Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-12 / 240. szám
4. oldal Világtükör 1995. október 12., csütörtök Horn Gyula szerdán Hollandiába látogatott. Vendéglátója, Wim Kok ininisz- terelnök kiválónak nevezte a holland-magyar kapcsolatok alakulását. Horn többek között szorgalmazta a magyar beruházásokra adott hitelgaranciák fenntartását. fotó: feb/reuter Kovác megőrzi függetlenségét A titkosszolgálat az államfő lejáratására törekszik Michal Kovác szerint a Meciar-kormány parancsuralmi rendszert kíván kialakítani és az államfő lejáratására törekszik. A szlovák köztársasági elnök egy prágai és egy német lapnak nyilatkozva azt is közölte, hogy a támadások ellenére sem mond le. Habsburg Ottó a pozsonyi Új Szóban bírálta a szlovák kormány kisebbségi gyakorlatát. A NAP PORTRÉJA A kitartás elnöke Göncz Árpád köztársasági elnök szerdán beszédet mondott a bolgár parlamentben, majd díszdoktorrá avatták a szófiai Szent Kliment Oh- ridszki Egyetemen. A magyar államfő, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Bulgáriában, kora délután tárgyalt Zsan Videnov miniszterelnökkel és Georgi Pirinszki külügyminiszterrel. Nagy figyelmet szenteltek a szerdai bukaresti lapok Szűrös Mátyás felszólalásának, amely kedden, az Interparlamentáris Unió közgyűlésének bukaresti ülésén hangzott el. A tekintélyes Adevarul szerint a magyar küldöttség illemet sértett, amikor Bukarestben megbírálta Romániának a kisebbségi kérdésben folytatott politikáját. A legnagyobb példányszámú fővárosi lap, az Evenimentul Zilei tudósításának címében kiemelte, hogy a magyar parlament képviselője „támadta a romániai oktatási törvényt”. Nagyfokú óvatosságot javasolt a NATO kibővítésével kapcsolatban kedden Sam Nunn demokratapárti szenátor. Az amerikai politikus azzal érvelt, hogy hiba lenne, ha új tagok felvételét eszközként használnák Oroszország újbóli feltartóztatására. Az EBESZ tényfeltáró küldöttségének néhány tagja látogatást tett a szerb ellenőrzés alatt lévő kelet-szlavóniai területeken. Erdődön és Vukováron a helyi szerb vezetők elmondták: készek tárgyalni, de biztosítékot várnak arra, hogy a szer- beknek nem kell menekülniük erről a területről. Michal Kovác szerint a szlovák titkosszolgálat nyíltan beavatkozik a szlovákiai politikai életbe, mégpedig azzal a céllal, hogy lejárassa Vladimír Meciar kormányfő politikai ellenfeleit. Az államfő erről abban az interjúban beszélt, amelyet a prágai Mlada Fronta Dnes szerdai száma közölt. A szlovák elnök hozzáfűzte: a Meciar bizalmi embere, Ivan Lexa által vezetett Szlovák Információs Szolgálat az utóbbi időben teljesen mellőzi őt és semmiről sem tájékoztatja.- A miniszterelnök parancsuralmi rendszert szeretne kialakítani, és politikai elképzelései megvalósításának én vagyok az egyik legfőbb akadálya - nyilatkozta Michal Kovác a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdai számában. A tekintélyes német lapnak kifejtette a szlovák államfő, hogy továbbra is megőrzi politikai függetlenségét és nem kíván lemondani. Habsburg Ottó aggasztónak találja, hogy Szlovákia hét hónappal az aláírás után sem ratifikálta a magyar-szlovák alap- szerződést. Véleménye szerint kötelező erejű az Európa Tanácsnak a kisebbségi jogokról szóló, 1201-es ajánlása. Habsburg Ottó a pozsonyi Új Szó szerdai számában azt is kifejtette, hogy nem felel meg a valóságnak az a szlovák állítás, miszerint a Szlovákiában élő magyar kisebbség jogai meghaladják az európai mércét. A hetvenegy éves bosnyák államfő arcvonásait jól ismeri a világ a képernyőről. Alija Izeibegovics 1928 óta él Szarajevóban, a második világháború alatt részt vett a bosnyák muzulmán ifjúsági szervezkedésben. 1946-ban letartóztatták, háromévi börtönre ítélték, de kiszabadulása után elvégezhette az egyetemet és megszerezte a jogi diplomát. 1983-ban újra perbe fogták, mert egyik megfogalmazója volt a Boszniában illegálisan terjesztett „Iszlám Deklarációnak”. Kilenc évre ítélték, amiből hat esztendőt le is töltött. A rendszerváltás idején megalakította a Demokratikus Akciópártot, amelynek jelöltjeként 1990 decemberében Bosznia elnökévé választották. „Ebben a harcban nem az lesz a győztes, aki a legnagyobb pusztítást okozza, hanem aki a legjobban képes kitartani” - fogalmazta meg programját. Szerénykedik, ha nyelvtudásról esik szó: kiválóan beszél angolul, jóllehet szívesebben szól bosnyákul. O maga így nevezi azt a nyelvet, amit mások szerbnek vagy horvátnak mondanak. Ha a nagy szatirikus,' G. B. Shaw szerint Angliát és Amerikát a közös nyelv választja el egymástól, mit mondana vajon Bosznia három etnikumával kapcsolatban? Réti Ervin Olyan lesz, mint egy hitelkártya Drága kis lengyel szig Két év múlva új, hitelkártya méretű személyazonossági igazolványokat vezetnek be Lengyelországban. Az új dokumentumba lézer segítségével fogják bevinni az adatokat, amelyek közül néhányat csak speciális berendezéssel lehet majd leolvasni. A lengyel szakemberek jelenleg annak a lehetőségét vizsgálják, hogy esetleg egyesítik a személyi kártyát a gépjármű-vezetői jogosítvánnyal. Ez a megoldás jelentősen egyszerűsítené az adatnyilvántartást, s jócskán megnehezítené a szélhámosok és hamisítók dolgát. A kivitelezés azonban olyan számítástechnikai hátteret követel az illetékes hivataloktól, amely jelenleg nem áll a rendelkezésükre. A változást az adatnyilvántartás korszerűsítése mellett főként az indokolja, hogy hozzáértő „ügyeskedők” számára a jelenleg használatban lévő lengyel személyi okmányokban mind a fénykép, mind pedig az adatok cseréje gyerekjáték. O. J. Simpson ma élő adásban a képernyőn Az első interjú - ingyen _ % UÚ - ■ SÎ });■ ; láSfe- í't I Tűzifára tűzszünet idején is szükség van. Szarajevó belvárosában, az „orvlövészek utcájában” is már nyügodtan apríthatják a fát. FOTÓ: FEB/REUTER Az NBC-nek sikerült! Mármint megelőzte ellenfeleit: a három nagy amerikai tévéóriás közül legelőször az NBC-ben szólal meg O. J. Simpson. Az izgalom óriási. Alig néhány nappal azután, hogy az esküdtszék meghozta ítéletét: „nem bűnös”, O. J. Simpson nagyobb sztár lett, mint amekkora valaha is volt. Az NBC-nek pedig sikerült egy élő interjúra megnyernie, amelyet az égi csatornák jóvoltából ma, csütörtökön a Superchannel „Dateline NBC” műsorában Magyarországon is sokan megnézhetnek. Es hogy miért éppen az NBC? Mert meg tudták fizetni? Szó sincs róla - állítják. Ezt persze senki sem hiszi el. Ám a bennfentesek szerint tanácsadói valóban lebeszélték róla O. J.-t, hogy pénzért vállaljon televíziós szereplést. Az film- és bokszsztároknak való, mondják, nem olyasvalakinek, akinek tizenkét embert már sikerült meggyőznie ártatlanságáról, ám néhány százmilliót még ezután kell. Ebben lehet valami, hiszen máris rengeteg tiltakozás (levél és telefonhívás) érkezett a televíziós társasághoz. „Egy brutális gyilkos, aki lemészárolta feleségét és annak barátját, hogy mer egyáltalán a képernyőre kerülni?” - idéz egyet a szelí- debbek közül a Washington Post hírszolgálata. A több ezer tiltakozás tényét maga Andy Lack, az NBC elnöke is elismerte. Sajátos módon védekezett: „Nos, annak a vadállatnak, amelyet televíziónak nevezünk, ez az alaptermészete. Rendkívül szélsőséges érzelmeket ébreszt, különösen ha olyan sztoriról van szó, amely annyi vitát kavart, mint O. J. Simpsoné.” Miért süllyedt el az Estonia? A kapitány születésnapot ünnepelt a legénységgel Az illetékes nemzetközi bizottság (IMO) közzétette hivatalos jelentését, hogy miért süllyedt el tavaly szeptember végén az Estonia nevű óriáskomp. A szörnyű napon mintegy kilencszáz ember merült el örökre a hullámsírban. Jelenleg 2150, gépkocsikat is szállító óriáskomp járja a tengereket. Sok ilyen hajó jár a gyakran viharos Északi- és a Keleti-tengeren, a toronymagas hullámok nem egyszer elöntik a fedélzetet. A víztömeg megbillentheti a hajót, amely így elveszítheti egyensúlyát, azután már bármi megtörténhet. Ez a megállapítás egyetemes érvényű, tehát szinte minden kompszerű járműre vonatkozik. De a nemzetközi bizottság kifejezetten az Estonia katasztrófájának okait elemző határozatot is hozott. Megállapította: a katasztrófában óriási része volt az emberi felelőtlenségnek, és különösen a negyvenéves Arvo Andersson kapitánynak, aki ugyancsak a halálos áldozatok között volt. A kapitány a tomboló viharhoz képest túl gyorsan - tizennyolc csomós sebességgel - vezette hajóját. Az Estonia 19.30 órakor futott ki az észtországi Tallinn kikötőjéből Stockholm úticéllal, 22 órakor érte el a tízes szélerősségű vihar által felkorbácsolt nyílt tengert. A kapitány, fittyet hányva a veszélyes körülményeknek, születésnapot ünnepelt az egyik szalonban, és amikor 23.58 órakor felszaladt a parancsnoki hídra, néhány perc múlva azzal tért vissza, hogy minden rendben. Pedig akkor már semmi sem volt rendben. Olyannyira nem, hogy fél óra múlva leadták a minden tengerész által rettegett S. O. S. jelet. Az Estonia éjjeli egykor sötétségbe borult, 1.35-kor megállt a fedélzeti óra, és tizennyolc perccel később a hajó eltűnt a radarernyőkről. Tavaly hasonló helyzetben a Mariella nevű finn komp kapitánya azonnal visszafordult, és biztonságosan befutott Helsinki kikötőjébe. Ő nem ünnepelt viharban születésnapot.