Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-21 / 273. szám

1995. november 21., kedd 5. oldal Hazai Körkép Horn bízik a megegyezésben Vita a Házban a szlovák nyelvtörvényről A pozsonyi parlament által elfogadott nyelvtörvény ellen­tétes az európai normákkal, a szlovák miniszterelnök által aláírt magyar-szlovák alap- szerződéssel, de még Szlová­kia alkotmányával is -> szö­gezte le Horn Gyula. A miniszterelnök tegnap a par­lament ülésén napirend előtt kért szót. Mint mondta, a kor­mány minden lehetséges nem­zetközi fórumot - az Európa Uniót, a NATO-t, az Európa Parlamentet, az Európa Taná­csot, az EBESZ-t - tájékoztat a kialakult helyzetről. Levéllel fordul azokhoz az állam- és kormányfőkhöz, akik az alap- szerződés aláírásakor Párizsban ezt melegen üdvözölték. Kife­jezte reményét, hogy higgadt, felelősségteljes magatartással megegyezésre lehet jutni a szomszédos országok józan po­litikai erőivel. A Kisgazdapárt kategoriku­san elutasította a kormány kül­politikáját. Az MDF és a Fidesz üdvözölte, hogy a kormány megértette a helyzet súlyossá­gát, de alapvetően változtatni kell a kormány csődöt mondott szomszédpolitikáján. A KDNP szerint a kialakult helyzetben a kormány nem késlekedett, ter­vezett lépései szükségesek. Pető Jván (SZDSZ) úgy vélte: a nyelvtörvény megítélé­sében nincs különbség a pártok között, legfeljebb abban, hogy megszületésének van-e köze az alapszerződéshez. Szekeres Imre (MSZP) visz- szautasította, hogy az ellenzék nem a nacionalizmust, hanem a magyar kormányt teszi fele­lőssé a határon túli magyarokat ért sérelmekért. (simonffy) Perelni akarnak a honvédségi alkalmazottak 15 százalékot követelnek A Honvédségi Dolgozók Szak- szervezete, a 20 ezer tagú HO- DOSZ a honvédség civil al­kalmazottait képviseli, akiknek átlagfizetése 25 ezer forint kö­rül van. Nemrég béremelést ígért nekik a miniszter.- A hivatásos állományéval azonos, 15 százalékos emelést követelünk, szemben az ígért 5 százalékkal - mondja Breuer László főtitkár. - Alinál is in­kább, mert az elbocsátások után' 16 300 közalkalmazottja marad a honvédségnek: szerelők, technikusok, oktatók, az élel­mezésben, ellátásban dolgozók. Feladataikat nem lehet átru­házni a katonákra, a létszám- csökkentésből származó bér­megtakarítást viszont a hivatá­sos állomány kapná. A HODOSZ alapszervezetei a munkaügyi bíróságoknál pró­bálják támadni a létszámcsök­kentés módját. Javasolják a költségvetési tervezet módosí­tását is. (szecső) Árvízveszély a Tiszán Az Országos Vízügyi Főigaz­gatóságtól kapott hétfői tájé­koztatás szerint a Felső-Tisza és a Körösök vízgyűjtőjén ki­alakult árhullámok miatt har­madfokú árvízvédelmi készült­séget rendeltek el a Tiszán Vá- sárosnaménytól Tiszakóródig, másodfokú a készültség Zá­hony és Vásárosnamény között, valamint a Túr töltésein. Első­fokú készültség vált Szüksé­gessé a Tiszán Záhonytól Toka­jig és a Körösökön is. Összesen 527 kilométernyi védvonalon tartják szemmel a folyókat. A töltéseken főként figyelő- és őrszolgálatot látnak el. A szakemberek szerint csu­pán néhány helyen kellett egy- egy zsilip zárószerkezetein ki­sebb javításokat végezni. Az esőtől felázott töltéskoronákat, szükség szerint, kiegyengették. válltáska NYERŐSZÁM Egyeztetés, méltatlankodás, kezdeményezés a frakciók fórumán Nemzetiségek nyelvén a t. Házban Korán kezdték a hetet tegnap a Parlamentben. Három párt képviselőcsoportja is tárgyalóasztalhoz ült kora reggel, hogy áttekintse tennivalóit, közös véleményének megfo­galmazásával előkészítse a plenáris tanácskozások előtt álló feladatok eredményesebb megoldását. A Magyar Szocialista Párt frakciója a jövő évi költségve­tésről, az államháztartási tör­vényről és az adótörvényekről folytatott több mint négyórás eszmecserét. Az ülés részve­vői sérelmezték, hogy a köz­alkalmazotti bérek, illetve a reálbércsökkenés ügyében a képviselőcsoportot nem von­ták be a tárgyalásokba, jólle­het, ez a költségvetés alapvető politikai kérdéseit érinti. Az adóbecslés módszeréről tovább folytatják a konzultá­ciót. A szocialisták erre vo­natkozóan konkrét, az alkot­mányossági követelmények­nek is megfelelő javaslatokat dolgoztak ki. A tervezetről szerdáig döntenek. A Szabad Demokraták Szö­vetségének frakciója négy új frakcióvezető-helyettest vá­lasztott Bauer Tamás, Béki Gabriella, Hóm Gábor és Wekler Ferenc személyében. Ők a gazdaságpolitika, a szo­ciálpolitika, az oktatás és az önkormányzatok napirend előtti felszólalói lesznek. Az ülés utáni tájékoztatón bejelentették: ezentúl az SZDSZ négy képviselője részben németül, szlovákul és románul mondja el parlamenti felszólalását, hogy így érzé­keltesse: Magyarországon nem ütközik semmilyen jogi akadályba a kisebbségek nyelvének használata. A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója megdöbbe­néssel vette tudomásul, hogy - a kormány hibájából - áldat­lan állapot alakult ki a jövő évi költségvetés vitájában. Hely­teleníti, hogy nem előzetesen, az érdekegyeztető tárgyalások nyomán születtek meg a költ­ségvetés sarokszámai, hanem utólag, a kormány törvényja­vaslatát kell alapjaiban meg­változtatni az ÉT-ben született megállapodás miatt. A KDNP nevében egyéb­ként levelet küldtek az ellen­zéki pártok frakcióvezetőinek. Ebben - a választmány hatá­rozatának szellemében - java­solták, hogy dolgozzák ki a törvényhozói szakmai együttműködés feltételeit. Az elnök és vendégei. Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap a települések eredmé­nyeiről és gondjairól tárgyalt Gönczöl Katalin országgyűlési biztossal, valamint az országos önkormányzati szövetségek, és a megyei önkormányzatok elnökeivel, fotó: feb/hajdu andrás Nátha van, influenza nincs A veszélyeztetettek ingyen kapnak védőoltást, de mások is kérhetik Igen sokan tüsszögnek, köhögnek ezekben a napokban. So­kan azt hiszik, küszöbön az influenza. Straub Ilona, az Ál­lami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi osztályának vezetője azonban megnyugtat: ezeknek az ősz végi, tél eleji tüneteknek semmi közük az influenzához. Európában jelenleg sehol sincs influenzajárvány, sőt a felső légúti megbetegedések száma is kevesebb az ősszel megszokottnál. A fővárosban kétezer meghűlést jelentettek, országos összesítés még nem készült. A náthának ugyan nincs köze az influenzavírus okozta betegséghez, a diagnózis meg­állapítását mégis bízzuk az or­vosra. Érdemes tudni: az inf­luenza magas lázzal, levert­séggel, végtagfájdalommal jár. A két kórban mindössze annyi a közös, hogy ez is, az is főként a gyöngébb ellenálló­képességűeket támadja meg. Ezekben a papokban érkez­nek meg az ENSZ Egészség- ügyi Világszervezete, a WHO ajánlása alapján elkészített, az Ä és B influenzavírus elleni védőoltások. A járványnak leginkább kitett emberek - így négyszázezer egészségügyi dolgozó, továbbá a krónikus betegségben szenvedők, a kis­gyerekek és a 60 éven felüliek- kapják meg térítésmentesen a vakcinát. Védőoltást azon­ban saját kívánságára - társa­dalombiztosítási támogatással- bárkinek adhat háziorvosa. (cs. b. j.) Röviden Kezdeményezés. A fekete- gazdaság elleni küzdelem kér­déseivel foglalkozó szocialista párti ad hoc bizottság azt java­solja, hogy az MSZP-frakció - az SZDSZ bevonásával - adjon megfelelő politikai támogatást a kormányzatnak a korrupció és a feketegazdaság visszaszorítá­sát szolgáló lépésekhez. Újraindítás. Megérkeztek a hazai és a külföldi indítási en­gedélyek, s ezek birtokában a Paksi Atomerőműben hétfőn megkezdték a november 8-án leállított reaktor üzembe helye­zését. Az irányított láncreakció megkezdése után több napig tart a szokásos teljesítmény el­érésének folyamata. Az első számítások szerint a 400 millió forintot is elérheti Pakson a ki­esett termelés értéke. Készenlét. Nem vonták vissza a hét végén a baranyai határvi­dékről az ország más térségei­ből odavezényelt határvadász alakulatokat, mert még nem született döntés a megerősített őrizet megszüntetéséről. A szerbek által ellenőrzött hat­vanhat kilométeres déli határ- szakasz megerősített védelmét addig látják el, amíg a szerbek és a horvátok közti fegyveres konfliktus veszélye véglegesen elhárul. Kimozdulás. A MÁV tizenhét és fél százalékos alapbérfejlesz­tésre tett javaslatot hétfőn a vasutas-szakszervezeteknek: alapbérfejlesztésre fordítják a tb-járulék kilátásba helyezett csökkentéséből megtakarítható összeget. 1996-ban 15 ezer fo­rintra kívánják emelni a mini­málbért. A havi 15-18 ezer fo­rint közötti besorolású munka- vállalók személyi alapbérét a közvetlen munkáltató - az ille­tékes szakszervezettel egyetér­tésben —, a jelenleginél maga­sabban állapíthatja meg. Kapcsolatépítés. A több mint negyedmillió magyar kézmű­ves arra készül, hogy a balkáni béke beköszönte után minél többen részt vehessenek az új­jáépítés munkáiban. A Magyar Kézműves Kamara ennek érde­kében a nyáron már megálla­podást kötött a jugoszláviai kamarával, és hasonló együtt­működésre kerül sor napokon belül a szlovén testülettel - je­lentették be tegnap. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 96,10 Osztrák schilling 13,66 USA-dollár 136,06 ECU (Európai Unió) 176,21 • Erősen hullámzanak a közvélemény vizei Kati nem tetszik a legényeknek, Zsuzsihoz meg nem fűlik a foguk Bármilyen meglepő, az MSZP nem a Bokros-csomag beje­lentése után, hanem már előtte elvesztette szavazói támoga­tottságának közel felét: a választások után idén március ele­jére 32 százalékról 17 százalékra esett vissza. A koalíciós partner, az SZDSZ korábbi 19 százalékos támogatottságából ekkorra csupán 11 százalék maradt. Mindez azt mutatja, hogy a vá­lasztási időszak felfokozott hangulata, a kenyérgondok gyors enyhülésének reménye szertefoszlott - nem utolsósor­ban az új kormány tétovázása miatt. így összegezte az elmúlt másfél év közvélemény-kutatá­sainak tapasztalatait Levendel Ádám, a Szonda Ipsos vezetője. Az ismert szakember sze­rint a népszerűségi listák vál­tozásai azt is tükrözik, hogy az ellenzék nem tudta a maga javára fordítani a koalíció iránti bizalom csökkenését, csupán a kisgazdáknak sike­rült tavaszra 5 százalékról 11 százalékra föltomázniuk ma­gukat; az MDF alig, a KDNP és a Fidesz egyáltalán nem fo­kozta népszerűségét. Jelenleg az MSZP és az FKGP 14-14 százalékon áll, az SZDSZ 10 százalékra csúszott vissza. A többiek egy helyben topognak. Érdekes tapasztalata a közvé­lemény-kutatásnak, hogy a kis­gazdavezér, Torgyán József népszerűsége elmarad pártja támogatottsága mögött. Szemé­lyének megítélése meglehető­sen szélsőséges: a megkérde­zettek nagy része vagy jelesre, vagy éppen elégtelenre minősíti ténykedését. Ismertsége viszont roppant nagy, megegyezik Gönz Árpád és Horn Gyula is­mertségével. A politikusok top­listáján 45 ponttal Orbán Viktor mögé kényszerül, de megelőzi a 42 pontos miniszterelnököt, aki tavaly nyáron még 72 pont­tal büszkélkedhetett. E listán egyébként a sereghajtók (hátul­ról előre haladva): Bokros, Csurka, Thürmer, Boros. Levendel szerint a közvéle­mény-kutatási eredmények azt is kimutatják, hogy míg a kis­gazdák pártolóinak tábora fiata­lodik, addig például a keresz­ténydemokraták leginkább a hatvanas korosztályból tobo­rozzák híveiket.-Figyelmeztető jel lehet - mondja a kutató —, hogy nap­jainkban a lakosság 36-37 száza­léka nyilatkozik úgy: elege van a politikából, még a választásokra sem menne el. Valahogy úgy vannak az emberek a pártokkal, mint a kis faluban a nősülés előtt álló fiatalok. A legények csak hat lány közül választhatnak, de ne­kik egy hetedik kéne. Szóval nem tetszik nekik Kati, de Zsu­zsihoz sem fűlik a foguk. Takács Mariann A miniszterelnök elfogadta a lemondást Távozik a tévé elnöke „Nem csomagolok, de nem pályázom újra” - nyilatkozta a Magyar Televízió elnöke még nyáron, amikor megis­merkedett a médiatörvény akkori tervezetével. Horváth Ádám ezzel követ­kezetességét bizonyította, hi­szen már kinevezésekor beje­lentette: ha magánkézbe adják a televízió egyik csatornáját vagy ismét pályáznia kellene, lemond. A rádió- és televízió­törvény legújabb változata mindkét eshetőséget tartal­mazza, így várható volt, hogy az elnök közli távozási szán­dékát. Horváth Ádám hétfőn járt Horn Gyula miniszterelnök­nél, aki megbeszélésüket kö­vetően bejelentette: elfogadta a tévéelnök lemondását. A búcsú bekövetkeztére utalt már az is, hogy az elnök tit­kárságán tegnap nem vették fel a telefonokat. Az MTV vezetője az utóbbi napokban még több kí­sérletet tett arra, hogy eleget tegyen a kormány által igé­nyelt létszámcsökkentés kö­vetelményének, s közben úgy alakítsa át a mamutszerveze­tet, hogy ne zúdítsa magára az érdekképviseletek haragját. Horváth döntésének oka minden bizonnyal az, hogy a médiatörvény magánkézbe adná a 2-es csatornát, cserébe olyan műholdas sugárzást adna az MTV-nek, amire né­hány éven belül nincs techni­kai lehetőség. FEB

Next

/
Oldalképek
Tartalom