Nógrád Megyei Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-18 / 245. szám
4. oldal Mozaik 1995. október 18., szerda Takarmány lesz A nyolcvanas évek végén nyolcmillió tonnánál is több keveréktakarmány készült évente, manapság ennek a fele. Ez is jelentős - mintegy 12-13 milliárd forint - értéket képvisel, ennél azonban sokkal nagyobb jelentősége van az állattenyésztésben és az állati termékek előállításában - tudtuk meg Csalavai Istvántól. A Gabonaszövetség takarmánygyártó tagozatának vezetője elmondta: a keve- réktakarmány-ellátásban az idén nem várhatók egyensúlyi zavarok. A négymillió tonna elkészítéséhez 2,8-2,9 millió tonna gazdasági abrakra van szükség. Ez utóbbi nagyobbik hányadát alkotó kukon-' cából az előzetes becslések alapján az országban négymillió tonna termésre számítanak, jut belőle elegendő a takarmánygyártáshoz. Van őszi és tavaszi árpa, rozs, valamint zab is. Egyetlen dolog nyomasztja jelenleg a feldolgozókat: valóban meglesz-e a remélt mennyiségű kukorica? A tengeri betakarítása most kezdődött és november végéig tart. A piacon most jó ára van a tengerinek, félő, a gazdák annak adják el, aki többet ígér érte. Résen kell lenniük a takarmánygyártóknak. (újvári) Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 94,47 Osztrák schilling 13,43 USA-dollár 134,32 ECU (Európai Unió) 173,58 A költségvetés tárgyalásánál a kamarák javaslatait is mérlegelni kellene Stabil-e a gazdasági stabilizáció? Csak pénzügyi intézkedésekkel nem lehet elérni a gazdaság tartós stabilizálását - tolmácsolta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) véleményét dr. Tolnay Lajos elnök azon a fórumon, melyen a vállalatok és kamarák vezetői találkoztak Horn Gyula miniszterelnökkel. Az előkészítetlenül bejelentett intézkedések - például a március 12-ei „sokkcsomag” -, az évente módosított adórendszer bizonytalanná teszik a vállalkozókat. Kényszerítik őket a rövid távú gondolkodásra, a joghézagok kihasználására. Az MKIK ehelyett az állami szerepvállalás korlátozását, a kamarák hatáskörének kiszélesítését sürgeti. A többletbevételeket - például a vámpótlékból származó 80 milliárd forintot - nem a költségvetésnek kellene felélnie, hanem vissza kellene forgatni a vállalkozásokba, a kamara elnöke szerint. Elkerülhetetlen a régiók felzárkóztatása. Tolnay Lajos hangsúlyozta: azok a vidéki vállalkozások, amelyek az idegenforgalom vagy az export fejlesztésére alakultak, legalább öt évig részesüljenek adókedvezményben, mert a gazdasági célokra előirányzott 15 milliárd forint aligha adhat érdemi lendületet a fejlődéshez. A miniszterelnök szerint a fokozatosság elvét követve pár év múlva javulhat a gazdaság állapota. B. B. A bírság nem cél, hanem eszköz Ez év szeptember 30-ig összesen 1324 esetben 1,5 milliárd forint környezetvédelmi bírságot vetettek ki. Többet, mint tavaly, mert a duplájára emelkedett a szennyvízbírság rendeletben megállapított tétele. A legtöbb problémát jelenleg a veszélyes hulladék okozza. A FEB kérdéseire Reiniger Róbert, a Környezetvédelmi Főfelügyelőség vezetője válaszolt.- Az elmúlt háromnegyed évben az elsőfokú környezetvédelmi hatóságok 600 esetben vetettek ki szennyvízbírságot, mintegy 610 millió forint értékben. Ezt követi a légszeny- nyezési bírság 500 esettel és 600 millió forinttal. A veszélyes hulladékok nem megfelelő kezeléséért 200 esetben, 240 millió forint a bírság, zajártalomért pedig 24 esetben, 11 millió forintot szabtak ki.-Mire használják fel a bírságokból befolyó összeget?- A 30 százalékát annak a településnek az önkormányzata kapja meg, ahol a szennyező található. Az önkormányzati törvény értelmében a képviselő- testület határozza meg, mire fordítják e pénzt. Akcióprogramokat dolgoznak ki, amelyeknek ez az egyik fő forrása, és így nagyobb az esélyük központi támogatásra is. A fennmaradó 70 százalék a Központi Környezetvédelmi Alaphoz (KKA) folyik be. A KKA a bírságokon kívül más forrásokból is táplálkozik. Az összes forrás 75 százalékához pályázatok útján lehet hozzájutni beruházások, fejlesztések megvalósításakor.- Mit tesznek abban az esetben, ha a bírságot nem fizetik ki a különböző vállalatok?- A vonatkozó törvények értelmében felszámolási eljárást kezdeményezhetünk ellenük.- Tervezik-e a közeljövőben a bírságok szigorítását?- A bírságolás önmagában nem cél, csupán eszköz, amelynek segítségével arra ösztönözhetjük a szennyezőket, hogy környezetbarát technológiával korszerű termékeket állítsanak elő, egyszóval vigyázzanak jobban a környezetükre. A jogalkotó nem mindenáron a bírságok növelésére törekszik, hanem úgy igyekszik azokat meghatározni, hogy inkább érje meg egy porleválasztó berendezést megépíteni, mintsem az ismétlődő bírságokat megfizetni. Nehéz az optimális ösz- szeget meghatározni.-Arányban áll-e manapság a károkozás és a büntetés?- Sajnos nincs mindig visz- szatartó erejük a környezetvédelmi bírságoknak, s néha a befizetési fegyelem is laza. Egyes cégek ugyanis inkább a megszűnést választják.- Mely jogszabályokat kellene sürgősen módosítani?-Először a veszélyes hulladékról szóló rendeletén kell változtatni. Reményeink szerint még ebben az évben a kormány elé kerül a tárca javaslata. Szecső Barbara A VILÁG GAZDASÁGA - A GAZDASÁG VILÁGA Ötven éves a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete. A kanadai Québec Cityben megrendezett születés- napi ünnepségen, amelyen a világ nyolcvan mezőgazdasági minisztere vett részt, Jacques Diouf főtitkár bírálta a fejlett országokat azért, mert csökkentették élelmezési segélyeiket, miközben 800 millióra tehető a krónikusan rosszul táplált emberek száma a világban, s közülük 200 millió gyermek. A FAO azt szeretné, ha a fejlett világ a jelenlegi évi 144 milliárd dollárnál 31 milliárddal többet fordítana élelmiszersegélyekre. Egyes országok ugyanakkor túlbürokratizáltnak találják az ENSZ szakosított szervezetét - írja a Reuter. Hétfő óta híd köti össze a nagy-britanniai Skye-t, a Belső- Hebridák legnagyobb szigetét a skót szárazfölddel. Az új ösz- szeköttetésnek azonban nem mindenki örül - jelentette a Reuter. A 63 millió dollárért felépített híd a bírálatok kereszttüzébe került, mert a 8 dolláros használati díj a maga nemében a legmagasabb a világon, másrészt mert a helyi lakók egy része attól tart, hogy vége szakad a sziget nyugalmának. Félnek, hogy a könnyű átkelés túl sok látogatót csábít a sajátos világát őrző szigetre, a legharciasabbak pedig a létesítmény bojkottjával fenyegetőznek a magas hídvám miatt. Sok más lehetőségük azonban nincs, mert megszűnt az állami kompjárat. Azerbajdzsán 23 millió dolláros kölcsönt kap az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD), környezetvédelmi célokra - számolt be az ITAR-TASZSZ a megállapodásról. Most, hogy javulnak Azerbajdzsán gazdasági kilátásai és az ország lehetőséget kapott ásványi kincseinek hasznosítására, Baku nagyobb figyelmet fordíthat a környezetvédelem ügyére - mondta Ron Freeman, az EBRD első alelnöke. A japán Suzuki cég várható nettó nyeresége elérheti a 210 millió dollárt a márciusban záruló pénzügyi évben, vagyis a cég eredményessége a vártnál sokkal jobb lesz - írja a Nihon Keizai Simbun című gazdasági napilap. A legnagyobb japán kisautógyártó cég korábban profitja meredek esésére számított, ezzel szemben most a nettó profit 5 százalékos javulását jósolja. Az eredmény javulása főként a Wagon R nevű sport- haszonjármű eladások felfutásának, a tengerentúli Suzuki cégek vártnál jobb teljesítményének köszönhető a lap szerint. Nagy valószínűséggel az idei lesz az első év, amikor a cég külföldi leányvállalatai már több autót gyártanak majd, mint a Japánban lévő anyacég. Üzbegisztán három Boeing-767 típusú gép vásárlásáról állapodott meg a seattle-i céggel. Az első utasszállító gépet a jövő év áprilisában szállítják le a közép-ázsiai országnak - jelentette az AP. A gépek egyenként 102 millió dollárba kerülnek, és a vásárlást nagyrészt az amerikai Export-Import Bank hiteléből finanszírozzák. Az üzbég légitársaságnak 100 utasszállító és 14 teherszállító repülőgépe van, döntően szovjet gyártmányúak. Csomagja érkezett! A csomagban 12.500 Ft engedmény a belépés árából, 1.500 Ft a havi előfizetésből. Ha Ön október 20. és 28. között vásárol Pannon GSM előfizetést, akkor a késlekedjen, keresse fel az Önhöz legközelebbi viszonteladónkat! Nagy 27.500 Ft helyett mindössze 15.000 forintot kell érte fizetnie! Sőt! Az év és Társai Bt., Salgótarján, Fő tér 2. Tel.: 32/316-261. Az árak áfa nélkül végéig a havi előfizetési díj is a felére, azaz 1.500 forintra csökken! Tehát, értendőek! Az akcióban budapesti és Pest megyei állandó lakosok, Budapesten és Pest megyéha szeretne összesen 15.500 forintot nyerni egy gyors döntéssel, akkor ne ben bejegyzett cégek nem vehetnek részt. IAAAAAAA PANNON ▼▼▼▼▼ Az élvonal. L GSM