Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-19 / 246. szám

1995. október 19., csütörtök Nógrád Megyei Hírlap Ádám Tamás jegyzete Halmozottan állásosak okszor írtunk, beszéltünk már arról, milyen riasztó méreteket öltött a munkanél­küliség mifelénk. Hiába pró­bálkoznak munkához jutni az emberek, csak keveseknek si­kerül. Sajátos módon, akadnak olyanok is, akik halmozzák az állásokat, társadalmi megbí­zatásokat. Embereink nem egy, nem két helyen ülnek be egyszerre elnöki székekbe, vállalati tanácsokba, egyéb ülő alkalmatosságokba. Dicséretes ez az aktivitás, és ne gondolja senki, hogy csupán a pénz hajtja a halmo­zottan állásosakat a beosztá­sok, rangok felé. (Bár az se kutya!) Egyszerűen késztetést éreznek arra, hogy mind több megbízatást vállaljanak ma­gukra. Népszerűség-hajhá- szás, miegyebek. Kötve hiszem, hogy vállal­kozó kedvű embereink min­denhol helyt tudnak állni. Még ha zsenik, akkor sem le­hetséges ez, hiszen egy nap ál­talában huszonnégy órából áll. Aki komolyan veszi leg­főbb munkahelyét, aligha vál­lalhat mellette hét feladatot. Érdekes párhuzamoknak lehetünk szemtanúi Balassa­gyarmaton is. A képviselő-tes­tület tagjainak egy része rop­pant leterhelt. Fontos, felelős funkciókat töltenek be majd mindannyian. Hogy hányán indultak helyzeti előnyből a kinevezéseknél, ne firtassuk. Az viszont biztos, hogy azok a képviselők, akik pályáztak egy-egy önkormányzati in­tézményifunkcióra, simán el­nyerték a megbízatást. Bizo­nyára rátermettek voltak. Akadnak olyan városatyák is, akik egyszerre akarnak lenni igazgatók, sportköri el­nökök, bizottsági tagok, köri alelnökök, képviselők, média- szakértők, alapít\’ányok veze­tői, tagjai, meg a jó Isten tudja, micsodák. Mondom, di­cséretes az aktivitás, de komo­lyan senki nem gondolhatja, hogy mindenhol helyt tudnak állni ezek az univerzális em­berek. Fizikailag is képtelen- ség. Ha már ők nem jönnek erre rá, talán szólni kellene nekik. Vagy nem kinevezni, megvá­lasztani őket. M eglehet, én tévedek: a halmozottan állásosaké a jövő?! Személyi kölcsön esetében kétszázötven forint Hitelbírálati díj az OTP-nél Szerkesztőségünkbe méltat­lankodó bejelentés érkezett, mely szerint az OTP a szemé­lyi kölcsön elbírálásáért 250 forintot kér. Amennyiben a kérelmet elutasítják, akkor is az OTP-t gyarapítja ez az összeg.- Ezzel kapcsolatos kifüg­gesztett hitelhirdetményükben közöljük a fizetendő 250 forint hitelbírálati díjat, ha befogad­juk, ha elutasítjuk. Aki szemé­lyi kölcsönt kér, az előtte ke­resse fel az ezzel foglalkozó munkatársunkat, aki alapos, részletes felvilágosítást ad a fel­tétlenrendszerről: ki kaphat, ki nem, és miért? Amennyiben le­endő ügyfelünk nemleges in­formáció birtokában mégis ügy dönt, hogy benyújtja kérelmét, és mi elutasítjuk, valóban ná­lunk marad a 250 forintja, mert ugyanúgy el kellett bírálnunk, mint a jogos kérelmeket - tájé­koztatott bennünket Mészáros Attila, az OTP Nógrád Megyei Igazgatóságának igazgatóhe­lyettese. (A fentin kívül -akárcsak eddig - a jövőben is előre le­vonják a kezelési költséget a kért, megítélt, kiutalt összeg­ből.) V. K. Egynapos bibliai kurzus Jehova Tanúi október 21-én szombaton, 9.45 órakor Bu­dapesten „Képesítetten, mint a jó hír szolgái” mottóval, az erkölcsös viselkedés jegyében tartanak rendezvényt az EFEDOSZ-székházban, a Dózsa Gy. u. 84/a sz. alatt. Déli tizenkét órakor lesz a ke- resztelkedés. Nógrád megyéből 180-an készülnek Budapestre. A nagybátonyi Nagy Andrásné lesz a legidősebb résztvevő, 74 éves, 58 éve Jehova Ta­núja. Harminc hónapot töltött el Nagykanizsán lágerban, mert nem volt hajlandó sem­milyen formában támogatni a háborút. Megyei Körkép 4 mm BÁTONYTERENYE “ * Hová vezetnek? Két hatalmas üreg tátong Sal­gótarján belvárosában, a Fü- leki út és a Salgó út kereszte­ződésében. Akár nyilvános fürdőlejáratnak is tekinthetné valaki, hiszen a patak fölött van a két nyílás. Miután az elmúlt hetekben több tragikus végű baleset is történt már ilyen ügyekben a megyében, mielőbb meg kellene akadá­lyozni újabb bekövetkeztét. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Tulipános lesz a tarjám acélgyár? (Folytatás az 1. oldalról)- Mi jelenti az akadályt?-Az ÁPV Rt. az adóskon­szolidáció befejezése után hozza meg döntését. Az adós­konszolidáció tulajdonképpen az 1993. novemberi kormány- döntés végrehajtását jelenti. Akkoriban megírták a lapok, hogy mi minden adósságot en­gedtek el nekünk, csakhogy a könyveinkben ezek még min­dig szerepelnek. Ki vásárol meg egy jelzáloggal terhelt cé­get?- A jelzálog nem éppen a rendszerváltás szüleménye. Feltételezem, hogy hiteleik ré­gebbi keletűek.- A cég még valamikor a hatvanas években kezdte a hi­telfelvételt, legutoljára a Ma­gyar Hitel Banktól, 1993 első fél évében. Természetesen, akárcsak a magánszemélyek esetében, itt is folyamatosan érvényesítették a jelzálogjogot. Tehát a privatizációs folyamat egyik fő akadálya a tartozásál­lomány, ugyanakkor nem fe­ledkezhetünk meg a kohászati ágazat tartós problémájáról sem. Ezek a tényezők bizony nem teszik kapóssá egyik válla­latot sem.- Végül is mikor láthatjuk meghirdetve az acélgyár priva­tizációját?- Nehéz kérdés ... Remé­lem, hogy jövő évben nemcsak a hirdetésen, de a privatizáción is túl leszünk. Magyar befekte­tők is érdeklődnek, mindezzel együtt biztos vagyok abban, hogy a vállalat egészére, illetve részeire is lesznek jelentkezők a konkrét meghirdetés után is.- És addig?- Ha a kamatterheinket fi­gyelmen kívül hagyhatnánk, akkor a vállalat ebben az évben, három év után, már nyereséges lenne. 1993-ban még 480 millió forint volt a veszteségünk, ez évben ennék a 10-15 százalé­kát prognosztizáljuk, s jövőre egyértelműen nyereséggel számolunk. Hosszú évek óta először fejlesztésben is gondol­kodunk, melyben pozícióink kedvezőnek mondhatók.- Várható-e újabb létszám- leépítés?-Erre az évre 880 főre állt be a létszám. Mivel 1996-ra 30 százalékos termelésbővülést szeretnénk elérni, feltehetőleg még a munkahelyteremtést is elő tudjuk segíteni. - benkő ­Szennyvíztisztító a XXI. századnak A környezetvédelmi szempontokat a legmesszebbmenőkig fi­gyelembe vették a dejtári szennyvíztisztító megépítésénél. A munkálatok 94 elején kezdődtek, s idén szeptember végétől fo­lyik a próbaüzem. Akik még az idén rácsatlakoznak a rend­szerre, azoknak nem kell rákötési hozzájárulást fizetniük. A norvég Kaldnes cégnek ez az első magyarországi munkája, vagyis a dejtári szennyvíztisz­tító a referenciájuk. Az üzem a legmodernebb technológiával felszerelt, a környezetvédelmi előírásoknak maximálisan megfelel. Szakértői vélemé­nyek szerint még tizenöt-húsz év múlva is kielégít minden igényt. A bázis napi négyszáz köb­méter szennyvíz tisztítására ké­pes. Három falu gondját oldja meg: Dejtár mellett rácsatlako­zik a rendszerre majd Patak és Ipolyvece is. A próbaüzem szeptember 26-ától folyik. Egyelőre csak Dejtáron volt csatornázás. El­készült a gerincvezeték, melyre már százharminc lakás rácsat­lakozott. Egyébként érdemes az idén így dönteni a polgároknak, mert most még nem kell hozzá­járulást fizetniük az önkor­mányzatnak. • Megoldódik a pataki községháza kálváriája Majd két éve „szükséglakás­ban” tevékenykedik a pataki polgármesteri hivatal. A régi községházát vissza­igényelte régi tulajdonosa, az eladásért pedig akkora árat kért, hogy a falu vezetése úgy dön­tött: inkább felépítenek egy új hivatalt. A falu polgármestere, Ora- vecz Imre minisztériumokban, alapítványoknál, társaságoknál kilincselt, hogy összejöjjön az új ház felhúzásához szükséges pénz. Nem volt könnyű dolga, de nem hagyta magát. Ha ki­dobták az ajtón, visszament az ablakon. Az építkezés pedig megkezdődött. A hivatal dolgozói ideiglene­sen átalakított épületben végzik munkájukat. A körülmények korántsem ideálisak, de most már nincs sok idő hátra, hogy végre ők is rendezett, kellemes szobákban fogadhassák az ügy­feleket. Az új polgármesteri hi­vatal falai már állnak. A tető befedése még várat magára, de hamarosan az is megtörténik. A belső munkálatok már gyor­sabban elkészülnek, így megol­dódik a községháza kálváriája. RÉTSÁG 3. oldal Hírek Iskolagaléria Bátonyterenye - Ma 15 órakor nyílik meg Bálinth Tibor festőművész-tanár ki­állítása az Erkel Ferenc Ál­talános Iskola galériájában. Megnyitóbeszédet mond: Kovács- Tibor iskolaigaz­gató. Új út - végre! Salgótarján/Zagyvaróna ­A városrészben megszűnt egy korábbi gond, mivel jó minőségű, aszfaltozott utat készítenek a dombon elhe­lyezkedő temetőig. Novem­ber 1-jére elkészül az új út. Gyermekszínház Szécsény - Indul a városi művelődési és ifjúsági cent­rum gyermekszínházi elő­adássorozata. Bubu kaland­jai címmel zenés mesejáté­kot mutat be október 27-én a Budai Várszínház társu­lata. Az előadások 10 és 16 órakor kezdődnek. Szociális támogatás Palotás - Az önkormányzat szociális rászorultság alap­ján jó néhány családot tá­mogatott 3-5 ezer forinttal. Egy falu, két klub Szurdokpüspöki - Az ön­kormányzat két idősek klub­ját is működtet. Az egyik­ben tizenhatan, a másikban húszán találnak kellemes időtöltést, ugyanakkor meg­felelő gondozásban is része­sülnek. A két intézmény fenntartására 3 millió Ft-ot költ a képviselő-testület. Ifjú házasoknak Pásztó - A Vöröskereszt helyi szervezete tanfolya­mot indít házasulandók, il­letve fiatal házasok részére. Az előadássorozaton szak­emberek közreműködésével szexuális kérdésekről, kis- babavárásról, a csecsemő­gondozásról, különböző be­tegségek megelőzéséről lesz szó. Traffipax Október 19-én, csütörtökön 6-tól 14 óráig Rétságon és környékén; 14-től 22 óráig Pásztón és környékén, a 21. sz. főúton Pásztó Mátrasző- lős és Jobbágyi külterületén, valamint Szurdokpüspöki és Pásztó belterületén várható műszeres rendőrségi sebes­ség-ellenőrzés. Nagy keletje volt az Egri Nyomda termékeinek Sok érdeklődő volt az Egri Nyomda standjánál Az Egri Nyomda Kft. kiállí­tási standját csak nehézségek árán lehetett megközelíteni minden nap az október 10-14. között Budapesten megrendezett Printexpo '95 4. Nemzetközi Nyomdaipari Szakkiállításon. Az egrieket felkeresők kö­zött éppen úgy ott voltak más nyomdák szakemberei, mint a tetszetős kiadványokra felfi­gyelő polgárok. Ä pécsi, da- basi, gyomai szakembereket az egri kollégák iránt érzett tiszte­let, munkájuk elismerése ve­zette, a sokaságot pedig a szép prospektusok, a kiadványok gyűjtése. Különösen nagy keletje volt a nyomda által készített orszá­gos szaknévsornak, amiért na­ponta többször is sorba álltak idősek és fiatalok egyaránt. Azt is el kell mondani a több mint százéves nyomdászmúltra visszatekintő egri szakembe­rekről, hogy a hagyományos termékek mellett a napilapgyár­tás bevezetése volt a legjelentő­sebb tevékenységük. Lapunk kötődése hozzájuk ezzel kap­csolatos, hiszen -más sajtó­termékek mellett - már jó ideje az Egri Nyomda állítja elő a Nógrád Megyei Hírlapot is. Igényes munkájukkal éppen olyan elégedett lapunk kollek­tívája, mint azok, akik bárme­lyik terméküket veszik a ke­zükbe. Ezekből nemcsak a szakmai igényesség, hanem a jó ízlés, a technikai fejlesztések­kel kiegészített szakmai tapasz­talat köszön vissza. Örömmel tettünk eleget Kopka László vezérigazgató vá­sári meghívásának, amellyel megtisztelt minket. Jó volt látni és hallani a nyomdászok, a nyomdászkodást tisztelő embe­rek őszinte érdeklődését és el­ismerését.- pádár ­Újdonság-ismertető Forgóéknál A salgótarjáni Forgó Erős­áramú Centrum és üzlet épü­let-villamosságban megbíz­ható partnere a vállalkozók­nak, az építkező, fejlesztő embereknek. A hozzájuk for­duló építtetők a különféle ha­zai és külföldi anyagok mel­lett a tervezéshez, kivitele­zéshez szükséges szakértel­met is megkapják. A cég arra törekszik, hogy a lehető legkorszerűbb vil­lanyszerelési anyagokkal lássa el a vevőit. Figyelembe veszik a vásárlók anyagi helyzetét is. Forgóék időnként tájékoz­tatják vevőkörüket a műszaki változásokról, a. fejlettebb anyagok megjelenéséről. Egy ilyen jellegű összejövetelre éppen holnapra hívják mind­azokat, akikkel üzleti kapcso­latban vannak. A napokban a német Hertsel cég hazai jelen­létéről, termékeikről tájékoz­tatják a partnereket. Á ren­dezvényre érkező szakembe­rek, vállalkozók, vevők meg­ismerhetik az elektromos el­osztókat, kapcsolószekrénye­ket, dobozokat, sín- és kábel­összekötő szerelvényeket. Ezek árusításával a Forgó Erősáramú Centrum üzlete foglalkozik az észak-magyar­országi régióban. Holnap 10 órakor Salgótar­jánban, az MTESZ Technika Házában nemcsak a több mint száz meghívottat várják, ha­nem azokat is, akik szeretné­nek partneri kapcsolatba ke­rülni a céggel. P. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom