Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-21 / 273. szám
1995. november 21., kedd SZECSENY Megyei Korkép Nógrád Megyei Hírlap T. Németh László jegyzete Mosó Masa mosodája T 7 olt egyszer, hol nem volt, V egy felújításra megérett kórházi mosoda Salgótarjánban. Mivel közpénzből tervezték a felújítást, az intézmény tulajdonosa, a megyei önkormányzat pályázatot írt ki a rekonstrukcióra. Nyolcán jelentkeztek, ám öten gyorsan elvéreztek. A három eredményes versenyajánlat közül azonban csak kettőt javasolt döntésre a bírálóbizottság. Egyikük francia mosógépet hozna, másikuk talán belgát. A szakmai elözsüri a francia mellett voksolt, lévén, hogy minden paraméterében felülmúlja a másikat. A belgát egy magyar közvetítő hozná, ám a technológia hiányának pótlása tizenegymillió forinttal növelné a költséget. így átlépné a meghatározott pályázati limitet, a 215 millió forintot. Ha szigorúan vesszük, akkor a belga változat meg sem felel a kiírásnak. A magyar népmesék azonban rendre eltérnek a józan ész diktálta medertől. Ezúttal is így történt. A belga balga vezetője ugyanis látogatást tett az ügyben legfontosabb személynél, a megyegyülés elnökénél, aki egy személyben megváltoztatta a bírálóbizottság javaslatát, s - nem tudni, mi oknál fogva - a belga mosógépet tartotta alkalmasabbnak. Közhivatalnok lévén, számon kérték döntését. Elmagyarázta, hogy a francia mosógép nem rendelkezik hazai referenciával, ráadásul a bírálóbizottságban helyet foglalt egy érdekelt személy is. Erre mondja a francia mosógéppel pályázó, hogy: persze, hogy volt egy olyan ember a bizottságban, aki egyáltalán tudta, hogy miről döntenek, minthogy ő mosott a francia géppel. A referencia hiánya felettébb furcsa érv, mivel a francia csodagép 85 országban működik kifogástalanul, s csupán a kényes német piacon kétszáz intézményben. Elismeri, hogy a belga gép sem rossz, de kilóg a lóláb. Mert, ha a hazai referencia dönti el a francia gép alkalmasságát, akkor a Coca-Co- lát sem lett volna szabad beengedni az országba, mielőtt meg nem vetekszik a magyar almalével! Bár kétségtelen, hogy ennek semmi köze a közbeszerzéshez. P zó szót követett, sérelem LJ sérelmet; ugyan ki tudná ilyen körülmények között eldönteni a versenyt? Ha még egyáltalán van rá mód. De úgy tűnik, van! Egy kamaraelnökségi tag is megismerkedett a történettel, s azt találta javasolni: azonos színvonalú pályázatok között döntsön az árbevételhez képest befizetett adó mértéke. Azt az egyet ugyanis a magyar népmesében sem feledhetjük el, hogy a közbeszerzés döntően adókból történik. Aki nem hiszi, járjon utána! * BATONYTERENYE Zománcművészeti kiállítás Tarjánban Tegnap a salgótarjáni Balassi Bálint Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában megnyitották a VIII. zománcművészeti alkotótáborban készült művek kiállítását. Megnyitót mondott Gressai Sándor, az SWT-Wamsler Rt. vezérigazgatója. Közreműködött Balog Péter (képünkön), a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Gimnázium tanulója. fotó: gyurián Lépéskényszerben a pásztói középiskola Januártól emelik a kábeltévé előfizetési díját Új csatornákat is bekapcsolnak Jövő év januárjától többet kell fizetniük a salgótarjáni kábeltévé előfizetőinek a szolgáltatásért. Az életünket nem éppen megkönnyítő, de manapság már megszokható intézkedésről szóló hír lényege ennyi. A kábeltelevíziós-hálózatot üzemeltető Focus Unió Kft. műszaki vezetője, Sepsey Albert azonban még bővebb felvilágosítással tudott szolgálni.- Valóban áremelést tervezünk 1996 január elsejétől. Egyszerűen olyan mértékű az infláció, hogy a megnövekedett többletköltségeket már nem bírja el a cég, ezért mintegy 30 százalékos áremelést tervezünk. így a kábelhálózat havi előfizetése 290 forint lesz, míg a HBO-szolgáltatásért 924 forintot kell fizetni, minden hónapban.- Némi ellentételezésül ter- veznek-e esetleg csatornabővítést az áremeléssel egy időben?- Nyílván mi is érezzük, hogy a lakosságnak is egyre nehezebb elviselnie az élet minden területén jelentkező áremeléseket, többletkiadásokat. Ezért szeretnénk magasabb színvonalú szolgáltatást adni a megemelt díj ellenében.- November 25-e és december 1-je között hét új adót próbálunk ki egy-egy napig a rendszerben. Előfizetőink így maguk dönthetik el, hogy a hét égi csatornából melyik kettőt látnák szívesen nap mint nap a hálózat kínálatában.-Melyek ezek a csatornák, és hol foghatók?- Az RTL2, a VOX, a CNN, az EURONEWS, a TNT, a VIVA2 és DSF adókat lehet majd fogni az orosz központi televízió helyén, ami a kísérleti adás időtartamára az F2 csatornáról az F7-re kerül át. (Folytatás az 1. oldalról) Ma már nagyon sok helyen csinálják, hogy a többletszolgáltatásért pénzt szednek be. Csakhogy szegénységben Nógrád megye azonos szinten van a válság sújtotta körzetnek minősített kelet-magyarországi megyékkel. Még az idén szeretnénk elgondolásunkat megvalósítani, miszerint a magyarfrancia alapítvány támogatná iskolánkat. A régióba tartozó Szabolcs-, Hajdú-, Borsod-, Szolnok-, Heves- és Nógrád megyének egyaránt érdeke lenne fenntartani ezt a' képzést. Jó ez a tagozat; a minisztérium és a francia nagykövetség értékelése, valamint az egyetemi, főiskolai elismerés is ezt mutatja. Az idén végzett 27 diákból 24 egyetemen, vagy főiskolán folytatja tanulmányait.- A fórumon az iskolaszerkezet gondjait is említette.- A gondot az jelenti: milyen iskolaszerkezettel lehet lefedni a pásztói lakosság igényeit, miként tudna egy helyi iskola- szerkezet hozzájárulni ahhoz, hogy miközben a szülők reggeltől estig robotolnak, a gyerekek mégse legyenek gyökértelenek, hanem érezzék, hogy a felnőtt társadalom igyekszik megteremteni számukra az életteret, ezen belül az iskolarendszert. Most egy ilyen kezdeményezésre adott lehetőséget a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Közoktatási Modernizációs Alapja, pályázat meghirdetésével. Ezen a pásztói iskolák is részt vesznek.- A civil szerveződésekről szintén szó volt a fórumon.-Mi elsősorban azokkal a társaságokkal kerülünk közvetlen kapcsolatba, amelyek a névadónk révén kötődnek hozzánk. Tehát a Mikszáth Társaság meg a Mikszáth Kiadó. Utóbbi az idén a gimnáziumi tanárok által összeállított feladatsort Mikszáthos füzetek címen térítésmentesen kiadja, hogy a gyerekek, a szülők megismerkedjenek a mi követelményeinkkel, és ezzel intézmény- közi párbeszéd indulhasson meg. Ide tartozik még a Vállalkozásfejlesztési Alapnak a felhívása, amire pályáztunk, és felvettek bennünket azoknak a listájára, akikkel előzetesen szerződést kötnek. Ez nem kevés anyagi hasznot is hozhat az iskolának. (esla) RÉTSÁG 3- oldal Hírek Kihelyezett ülés Hollókő - Az árvízvédelemmel kapcsolatos új irányítási rendszerben résztvevő szervek feladatait ismertetik a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság ma, 10 órakor kezdődő kihelyezett ülésén. A kulturális javak területi szintű megóvásáról, Hollókő ilyen irányú tennivalóiról is tárgyal a testület. Közmunkások Romhány - A település ön- kormányzata január 6-áig huszonhárom helybeli munkanélkülit alkalmaz közhasznú munkára. Helyreállítási, karbantartási munkákat végeznek. Véradó napok Salgótarján/Nagylóc - A tarjám acélárugyárban véradó napot tartanak november 23-án 10-től 15 óráig. November 26-án, vasárnap pedig a nagylóciak adhatnak vért a polgármesteri hivatalban 9-től 16.30-ig. Templomi koncert Balassagyarmat - Az Orgonahangversenyek iskoláknak című koncertsorozat keretében november 24-én délután két órától, a katolikus templomban Kovács Endre orgonaművész és Tóth Miklós trombitaművész lép fel. Közreműködik a Szent-Györgyi Albert Gimnázium énekkara, Ka- locsay Frigyes vezényletével. ‘»nöáfiánurn viitl Olvasói arikéV Sóshartyán - Szerdán 15 órától az általános iskolában a megyénkben élő író, Marschalkó Zsolt tart olvasói ankétot. Várja az érdeklődőket. Iskolamozi Bátonyterenye - Diákoknak szóló program keretében a Maugli, a dzsungel fia című játékfilmet vetítik november 22-én, szerdán, 14 órától a kisterenyei művelődési házban. Traffipax Ma 6-tól 14 óráig Pásztó belterületén, a 21. számú főúton, Pásztó külterületál, Jobbágyi belterületén, Mát- raszőlősön és környékén, Szécsényben és környékén lesz sebesség-ellenőrzés. Támad téltábomok - közúti helyzetjelentés Nógrád megyéből Késő buszok, árokban landolt járművek Az éjszakai, reggeli órákban a Közúti Igazgatóság balassagyarmati üzemmérnökségének nyolc szórókocsija birkózott a helyenkénti tíz-tizenöt centiméteres hótakaróval. Katalin- pusztától Rétságig takarították, szórták a csúszóssá vált fő közlekedési, majd a környező alsóbbrendű utakat. Bár az igazgatóság salgótarjáni üzemmérnökségének működési területén később kezdődött a havazás és kisebb mértékű volt, a síkosság Vizsláson, Mátraalmáson, Szuhán, Salgóbányán és Somoskőn is feladta a leckét. A fő közlekedési vonalak a délelőtt folyamán már jól jár- hatóak voltak, de a Pásztó- Szécsény, illetve a Mátrake- resztes-Galyatető összekötő úton, valamint Szuha és Mát- raalmás területén még kora délután is dolgoztak. Értesüléseink szerint Pásztó és Szé- csény között, a csécsei elágazónál, Báma és Mátraszele között árokba csúszott járművekkel is volt gond. A 7.05-kor induló vizslási járat több mint fél órát késett tegnap, a következő .már csak tízperces hátránnyal érkezett meg Salgótarjánba. Szintén a reggeli órákban késéssel közlekedtek az eresztvényi, sal- góbányai, somoskői vonalon a helyi járatok. Balassagyarmati versmondó sikere A balassagyarmati Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző és Szak- középiskola diákjai és pedagógusai is részt vettek vasárnap Érmindszenten azon az ünnepségen, amelyen a világszerte ismert és elismert nagy költőnk, Ady Endre születésének 118. évfordulójára emlékeztek. Az eseménysorozat részekén versmondóversenyt rendeztek Zilahon - itt járt Ady iskolába -, melyen Fábián Tamás, a gyarmati iskola diákja végzett az első helyen. A fiatalember ezt követően elszavalta A hőkölés népe című, nyertes versét az Érmindszenten megtartott megemlékezésen. Kibővülve és megszépülve várja a művészet iránt érdeklődőket Szentendrei kézen a gyarmati kisgaléria Kevés manapság hazánkban az olyan művészetet kedvelő ember, aki előszeretettel karol fel fiatal festőket, grafikusokat, szobrászokat. A balassagyarmati Fábián Jánosné erre szánta el magát, amikor egy évvel ezelőtt megnyitotta magángalériáját az Ipoly-parti városban. Néhány nappal ezelőtt kibővítették a Kossuth utcai épületet, s új tulajdonosa is lett, egy szentendrei müvészpáros. Amikor Fábiánné megnyitotta a galériáját, sorra felkereste azokat a gyarmati, városkörnyéki és innen elszármazott kortárs képzőművészeket, s számukra kiállítási lehetőséget ajánlott. Talált is szép számban köztük vállalkozókat, így rövidesen megtelt a műterem. A képekben, szobrokban, kerámiákban nemcsak gyönyörködni lehetett, hanem meg is lehetett azokat vásárolni. Akik ott jártak, mind-mind őszinte megbecsüléssel beszéltek a galériáról. Jöttek a látogatók, s a tulajdonos asszony örömmel tapasztalta: nagy az érdeklődés az alkotások iránt. Nemsokára kopogtatott a galéria ajtaján egy szentendrei művészpár, a Gyarmatról származó Paróczi Mária és társa, Dóka Zoltán. A két művésznek kezdettől fogva tetszett a hely, s már első látogatásuk alkalmával jelezték, szívesen társulnának is az üzletbe. Ekkor még csak arról esett szó, hogy az ő képeiket is kiállítanák Balassagyarmaton. Mivel Fábiánné munkahelyén, a Fráter Erzsébet Leány- kollégiumban is nyitott kiállítást, s ezen kívül családja Budapesten is üzemeltet galériát, felajánlotta a szentendreieknek, hogy eladja nekik a gyarmati kiállítótermet. Könnyedén meg is egyeztek. November 10-étől immár kibővítve, újabb két teremmel gazdagodva fogadja látogatóit a Kossuth utcai kisgaléria. A kiállítók köre is bővült ezzel, hiszen ma már az ország szinte minden táján élő művészek alkotásait csodálhatják a látogatók. Nem kizárt, hogy számos érdeklődő pénztárcáját is megnyitja a műalkotások láttán. (hegedűs) Tisztelt Előfizetőink! , Minden előfizetőnk, aki rendelkezik - legalább december 31-ig - érvényes előfizetéssel jelezheti igényét, ha részt szeretne venni i a december 2-i HÍRLAPSHOW programjain az küldje be az itt 1 található szelvényt a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségébe (Salgótarján, Erzsébet tér 6.). A borítékra írják rá1 , "HÍRLAPSHOW"! A beküldők közül 100 szerencsés előfizetőnk tiszteletjegyet kap kiadónktól ajándékba. A nyerteseknek ■ elővételt is biztosítunk, hogy családtag) aik is részt vehessenek a ■ rendezvényen. Én rendelkezem 1995. december 31-ig NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP előfizetéssel, és részt akarok venni a december 2-ai HÍRLAPSHOW programjain, és igényt tartok az ajándékcsomagra is. Név: Lakcím: Előfizetői kód: I Beküldési határidő: 1995. november 29. 10 óra A nyertesek névsorát a november 30-i lapszámunkban közöljük. i Jegyek átvétele: december 1. ^