Nógrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-09-10 / 212. szám

6. oldal Kultúra Tudomány 1995. szeptember 9., szombat Ha nem tiltanak valamit, az azonnal csírázni, virágozni kezd A múzsák mindenhol otthon vannak Nagy Pál ma már úgy jár haza Magyarországra - szülőváro­sába, Salgótarjánba -, mintha három évtizeden keresztül nem is néztek volna rá vasvillaszemekkel. Először hosszú évekig nem jöhetett haza, mint ötvenhatos menekült, mondván: veszé­lyes elem, ki tudja, mi gonoszát müveit. Aztán hazajöhetett, de jobb volt, ha a barátok csak hűvösen üdvözölték vagy elkerül­ték. A világjárt ember a modern, kísérletező művészet egyik apostola, következésképpen felforgató, gyanús személyiség. Nagy Pál: Nem kell félni az újdonságtól Mindez már a múlté. A Pá­rizsban élő mű­vész, a Magyar Műhely című folyóirat ala­pító tagja leg­utóbb a 23. Salgótarjáni Tavaszi Tárla­tot nyitotta meg a Nógrádi Tör­téneti Múze­umban. Nógrád megye díszpol­gára ezekben a napokban tölti be hatvanegye­dik életévét. S nem lehet két­séges, hogy hamarosan újra találkozhatnak vele a kultúra kedvelői. Ad­dig is álljon itt ez a vele készült beszélgetés.- Óriási változások korát él­jük nemcsak Kelet-Közép-Eu- rópában, hanem az egész vilá­gon. Például a technika mellett egyre fontosabb szerephez jut a technológia. Ma már a többi között techno-tudományról, techno-művészetről is beszé­lünk. Nem veszik el végül is mindebben az ember?- A techno-művészetben a gépet, a készüléket eszközként használja az ember, nem öncé­lúan. Csak a huszadik század­végi „géprombolók”, elkésett széplelkek és a „posztmodem” dilettánsai gondolják, hogy a technológia uniformizálja, ho­mogenizálja a társadalmat és tönkreteszi a kultúrát. A művé­szet és a tudomány, a művészet és a technika szövetségének év­százados múltja van. A lélek és a test, a szellem és a matéria, a tudomány, a technika és a mű­vészetek mindig is kéz a kéz­ben haladtak az élet, a történe­lem folyamán. Napjainkban az lenne természetellenes, ha - miközben a fénymásoló, a szá­mítógép és más elektronikus gépek munkahelyünk és ottho­nunk nélkülözhetetlen eszköze­ivé válnak, és szabad időnkben magnózunk, videózunk, televí­ziózunk - nem próbálnánk eze­ket az eszközöket az alkotás szolgálatába állítani. Levél a költőtől Még egyszer mindent nagyon köszönök; most végre úgy éreztem, hogy szülőföldem hátsó gondolat nélkül befoga­dott, vállalt, s ez igen jó érzés annyi és oly hosszú ideig tartó konfliktussorozat után! Remélem, ezután sem ho­zok szégyent Nógrád me­gyére, s ahol tudok, segítek a szűkebb és tágabb értelemben vett szülőföldnek. Nagy Pál- Az új dolgok megölik a ré­gieket, legalábbis egy részüket. Nem tart ettől?- Nem kell félni az újdonság­tól. A művészet története fo­lyamán műfajok tűntek el, hal­tak ki, de mindig újak is szület­tek. A művészet levedli, de túl­éli formáit. Tehát tényleg nem kell félni az újdonságtól. Ellen­kezőleg: fel kell fedezni és tá­mogatni kell azt! De hozzáte­szem: nem látok ellentmondást a régi és az új, a hagyományos és a modem, a regionális és az univerzális között. A régi ké­szíti elő az újat, a hagyomány­ból nő ki a modem, és a múzsák mindenütt otthon vannak.- Most milyennek látja a kí­sérletező művészek helyzetét: Magyarországon és a világ­ban? Jobbak az elismerés, a ki- teljesedés esélyei, mint mond­juk egy évvel ezelőtt?- A kísérletező művészet helyzete javult Magyarorszá­gon és külföldön is. Magyaror­szágon azért, mert mihelyt nem tiltanak valamit, az azonnal csí­rázni, virágozni kezd. Külföl­dön azért, mert az a nagyon utá­latos, úgynevezett posztmodem korszak - melyet azért utál az ember, mert utánzó korszak volt, semmi újat nem hozott, éppen ezért a modernizmusnak esküdt ellensége - olyan hamar lefutott, mint a szennyvíz a szennycsatomán, az eső az eső­csatornán. Maradt vissza azon­ban valami kis maradék, amit lehet hasznosítani, de újra egy modem kor, modem kultúra következik, és óriási dolgok születnek.- Vagyis egyértelműen derű­látó szívügye, a kísérletező mű­vészet jövőjét illetően.-Nagyon derűlátó vagyok. Látom a dolgokat, utazva New York-tói kezdve Amsterdamig, Párizsig, látom, nevezzük az egyszerűség kedvéért: az új modernista hullám kialakulá­sát.-S végül utazzunk konkrét hazai vizekre. Egy évvel ezelőtti születésnapján, amikor Nógrád megye díszpolgára lett, elmon­dotta azt is, hogy szorosabb kapcsolat alakul ki ön és a me­gyei irodalmi, kritikai folyóirat, a Palócföld között. Mit jelent ez a valóságban?-A szándék a gyakorlatban is megvalósult, én a Palócföld­nek most valamiféle tisztelet­beli főmunkatársa vagyok. Ezt a nagyon megtisztelő felkérést elfogadtam, és azt remélem, hogy a gyakorlati munkába is jobban be tudok kapcsolódni. S. L. Tudomány-e az asztrológia? Az emberiséget vagy ötezer eszten- ! deje foglalkoztatja a távoli csilla­gok igézete. A nagy kérdés: van-e valóban köze ama fényes égitestek­nek a mi sorsunkhoz? Günther Sachs sokszoros mil- A Hornos nagyiparos úgy döntött: megpróbál pontos választ adni az ősi kérdésre. Svájcban meg­alapította az IMWA nevű inté­zetet, amelynek egyedüli célja, hogy matematikai módszerek­kel megállapítsa, mi az igazság az asztrológia tételeiben? A kísérlet lényege: azonos üzleti ajánlattal kerestek meg különböző csillagzat alatt szü­letett embereket. Kiderült: az azonos állatövhöz tartozók egy- egy ajánlatra Európában és Amerikában meglepő hasonló­sággal reagáltak. A választ egyelőre még legfeljebb a csil­lagok tudják. Nagy emberek nagy szerelmei IV/1. Kleopátra és Marcus Antonius Jóllehet az ókori világ leggyakorlottabb szeretői állító­lag az egyiptomi nők voltak, az az asszony, akinek híre ebben a tekintetben húsz évszázadot is túlélt, Kleo­pátra, a Nagy Sándor által Kr. e. 323-ban Egyiptom kormányzására alapított görög Ptolemaiosz-dinasztia utolsó sarja volt, és valóban káprázatos nő. Fizikai szépsége talán nem volt olyan lenyűgöző, mint ahogy egyes legendák sugall­ják, de minden bizonnyal azok közé a nők közé tartozott, akik más tulajdonságok birtokában szebbnek látszottak, mint ami­lyenek valójában voltak - leg­alábbis az elragadtatott hódo­lók szemében. Jó nevelést kapott, élvezete­sen társalgott, több nyelven beszélt (ő volt az egyetlen olyan Ptolemaida, aki ismerte és beszélte az egyiptomi nyel­vet), jól vágott az esze, tudta, hogyan kell bánni a férfiakkal, és járatos volt a hálószobái művészetben. Személyes varázsához két­ségtelenül hozzájárult, hogy mint uralkodó, nem volt elég erős: éppúgy meg lehetett hó­dítani, mint ahogy ő tudott hó­dítani, különösen, ha erős fér­fival került szembe. Két leghí­resebb szerelmi kapcsolata az akkori nyugati világ leghíre­sebb nőhódítóihoz fűzte. Teljesen rabul ejtette Ale­xandriában Julius Caesart, ké­sőbb azonban készségesen követte őt Rómába, és ott is maradt egészen Caesar meg­gyilkolásáig. Marcus Antoni- ust úgyszólván rabszolgájává tette, de hűségesen követte mindaddig, amikor már nem lehetett elkerülni a közös vég­zetet. Antoniusszal Alexandriá­ban, Egyiptom görög jellegű fővárosában találkozott: a férfi akkor Caesar kíséretéhez tar­tozott. Amikor hat vagy hét évvel később, Kr. e. 41-ben igazán találkozott vele, hu­szonnyolc éves volt és tíz éve királynő, tudta, hogyan lehet minden erkölcsi aggály nélkül élni a hatalommal, pompával és a körülmények kínálta lehe­tőségekkel. Marcus Antonius pedig 42 éves, színes egyéniségű, érett férfi, és ünnepelt hadvezér volt, markáns férfiszépség és a Római Birodalom gazdag ke­leti felének kormányzója. Amikor a kis-ázsiabeli Tar- susba érkezett azzal a szán­dékkal, hogy a birodalom ha­tárát még jobban kiterjessze kelet felé, maga elé idézte az egyiptomi Kleopátrát. Mint házigazda meghívta vacso­rára, de a futár viszont meghí­vással tért vissza, amit ő kész­séggel elfogadott. Ezen az es­tén minden oka megvolt, hogy örüljön döntésének: valóság­gal elkábította az a gondosan megtervezett, káprázatos és fényűző lakoma, amelyet a tiszteletére rendeztek. Kleopátra háziasszonyi be­mutatkozása azonban csak előjátéka volt a jövőbelieknek. Antonius merőben személyes okból teljesen elfeledkezett a keleti hadjáratról éppúgy, mint Fulviáról, a feleségéről, aki Rómában hasznosította kivéte­les politikai tehetségét a férje érdekében. Antonius és Kleo­pátra a 41-42-es év telét együtt töltötte Alexandriában. Kleo­pátra tudott Fulviáról, mint ahogy az imádott férfi egyéb szenvedélyes kapcsolatairól is, és a verseny arra sarkallta, hogy olyan vonzóvá tegye a vele töltött időt, hogy eszébe se jusson másra gondolni. Nem középiskolás fokon tanít és tanul Tizenöt éve végzett Pécsett Kanyó András fuvolaművész. Művészi tevékenysége Balassagyarmaton teljesedett ki. A közismert zenész nem elégedett meg sikereivel, jelent­kezett a Zeneakadémia nappali fuvola tanszakára. Az országban egyedüliként fel is vették őt. A Balassagyarmati Kamaraegyüttes. Balról a harmadik Kanyó András A nyáron sem unatkozott a művész, egymást érték az egyéni és csoportos fellépések. A Balassagyarmati Kamara- együttes tagja örült a közös si­kereknek is. Az együttes jövőre ünnepli tizenöt éves fennállá­sát. Szeretnék a tagok, ha a nagy sikert aratott kazetta mellé jövőre odatehetnének egy CD lemezt is. Kanyó András úgy gondolta, hogy a tudásból soha nem elég, ezért aztán jelentkezett a Zene- akadémia fuvola tanszakára. Egészen sajátos szemléletet követve nappali tagozatra je­lentkezett. Nem sokan jutottak át a rostán, a húsz jelentkező közül a legvégén csupán ő ma­radt, egyedüliként vették fel a tanszakra. Ötéves a képzés, ám neki csak két évet kell bizo­nyítania, hi­szen már profi szinten gyako­rolja a szak­mát. Szerinte önbizonyítás a képzés, és mel­lesleg nem árt az önképzés sem. A Rózsa­völgyi Márk zeneiskola ta­nára úgy ítéli meg, nem megy a tanulás rovására a taní­tás. Tanítvá­nyait sem sze­retné cserben hagyni. A te­hetséges gyerekek országos versenyeket nyertek.. A ked­vező tendencia folytatásához szükség van a tanár oktatására. Nemcsak Kanyó András gyarapodik szakmailag, de me­gyénk is gazdagabb lesz egy kiváló szakemberrel, (ádám) Onagy Zoltán: Nap 1. - Itt az ősz S zépek, fáradtak, láthatóan boldogok. Húsz körüliek. Párban, szólóban. (Nincs gondolatébresztőbb a kialvat­lanságtól, vörös szemű, szép nőnél. A nézőnek eszébe nem jutna róla a migrén, a beteg kisgye­rek miatt talpon töltött éjszaka, netán a változás kori fulladás, hőhullámok robogása. Ráadá­sul semmit nem tesz azért, hogy szépnek lássa, aki nézi, tán nem is látja. Csak szép, egyszerűen és általánosan.) Rajokban szállnak fel a buszra a reggeli, szemetes Ár­pád hídnál a Sziget utolsó két napján, szerdán, csütörtökön. Az utazást, a hátizsákos kínló­dást, a modortalan középkorú sofőrt nem szeretik, nem utál­ják. Eszköznek tartják. Átlép­nek rajta, nem foglalkoznak vele még egy lesajnáló fintor erejéig sem, kész! Ülök középtájon. Elhalad­nak mellettem. Egyik szemem rajtuk, a másikkal úgy teszek, mintha olvasnék. Áthömpö­lyög fölöttem az illat. A sza­badság, a zene, a sziget fái, a hétfői eső, a függetlenség, a korlátlan lehetőségek, az ifjú­ság illata. Édes illat. A lengyelországi utak, a jugó tengerparti, az er­délyi harminc napok illata, a hetvenes-nyolcvanas évekből. Féltékenyen szimatolok. Azt hittem: mi vagyunk az ifjúság. Később azt, utánunk nem lesz­nek olyan 20 évesek, mint mi voltunk. Ma sértetten és félté­kenyen szaglászom őket. ** Csütörtökön déltájban ugyanezt érzem. Érkezik M. a Szigetről. Kifacsarva, torok- gyulladással. Fürdőszoba, rövid fáradt be­számoló, sportújságok, orvos, gyógyszertár. Mondom neki, Algopyrin meg Maripen van itthon, azt ne váltsd ki, gon­dolva, így két-háromszáz körül megúszom. De nem. Nyolc­száz forint a vírusölő. Két kó­bor káromkodás közt elszámo­lást csinálok. Mennyibe került a Sziget nekem? D e nem mondok összeget neki, csak azt, én, fiam, utazás előtt vagont rak­tam a vasúton, betont kevertem kőműveseknél, ezek nem csak pénzt hoztak a konyhára, de kiváló kondícióban indultam a versenyen, bírtam a gyűrődést. Fáradtabb annál, hogy meg­semmisítő pillantással földre vigyem, pedig a vagont meg a betont, ki nem állhatja, normá­lis helyzetben beleborzong. Fejére húzza a takarót, lába kilóg. Megérkezett a Szigetről. Nekem meg ősz van. ** Lajos-nwp\ - tegnap óta, és hi­ába töröm a fejem közvetlen, mindennapjaimat érintő Lajo­son, hogy illendően köszönt­sem, csak az egy és megkerül­hetetlen Lajos akaszt meg minden körben. A bajuszos. A pénzügyminiszter. Lehetetlen állapot, hogy már névnapról is a pénz, Lajosról is a pénz, illetve a pénz hiánya jusson az ember eszébe. Ün­neplés, selymes konyakok, mókás ajándék, hosszú és költ­séges esti beszélgetések he­lyett. Gyula-napon majd a nyo­masztó, savanyú bizonytalan­ság, állandósuló rosszkedv. Gáboron a helyzettel bir­kózó, erőlködő humorérzék. Józsefen az eget verő dema­gógia. Melldöngető magabiz­tosság a semmire. Viktor-napon pedig a csen­des készülődés a nem tudni mire, és az, mekkora pofont kaphat az ember politikus fia, ha elszabadulnak a lovak, ha a százalékok végérvényes isme­rete nélkül császárnak kiáltja ki magát. ** Képek. À képek sokfélék. Színesek, színtelenek, kemények, lá­gyak, közeliek, távoliak. Meg­találnak vagy nem találnak meg. X fotóművész városképe­iből tanulom Magyarország fi­zimiskájának egy másik lehet­séges nézetét. Y festőművész városképeiből azt: akarom, nem akarom, benne vagyok a képben. A zt: az emóció számolat- lan, rejtett viszonyaiban sokkal több az erő és a hatalom a kézzel érinthető tár­gyak szikár, követelő direktí­váinál. Alig szabadulok egyikből- másikból. És nem tudni: iszap ez vagy méz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom