Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-09 / 263. szám
1995. november 9., csütörtök 5ZECSENY Megyei Körkép à BATONYTERENYE Nógrád Megyei Hírlap Négyessy Zita jegyzete Perfekt nyelvtudás ? L ehet-e kecsegtetőbb állás- ajánlat annál, mint amit egy német tulajdonú kft. kínál? (Talán igen.) Történetünk elbeszélője, a szemre- való, fiatal lány is kapva kapott a lehetőségen. A hirdetésbeli feltétel a „perfekt nyelvtudás” volt. Hősünk elnyerte a megbízást. Repdesett, hisz a megállapodás így szólt: titkárságvezetés napi négy órában, havi húszezerért. A munkakörülmények már nem voltak ily mesések. Szeneskályhával fűtött, parányi irodában kellett gépelnie a leveleket a maga vásárolta papírra. Nem nyafogott. Akkor sem, amikor molesztálni kezdte öt a főnök. (Nem a helyesírási hibák miatt. Amúgy.) A lány elegánsan hárította el az ajánlatokat, remélte, előbb-utóbb csak megelégeli a fickó, neki viszont szüksége van az állásra - hol talál manapság másikat - és a pénzre. Ez, utóbbi az, amit két hónap eltelte után sem kapott meg! A kft. könyvelését egy másik cég végezte. Amikor panaszosunk érdeklődött náluk, kiderült: nincs bejelentve. Szegényke túl fiatal, ettől sem tért észre. Felült inkább a főnök újabb ígéretének, dolgozott tovább. Budapestre utazott vele, ügyintézni. Két napra. Ha nem írom le. akkor is tudható: mi történt éjszaka. Mikor hazaértek, első útja az ügyészségre vezetett. A napokban újabb hirdetés jelent meg az újságban: „Perfekt nyelvtudással várjuk hölgyek jelentkezését titkárság- vezetői munkakörbe. Telefonszám.” A rra a szóra érdemes odafigyelni, amelyik a (hitelesen másolt) mondatból kimaradt. Milyen nyelven legyen perfekt? Berendi Ferenc Salgótarjánra hagyta örökségét Népélet fotón és festményen- Sajtófotósként elsősorban a falusi élet ellesett pillanatait, a hétköznapi munkát és az ünnepnapokat fényképezte a Szabad Föld profiljának, hangvételének megfelelően. A számára különösen érdekesnek, festőinek bizonyuló témákat festmények formájában örökítette meg- mondta az egyik rendező, Kelemenné Peák Ildikó művészettörténész tegnap, a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban Berendi (Bristyán) Ferenc sajtófotós, festőművész hagyatékából válogatott tárlat megnyitása alkalmából. Berendi Ferenc Salgótarjánban született 1917-ben. Családjával Csehszlovákiában élt, Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán diplomázott, majd 1945-ben végleg Magyarországra költözött. Harminc évig a Szabad Földnél dolgozott, tavaly áprilisban halt meg. Gyöngyöspatán van eltemetve. Dr. Horváth István múzeumigazgató zárszavában a gazdag hagyaték (40 ezer negatív, 37 olajkép, igen sok rajz, tanulmány) gondozását, feldolgozását és a lehetőségek függvényében folyamatos közreadását ígérte. Berendi Ferenc feleségét a megnyitó után arra kértem, villantson fel néhány epizódot férje életéből.- Mindig azt mondta nekem, hogyha meghal, Salgótarjánnak, szülővárosának maradjon meg a hagyatéka. Férjem elhunyta után levélben felajánlottam Salgótarján városnak. Választ nem kaptam. Nővérem fia, Ómaszta Zoltán segítségével dr. Horváth István, a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója fogadta be a hagyatékot. Ebben van többi között az a kész képregény, amelyet könyv formában kívánt kiadni. Erre azért nem került sor, mert a szerkesztők által kért képeket nem volt hajlandó kihagyni. Egyébként zárkózott, természetet kedvelő ember volt. Berendi Ferenc felesége is nógrádi, az egykori Horthy-, ma Rákóczitelepen született. Budapesten él, nyugdíjas. V. K. Szécsényi „traccsparti” Baráti kör alakuló ülésére várják november 10-én, pénteken 18.30 órára a helybeli értelmiségi fiatalokat a városi művelődési és ifjúsági centrumba. Az első összejövetel elnevezése: „traccsparti”, amely az ismerkedés-jellegre utal. Kíváncsian várják, hogy mennyien fogadják el a meghívást. Kötéltánc után körhinta Parlagon a városközpont egyik fontos része fotó: gyurlán t. (Folytatás az 1. oldalról) Tolmácsi Ferenc polgármester elmondta, hogy vételi jogot (opciót) biztosított az Agrofil- nek, de csak azt ígérte meg, hogy szeptember végéig mással nem tárgyalnak. A helyzetet tovább élezte, hogy két, azonos dátumú megállapodás került elő. Mindkettő rögzítette a 2177 négyzetméter területű ingatlan helyrajzi számát, önkormányzati tulajdonjogát, de a lehetőségeket illetően eltérően fogalmazott. Az egyikben szerepelt a kölcsönös egyetértésben meghatározott 20 millió forintos vételár, a másikban nem. Míg a vételárat rögzítő megállapodásban például vételi jogról (opcióról) esett szó, addig a másikban már azt is rögzítették, hogy az ingatlan elidegenítésére vonatkozó megállapodás megkötésére csak a testületi döntést követően kerülhet sor. Hogy miért született két megállapodás, méghozzá azonos dátummal? Miért „ilyen” az egyik, és mért „olyan” a másik? Es, hogy valóban egy napon született-e a két dokumentum? Ezeket 1991 forró nyarán sem nyomozták ki. Az Agrofil akkori főkönyvelője szerint gépelési hibák miatt kellett újraírni az első megállapodást. Tolmácsi Ferenc visszautasította a hatáskörtúllépés és a képviselők félrevezetésének vádját. Azt mondta, hogy legfeljebb fél napig (ami szerinte a két megállapodás megkötése között telt el) lépte túl hatáskörét. A kialakult helyzetet tudatos hatalmi támadásként értékelte. Az önkormányzati testület egy része azonban nem tolerálta a polgármester által hangoztatott jó szándékot. Pár nappal a Bővíz-bomba robbanása után, ’91. szeptember 2-án dr. Szabó Sándor képviselő lemondásra szólította fel Tolmácsi Ferencet. A szándékot a Fi- desz-frakció is támogatta. Szeptember 5-én Tolmácsi az önkormányzati ülésen bejelentette, hogy az Agrofil igazgatójától levelet kapott, amelyben az felmondta az önkormányzattal kötött megállapodást. A polgármester ugyanakkor bejelentette, hogy a telek eladására - amelynek értéke a szakértői vélemények szerint 7 millió 200 ezer forint - pályázatot írnak ki. Az szeptember 17-én jelent meg a sajtóban. Tolmácsi Ferenc pedig ’91. október 31-éig tartotta magát. Akkor még senki sem sejtette, hogy a területet illetően a polgármesteri kötéltáncot a körhinta követi éveken keresztül. Benkö Mihály (Folytatása következik) Hatvankétmillió forintot nem kell visszafizetni Gépvásárlás az agrárfejlesztési alapból Az alaptevékenységet szolgáló Mezőgazdasági Fejlesztési Alap pályázatán résztvevő mezőgazdasági termelők túlnyomó többsége -elsősorban magánszemélyek - a gépvásárlást helyezték előtérbe Nógrád megyében is. Az új technika beszerzésére elnyert összeg több mint százötvenmillió forint. Az előbbieken kívül 55 milliót fordítottak építésre: a kapott 163 millió-forintból 62 milliót nem kell visz- szafizetni. Hazai árusok uralják a terepet hétfőnként a gyarmati piacon Gumicsizma és pulóver a sláger Nógrád megye legnagyobb piaca működik hétfőnként Balassagyarmaton. Alkalmanként több mint tízezren fordulnak meg az egykori Loksi pályán. Gumicsizma és pulóver a sláger, de a téli sapkákat is viszik, mint a cukrot. Tulajdonképpen lengyelpiacnak indult a vásár, mára viszont megváltozott a helyzet - egyre kevesebb a külföldi. Lengyel, vietnami, kínai kereskedővel elvétve lehet csak találkozni.. Hazai árusok uralják a terepet. Az egykori piac zsebkendőnyi területen elfért. Most már lassan szűknek bizonyul a hatalmas placc is. Ezért adott engedélyt az önkormányzat arra, hogy az árusok átellenben, a volt Áfor területén is felállíthassák standjaikat. Nem egyszerű átvágnia magát az embernek a hatalmas tömegen. Több mint tízezren tolonganak hétfőnként a piacon. A gyarmatiak mellett a környező települések lakosai is előszeretettel látogatják a piacot. A legtöbb áru olcsóbb, mint a boltokban, ezért nem csoda, hogy népszerűek a kínált portékák. Jelentős változás a korábbi állapotokhoz képest, hogy ma már majdnem minden kereskedő blokkot ad. Szemtelenül olcsón kínálják a CD-lemezeket. Eredeti csomagolásban, fóliával borítva, Mahasz-pecséttel ellátva fél áron árulják. Az eredet viszont nem ismeretes. A hideg idő beköszöntével változtak a vásárlási szokások is. Téli sapkát kétszázért, pulóvert 2800 forintért lehet kapni. Aki többet vesz egyszerre, jó néhány száz forintot megspórolhat. A meleg zoknikat ötösével, tízesével viszik. Sláger az 1600 Ft-os gumicsizma is. Ebből egyetlen fillért sem enged az árus, mert az áruházakban sokkal drágább. A. T. RÉTSÁG >.í 3. oldal Hírek Hogyan tovább? Szurdokpüspöki - A szülők és a végzős diákok előtt az iskola igazgatója tartott pályaválasztási tájékoztatót. Mint kiderült, többen mennek szakmunkásképzőbe, közgazdasági szakközépis- ; kólába. Van jelentkező villamosipari, kereskedelmi szakközépiskolába és általános gimnáziumba is. A tanulók több mint a fele Nógrád megyén kívül szeretne továbbtanulni. / Átvágják a kanyart Ipolyvece - Egy héten belül i megszüntetik a községen , j átvezető út balesetveszélyes kanyarulatát. A közúti igazgatóság és a helyi önkormányzat közös beruházása egy héten belül készül el. Lakásokat adnak át Hont - Védőnői és pedagógusi szolgálati lakást utaltak ki a közelmúltban, a volt polgármesteri hivatalból, illetve az MDF által bérelt épületrészből. Nem a Borsodban A Gyarmati Magazin októ- ; béri számában Sörben (is) az igazság című írásunkban az szerepel, hogy a Palóc sör minőségét a Borsodi Sörgyárban ellenőriztetik a házi sörfőzde tulajdonosai. A borsodi cég azonban nem vállal és nem végez ilyen tevékenységet, ott csak a helyi sörökkel foglalatoskodnak. • rrti«U£> .^BftBvs-mKííéiloq Fogad a képviselő Salgótarján - Boldvai László országgyűlési képviselő (MSZP) november 10- én, pénteken 10-től 12 óráig tart fogadónapot a városháza 109. sz. helyiségében. Traffipax Ma 6-tól 14 óráig Pásztón és környékén, a 21. sz. főúton Pásztó, Mátraszőlős és Jobbágyi külterületén, valamint Szurdokpüspöki és Pásztó belterületén; Szécsényben és környékén; 14-től 22 óráig Bátonyterenyén és környékén, a 21. sz. főúton Salgótarján, Bátonyterenye és Kisterenye belterületén, Nagy bátony ban az Ózdi úton, Maconkán, a 23. sz. úton Nemti, Nádújfalu és Mátraterenye belterületén lesz ellenőrzés. Ötéves a tarján! HQ Sony - Az innováció és minősége révén méltán világhírű Sony termékeket fél évtizede képviseli és forgalmazza a megyeszékhelyen működő HQ Sony szaküzlet. Ez alkalomból termékbemutatót tartanak a Karaites Szálló mozaiktermében. A csúcsminőségű termékek líraimat ója bo- vember 10-én 18 órakor zárja kapuit. fotó: gyurián tibor Kíváncsiskodó -Elővonal Mutaiik Júlia rovata - Telefon: 32-416-455 Egyszeri pompa, sok rombolás-Az orvosi ügyeletekről Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 416-455-ös telefonon naponta, 10-töl 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Kálvária-sors Tarjánban 1994. augusztus 20-a: kígyóinak a fények a rendezett hegyoldalon. A látvány megkapó. ’94. szeptember: kialszanak a fények, majd eltűnnek a lámpa- és világítótestek részei. Kezdetét veszi a rombolás, a vandalizmus. Az ülőpadok még épek. ’95 szeptember közepe: már az ülőpadok jelentős részét is megrongálták a támla deszkáit letörték, szétdobálták, csakúgy, mint a szétvert szeméttárolókat. Szomorú a látvány. Ha már áldoztak rá, miért nincs, aki gondozza, megvédi a további rongálástól? Vagy talán az augusztus 20-ai egyszeri pompával végérvényesen rendezték ezt a dolgot? - kérdezi a salgótarjáni F. J.-né, aki a fenti, rendhagyó kalendárium-részletet küldte rovatunknak. Kedves levélírónk! A város, szívesen és abban a reményben költött pénzt a Kálváriára, hogy az ide járókat kellemes környezet fogadja. Mint annyi más esetben, most sem ez történt. Szerencsére, ez önnek, s bizonyára másoknak is feltűnt. Az igazán szomorú sajnos az: a vandalizmus fékje nem az őrködés (mellesleg a sétányok őrzése több okból legfeljebb a jövő zenéje), hanem egy másféle gondolkodás, jobb szemlélet. Lassú és bizony idegőrlő az a folyamat, amely ezt a változást beérleli. A gyarmati ügyeletekről Veszélyben az orvosi ügyelet Balassagyarmat környékén - erről a témáról szólt egyik nemrégiben megjelent cikkünk. Morovnyán Tiborné, a Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója alábbi tájékoztatójában ehhez kívánt néhány kiegészítést fűzni: Az ügyeletek társadalombiztosítási támogatásának rendszere 1996. január 1-jével megváltozik. Ez év december 31-éig az ügyeletet ellátó, szolgáltató intézményeket fix összegű díjazás illeti meg. A jövő év január 1-jétől a pénzt a terület ellátásáért felelős ön- kormányzatok kapják az összlakosság alapján (egy főre havonta 20 forintot adnak). Nógrád megye eszerint a korábbiaknál mintegy félmillióval többre számíthat. A települési önkormányzatok januártól választhatnak: az ügyeletet ellátó eddigi intézménnyel kötnek szerződést vagy saját ügyeleti rendszert vezetnek be. 4