Nógrád Megyei Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-17 / 270. szám
1995. november 17., péntek SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Kalotai László jegyzete Gondolatok sztrájk ürügyén sztrájkok divatját éljük. Lehet, hogy könnyebb lenne összegyűjteni azoknak a névsorát, akik nem sztrájkoltak, vagy nem is tervezik a sztrájkot. Az '50-es, ’60-as évek Nyu- gat-Európáját éljük: sztrájkból sztrájkba lépünk. Miközben annak idején Nyugat-Eu- rópában sztrájkoltak, idehaza sorra születtek a fontos szociális intézkedések: rendre bért emeltek, a szabadság ideje növekedett, szanatóriumok, kórházak épültek, a gyermek-, gondozási segély folyósításának időtartama évekre duzzadt. Aztán Trabantra gyűjtöttek a magyarok, hétvégi telket vettek, házat építettek. Színházak, művelődési házak nyíltak. Egyesek meg azt mondogatták: megálljunk, mert itt van már a Kánaán! Miközben Nyugat-Európában csak sztrájkoltak . . . Am fordult a kocka: mostanra már Kelet-Európábán sztrájkolnak. Törvényszerű ez, vagy kikerülhető lett volna? Igen is, meg nem is ... A többség szavazással, demokratikusan mondott nemet a régi rendszerre, döntött a kapitalizmus mellett. Csakhogy a kapitalizmus nem az egyenlők világa. A kapitalizmus a gazdagok, a még gazdagabbak és a szegények világa. Nyugaton, keleten, délen és északon egyaránt. A változásra voksolók erre nem gondoltak?! No de, kérem, van-e más kapitalizmus? Lehet-e ott egyenlő az ember? Nem és nem. Márpedig közvetve erre mondott igent a választók többsége. A döntésért pedig mindenkinek viselnie kell annak „következményét” ! Bizonyos pontig mégis megértem a sztrájkolókat, hiszen valami jobbat, többet akarnak. Több'bért a végzett munkáért, jobb, emberségesebb életet. Am az élet nem az igazságosság megvalósulásának színtere. Az élet harc, a természet, a gazdaság, a közgazdaság szabta falak között, amelyben az ember vagy tudomásul veszi a realitásokat, vagy nem, s akkor sztrájkol, gy azonban biztos: sztrájkkal még nem nőtt a termelés, nem lett több a szétosztható pénz sem. Csupán a szétosztás rendje változik meg. Nem árt ezt tudni. .. Borítékos sorsjegyet hamisított A Pásztói Rendőrkapitányság csalás vétségének alapos gyanúja miatt őrizetbe vétel mellett nyomozást rendelt el B. Krisztián mátraszőlősi lakos ellen. A gyanúsított személy a postahivatalokban INSTANT GOLD nevű nyeretlen sorsjegyeket nyerővé hamisított és azokat különböző városok postahivatalaiban beváltotta. Ezzel az akciójával a Magyar Postának mintegy 60 ezer forint kárt okozott. Mivel az akció sikerült, úgy gondolta, mással is próbálkozik. SURE PRIZE néven borítékos sorsjegyet nyomtatott, melyet a mátraszőlősi élelmiszerboltban próbált forgalmazni. Díjmentes ellenőrzés - Napjainkban a salgótarjáni MÓL töltőállomáson a Magyar Autóklub és a MÓL Rt. szakemberei díjmentesen ellenőrzik a személygépkocsik gumiprofiljait, a fényszórókat, a fagyálló- és a fékfolyadékot. Motordiagnosztikai vizsgálatokra is van lehetőség. fotó: rigó Megyei Körkép JL BATONYTERENYE g Kietlen élet az alagsoriban Darvast István: Én már itt születtem (Folytatás az 1. oldalról) helyett. Tiszta, takaros minden, látszik, hogy lakói a szerényét is rangra tudják emelni. A salét- romos fal ellen azonban az ő igyekezetük is kevés. Újra a kolóniák között járunk. Az udvaron száradó ruhákat cibál a szél. A szál hinta, a mászóka, a csúszda jelentéktelenné silányul, amikor megtudjuk, hogy itt van az óvoda.- Bent se túl tágas — vezet a házba Három Gyuláné, a dajka. - Húsz gyerek férőhelye ez - mutat körbe. Remélhetőleg Somlyón is mozgékonyak az ovisok, mert talán húsz fokot se lehel az olajkályha, amit már sokszor cseréltek, de igazán jót még nem hoztak ide. Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy mindegyik gyerekre jut egy fok hőmérséklet. A gyerekek sétálni mentek az óvónénivel, örömtelit valószínűleg ők sem tudnának mondani. A telepen amúgy szinte mindenütt fával és szénnel fűtenek.-A bánya bezárásáig, 1972- ig itt dolgoztam Somlyón - mondja remegő hangon a 75 éves Darvast István, aki két vödör vizet igyekszik hazaci(Folytatás az 1. oldalról) az a nő, aki már 8 évet korkedvezményre jogosító munkakörben töltött. Részükre a törvény minden további munkásév után öt, illetve négy év után újabb egy év kedvezményt ad.- Van törvényes lehetőség arra is, hogy a munkáltató és a dolgozó közös megállapodása alapján korengedményes nyugdíjat állapítsunk meg. Feltétele, hogy a férfi az 55., a nő az 50. életévét betöltse, rendelkezzen a szükséges szolgálati idővel. A munkáltató pedig kötelezettséget vállaljon arra, hogy az általunk megállapított nyugdíjat a korhatár eléréséig előre, egy összegben nekünk megfizeti. Az ilyen nyugdíjazásra akkor is sor kerülhet, ha az előbb emlí(Foly tatás az 1. oldalról) esik a legrosszabbul, tudták, jó helyen van a gyerek, mégis ezt csinálták. Én csak elvittem Csabit, hogy ezzel figyelmeztessem a szülőket. Belátom, nagy butaság volt. Szerinte a jót akarásának is köszönheti, ami vele történt. Megfogadta: nincs hitel többé. Cz. Jenő már kereste a gyepeim a nyomóskútról. - Apá- mék még Sziléziából kerültek ide. Én már itt születtem, nézze csak, abban a házban - mutat a sok egyforma kolónialakás egyikére. - A lányom is Somlyón él, ideköt engem minden. De leginkább a szegénység. Szívesen éltem volna én is kényelmes, meleg városi lakásban. Valahol bent, Tarjánban. *** Azt mondják, régen nagyobb közösségi élet volt errefelé. Szüreti mulatság, bálok, focitett befizetendő összeget a foglalkoztatási alap részben vagy teljesen átvállalja.-Előnyugdíjat lehet megállapítani férfinál az 57., nőnél az 53. életév betöltése után, ha az érintett a munkahelyét elvesztette, új munkahelyet a munkaügyi szervek nem tudnak felajánlani, s legalább 6 hónapon keresztül munkanélküli ellátásra volt jogosult. Utolsó forma a rokkantsági nyugdíj. Ebbe azok kényszerülnek, akik az előbb felsoroltak egyikére sem szereztek jogot. Rájuk is az öregségi nyugdíjra vonatkozó jogszabályok érvényesek.- Végül is mi jellemző megyénkre nyugdíjazásügyben?- A gazdaságban végbemenő változások kedvezőtlen folyareket, amikor a kanyarban találkozott a Trabanttal. Intett is, álljon meg, de az továbbhajtott. Rosszat sejtett.- A feleségem is megijedt, ezért a rendőrséghez fordultunk. Most is ugyanezt tenném. Úgy látja, megviselték az események a fiát.- Szerintem félt Csabi, amikor elvitték. Tegnap az ágyameccsek. Ma csak három kocsma, egy élelmiszerbolt, egy nyilvános telefon, meg egy zárva talált kultúrotthon van Somlyón. A kolónia süllyed, akárcsak az életszínvonal, lévén, hogy a házak alatt bánya húzódik. Ezeket a lakásokat megvenni, felújítani? De ha nem, akkor mi lesz az itt élő emberekkel? A kérdőjelek ott kanyarognak a kéményekből felszálló füsttel együtt a múltba konzervált Somlyó felett. Benkö Mihály mátokat indítottak el, vagy gyorsítottak fel a megye munkaképes korú népességének összetételében. 1990-ben a nyugdíjba vonulók száma több mint 33 százalékkal haladta meg az előző évit. Számuk azóta is minden évben megközelíti a 4 ezret. Az 1990 és 1995. március 31-e közötti időszakban 21 ezren mentek nyugdíjba, s közülük 2700-an korkedvezmény, 2800-an előnyugdíj, 7700-an pedig rokkantnyugdíj címén kapnak ellátást. A nyugdíjba vonultak kétharmada tehát a tényleges korhatár betöltése előtt kérte nyugdíjazását. Egyébként: megyénkben minden harmadik lakos nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. Venesz Károly mon fekve várta, hogy hazaérjek. Holnap levisszük az orvoshoz. A gyereket ki kellett volna hagyni az ügyből. Aztán így folytatja:-A felszólító üzenet, amit mással küldött el, fenyegető volt. Mi meg akartuk adni a pénzt. Most majd úgy rendezzük, ahogy a bíróság eldönti. (M.J.) RÉTSÁG 3-oldal Hírek Az egészségért Salgótarján - Az Egészséges életért klub legközelebb november 21-én, 16.30 órakor tartja foglalkozását a József Attila Művelődési Központban. Téma az egészség megtartása, illetve „visszaszerzése”, különleges táplálkozási elvek alkalmazásával. Defekt a csárdában Patvarc - A népszerű Vadászcsárdában ad műsoros estet a Defekt Duó. A humoristák szombaton este 9- kor lépnek a vendégek elé. Rocktáncház Balassagyarmat - A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban ezen a pénteken is várja a fiatalokat a közkedvelt Rocktáncház. Koncertet ad a Sexepil együttes. Csuhéfonás Szécsény - Még lehet jelentkezni a városi művelődési és ifjúsági centrumban induló foglakozásokra, melyen a csuhéfonást tanulhatják meg az érdeklődők. Egyesületi kézfogás Ságújfalu - A helyi Faluszépítő és Művelődő Egyesület meghívására a Hollókői Fiatalok Kulturális és Művelődési Egyesülete látogatott el nemrégiben a településre. Megtekintették a helyi intézményeket, műemlékeket, és ismerkedtek a vendéglátók rokon vonásokat mutató közösségével. Terv és valóság Bátonyterenye - A város- rendezésről tart megbeszélést ma délelőtt az önkormányzat: a megismerés elsősorban az új testületi tagoknak fontos. Ezután a városatyák sétát tesznek a városban, hogy a terveket ösz- szevessék a valósággal. Traffipax Ma 14-től 22 óráig Bátony- terenyén és környékén, a 21. sz. főúton, Salgótarján, Bátonyterenye és Kisterenye belterületén, Nagybátony- ban, az Ózdi úton, Macon- kán, valamint a 23. sz. úton Nemti, Nádújfalu és Mátra- terenye belterületén lehetséges sebesség-ellenőrzés. Kényszerpálya: nyugdíjba menni! Kis nógrádi gyermekrablás KÍVÁNCSISKODÓ -E LÓVONAL Mihalik Julia rovata-Telefon: 32-416-455 Volt egyszer egy SZETA - Egyeztessen a vállalkozó Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 416-455-ös telefonon naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Tarján! szegényekért 1989-ben, a szegényekért jött világra. Nem volt becsvágyó, rövid élte alatt csupán kisebb jótéteményekre pályázott. Éppen ezért hamar felaprózódott, s mivel nem sikerült újratölte- keznie: ’93-ban befejezte pályafutását. Hová lett a SZETA ? - Olvasóink tették fel ezt a kérdést azzal a kiegészítéssel, hogy „most még nagyobb szükség lenne rá.” A felvetésre részben válasz a fenti rövid életrajz. Néhány adalék azonban még figyelmet érdemel: a szabad demokraták salgótarjáni csoportja kezdeményezésére jött létre. Az alapösszeget - mely nem volt nagy - a párt tette le. Ezután csak adományokra számíthatott, s tízezres nagyságrendnél jelentősebb méreteket soha nem ért el. Próbálták rendezvények, vásárok bevételéből növelni az alapot, de ez igen nehezen ment, s mikor a máltai szeretetszolgálat a megyeszékhelyen is megkezdte a működését, szerepe háttérbe szorult. Az a tény, hogy két éve megszűnt, nem jelenti azt, hogy a jótékonyságot feladta volna az SZDSZ - közölte a tarjáni csoport ügyvivője. A használt ruhát vagy más, a rászprultaknak felajánlott ajándékot továbbadja a karitatív munkához értő szolgálatnak. Felszólítás Bercelre Egy vállalkozó még a múlt évben tartozott a tb-nek. Fizetett, ám ennek ellenére idén kapott egy felszólító levelet, mire beküldte a csekket. De furcsa mód ismét felszólították, hogy tizenöt napon belül fizessen, ellenkező esetben végrehajtót küldenek. - Vajon mi lehet a gond? Mit tegyen ebben a helyzetben a vállalkozó? Bonyolultnak látszó problémája nagy valószínűséggel a következőkből adódott: az esetleges tartozásokról, túlfizetésekről szóló értesítéseket mindenkinek megküldi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár. A csekkel való visszaigazolás átfutási ideje alatt kaphatta az ismételt felszólítást. A megyei egészségbiztosítási pénztár szerint mindenképpen ajánlatos lenne személyesen egyeztetnie a számláját, kivéve, ha ezt ’95 augusztus 31. után megtette. Előfordulhat ugyanis, hogy - mialatt a vállalkozó abban a hiszemben van, hogy minden rendben - eltérést mutat az egyenlege. Felháborító csendháborítók A Gyarmat utcáit takarító közmunkások éjjelente is ténykednek. A polgárok kevésbé örülnek ennek, ugyanis sokakat legkedvesebb álmukból riasztanak fel a hangoskodó melósok. Az önkormányzat két legyet ütött egy csapásra, mikor úgy döntött, hogy alkalmaznak közmunkásokat. Segítenek a jövedelempótló támogatásban részesülő embereknek, másrészt tisztább lesz a város. Százötven munkanélkülinek nyújtottak jobbot, de csak nyolcvanan fogadták el. azt. Most ők takarítják a város utcáit, parkjait. Dicséretes a szándék, jó az elképzelés. Bizony, ráfér Gyarmatra a takarítás. A városlakók mégis egyre dühösebbek az éjszakai tisztogatókra. A közmunkások ugyanis felettébb emelkedett hangulatban tevékenykednek. Nem törődnek azzal, hogy embertársaik többsége pihenni szeretne. Hangoskodnak, kiabálnak, röhögnek a melósok. Az elmúlt napokban több utcában is felébresztették éjfél után a lakókat. Vannak olyan családok, ahol emiatt egy órán keresztül kell ismét álomba ringatni a felriadt gyermekeket. Tőzsér Zsolt alpolgármester segítséget ígér. Beszél a munkavezetőkkel, dolgozzanak észrevétlenül az emberek. Elvégre ténykedésüket csak napközben vegyék észre a polgárok, méghozzá a tiszta utcákról és terekről.