyes SKFC-hez látogattunk és ők jó tanár módjára ismét csökkentettek egyet a lőtt gólokon és csak 4-0 arányban vertek meg bennünket. A 11. fordulóban jutottunk ismét ponthoz, ezúttal Ersekvadkert együttese egy 0-0-ás eredménnyel hagyott nálunk egy pontot, ezután a Rétsági tüzérek vették be hét alkalommal a kapunkat a mi egy találatunkkal szemben. Borúra derű következett, hiszen egy régen várt, gólra törő játékkal 4-0 arányban diadalmaskodtunk a Nóg- rád Volán-Baglyasalja FC együttese ellenében. Az utolsó két mérkőzésen kétszer kettőt, azaz négy gólt kapva és egyet sem szerezve, vesztettünk előbb Nagylócon, majd Erdőkürtön a Karancskeszi ellen. Ezen a találkozón az ellenfelünk csak jobb erőnlétének köszönhetően tudott a második félidőben felülkerekedni.- Az őszi idényt követően miként alakult cetsapat helyzete a táblázaton? Csak két győzelem- Az eddig lejátszott 15 mérkőzés alapján a 14. helyen végzett együttesünk az első szakaszban. Két győzelem, egy döntetlen és 12 vereség, 7 szerzett és 53 kapott góllal. Sajnos, két rekordot is tartunk, hiszen mi szereztük a legkevesebb és mi kaptuk a legtöbb gólt is. A győztes meccseket számolva a 14., a vesztes találkozók esetében szintén a 14. helyen vagyunk. Ami a hazai találkozóinkat illeti, 8 mérkőzést játszottunk Erdőkürtön, ebből kettőt megnyertünk, egy alkalommal döntetlent értünk el és ötször szenvedtünk vereséget, így ezzel a teljesítménnyel 7 pontot szereztünk. Idegenben hét mérkőzésből hét vereség, aminek törvényszerű következménye, hogy egyetlen pontot sem szereztünk. A csapat góljait Ruska László (5), Ruska József és Tóth Zsolt szerezték. Az őszi mérkőzéseken általában a Nagy Attila, Hegedűs Gábor, Makó Tamás, Csitári Tibor, Haviár Tamás, Kómár Attila, Tóth Zsolt, Ruska József, Ruska László, Berki Béla és Tóth Csaba szerepelt a kezdőcsapatban. Csereként több alkalommal pályára lépett Tekse Tamás, Szűcs Attila, valamint Balta, Tábori, Mátyási, Babják és Ruska M. is szóhoz jutott egy-két mérkőzésen.-Miként vonná meg az ősz mérlegét? Elégedetlenül- Összességében nem vagyok elégedett sem a csapattal, sem a játékosokkal. Minimális edzéslátogatottsággal és csekély lelkesedés mellett csak ilyen eredményt lehet elérni. Tudvalevő, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt lehet távol maradni a tréningről, hiszen már többször elmondtuk, hogy a játékosok nem a labdarúgásból élnek, de a lelkesedés hiánya már nem írható erre a számlára. A megyei első osztályban már megfelelő edzettségi szint és hozzáállás kell, hogy eredményes tudjon lenni a csapat. Az őszi mérkőzések közül talán a két győztes találkozót említeném meg, hiszen ezek a mérkőzések hozták a hat pontot a konyhára. Az egész őszi produkcióban talán az a legszomorúbb, hogy az idegenbeli vendégszerepléseink alkalmával egyetlen pontocskát sem sikerült begyűjteni és csupán csak egy árva gólra futotta a fiúk erejéből és ez kevés az üdvösséghez. E nem éppen fényes szereplés ellenére mégsem vagyunk az utolsók a mezőnyben, tehát továbbra is van remény arra, hogy a megyei első osztály tagjai maradhatunk a következő bajnoki szezonban is.- Milyen anyagi hátteret tud maga mögött az egyesület?- Mint minden csapatot, bennünket is támogat a helyi önkormányzat a lehetőségeihez mérten. Emellett vannak szponzoraink is, akik segítik az egyesületünket, így biztosítva van a mérkőzéseken való részvétel lehetősége. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy dúskálunk a javakban, sőt ha komolyabb erősítést szeretnénk megvalósítani, akkor újabb támogatók is kellenének.- Az utánpótlás mennyire támasza a felnőtt gárdának? Gyenge utánpótlás- Utánpótlásunk nagyon gyenge, csupán hat-hét ember van, akire biztosan számíthatunk. Közülük többen távolabbi városokban, középiskolákban tanulnak, így a messzebb lejátszandó mérkőzésekre nem tudnak eljönni, mert akkor nem érnek időre vissza az iskolába. Ebből adódik, hogy három alkalommal nem tudtuk az ifjúsági csapatot kiállítani a mérkőzésre.- Mit vár tavasszal?- Mint már az előbb elmondtam, a táblázat alapján nem reménytelen a helyzetünk. Terveink között szerepel új, meghatározó képességű játékosok igazolása. A tavasszal már hosz- szabbak lesznek a napok, a játékosok többet tudnak edzeni és a sikeresebb szereplés érdekében sokkal lelkesebben és eredményesebben fognak küzdeni, valamint az utánpótlásnevelés terén is szeretnénk előbbre lépni, keressük a megoldást.- esla * * * A bajnokság őszi végeredménye 1. Palotás 15 12 2 1 60-11 38 2. SKFC • 15 12 2 1 55-15 38 3. St. Glass 15 11 1 3 35-10 34 4. Karancskeszi 15 94 2 36-16 31 5. Nagybátony 15 9 3 3 51-19 30 6. Rétság 15 8 2 5 29-27 26 7. Mátranovák 15 8 1 6 30-22 25 8. Bércéi 15 7 1 7 26-31 22 9. K.-berény 15 6 3 6 24-22 21 10. K.-lapujtő 15 6 2 7 27-29 20 11. Ersekvadkert 15 6 1 8 23-26 19 12. Nagylóc 15 4 1 10 8-40 13 13. B.-gyarmat 15 3 2 10 16-34 11 14. Erdőkiirt 15 21 12 7-53 7 15. Baglyas FC 15 20 13 12-46 6 16. Mohora 15 1 2 12 1149 5 ő Lelátó Minden kedden 11-től 12 óráig hívhatják a Nógrád Megyei Hírlap sportrovatát, a 314-596-os telefonszámon. Sportról, sportot érintő témákról érdeklődhetnek, kérdezhetnek, elmondhatják véleményüket, V amit szerdai lapunkban teszünk közzé. A Lelátó a szabad bekiabálások rovata. Mondjon véleményt, kérdezzen, írjuk együtt az újságot. Csak megyei bajnokokat avattak az asztalitenisz diákolimpián Nem lesz országos döntő ! A Nógrád Megyei Diáksport Tanács és a Nógrád Megyei Asztalitenisz Szövetség közös rendezésében bonyolították le vasárnap az Asztalitenisz Diákolimpia megyei döntőjét a megyeszékhelyen. A november vége óta folyó háziversenyeken, körzeti, majd városi bajnokságokban sikeresen szereplő 23 iskola 104 versenyzője mérte össze tudását, hogy eldöntsék a különböző korosztályok megyei bajnoki címeit, helyezéseit. Sajnálatos, hogy ebben az évben először nem a továbbjutás volt a*cél, ugyanis - a korábbi években megszokottól eltérően - idén nem rendez országos döntőt a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Asztalitenisz Szövetség. Nézzük hát Nógrád megye 1995/96. évi Asztalitenisz Diákolimpiái bajnokait és helyezettjeit: II. Korcsoport, leány (20 induló): 1. Juhász Andrea Ságújfalu; 2. Altsach Katalin Szendehely; 3. Papp Anita Szurdokpüspöki és Plavecz Andrea St., Arany J. II. Korcsoport, fiú (18 induló): 1. Pusztai Attila Szurdokpüspöki; 2. Pusuma Tivadar Báma; 3. Kiss Imre Szurdokpüspöki és Szabó Adrián Pásztó, Dózsa. III. Korcsoport, leány (20 induló): 1. Nagy Hajnalka Szendehely; 2. Susán Éva Báma; 3. Csók Csilla Patak és Altsach Katalin Szendehely. III. Korcsoport, fiú (24 induló): 1. Répás Zoltán Mátraterenye; 2. Pusuma László Báma; 3. Reviczky Richard Bgy., Balassi és Pusuma Tivadar Báma. IV-V. Korcsoport, leány (7 induló): 1. Baráth Szilvia B,-terenye, Váci; 2. Paluch Erika B.-tere- nye, Váci; 3. Riták Eszter St., Táncsics és B.Kovács Nikolett St., Táncsics. IV-V. Korcsoport, fiú (15 induló): 1. Sálek Csaba B.-terenye, Fáy; 2. Bulla Norbert B.-terenye, Váci; 3. Kelemen Csaba St., Bolyai és Pintér László St., Borbély. Ebben az évben megrendezték a párosok küzdelmét is. Szépséghibája a dolognak, hogy a csapatversenyek helyett. II—III. Korcsoport, leány (10 induló): 1. Záhorszky Claudia - Nagy Hajnalka Szendehely; 2. Susán Éva - Bohács Linda Báma; 3. Papp Anita - Buda Nikolett Sz.- püspöki és Lajtrik Renáta - László Brigitta Sz.-püspöki. II-III. korcsoport, fiú (8 induló): 1. Pusuma László - Pusuma Tivadar Báma; 2. Kelemen Zsolt - Kiss Imre Sz.-püspöki; 3. Ho- lecz András - Molnár Tamás Buják és Jakubecz Ferenc - Boskó Szabolcs Tereske. IV-V. korcsoport, leány (3 induló): 1. Baráth Szilvia T,v Paluch Erika B.-terenye, Váci; 2. Pálmai Nikolett - Riták Eszter St., Táncsics; 3. B.Kovács Annamária - Ballon Ágnes St., Táncsics. IV-V: korcsoport, fiú (6 induló): 1. Sálek Csaba - Mezőkeresztesi Ernő B.-terenye, Fáy; 2. Bulla Norbert - Nagy Péter B.- terenye, Váci; 3. Kelemen Csaba - Cseh Krisztián St., Bolyai és Oláh Béla - Forgó Péter B.-terenye, Fáy. Atlantában visszavághatnak a kézis lányaink Majd az olimpián ! Egy nagy színdarab befejeződött, az utolsó felvonás véget ért. Fergeteges vastapsot kaptak a szereplők. Megérdemelték. Igaz, nem volt happy end, ám a kritikák így is elismerően szólnak az előadásról. A magyar női kézilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. Zengett-rengett a bécsújhelyi csarnok. A világbajnok koreaiak örömtáncot jártak, körbe-körbe futkároztak. Feloldódott a keleti gátlás, széles vigyorral rikoltoztak. Edzőjük és elnökük rövid időn belül a levegőben találta magát, kis híján még a testi épségük is veszélybe került a hatalmas boldogság közepette. Eközben a magyarok sem siránkoztak. Nem ültek le sápadt arccal a kispadra, nem hajtották búra a fejüket. Odamentek a hű közönséghez, s kéz a kézben meghajoltak előttük. Megköszönték szurkolóiknak azt a határtalan buzdítást, azt a hallatlan szeretetet, amit feléjük árasztottak az elmúlt két hét során. Puszit hintettek a családtagoknak, barátoknak. Ha valaki akkor csöppent volna oda, nem állapíthatta volna meg, melyik is a győztes. Véget ért tehát a XII. női kézilabda-világbajnokság, a lányok teljesítették, sőt túlteljesítették az elvárásokat. Kijutottak az olimpiára, készülődhetnek az újabb megmérettetésre. Atlantában eljöhet a revans, a visszavágás ideje. Fogadkoznak Németh Helgáék, megmutatják milyen a magyar virtus. Lesz akkor reszkess Korea! Előtte azonban még számos erőpróba vár a hölgyekre. Januárban hat csapatunknak a nemzetközi kupákban kell helyt állniuk, s remélhetőleg minél többen közülük a döntőkig menetelnek. Május végén, június elején kezdődhet a felkészülés, július húszadikán pedig rajtol az olimpiai kézilabdatoma. Milyen szép lenne, ha bő hét hónap múlva aranyérmet akasztanának Kocsisék nyakába. Hegedűs Henrik Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint az 50. heti totónyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: Totó: 13 plusz egy találatos szelvény ezen a héten egy sem volt. A, következő hétre átvitt nyeremény összege 5 217 150 forint. 13 találatot viszont ezen a játékhéten 3 fogadó is elért, nyereményük egyenként 1 391 284 forint. A 12 találatos szelvény 83 darab akadt, nyereményük-egyenként 37 716 forint, 11 találatos szelvény 1003 darab volt, nyereményük egyenként 3121 forint, a 8510 darab 10 találatos szelvényre pedig egyenként 613 forintot fizetnek. Góltotó: 4 találatos nem volt. A következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 137 946 forint. 3 találatos 3 darab akadt, nyereményük egyenként 45 982 forint. Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Fekécs Istvánné salgótarjáni, és Smidt Károly balassagyarmati olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszottak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elmaradt. Játékosaink közül ugyanis Fekécs Istvánné 10, Smidt Károly pedig 9 találatot ért el Ezen a héten nem felezünk, mivel a 10 találatosra fizetett nyeremény nem éré el a kétezer forintot. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szerencsejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játékosok nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsszon velünk és a Szerencsejáték Rt.-vei! .5.1.:. hé IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) Szerencsejáték Rt. Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat í. Crsmonese Torino Olasz A 2. Fiorentina Milan 3. Internazionale Cagliari 4. Juventus Roma 5. Lazio Atalanta 6. Padova Piacenza 7. Parma Vicenza 8. Udinese Bari 9. Ancona Reggiana ousz b 10. Avellino Cosenza 11. Andria Pescara 12. Bologna Palermo 13. Venezia Perugia + 1 mérkőzés 14. Sampdoria Napoli Ote* Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 i'jf'i I-------------------------------------------------------------1 'Név:..................................................................................................... * I 1 ICÍíTi:........................................................................ 1 I I I.............................................................................. I