Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-23 / 275. szám

1995. november 23., csütörtök SporTTüköR 7. oldal Kosárlabda NB I - B csoport Fölényes(kedö) győzelem TFSE - Salgótarjáni KK 68-89 (29-40) Budapest, Alkotás utca, 300 néző, vezette: Lugossy, Hor- páczy. SKK: Zserajics 17, Kovács 20/6, Fekete 20, Tur- sics 10/3, Borók 16. Csere: Vass 2, Klug 2, Berkics 2. Edző: Valaczkay Győző. Az SKK egyértelmű győ­zelmi reményekkel érkezett a sereghajtó TFSE otthonába. A kezdő ötös hamar magához ragadta a kezdeményezést. A magassági és tudásbeli kü­lönbség azonban kissé elbiza- kodottá, könnyelművé tette a Sasokat. Az első félidőben végig 10 pont körül mozgott a különbség. A második játék­részben keményebb lett a vendégek védekezése, ponto­sabban fejezték be a támadá­Tudósításunk az OPEL e KENDERES! támogatásával készült sokat, így a félidő közepére több mint 20 pont lett a kü­lönbség a két csapat között. A biztos győzelem mellett nagy tanulság, hogy még egy TFSE ellen is lényegesen több oda­figyelés, nagyobb koncentrá­lás és akarat szükséges. Legközelebb szombaton a MEAFC-ot fogadja az SKK. • • Oregfiúk nem vén fiúk Csécse - SBTC-öregfiúk 0-5 (0-3) Csécse, 70 néző. SBTC: Smida - Kökény (Sráb) - Cséki - Varga (Kisbali), Szoó, Répás (Páldi) - Básti - Földi - Mohá­csi - Kovács - Marcsok. Edző: Mihalik Ferenc. Góllövők: Földi (2), Mar­csok, Mohácsi és (az újonc) Kisbali. Az SBTC öregfiúk labdarú­gócsapata Csécsére látogatott, ahol a helyi aktív labdarúgók csapata ellen vette fel a harcot. A helyi csoportból 3 játékost búcsúztattak az aktív labdarú­gástól. Ha úgy nézzük, hogy az SBTC öregfiúk labdarúgócsa­pata a megye másodosztályú bajnokság ötödik helyezettjét győzte le, bizony szép ered­mény. A mérkőzés végén a hazai csapat játékosai azt mondták, hogy az utolsó két mérkőzést jó volna ha az SBTC öregfiúk ját­szanék le, mert akkor biztos hat pontjuk volna. Kell-e ennél jobb bírálat!? A mérkőzésen mi is avattunk egy új játékost Kisbali Gábor személyében. Mihalik Ferenc Fradi-tojás Tarjánból, a Líviától A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából tartott sajtótájékoz­tatón mutatták be a nagy közönségsikerre számító Fradi-to- jást. A salgótarjáni Lívia Csokoládé Kft. ügyvezető igazgatója, Dombi András elmondta lapunknak, hogy az újszerű kezde­ményezéssel a népszerű Ferencváros hatalmas szurkolótábo­rának, a labdarúgást szerető és egy kis játéktól sem visszariadó vásárlóknak kívánnak kedvezni. A termék az egész ország te­rületén kapható lesz, sőt, határainkon túl is hozzájuthatnak a zöld-fehér hívek. A csokitojást és annak tartalmát gondosan tervezték meg, egyeztetve a Ferencváros vezetésével. HAJRA FIUOIÍ HAJRÁ FHAtiü HAJRA Ffi«»!* HAJBA »KAM! HAJRA FHAIW HAjRA MUCI; A FERENCVÁROSI TORNA CLUB 1995-96 ÉVI BAJNOKOK LIGÁJÁBAN SZEREPLŐ JÁTÉKOSAI Tisztelt Vásárlónk, Tisztelt Fradi Szurkoló! A salgótarjáni Lívia Csokoládé Kft. Ön­nel együtt nagyon örül a magyar foci ré­gen áhított sikerének, a Ferencváros labdarúgó csapatának kimagasló ered­ményeihez. A Lívia Csokoládés Kft. - mint a honi édesipar egyik dinamiku­san fejlődő cége - az ország legnépsze­rűbb csapatával közös játékra invitálja Önf Állítsa össze Ön a Fradit, szerepeljen Ön is a csapatban! A Lívia Csokoládé Kft. Fradi Kabala­tojást hozott forgalomba 1995. novem­berében. Minden Fradi emblémával el­látott tojásban-a meglepetés ajándékon kívül - megtalálja egy-egy ferencvárosi labdarúgó fényképét is. Az Ön feladata mindössze annyi, hogy a 19 játékosból és a vezetőedzőből összeállítson egy csapa­tot, a játékosok posztjai szerint. A képe­ket a tájékoztató másik oldalán elhelye­zett négyzetekbe kell beragasztani, az Ön által elképzelt összeállításban. Amennyiben úgy érzi, hogy Ön is megállná a helyét - akár a csapatban, akár az edzői poszton -, a Lívia Csoko­ládé Kft. lehetőséget ad Önnek, hogy sze­repeljen az összeállításban. Ha bármelyik poszton szeretne szere­pelni az összeállításban, akkor saját fényképét ragassza a megfelelő négy­zetbe. Egy lapon egy ilyen lehetősége van. A többi négyzetbe a tojásokba rej­tett labdarúgók fényképét kell beragasz­tani. A tizenegy játékos és egy edző ké­pével teli lapokat - zárt borítékban - juttassa el a Lívia Csokoládé Kft. cí­mére: 3100 Salgótarján, Fáy András krt. 62-64. Beküldési határidő: 1996. március 31. A teljes összeállításokat időben beküldők között értékes ajándé­kokat sorsolunk ki. A műsoros est kere­tében lebonyolított sorsoláson, - ahol a Fradi játékosok is megjelennek - gaz­dára talál: 1 db 2 személyes utazás Eurodesney- land-be, 5 db Fradi éves bérlet az 1996/97-es szezonra, 10 db dedikált Fradi-mez, 130 db Lívia ajándékcso­Őnnek jó játékot, a Fradinak sok si­kert kíván a Lívia Csokoládé kft. nevé­ben: Dombi András ügyvezető igazgató Hírek Stécés búcsú Tegnap este a HB Söröző­ben egy családias hangulatú vacsora keretében búcsúz­tatták az SBTC labdarúgói az őszi szezont, s megkezd­ték megérdemelt téli pihe­nőjüket. A csapat legköze­lebb januárban, a téli alapo­zás idején találkozik ismét. Powellé a csúcs Az Olasz Atlétikai Szövet­ség megsemmisítette Ivan Pedroso távolugró világre­kordját. A kubai atléta július 29-én elért 8.% méteres eredményének törlése azt je­lenti, hogy továbbra is az amerikai Mike Powell 8.95 méteres ugrása jelenti a vi­lág legjobbját. Vb-főpróba Az osztrák-magyar közös rendezésben sorra kerülő női kézilabda világbajnok­ságra készülő piros-fehér- zöld együttes hétfő óta napi két edzéssel készül Győr­ben. Pénteken Ausztriába utazik a huszas keret, ahol fogadja őket az osztrák együttes. Evert várandós Újra gyermeket vár Chris Evert, a híres amerikai teni­szezőnő. Az egykori világ­elsőnek két fia van férjétől Andy Milliói, a négyéves Alex és a másfél esztendős Nicky. A listavezetők már őszi bajnokok - Kiütéssel győzött Felsőtold - Gergén "ikszelt" a Zagyvaróna - Idegenben is ágyúzott Nagyoroszi Labdarúgás, megyei második osztály Keleti csoport Nyugati csoport Déli csoport Mátrakeresztes - Tar 4-4 vezette: Farkas G. Szarvas­Bárna - Vizslás 2-1 (1—0). Báma, 70 néző, vezette: Czi- nege. Barna: Rátóti - Oravecz, Molnár, Kovács, Meleg — Su- sán, Répás, Pálfi, Pusuma - Berki, Varga. Vizslás: Siffer - Fenyvesi, Kovács, Győri, Sán­dor D. - Csík, Benkocs, Miklós (Bema), Góti - Sándor G„ Imre. Gl.: Pusuma, Berki illetve Imre. Sárga: Sándor G. Ifi: 7-2. * * * Nagybárkány - Kisterenye 1-1 (0-0). Nagybárkány, 150 néző, vezette: Godó. Nagybár­kány: Adame - Boros A., Lő- rincz, Mikuska, Boros J. - Pro- zonszki, Borthó, Bangó, Alapi- Fiikor, Gotó (Kiszely) Kiste­renye: Susán - Szarka, Szom­széd, Nánási, Szűcs - Szomora, Nagy, Zsemján, Kovács - Grif- fanton, Rajnik. Sárga: Godó il­letve Szarka. Ifi: 2-6. * * * Mihálygerge - Zagyvaróna 0-0. Mihálygerge, 80 néző, ve­zette: Schreng. Mihálygerge: Hegedűs - Palkovics, Nyerges, Szabó, Domonkos - Rácz, Gordos, Honti, Mizser - László, Drajkó. Zagyvaróna: Lehoczky - Klányi, Szekeres, Fülöp, Bize - Rigó, Szeles, Miklós, Bíró - Mag, Kadlót. Sárga: Mizser illetve Korim. Ifi- 3-1. * * * Mátramindszent - Etes 4-4 (3-2). Mátramindszent, 80 néző, vezette: Laczkó. Mátra­mindszent: Csohány - Kovács I., Kun G., Kovács Z., Puporka- Szabó,-Bakos, Oláh, Mátrai - Szőke, Kun I. Etes: Kormos - Pásztor, Acsfalvi, Révai, Szé­kely - Citor, Langa, Máté, Sáf­rány - Kerényi, Balogh. GL: Kun G.. Bakos, Szőke, Kun I. illetve Székely, Citor, Kerényi (2). Sárga: Csohány illetve Ba­logh, Révai, Kerényi. Ifi: 5-5. * * * Ságújfalu - Nógrádmegyer 0-0. Ságújfalu, 70 néző, ve­zette: Sánta. Ságújfalu: Bozó - Tarata (Mánczos), Márton N., Berki A., Godó - Márton Sz., Lakatos, Boda, Makovinyi Z„ Makovinyi K, Berki I. (Fodor). Nógrádmegyer: Kormány - Princz, Hegedűs, Verbói Gy. (Klucska), Sándor - Balázs, Verbói Z., Velki, Kozma - Verbói Sz. (Kojnok)? Kozma. Sárga: Márton N., illetve Ver­bói Gy, Balázs. Ifi: 0-0. * * * Ipolytarnóc - Mátraszele 1-1 (1-1). Ipolytarnóc, 50 néző, ve­zette: Szadlió. Gl.: Petik P. il­letve Gaál. Sárga: Farkas. Ifi: 0-20. * * * Somoskőújfalu - Karancsalja 3-0 (1-0). Somoskőújfalu, 70 néző, vezette: Pindroch. Gl.: Póczos. Sárga: Temóczki, Nagy illetve Tóth L., Bocsi. Pi­ros: Tóth illetve Tóth L., Pál. Ifi: 5-0. * * * Cered - Kazár 1-2 (1-1). Ce­red, 100 néző, vezette: Vili- nyi.G/.; Simon Z. ill. Kovács, Nagy F. Sárga: Bódi Zs. ill. Ba­ranyi, Berki. Ifi: 9-0. * * * A bajnokság állása: 1. Ka/ir 14 10 3 1 37-14 33 2. M.-gerge 14 9 1 4 41-24 28 3. Kisterenye 14 83 3 44-20 27 4. Som.-újfalu 14 83 3 38-15 27 5. M.-mindszent 14 8 2 4 39-21 26 6. Cered 14 8 1 5 41-24 25 7. Karancsalja 14 7 2 5 37-31 23 8. N.-bárkány 14 6 5 3 27-21 23 9. Ságújfalu 14 63 5 16-23 21 10. Etes 14 45 5 26-30 17 11. N.-megyer 14 44 6 19-30 16 12. Mátraszele 14 43 7 23-38 15 13. Zagyvaróna 14 2 3 9 13-27 9 14. Báma 14 3 0 11 18-54 9 15. Ipolytarnóc 14 2 2 10 22-37 8 16. Vizslás 14 1 4 9 15-47 7 Villtesz SE - Berkenye 3-0 (0-0). Diósjenő, 100 néző, ve­zette: Szűcs. Diósjenő: Orbán - Monostori, Gerda, Schnillger, Sztapák, Farkas, Varga, Józsa, Sági, Pengel, Fileczki. Berke­nye: Gulyán - Schmidt, Enzel- man, Hugyecz L., Dölös, Hu- gyecz Z. Géczi, Lovas, Hör- nyék, Lichy, Bartos. Csere: Rusznyák. Sárga: Varga, Far­kas, Filiszki, ill. Lovas. Gl.: Schwillinger (2), Józsa. Ifi: 0-2. * * * Keszeg - Nagyoroszi 2-3 (0-1). Keszeg, 50 néző, ve­zette: Petrás. Keszeg: Gyarmati - Burai, Balogh, Gere, Bujtár, István, Fekete, Fehér, Fülöp, Karaba, Rojkovics. Csere: Pet- rik. Nagyoroszi: Tresó J. - Csóka, Gyimesi, Kiss, Tresó G., Sivó, Ordasi, Kökény, Ba­lázs, Németh, Gál, (Bogdány). Sárga: Balogh, ill. Sivó. Gl.: Fekete (2), ill. Kökény, Balázs, Gyimesi. Ifi : 2-1. * * * Nézsa - Ipolyszög 3-1 (1-0). Nézsa, 100 néző, vezette: Oláh. Nézsa: Kucsera T. - Vastagh, Karaba, Pál, Pusztai, Maring, Szavlik, Kucsera B., Néma, Sárközi Zs., Sárközi H. Ipoly­szög: Ruzsin - Záborszki, Mag- lódi, Zagyi, Jakus, Trepinszki, Tóth J., Szemesi, Tóth Cs., Vackó, Dudás. Sárga: Zá­borszki GL: Sárközi M. (2), Szavlik, ill. Tóth J. * * * Nógrádkövesd - Dejtár 1-2 (0-2). Nógrádkövesd, 70 néző, vezette: Kalmár. Nógrádkö­vesd: Sebestyén - Bagyal, Bera, Rubik, Molnár, Szilfai, Dévai, Kosik, Jele, Vemer, Kaposvári. Dejtár: Nagy Z. - Pombsiki, Kónya G., Papp, Zsiga, Keresz­tes, Hegedűs, Gulyás, Varga, Kónya, Zsibrita. Piros: Zsiga, Kónya. Gl.: Jele, ill. Zsibrila, Zsiga .Ifi: 1-11. * * * Patak - Rimóc 1-0 (0-0). Pa­tak, 60 néző, vezette: Császár. Patak: Várhegyi - Déri, Mol­nár, Medve, Sajgó, Russói, Goda, Fábián, Adame, Halaj, Bolla (Imre) Rimóc: Tőzsér -- Balázs, Oláh P., Percze I., Vi­rág, Jusztin, Percze Z., Vincze, Szoldalics, Csik, Rácz. Sárga: Balia, ill. Oláh, Rácz. GL: Adame A. Ifi: 0-5. * * * Nógrádsipek - Varsány 2-5 (0-2). Nógrádsipek, 150 néző, vezette: Bacskó. Sárga: Kele- csényi, Oláh P., ill. Baráth, Percze Z. Piros: Oláh P. GL: Kiss, Balázs ill, Bozsó, Jaszik. Ifi: 2-5. * * * Szügy Játék Kft. SE - Szanda 1-2 (0-1). Mohora, 100 néző, vezette: Káposzta. GL: Nasz­ály, ill. Gyurovics, Filip. Ifi: elmaradt. * * * Őrhalom - Szendehely 4-2 (1-1). Őrhalom, 100 néző, ve­zette: Balázs. GL: Tedás (3) Kmetti, ill. Rónai, Kaszás. Sárga: Varga V., ill. German, Vissinger. Piros: Varga. Ifi: 3-3. * * * A bajnokság állása: 1. Diósjenő 15 13 2 0 57- 5 41 2. Keszeg 15 9 3 3 36-25 30 3. Nagyoroszi 15 84 3 31-16 28 4. Nézsa 14 8 3 3 29-18 27 5. Szanda 15 7 4 4 28-15 25 6. Rimóc 15 7 3 5 23-18 24 7. Orhalom 15 70 8 32-42 21 8. Berkenye 14 6 2 6 28-22 20 9. Dejtár 14 62 6 26-38 20 10. Varsány 14 5 4 5 21-23 19 11. Patak 14 5 1 8 17-23 16 12. Nógrádkövesd 14 43 7 17-27 15 13. Szügy 14 42 8 18-33 14 14. Nógrádsipek 15 32 10 15-38 11 15. Szendehely 14 2 3 9 22-33 9 16. Ipolyszög 15 2 2 11 24-48 8 (1-2). Mátrakeresztes, 250 néző, vezette: Zsiga. Mátrake­resztes: Nagy - Kanyó I., Ispán, Kovács, Stuller, Szénási, Hor- nyánszky, Spisák, Bazsó, Erdé­lyi. Csere: Szabad, Kántor. Tar: Halasi - Alapi, Nagy, Unghy, Tóth I., Szabó, Balogh, Rózsa, Sztreho, Tari, Tóth J. Csere: Gáspár. GL: Spisák 2, Bazsó, Szénási, ill. Úghy 2, Sztreho, Gáspár. Jó iramú és sportszerű mérkőzést látott a szép számú közönség. A tari csapat a 88. percben egyenlí­tett. Ifi: 3-13. * * * Szirák - Héhalom 0-2 (0-1). Szirák, 150 néző, vezette: Mi- halovics. Szirák: Berkes, Kocza, Jakub, Puporka, Mol­nár, Dombos, Baranyi, Jakub, Alföldi, Falta, Tagaj. Csere: Ocsovszki, Kollár. Héhalom: Samu - Farkas I., Németh, Berki, Bartös, Lőrincz, Szűcs, Farkas 2, Lőrincz, Baranyi I., Baranyi M. Csere: Vidra. GL: Baranyi M. (2) A mérkőzés három pontját nehezen szerez­ték meg a vendégek. Ifi: 2-2. * * * Szurdokpüspöki - Jobbágyi 1-2 (1-0). Szurdokpüspöki, 180 néző, vezette: Kiss Gy. Szurdokpüspöki: Pintér, Jaku- bovics, Deán, Odler, Tamás, Pintér N., Kiss, Juhász, Bettes, Kovács, Fónagy. Csere: Kiss, Hepp. Jobbágyi: Bangó 2, Csemer, Bodor, Molnár M., Kocsis, Pintér, Molnár K., Pu- somi, Váradi, Csemer, Med- gyesi. Csere: Horváth, Bangó 1. GL: Pusomi, Éangó 1. A rangadót a két kiállítás tarkí­totta. Piros: Csemer, Hepp Z. Ifi: 3-0. * * * Szarvasgede - Vanyarc 1-1 (1-1). Szarvasgede, 170 néző, gede: Glóczik, Fáczán, Nagy, Hakó, Gyetván, Benus, Báthi, Csorba, Gódor, Kurunczi, Jaku. Csere: Fekete, Bényei. Va­nyarc: Pusztai - Nagy, Fehér, Szlobodnyik, Kalmár, Berc- zelly, Hodbanyi, Mészáros, Radies, Búzás, Flicslik. Csere: Németh. GL: Jambik, ill. Flics­lik. Mindkét oldalon voltak kemény belépők, de a mérkőzés sportszerűen folyt le. Piros: Fáczán. Ifi: 1-3. * * * Buják - Ecseg 6-1 (1-1). Bu­ják, 120 néző, vezette: Czeg- lédi. GL: Jakubovics 2, Sáfrány 2, Kodák, Szilágyi, ill. Pong- rácz. A második félidőben a hazai csapat felvette a góllövő cipőt. Ifi: 7-1. * * * Kisbágyon - Mátraszölős 0-4 (0-3). Kisbágyon, 110 néző, vezette: Vas. GL: Zagyi 2, He­gedűs, Fügedi. Jó iramú mérkőzésen a vendégcsapat megtett mindent a győzelemért. Ifi: 2-0. * * * Felsötold - Egyházasdengeleg 8-1 (6-0). Felsőtold. 100 néző, vezette: Kosik. GL: Staar 4, Mikula 3, Sándor, ill. Patkó. * * * A bajnokság állása i: 1. Tar 13 11 1 1 46-12 34 2. Szarvasgede 13 9 2 2 50-12 29 3. Héhalom 13 9 1 3 34-16 28 4. M,-keresztes 12 83 1 45-22 27 5. Jobbágyi 13 8 3 2 39-19 27 6. Csécse 13 8 1 4 30-16 25 7. Sz.-püspöki 14 6 2 6 32-23 20 8. Buják 13 6 1 6 32-27 19 9. M.-szőlős 13 4 3 6 25-26 15 10. Szirák 13 34 6 20-38 13 11. Kisbágyon 12 32 7 16-25 11 12. Vanyarc 13 1 7 5 12-18 10 13. Felsőtold 12 2 2 8 22-29 8 14. E.-dengeleg 13 1 1 11 8-78 4 15. Ecseg 12 0 1 11 7-57 1 Szabadnapos volt: Csécse.

Next

/
Oldalképek
Tartalom