Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-24 / 276. szám
1995. november 24., péntek 5. oldal Hazai Tükör Díjátadás. A kommunikációs kultúrában kimagasló teljesítményeket jutalmazó Csaba von Ferenczy-díjakat az idén a Duna Tv szerkesztőségének, a kolozsvári Korunk folyóirat munkatársainak és Szabó Ildikó filmrendezőnek nyújtotta át tegnap Josef von Ferenczy. fotó: feb/diósi imre Érdekegyeztetés - függőben Egy függőben lévő lemondás háttere Bokros Lajos tévényilatkozata, leköszönésének okairól A kabinet tegnapi ülésének kétségtelenül legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye volt, hogy a kormány „nehéz embere”, Bokros Lajos felajánlotta lemondását a miniszterelnöknek. Igaz, Horn Gyula ezt nem fogadta el, a pénzügyminiszter tehát egyelőre a tárca élén marad, kérdés azonban, hogy a leköszönést kiváltó okok nem erősebbek-e a kormányfői marasztalásnál. Csütörtök délután a pénzügyminiszter tévényilatkozatában lemondásának hátterét ismertetve röviden erre is kitért. Kétszer is félbeszakadt tegnap a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának ülése. A szüneteknek az volt az okuk, hogy a munkavállalók és a kormányzat álláspontja nem közeledett eléggé egymáshoz a közalkalmazottak jövő évi béremelésével kapcsolatos vitában. A kormányzat a tárgyalás során rámutatott: azzal is bizonyította kompromisszumkészségét, hogy a közalkalmazotti körben 11,5 százalékos bértömegnövelést ajánlott. Ebben a körben korábban nem tartotta lehetségesnek a bérek emelését. A kabinet elgondolása az, hogy a keresetek növelésének a létszám csökkentésével fölszabaduló pénz is forrása lenne. A számítások szerint ilyen formán- a 11,5 százalékos bértömeggyarapodást is figyelembe véve- 19,5 százalékkal lehetne Aláírásgyűjtés folyik a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjában. A kisgazdák ugyanakkor csalódottak, mert a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Demokratikus Unió ismét elutasította visszavételi kérelmüket. Ez derült ki a két párt tegnapi tájékoztatóján. Az MDF elnökségi ülése után bejelentették: a hét végén az országos választmány ad majd politikai választ a keresztény- demokratáknak az úgynevezett polgári szövetséget elutasító döntésére. Kitértek arra is, hogy az MSZP kongresszusának küszöbén rossz előjel a Hom-kormány két kudarca: a lakáskamatok felemelésének megsemmisítése és a magyar kisebbséget hátrányosan érintő szlovákiai nyelvtörvény elfoemelni az átlagbéreket. (A versenyszférában a 19,5 százalékos átlagbér-növekedéshez a bértömeget 14-15 százalékkal kell emelni.) Délután a kormány mintegy egymilliárd forint többletráfordítás vállalásával késznek mutatkozott arra, hogy ne július 1 - tői egyszerre, hanem április 1- jén és szeptember 1-jén két részletben vezesse be a közalkalmazottak új bértábláját. Ez mindkét időpontban 5-6 százalékos béremelést jelentene ebben a körben. Ezzel együtt megemelnék az eddigi alapilletményt és átalakítanák illet- ményfokozati rendszerét. A szakszervezetek kevésnek tartották ezt az elmozdulást, kérték, hogy már januártól érzékelhető mértékű béremelésre kerüljön sor. Minderről lapzártáig még nem született megállapodás. A szociális partnerek folytatják az egyeztetést. gadása. Az MDF frakciójában jelenleg folyó aláírásgyűjtésről elmondták, hogy az nem bizalmatlansági indítvány kezdeményezése, hanem a képviselő- csoport másfél éves tevékenységének értékelése. Ugyanakkor nem zárták ki annak lehetőségét, hogy változik a frakcióvezetés. Az FKgP frakciójának tájékoztatóján sajnálatosnak és megengedhetetlennek mondták, hogy az Európai Demokratikus Unió ismételten elutasította a Független Kisgazdapárt kérelmét és nem vette vissza tagjai közé a kisgazdákat. Szabó János főtitkár utalt arra is, hogy az EDU az „összezsugorodott pártok másod- és harmadrendű politikusai” által közölt információkra hallgatott, pedig az FKgP-ben lényeges változások történtek 1992 óta. Bokros nem titkolta: elhatározása közvetlen összefüggésben van az Alkotmánybíróság legutóbbi döntésével. Mint mondta, ezúttal negyedik alkalommal foglalt úgy állást a testület, hogy a gazdasági stabilizációs törvény egyes rendelkezései sértik az Alkotmányt.-Ha egy ilyen törvény túlnyomó részét az Alkotmánybíróság megsemmisíti, minden kultúrállamban az a normális, Ha az MSZP elveszíti a modernizáció baloldali útjának esélyét, hosszú időre a politikai pálya szélére kerül, át kell- engednie a teret a jobboldalnak, a szélsőjobboldali erőknek, talán éppen az antidemokratikus politikai berendezkedéseknek - állapítja meg a dokumentum. A szocialisták szakértelmet, szociáldemokrata kormányzást ígértek. Ezzel maguk mögé állították a lecsúszástól tartó rétegeket, amelyeknek elegük volt az előző négy év politikai pökhendiségéből, a A kisebb települési önkormányzatok anyagi lehetőségei korlátozottak; ez is közrejátszhatott a hamisítványok elterjedésében. Mindennek tudatában volt a Microsoft cég, amikor kedvezményes köz- igazgatási szoftvervásárlási akciót hirdetett meg. így mód nyílik arra, hogy a helyi ön- kormányzatok - 60 százalékos, vagy azt meghaladó kedvezménnyel - hozzájussanak a Windows ’95 jogilag tisztázott hogy a pénzügyminiszter fölajánlja lemondását - emelte ki. Ilyen esetben ugyanis két következtetés adódik: vagy szakmailag alkalmatlan arra, hogy az Alkotmánnyal összhangban levő javaslatokat tegyen - vagy arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság elkezdett politizálni! A pénzügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, hogy szerinte az OTP lakáshitelkamatákorrupcióból, a kirekesztésből. Az MSZP elkezdte a stabilizációt, sok választója mégis csalódott. Pozícióharc, kisszerű koalíciós kötélhúzás, türelmetlenség s kölcsönös bizalmatlanság alakult ki. A szocialista kormánynak szembe kellett néznie a gazdasági nehézségekkel, amelyeket szakmai hibák is tetéztek. A kormány feladta a társadalmi párbeszédre tett ígéretét, intézkedéseinek egy része mögül hiányoztak az előzetes elemzések, hatásvizsgálatok. Az MSZP továbbra is táhasználatához. Az e hó végéig tartó akcióval a megfelelő számítógép-kapacitású kis ön- kormányzatoknak szeretnének lehetőséget nyújtani a program megvásárlására. A kormányzat is támogat minden olyan kezdeményezést, amely hozzájárul ahhoz, hogy a közigazgatásban jogtiszta szoftvereket használjanak - mondja Horváth János, az Informatikai Tárcaközi Bizottság titkára. - A Miniszterval kapcsolatos döntés ezt példázza. A testület állásfoglalásának indokolásában ugyanis azt fejti ki, hogy a költségvetési hiány, az infláció, a kamatok növekedését nem találja olyan mértékűnek, amely nagyobb mérvű sérelemmel járna az állam számára. Ezzel gyakorlatilag megmérte annak a szakadéknak a mélységét, amelynek széléről igyekezett a kormány visszahozni az országot. A kérdésre, hogy végleges-e távozási szándéka, Bokros azt mondta: attól teszi függővé maradását vagy lemondását, hogy a kormány visszakapja-e mozgásterét a gazdaság irányításában, s a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos egyeztetésben is számítanak munkájára. mogatja a kormányt, de nem kíván a „kormány pártja” lenni. Nagyobb szerepet kér magának a baloldali értékeket is szem előtt tartó kormány- program kialakításában. A dokumentum szerint különös jelentősége volna, ha a kongresszus kimondaná: az együttműködés az SZDSZ- szel egyaránt érdeke a két pártnak és az országnak. Mielőbb vitára kell bocsátani a kormány 3 éves stabilizációs és modernizációs programját; nem szabad lemondani az érdekegyeztetésről. Az MSZP-nek a kormányzati szerepe esélyt adhat egy humanizált piacgazdaság - társadalmilag ellenőrzött, szociális fékekkel és ellensúlyokkal szabályozott - modelljének megvalósítására. FÉB elnöki Hivatal ennek szellemében keretmegállapodást kötött a Microsoft Magyarország legjelentősebb hazai forgalmazóival. Az együttműködés révén a közigazgatás felső szintjén ma már csak jogtiszta szoftvereket használnak. A közigazgatási korszerűsítés kormánybiztosa a közeljövőben elkészíti az egységes informatikai koncepció tervezetét - a kiépülő országos hálózathoz azonban csak jogtiszta szoftverekkel lehet csatlakozni. Az akcióra még egy hétig jelentkezhetnek az önkormányzatok. FEB Kárfelmérés. Levonult az árhullám az északkeleti folyókon, így csütörtökön mindenütt megszüntették a védelmi készültséget. A mélyebb fekvésű hullámterek kivételével - ahonnan a víz még nem húzódott vissza a folyók medrébe - megkezdték a károk felmérését, s intézkedtek a védművekben keletkezett hibák mielőbbi kijavítására. Ajánlat. A Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója új béremelési ajánlatot tesz a munkavállalókat képviselő szakszervezeteknek. Eddig úgy számoltak, hogy 16,2 százalékos keresetszínvonal-növeke- dést tudnak biztosítani az ágazat dolgozóinak. A mostani ajánlatról csak annyit tudni, hogy ennél lényegesen többet ígér. Fordulat. Új alapokon folytatódtak csütörtökön a vasutas bér- tárgyalások. A MÁV legutóbbi 17.5 százalékos alapbér-emelési indítványát követően a Mozdonyvezetők Szakszervezete 23.5 százalékra mérsékelte személyi alapbér-emelési követelését. A MÁV képviselője' a jövő keddig kért haladékot az indítványok áttekintéséhez és az érdemi válasz kialakításához. Módosítások. A parlamenti média-albizottság tegnap több olyan javaslatról tárgyalt, amely hatpárti módosító indítványként beterjeszthető lesz a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényjavaslat vitájában, így egyebek között arról egyeztették álláspontjukat, hogy a finanszírozási kérdések megnyugtató rendezése végett miként lehetne minél több tőkét bevonni. Tárgyalások. A kormány képviselői ma kezdik meg az egyeztetést az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szak- szervezetének sztrájkbizottságával. A tárgyalássorozat, amelyen az egészségügyiek követeléseiről lesz szó, várhatóan szombaton és a jövő hét elején is folytatódik. Támogatás. A Magyar Munkaadói Szövetség pártolja az árakról és a bérekről szóló megállapodás megkötését. Feltételnek tekinti azonban, hogy a munkaadói társadalombiztosítási járulék - a tb- önkormányzat döntése szerint -1,5 százalékponttal csökkenjen úgy, hogy a munkáltatók által fizetett 10 napos beteg- szabadság időtartama ne nőjön, és a táppénzszabály változatlan maradjon. Pénztelenség. Októberben az előzetes adatok szerint mindössze 23,6 millió dollárt vásárolt a lakosság az évi turistakeret terhére. Kettős ellenzéki nézőpontból A tét: baloldali modernizáció vagy kapunyitás a szélsőjobb előtt Útközben a szocialisták Ma kezdődik Miskolcon az MSZP kongresszusa. Az előzetes megnyilatkozások arra utalnak: a tagság elégedetlen a párt és a kormány elmúlt másfél évi tevékenységével; kemény önkritikát vár, sőt személyi változásokat is. Mindennek hangot ad az elnökség és a választmány által beterjesztett „Útközben 1995” című - önkritikus hangvételű - vitaanyag is. Esély és kedvezmény a legkisebb önkormányzatoknak is Igazgatás jogtiszta programokkal Ma már a legkisebb helyi önkormányzat sincs meg számítógép nélkül. Ez örvendetes, ám a „szoftverrendőrségként” emlegetett szervezet megállapítása szerint az irodákban használt számítógépprogramok túlnyomó többsége hamisítvány. Embargóoldó intézkedések Újraépülnek a magyar-jugoszláv kapcsolatok, indul a határforgalom Tegnaptól hazánk is felfüggesztette a Jugoszláv Szövetségi Köztársasággal (Szerbiával és Montenegróval) kapcsolatos kereskedelmi és szállítási korlátozásokat. Eszerint - Bosznia- Hercegovina szerb területeinek kivételével - a külkereskedelemre vonatkozó hatályos jogszabályokat alkalmazzák. Az idén mintegy 20-30 millió dolláros forgalomra számít az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, jövőre azonban már akár 250-300 millió dollárt is elérhet a Kis-Jugoszláviával folytatott külkereskedelem értéke. Várhatóan decemberben tárgyalóasztalhoz ülnek a tárca, valamint a jugoszláv társminisztérium szakemberei. A megbeszélések célja az lesz, hogy megalapozzák a kapcsolatok bővítését, és előkészítsék a magyar-jugoszláv kereskedelmi egyezmény állítását. Hazánknak egyébként %. », * I Z több mint 2,2 milliárd dollár vesztesége származott az 1992. június 3-án bevezetett ENSZ- embargóból. Szintén a béke híre, hogy a szerb határszakaszon csütörtöktől már a normál forgalomra vonatkozó utasítások szerint kezelik a vámszervek a szállítmányokat. Az embargó feloldásával megszűnik a Magyarországon működő két ENSZ-ta- nácsadó misszió tevékenysége is. A Nyugat-európai Unió jár- őrhajó-missziója csütörtöktől már nem is .folytatja tevékenyó . w jv c (• •< ségét a Duna alsó-mágyaror- szági szakaszán. Az áruforgalomban a magyar vámosok az embargó előtti megszokott rendben folytatják munkájukat, csupán a fegyverekre vonatkozó szállítási tilalom megtartását ellenőrzik a korábbi szigorral. Az ENSZ illetékes embargós bizottságának döntése alapján a Mól Rt. megemelt mennyiségű orosz földgázt szállít Szerbia felé. Csütörtöktől az embargó előtti állapotnak megfelelő mennyiségű, azaz havonta 186,5 millió köbméter földgázt továbbítanak a kiskundorozsmai tranzitállomásról Szerbiába és Montenegróba, továbbá a sokat szenvedett boszniai városokba, így Szarajevóba is. Régi szépségében a Mátyás-templom. Ismeretlen tettes korábban robbantással rongálta meg a Mátyás-templom kapuját és szép üvegablakait. A helyreállítási munkák befejeződtek, a templom a tegnapi átadási ünnepség után - amelyen megjelent Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere,Paskai László bíboros prímás és Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter is - régi szépségében várja látogatóit. fotó: feb/hajdu andrás ; - :--------------------;----------« • « X f k Á ♦ ♦ í