Nógrád Megyei Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-15 / 294. szám
4. oldal Világtükör 1995. december 15., péntek Megbékélésre szólítottak föl a nagyhatalmak vezetői Megkötötték a boszniai békét Bosznia megosztása a párizsi béke alapján grafika: fehér k. Hírháttér Az új duma küszöbén Alaposan túllendült a politikai inga Oroszországban: az egy pártrendszer sok évtizedes korszaka után a vasárnapi törvényhozási választások rajtvonalához nem kevesebb, mint 43 párt sorakozott fel. Az előzetes közvélemény-kutatási eredmények szerint néhány nagy párt vagy tömörülés túlsúlya várható az új összetételű dumában. Abban nemigen kételkedik senki, hogy alapos politikai átrendeződés következik be a hétvégi voksolás nyomán. Az előrejelzések a magát az SZKP utódszervezetének tekintő Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja sikerét valószínűsítik, találgatás legfeljebb arról folyik, hogy mögötte milyen sorrendben, s milyen százalékaránnyal végeznek a többiek. A másik alapkérdés az, hogy a parlamenti változások közvetlenül kihatnak-e a gazdasági és társadalmi nehézségek özönével küzdő, hajdani szuperhatalmi szerepének elvesztését igencsak nehezen megemésztő Oroszország politikai vonalvezetésére. Nos, a jelek szerint kevéssé. Gyökeres kül-, vagy belpolitikai fordulat végrehajtásához ugyanis a dumának egyszerűen nincs elegendő hatalma, így az irányítás végső soron az államfő, Borisz Jelcin kezében marad. EU-csúcs Madridban Röviden Példamutatónak nevezte a kétszázezres kárpátaljai magyarságnak nyújtott anyaországi segítséget a kijevi Region című hetilap legújabb száma. A törődés legutóbbi példája - írta az újság -, hogy az Antenna Hungária vállalat átjátszó- állomást szerelt fel a Kárpátokban lévő Rahón. Ez lehetővé teszi az anyaországi tévéműsorok vételét a hegyek közötti településeken viszonylag kis számban élő magyarok számára. 49 ember vesztette életét a szerda este történt veronai légiszerencsétlenségben. A Banat Air román légitársaság An-24-es típusú gépe Temesvárra indult, ám felszállás közben a kifutópályától néhány száz méternyire visszazuhant a földre, s ott azonnal lángba borult. A teli üzemanyagtartályok felrobbantak, s a gép teljesen kiégett. Dzsohar Dudajev elnök fegyveres hívei csütörtökön hajnalban elfoglalták a Cse- csenföld második legnagyobb városának számító Gudermesz jelentős részét. Csütörtökön egyébként megkezdődött Csecsenföld vezetőjének, illetve a köztársaság duma-képviselőjének megválasztására kiírt szavazás. Több mint százezer madridi tüntetett szerda este az ETA terrorcselekményei ellen. A hatóságok a baszk szakadár szervezet számlájára írják a spanyol fővárosban hétfőn elkövetett pokolgépes merényletet, amely hat halálos áldozatot szedett. Egy izraeli katona csütörtökön a ciszjordániai Hebronban megölt egy palesztint, miután a férfi késsel megsebesített két izraeli telepest. Egyikük könnyebb, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A támadás láttán lőtte le a merénylőt a Pátriárkák Sírjánál őrködő izraeli katona. Történelmi pillanat színhelye volt csütörtökön a francia elnöki rezidencia, a párizsi Ely- sée-palota: az épület dísztermében a szerb, a horvát és a bosnyák államfő aláírta a boszniai békemegállapodást. Ezzel a remények szerint véget érhet a II. világháború utáni Európa legvéresebb konfliktusa, a három és fél éve tartó, 200 ezer halottat követelő háború. Az aláírás előtt Jacques Chirac francia államfő mondott beszédet, amelyben megbékélésre kérte fel az egykori Jugoszlávia államait, lakosságát. Az aláírások utáni felszólalások sorát Alija Izetbegovics bosnyák elnök nyitotta meg, aki „keserű orvosságnak” nevezte a bosnyák nép számára a békemegállapodást, de hangsúlyozta: most a szerbekkel meg kell értetni, hogy a háború véget ért. „Nem lesz sem bosszú, sem reváns, csak igazságszolgáltatás, méghozzá mindenki számára” - szögezte le. Szlobodan Milosevics szerb elnök azt a meggyőződését fejezte ki, hogy Bosznia-Hercegovina népei megtalálják majd a közös nyelvet. Franjo Tudjman horvát elnök felszólalásában a maga részéről rendkívül fontos, előrevivő lépésnek nevezte a békemegállapodást, hangsúlyozva: Horvátország mindent megtesz majd azért, hogy a boszniai egyezményeket betartsák. „Ez az alapfeltétele annak, hogy államaink kölcsönösen elismerjék egymást” - mondta a horvát politikus, arra célozva, hogy Zágráb és Belgrád között még mindig Magyarország a múlt hónapban adott át Dél-Koreának egy terméklistát azokról az árucsoportokról, amelyek kedvező piacra jutását szeremé elérni. Miniszter- elnökünk kérte, hogy az államfő nincs szó országaik kölcsönös elismeréséről. A beszédek sorát az ENSZ- főtitkár Butrosz Gáli, Kohl német kancellár, Csernomir- gyin orosz kormányfő folytatta, majd Bili Clinton amerikai elszemélyesen is bátorítsa nagyobb aktivitásra a dél-koreai beruházókat, mivel a 100-110 millió dollár összértékűre tehető befektetések nem tükrözik az ország gazdasági teljesítőképességét. nők zárta, aki Chirachoz hasonlóan megbékélésre szólította fel a Balkán lakosságát, s egyben hangsúlyozta, hogy a külföld nem, csak maguk az érintett népek tudják garantálni Bosznia jövőjét. Kim szerint a dél-koreai befektetők eddig információk hiányában óvakodtak a magyarországi beruházásoktól, de a piacgazdaság kiépítésének eredményei hallatán, biztosan feladják majd tartózkodásukat. A megbeszélések eredményeként hozzáférhetővé válik 150 millió dollárnyi exportfinanszírozó hitel is. December 16-án Madridban tartják meg az Európai Unió állandó tagállamainak, valamint közép-, kelet- és dél-európai társult országainak egynapos csúcstalálkozóját. Az Európai Unió találkozóján Felipe González spanyol miniszterelnöknek, az Európai Tanács soros elnökének meghívására részt vesz Horn Gyula miniszterelnök. Útjára elkíséri Kovács László külügyminiszter, aki az év végéig egyben az EBESZ soros elnöke is. Essen és Cannes után - másfél éven belül - immár a harmadik ilyen jellegű taVeszélyes, ha nem Egy amerikai orvosi felmérés szerint sok szenvedést okoz, hogy az emberek nem tudnak eligazodni a felírt gyógyszerek alkalmazási útmutatóin, és ezért nem merik használni a készítményeket. Az Egyesült Államokban élő spanyol ajkú népesség kétharmada, az angol anyanyelvűek egyharmada voltaképpen „orvosi analfabéta”. Különösen az idősebb korosztályra illik ez a meghatározás, pedig éppen ők, a többnyire krónikus betegségben szenvedők vannak leginkább ráutalva a gyógyszerekre. Az adatok elszomorítóan egybevágnak egy korábbi statisztikai felméréssel: 1993- ban az amerikai oktatásügy lálkozón többek között a társult országok integrációjának előrehaladását, a csatlakozásra való felkészülést tekintik át az érintettek. Itt ismertetik az Európai Bizottság három tanulmányának lényeges következtetéseit is, amelyeket e témakörben az ET megbízásából készítettek. A Külügyminisztériumból származó értesülések szerint a magyar miniszterelnök előzetesen nem tervezett kétoldalú találkozókat, tárgyalásokat madridi tartózkodása idejére, ám nem kizárt, hogy egynapos ottléte alatt erre is sor kerülhet. (bebesi) tud olvasni a beteg szakemberei megállapították, hogy az amerikai felnőttek csaknem fele nem tud „társadalmilag megfelelő szinten” írni és olvasni. A mostani vizsgálat alapján azt javasolják az egészség- ügyi ellátásban dolgozóknak, hogy ezentúl nagyobb figyelmet szenteljenek a betegek tájékoztatásának. Ha bármi kétely merülne föl bennük, óvatosan „teszteljék le” betegüket. Legfőképpen az elkövetkező generációk érdekében fontos hathatós munkát végezniük az egészségügyieknek. A tanulmány szerzőinek jelmondata: „A gyerekeknek egészségeseknek kell lenniük ahhoz, hogy tanulhassanak, és tanulniuk kell azért, hogy egészségesek legyenek.” 1 Telefon xié9<c‘A kelet-nógrádi régióban a telefonhálózat igen gyors ütemű fejlődésének lehetünk tanúi. A működtetést és a nagy iramú fejlesztést a Kelet- t Nógrád COM. Távközlési Részvénytársaság végzi. A társaság célja, hogy a hálózat állandó bővítésével egy-két éven belül valamennyi távközlési igényt kielégítse, s így mindenki hozzájuthasson ahhoz a biztonsághoz és kényelemhez, amit a telefon jelent. Szüksége van telefonra? Kérjük, mielőbb, érdeklődjön ügyfélszolgálati irodánkban, vagy küldje vissza a mellékelt kupont, és mindenre kiterjedő tájékoztatást adunk. Igényének benyújtásakor csak a belépési díj egyharmadát kell befizetnie, a fennmaradó összeg a készülék üzembe helyezését megelőző harminc napon belül válik esedékessé. Reméljük, hálózatunk fejlődésével mihamarabb felszerelhetjük az Ön készülékét is. r„ Kelet-Nógrád COM. N-'jj Egyszerűen jobb élet. Kérem, küldjenek részemre tájékoztatót a telefonigénylésről! Név:.. címűm Ügyfélszolgálati iroda: 3100 Salgótarján, Munkásotthon tér 1. Telefon: 32/317-855 Összecsapások London külvárosában. Az utóbbi évek legsúlyosabb etnikai zavargása robbant ki szerda éjjel a zömmel feketék lakta Brixtonban. Az utcára vonult tüntetők törtek-zúztak és gyújtogattak: tíz ember súlyosan megsérült. fotó: feb/reuter Bátorítás a beruházóknak A nyolcvanas évek kedvező indulása után mélypontra esett a Dél-Korea és Magyarország közötti árucsere-forgalom - hangsúlyozta Horn Gyula a Kim Jung Szám dél-koreai államfővel tartott csütörtöki találkozóján. Orvosi analfabéták