Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-19 / 297. szám
4. oldal Autósélet 1995. december 19., kedd Bemutatjuk véndégünket, az Audi A4-et A legtakarékosabb luxusautó Az Audit manapság a BMW-vel és a Mercedessel együtt szokták emlegetni, persze nem véletlenül. Felszereltségében, biztonsági berendezéseiben semmivel sem marad el a két márkától, motorfejlesztésben pedig orrhossznyival előttük is jár. Elég csak a Győrben készülő hengerenként! ötszelepes erőforrásra, vagy a világ iegtakarékosabbjaként számon tartott közvetlen befecskendezésű turbódízelre gondolni. Szerkesztőségünk ez utóbbit fogta vallatóra. A gyári, adatok szerint a 9Ô lóerős TDi motor 90 kilométeres óránkénti sebességnél 3,9,120-nál 5,4, míg a városi forgalomban 6,1 liter gázolajat fogyaszt 100 kilométerenként, ami ugyebár első hallásra hihetetlennek tűnik. Szinte sportos teljesítmény - egy nagyobbacska motorkerékpár fogyasztásával! Sokáig mi is hitetlen- kedve legyintettünk, de a próbák bennünket is meggyőztek. A sűrű városi forgalqmban tesztautónk ugyan valamivel többet — 6,8 litert - kortyolt, de a többlet a hideg idő, és az araszolga- tás számlájára írható. Az 1,9 literes dízelmotor turbófeltöltőt és töltőlevegő- visszahűtőt kapott, az így elért 90 lóerő fürgén mozgatta az 1240 kilogramm öntömegű autót. Már az indításnál is alig venni észre, hogy „öngyűjtóssal” van dolgunk, az izzítási idő még hidegben is mindössze néhány pillanat. A dízelekre jellemző kopogós hang természetesen maradt, de a kitűnő hangszigetelésnek köszönhetően, ebből nagyon kevés jut az utastérbe. A kabin kialakítását kényszerű kompromisz- szumok jellemzik. Az A4 kategóriájában a legbiztonságosabbak közé tartozik, a terjedelmes ütközőzónák, oldalvédelem azonban az utastér - pontosabban a hátsó ülések - rovására megy. A hátul ülőknek még nem kell feltétlenül behúzniuk a fejüket, de ha elöl 175 centiméternél magasabb utasok ülnek, hátul már csak gyerekek lába fér el. Mintaszerű a vezető „munkahelyé- « nek” ergonómiai kialakítása. A kormány négy irányban, tág határok között állítható, s az ülések magassága is szabályozható. Emellett az üléslap elegendően hosszú egy 190 centiméteres vezető számára is, ami kevés autóról mondható el a felső középkategóriában. A csomagtér 440 liternyi poggyászt képes befogadni, ez megfelelő egy kétgyerekes család számára. A gyár mellesleg éppen nekik ajánlja az A4-est Nyugat-Eu- rópában. Szomorú, hogy nálunk a közel hatmilliós vételarat csak nagyon kevesen tudják egy biztonságos, takarékos családi autóra fordítani. Sebestyén Kálmán Négytagú család kocsija - Németországban Egy sikerautóval kezdődött a korszerű orosz autóipar sztorija A Lada hétköznapi legendája Minden tizenkettedik magyar ilyen kocsit venne Valaha, a hatvanas évek végén, pontosabban 1967-ben az év autója lett a FIAT 124-es. A torinói sikerkocsi megtetszett a szovjet autógyártás irányítóinak, megvették a licenszét, és a Volga partján fölépült a Togliatti autógyár. Évtizedekig a hazai autópiac csillagai voltak a Ladák. Státusszimbólumok a Wartburgok, Skodák, Trabantok között. A rendszerváltáskor sokan temették a nagy étvágyú, de strapabíró, megbízható négykerekűt. A legendás jószág azonban nem adta meg magát. Természetesen az autós torta hatalmas szeletéről kénytelen volt lemondani, de az elmúlt időszakban is mindig az eladási listák éllovasai között maradt.- A nyugati és japán kocsik megjelenése után is sokan kedvelik a Ladákat, Szamarakat, hiszen a magyar utakon ez a típus már bizonyította, nem fognak ki rajta a kátyúk - vélekedik Horányi Ervin, a HungaroLada ügyvezető igazgatója. - Szívesen használnák a rendőrök, egészség- ügyiek, és mi támogatjuk is a fogyasztókhoz közelálló intézményeket. Felmérések szerint még ma is minden tizenkettedik autós Ladát venne. Pedig a Ladák ára a nyugati kocsikéval vetekszik.- Az ismert kormányzati intézkedések miatt kénytelenek voltunk májusban árat emelni, de még mindig olcsóbb a Ladák fenntartása, alkatrész-utánpótlása, javítása, mint a nyugati vagy japán autóké. A Ladákba évente 40 millió dollár értékű hazai részegységet építettek be, de a kereskedelmi kapcsolatok visz- szaesése e téren is érződik: ma már csupán 14 millió dollárnyi magyar termék kerül az orosz gépkocsikba. Egyetlen nagy cég sem kedveli ugyanis, ha barátságtalanok vele a szállító országban. Jó néhány nagy üzletről sikerült lecsúszni az átgondolatlan ipar- és kereskedelempolitika okán. A volgai autógyár egyre inkább a nyugat-európai, vagy ázsiai beszállítókra támaszkodik helyettünk. Pedig óriási lehetőségek kínálkoznának a próbapadok, a robot- technikai berendezések eladása terén, csakhogy egy piacról könnyű kivonulni, ám gyakran képtelenség oda v isszakapaszkodni. Azt az ügyvezető igazgató sem tagadja, a mai kiélezett piaci versenyben a Togliatti autógyár is több figyelmet fordíthatna az új modellek ki- fejlesztésére. De már az is haladás, hogy a General Motors injektoraival fölszerelt Ladák, Szamarák kevesebbet fogyasztanak, s a Frankfurti Autószalonon megjelentek az új Ladák is. Sorozatgyártásuk jövőre kezdődik, egy évig csak belső piacra termelnek. Egyszer azért hozzánk is elérkeznek majd. Színes autósvilág Bővül a Hyundai-paletta A dél-koreai Hyundai a közelmúltban dobta piacra első kombiautóját. A középosztályos Lantrából kialakított Wagon nemcsak tetszetős külsejével, hanem hatalmas és könnyen variálható rakterével is hódít. 1,6 literes, 114 lóerős erőforrása és szerkezeti elemei azonosak a limuzinéval, csomagtere lehajtott hátsó ülések esetén 1785 liternyi poggyászt képes befogadni. A Hyundai Lantra Wagon Polo, 455 literes csomagtérrel Klasszikus Volkswagen A Frankfurti Autószalonon bemutatott VW Polo lépcsőshátú változatát, a Classicot Németországban már árusítják a kereskedők. Ebből a kategóriából az európai piacon 450 ezer darabot, míg Németországban 140 ezer darabot vásároltak. A Volkswagen tervei között európai viszonylatban-30 ezer, a hazai piacon pedig 14 ezer Classic értékesítése szerepel. A kisautó ára Németországban 22 830 és 27 740 márka között mozog motortól és felszereltségtől függően. Hazánkban a jövő év első felében kezdik meg az árusítást. Új autó, új kategória; Citroen Saxo Új kisautóval jelentkezik a Citroen. A Saxo névre hallgató kocsi egyben új kategóriát is jelent a francia gyámál. A Saxo az AX és a ZX közötti űrt próbálja kitölteni, hosszúsága alapján (372 cm) a FIAT Punto, Opel Corsa, Renault Clio vetélytársa lesz. A gyártásnál kihasználják a konszern már bevált szerkezeteit: a Saxo a Peugeot 106-os padlólemezét kapja meg, tengelytávolságuk azonos. Franciaországban 1996 februárjában kerül piacra, motorválasztéka 50-től 120 lóerősig terjed. A Saxo új kategóriát jelent Százezredik győri Audi-motor Fontos állomásához érkezett a győri Audi motorgyár. Nemrégiben került le a gyártószalagról a 100 000-ik ötszelepes motor. Ezek az erőforrások rendkívül népszerűek a vásárlók körében, mert szokatlanul erősek, rugalmasak, gazdaságosak, és minden más motornál jobban kímélik a környezetet. A Mazda jövőbeni családi autója. A CU-X az alsó középkategóriába tartozik, négy személynek kényelmes autó. A mini egyterűt 1,5 literes erőforrás hajtja. Sokoldalúan variálható a belső tér, az első ülések forgathatóak, a hátsó ülések pedig a Renault Twingóhoz hasonlóan, hosszirányban eltolhatok. A CU-X-be is beépítették a Mazda legújabb biztonsági fejlesztését, a lézerdetektort, amely menet közben folyamatosan figyeli az utat, és ha akadályt, gyalogost észlel, jelez a vezetőnek, vagy magától megállítja a kocsit. Hyundai Szállítójárművek MOTORS A Hyundoi nem csak a Távol-Keleten, Amerikában és Ausztráliában tartozik a legsikeresebb autómárkák közé, de az európai vásárlók szerint is a legjobbak egyike: A Motor Presse International európai felmérése szerint a Good Value for Money kategóriában a német, olasz és görög vásárlók is a Hyundai! szavazták az első helyre. A Cél Motors kínálatában a személyautók mellett a Hyundai szállítójárművek teljes választéka szerepel: az elegáns és praktikus Grace minibuszok és áruszállítók, az 1 tonnás Porter kisteherautók, a 2.5 és 3.5 tonnás Mighty, a Pony Von coupe-kisániszállítá, a terepjáró Gallopper 4WD... HYUNDAI MÁRKAKERESKEDŐK ÉS SZERVIZEK ______HYUNDAI Pony Van Pony ki sáruszállíló változata, kombi-coupe Ideális vevőszolgálati és szervizautó. H 100 Grace H-100 Porter H 250/ H-350 Mighty Nagyteherbírású platós teherautó 2.5 és 3-5 tonnás változatokban, a H-250 rövid és hoszüplatós, az utóbbi alacsony platós kivitelben kapható. A H-250 3-6 literes diesel, a H-350 3 3 literes turbod- iesel erőforrással kerül forgalomba VEZÉRKÉPVISELET: CÉL MOTORS-HYUNDAI 1119 BUDAPEST. KEVERÂZA U. 1. TH: 1GS-091I FAX: 186-9988 billcnóplató - Porter típusokat. Autó-Center Kft. Szekszárdi Polánkiu. 1. (74)410-058,(60)363-138, Bajusz Autó Kft. Miskolc, József Aftilo út 90. (46)324-608, Bodex Kft. Szolnok, Ságvári kit. 4 (56)378-987, PRIMA-CAR Bt. Váipolota, Veszprémi út 7. (88)372-659, (60)396-258, Autócenter Kft Miskolc, festi út 3 (46)360-375, Buci Trade Kft. Sopron, Bánfalvi u. 14. (60)373-116, Cargotech Kft. Budopest, XIV. Ilka u. 25-27. 251- I 6288,251-8878, CarimpKft. Budapest, Pasaréti út 2-4. 156-6573, Csepel Autócenter Budopest, Jókoi u. 25. 277-0834, Csiriszan Kft Budopest, Bláfhy Ottó u 6-8. 210-0770/130,131,(30)412-490, Debreceni Autójavító Szov. Debrecen, István út 149. (52)328-934, (52)328-644, Direkt Rt. Szentes, Vásárhelyi út 116. (63)311-211, Dominátor Bt Győr, Jókoi u 17. (96)426-366/25, (96)328-363, Géringer Szerviz Komárom, Igmóndi út 63-65. (34)343-974, (34)340-490, (34)374-283, Hungaroszervíz ISZ Budopest, Egressy út 17-21.251-8555, K&N Trade Kft. Nyíregyháza, Fészeku. ______ 106. (42)342-372, Korvolics és Karvalics Kft. Barcs, Bajcsy Zs. u. 86 (82)460 290. Kegyeleti zárt és ablakos áruszálliió. valamint 12 személyes minibusz Szolgolot Budopest, Hormot u. 208. 262-0551, K0-MA Kér. Kft Kolocso, Bátyai út 38. (78)361-478, váhozaiokban Automaiikus differenciálzár, hátsó cső- (78)362-180, Lokosz Kft. Gödöllő, Szabadság u. 179. (28)320-898, Magyar Autóklub Csongrád magiérajió és oldalsó tolóajtó, belülről nyitható unksapka, megyei szerv. Szeged, Kossuth 1. sgt. 112. (62)489-085, (62)474-874, Magyar Autóklub Heves megyei .................. ................... szerv. Gyöngyös, Orczy u. 1. (11:92) (37)311-977, HYUNDAI BUDAÖRS Budaörs, Fonás u. 10. ( 30)348-601, Merkur Rt. Budopest, Váci új 45/b. 112-636,140-9560, Microprofit Rt. Budapest, Zádor u. 6.292-2222, 294-5106, Microprofit Rt. Érd, Iparos út. 1-3. (23)372-977, M0BILS Kft. Vecsés, Fó u. 1.(29)354-856, Nagy Lajos lengyeltóti, Kaposvári út 7. (85)330-843,(30)470-752, NOVA MOTORS Kft. Kecskemét, Ceglédi út 71. (30)459-940, Sárospataki Autójavító. Sórospatok, Árpád u. 9-11. (47)324-455 TRANSZPORT HYUNDAI Kft. Salgótarján, Losonczi u. 26. (32)310-700, S and S Kft. Pécs, Buzsáki út 1 -3. (72)327-767, Thermal Bungalows Kft. Szombathely, Főtér 9. (94)314-144 Spur Gmk. Székesfehérvói, Berényi út 87. (22)308-799 Vargo és Tsai Békéscsaba, Gyulai út, Sportcsarnok (66)441-345, Automobil Center Nagykanizsa, Teleki út 21. (93)314-745,(93)310-339, Bertinus Kft. Budapest, Báthoríu 20. 132-9938 DIBAKft. Pópo, Külső Veszprémi út 38. (89)313-512, AUT0WICK Kft. Eger, Külsősor u. 8. (36)310-836, Perényi Szerviz Budaörs, Fonás u. 1 (60)336-636,212-1670, Zala Volán Rt. Zalaegerszeg, Gasparích út 16.(92)312-145, West Autóház, Bök, Ady u. 16 (92) 361173 fékcrőszabáJyozó, a minibusz változatnál légkondicionáló. <&> HYUnDRI Nagyobb érték a pénzéért.