Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
1995. december 18., hétfő Hazai Körkép 5. oldal Döntött az MSZP választmánya Kongresszus márciusban Korszerűen és gyorsan kell felszerelni a katonákat 400 személyes a magyar alakulat A korábbinál kisebb lesz - 500 helyett csak 400 - katonából áll majd az a magyar műszaki alakulat, amely a NATO égisze alatt részt vesz a boszniai béketeremtő akcióban. Keleti György honvédelmi miniszter szombati tájékoztatója szerint a kontingens összeállításánál elsődleges szempont a kockázati tényezők csökkentése és a takarékosság. Megszületett a hét végén a döntés: 1996. március 29-30-31-én tartja soron következő, ötödik, tisztújítással is foglalkozó kongresszusát a Magyar Szocialista Párt. Az Országos Választmány határozott így, elfogadva a pártelnökség és a novemberi kongresszus javaslatát - jelentette be Vitányi Iván választmányi elnök a testület hét végi, mintegy ötórás tanácskozását követő sajtóértekezleten. A felkészülés ütemezését is meghatározták. E szerint januárban meg kell kezdeni és február 15-ig le kell zárni az új küldöttek megválasztását. Döntöttek arról, kiket delegáljanak az egyes kongresszusi bizottságokba. Az alapszabályelőkészítő testület feladata lesz javaslatot tenni arra, hogy a jövőben hány tagú legyen a párt elnöksége, s hogy létrehozzanak, illetve megszüntessenek-e bizonyos posztokat. Egy kérdésre Vitányi Iván közölte: az alapszabályban nincsen olyan kitétel, miszerint csak egyetlen jelöltet lehet állítani az elnöki posztra. így természetes, hogy erre a tisztségre szintén több jelölt lehet. A választmányi ülésen felszólalt Hujber Ottó, a párt vállalkozói tagozatának vezetője is. Kijelentette: cégeinek soha semmiféle olajkereskedelmi ügylete nem volt. A csapatban azonos arányban lesznek a hivatásos és továbbszolgáló tisztek, a sorkatonák és a tartalékosok. Kisebb lesz viszont a kiszolgálószemélyzet. A magyar katonákat hazai földről látják el élelmiszerrel. A honvédség 300 millió forint értékben rendelheti meg a speciális katonai szolgálathoz szükséges eszközöket. Vásárlásuk az idő rövidsége miatt a közbeszerzési törvénytől eltérően versenyeztetés nélkül történik. Főleg a golyóálló melEnnek megelőzésére többféle intézkedést terveznek a közlekedési hatóságok. Császár György, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese megerősítette: az ifjú autósoknak bevezetik a próbajogosítványt, amelyet két év múlva kell majd megújítaniuk a hatóságnál. A végleges vezetői engedély megszerzésének az is feltétele lesz, hogy a próbajogo- A legsikeresebb műsorok természetesen megmaradnak, vagy megújult formában jelentkeznek. A hírek iránti növekvő érdeklődést a Híradó műsorzáráskor jelentkező hármadik kiadásával is szolgálni kívánjuk, az Objektív után esténként lapszemlét adunk. A szórakoztató programok között - mintegy a Music Tv lények megvétele sürgős, hogy viselésüket még itthon, a felkészülés során megszokják a katonák. Eldőlt az is, hogy hatszemélyes lakókonténerekben laknak majd az alakulat tagjai, ezeket is meg kell rendelni és le kell gyártatni. Az „épületeket” a küldetés után hazahozzák. Szükség van továbbá modem híradás-technikai eszközökre, amelyek a NATO hullámhosszán működnek, s be kell szerezni hűtőjárműveket, sítvány tulajdonosa bizonyította-e: ismeri, betartja a kulturált közlekedés szabályait. A szakemberek most mérlegelik, hogy ezen túlmenően is alkalmaznak - külföldi mintára - néhány kötöttséget. Mert például az Egyesült Államokban az „újoncok” hat hétig csak gyakorlott vezető kíséretében ülhetnek volán mellé. Franciaországban bizonyos ideig nem hajthatnak az autópályákra, s 80 kilométeres „pótlására” - péntek éjszakánként hosszabb könnyűzenei műsorokat láthatnak a nézők. A Stúdió ’96 szerkesztői készítik majd az „Örökös tagság” sorozatot, amely a magyar előadó-művészet legendás alakjait idézi meg.- Negyedévenként találkozhatnak a nézők a hazai és a külföldi hírességeket felvonultató „Apropó Gála” című továbbá 10-12 terepjárót és mentőautót is. A miniszter hangsúlyozta, hogy csak olyan dolgokat vásárolnak meg, amelyeket később itthon hasznosítani tud a hadsereg. Taszáron Ron Williams ezredes sajtófőnök hét végi tájékoztatóján arról számolt be, hogy a bázison már 1500 amerikai katona tartózkodik. A csapatok átvonulásáról szólva elmondta: 20 ezer amerikai katona halad át az országon, közben folyamatosan érkeznek a békefenntartók magyar- országi bázisára a felszerelések, közúton és vasúti szerelvényeken. Már megérkeztek orvosaik, jogászaik és saját katonai rendőreik is. sebességnél gyorsabban nem haladhatnak.- Lehet, hogy bevezetjük: a próbásoknak - a tanuló vezetőkhöz hasonlóan - ki kell tenniük a T betűt,'ez azonban kék színű lenne - mondja Császár György. - A tervek szerint egyébként az új év elején egyelőre csak Szabolcs-Szat- már-Bereg és Baranya megyében kapnak a fiatal autósok próbajogosítványt. S mivel kísérletről van szó, külön szankcióval nem jár a „próbások” esetleges szabálysértése. A tapasztalatok alapján az új évben már az egész országban meghonosítjuk a próbajogosítványok kiadását. Koós Tamás show-val, amely Kepes András műsora lesz. Régi formájában megszűnik az egyik legrégibb sorozatunk, a Delta, helyette tudományos híradót sugárzunk, amely a modem technika és a tudomány legújabb vívmányairól és eredményeiről ad - szándékaink szerint - friss, érdekes tájékoztatást.- Persze a műsoridőért folyó verseny senki előtt sem lefutott. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a programok fogadtatását, s ha a nézettség - amelyet általában előzetesen a szerződésekben kikötünk - nem éri el a kívánt szintet, a műsort megszüntetjük. N. Zs. Jótékonyság. Karácsonyi jótékonysági akciókra készül a Magyar Karitász csaknem félszáz helyi csoportja. Ezen a héten minden megyeszékhelyen ajándékozási akciókat szerveznek, csomagokat osztanak, élelmiszereket adnak a rászorulóknak. Ajándékszállítmányokat küldenek Kárpátaljára és Krajinába is. Trabanttragédia. Eddig ismeretlen ok miatt tegnap délben Budapesten az alsó rakpartról a Dunába zuhant egy Trabant személygépkocsi. Vezetője, egy 40 év körüli nő az elmerülő kocsiból nem tudott kimenekülni és a vízbe fulladt. Influenza. Megnőtt az influen- zajellegű megbetegedések száma a fővárosban. Erre utal a mentőkhöz érkező, a szokásos átlagnál sokkal több segélykérő hívás. A mentősök azt tanácsolják a lázas betegeknek, hogy az orvos érkezéséig gondoskodjanak a lázcsillapításról s a betegekkel sok folyadékot itassanak. NAT. A Nemzeti alaptanterv (NAT) politikai és nem szakmai kompromisszumok eredményeképpen jött létre. A NAT éppen ezért „kikezdhető”, ami bizonytalanná teszi a jövőjét. Ezt a Magyar Történelmi Társulat tanári tagozatának vasárnapi III. országos információs konferenciáján állapították meg. A tanárok szerint az alaptanterv drasztikusan szűkíti a történelemtanítás kereteit, s kifogásolták azt is, hogy óraszámuk a mostaninak a felére fog csökkenni. Terjeszkednek. Nemzetközi hálózatot terveznek a gyáriparosok: a Magyarországtól keletre fekvő térség, a Romániától Törökországig terjedő régió államainak szabad termelőkapacitását tervezi hasznosítani a Videoton és a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége. Diákjog. Az egy évvel ezelőtt tanárok és diákok által megfogalmazott Diákjogi Charta eddigi tapasztalatait vitatták meg a vasárnap befejeződött kétnapos I. diákjogi felülvizsgálati konferencián. Alkotmánybíróság. Hétfőn és kedden teljes ülést tart a testület, amelyen folytatja több indítvány tárgyalását: a tandíjról és a hallgatói támogatásokról szóló kormányrendelet alkotmányellenességének megállapítását, megvitatják azt az indítványt is, amely szerint sérti az alkotmányt az, hogy az apaság megállapítása iránti perben tanúként megidézett személyt vérvizsgálatra kötelezhetik. Döntenek arról is, alkotmányba ütközik- e, hogy a tiszteletdíjak után is tb-járulékot kell fizetni. Antall Józsefre emlékeztek Kecskeméten A történelem mérlegén „Érték és irány, az antalli örökség” címmel konferencián emlékeztek a hét végén Kecskeméten a Magyar Köztársaság első szabadon választott miniszterelnökére, halálának második évfordulóján. Politikusok, közéleti személyiségek, volt munkatársai idézték alakját. Für Lajos, az MDF elnöke hangsúlyozta: történelmünkben kivételes helyet készít elő az idő a jeles államférfi számára. A történelem nagy fordulói mindig megtalálják a megfelelő személyiséget, így találta meg a rendszerváltás időszaka is a kiválasztottat. Rámutatott: Antall József tapasztalataiból is tudta, hogy az európai demokráciáknak két alappillére van, mégpedig a Ellenzéki hétvége A kereszténydemokraták szerint veszélybe kerülhet a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény megszavazása a KDNP részéről, amennyiben a hatpárti egyeztetésen kialakult javaslatot Bokros Lajos pénzügyminiszter vagy Lotz Károly hírközlési miniszter elképzelései szerint kívánják módosítani. Giczy György pártelnök a KDNP Országos Elnökségének ülését követő sajtótájékoztatón hangoztatta: a pénzügyminiszter magatartása nem utal a politikusok kompromisszumkeresésére. Úgy tűnik, Bokros jelenleg egyedül dönt arról, hogy lesz-e médiatörvény? A KDNP Országos Elnöksége felkérte a párt parlamenti frakcióját: ne szavazza meg a mérsékelt jobbközép és a mérsékelt balközép. Ez utóbbi megteremtése éppen olyan fontos, mint a mérsékelt jobbközépé - tette hozzá az MDF elnöke. Tölgyessy Péter, az SZDSZ volt elnöke cáfolta azt, hogy Antall József miközben a jogállamiság megteremtésével foglalkozott, a gazdasággal nem törődött. A rendszerváltás időszakában azonban mindenképpen a demokratikus berendezkedést kellett megteremteni, cselekvőképes, de ugyanakkor ellenőrzött államot létrehozni. Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének megítélése szerint a rendszerváltás kormánya a polgári Magyarország felépítésére, a középrétegek megerősítésére tett kísérletet, a nemzeti értékek és a családok iránti elkötelezettség mellett. jövő évi költségvetést. A testület nyilatkozata szerint a KDNP „tisztességtelennek tartja, hogy a családi pótlék juttatásánál figyelembe veszik a gyermekek számát és a család jövedelmét, a személyi jövedelemadó kivetésénél pedig nem”. Zárt ajtók mögött vitatta meg vasárnap a képviselőcsoport tevékenységét és a párt politikai irányvonalát az MDF parlamenti frakciója. A tanácskozáson mind a 37 képviselő megjelent. Még novemberben kezdeményezte a frakció többsége a képviselőcsoport és a vezetőség munkájának értékelését. A hírek szerint személyi kérdések tárgyalására nem került sor. A képviselőcsoport úgy foglalt állást, hogy a párt irányvonalán nem indokolt változtatni. Jogosítvány két év próbaidőre Kísérletképp kék T betűt kapnak a „zöld” gépjárművezetők A magyar autóközlekedés robbanásszerű fejlődésének kezdetén elsősorban a 35-50 évesek szereztek jogosítványt. Ez a korosztály telítődött, s ma már zömmel a 20-30 évesek - sőt, tizenévesek is - vizsgáznak autóvezetésből. A statisztikák szerint azonban a balesetek zömét a tapasztalatlan, szilajabb fiatal vezetők követik el. Ami nem éri el a megkívánt nézettségi szintet, azt megszüntetik Új esztendő, új műsorok a tévében Jelentősen változik az új esztendőben a Magyar Televízió műsorrendje. Már az is újdonság, hogy az alkotóközösségek pályázat útján szerezhetnek kisebb-nagyobb „szeletet” a meglehetősen szűkre szabott műsoridőből. De az évkezdettel számos régi müsorismerős is átadja helyét új programoknak. A változásokról dr. Székely Ferenc, az MTV alelnöke tájékoztatta lapunkat. / Adám, hol vagy? Bizonyos értelemben balszerencsések a két legősibb keresztnév viselői. Az Ádámok és az Évák ugyanis december 24-én, azaz szentestén ünnepük névnapjukat, így a karácsonyi ajándékok és a névnapi meglepetések sajnos „egybemosódnak”. A Központi Nyilvántartási Hivatal számítógépei elárulják, hogy jelenleg hazánkban 280 690 Éva és „mindössze” 39 486 Ádám él. A paradicsomi emberpár nő tagjának neve hosszú ideje a népszerűségi lista élvonalában van, csak a Máriák (753 661), az Erzsébetek (456 028) és az Ilonák (305 428) előzik meg-. Az Ádámok a mezőny harmadik harmadában kullognak. Itt a Józsefek (587 223) az éllovasok a listán. A paradicsomi idők visszavarázsolhatok Különös, kísérteties tartálykocsik az elhagyott kikötőben Az ellopott uszály esete Hosszan tartó, részletes nyomozás után derült fény egy különleges bűncselekményre. Arra, hogy miként lehet ellopni - egy egész uszályt. A történet bizonyság arra, hogy az olajbüncse- lekményekben kimeríthetetlen az elkövetők találékonysága. A százhalombattai kikötőből „üresen távozónként” kivontattak egy budapesti kft. által a Maharttól bérelt uszályt. Természetesen nem üresen: indulás előtt 700 ezer liter 95-ös oktánszámú benzint töltöttek bele F. L.-nek, a Mól Rt. azóta elbocsátott blokk-kezelőjének segítségével. Az adonyi — használaton kívüli - kikötőben 30 ezer literes tartálykocsik várták a szállítmányt, hogy aztán teletankolhassanak belőle. Az előzetes egyezség szerint litérenként 25 forint ütötte volna a töltőmester markát. Amikor - lakossági bejelentés nyomán - a rendőrök a Vám- és Pénzügyőrség munkatársaival a helyszínre érkeztek, a Pol Trans Kft. és a Canada Petrol kecskeméti tartálykocsijainak vezetőinél 2,5 millió forint készpénzt találtak, ám a kísértetuszály személyzete eltűnt, s az ügyletről csak a parton árválkodó benzinszagú cső árulkodott. A később rendőrkézre került „olajvállalkozók” egyike sem tudta természetesen, hogy lopott benzinről vart szó.. A felelősségre vonást azonban nem kerülhetik el. A rendőrség nagy értékre elkövetett sikkasztás alapos gyanújával vett őrizetbe egy szegedi, egy adonyi és egy pécsi vállalkozó ügyvezetőt, valamint egy foglalkozás nélküli tatai férfit. Ők és a jól szervezett bandával együttműködő egykori Mól alkalmazottak a bűncselekménnyel szerzett pénz helyett legfeljebb a hűvösön töltött napokat számolgathatják majd. A nyomozás során egyébként kiderült: a „fekete” olajkereskedők mérnöki pontossággal tervezték meg a nagyszabású vállalkozást. Csak hát - mint tudnivaló - tökéletes bűntény nincs. (nádor)