Nógrád Megyei Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-02-03 / 206. szám
10. oldal SporTTüköR 1995. szeptember 2., szombat A ló szeretete velünk születik (Beszélgetés Hesz Mihállyal, a Nógrádi Megyei Lovasszövetség elnökével) „Vannak már jegyzett versenyzőink és fiatal tehetséges fiataljaink is”- Ezelőtt sohasem rendeztek Nógrádhan területi lovasbajnoki döntőt. Szeptember 9-10-én Nógrádgár- donyban a Palóc Lovasegyesület lesz házigazdája a középmagyarországi területi díjugrató bajnoki döntőnek. Vajon mit jelent ez a rangos esemény a megye lovassportjának?- Nógrád már nem fehér folt a hazai lovastérképen. A megyei lovasélet szinte a semmiből és viszonylag rövid idő alatt szép pályát futott be. Ennek elismerése is ez a verseny. Reményeim szerint az elismerés mellett ez újabb húzóerőt is jelent majd a nógrádi lovasoknak, a lovaskultúra megteremtésének.- Lovaskultúra Nógrádban?- Igen, és ez nem a hamis lo- vasnemzet-romantika, hanem egy lehetséges kitörési pont. Nyugat-európai szakértők szerint az ezredfordulóig a már ma is jelentős szabadidős lovaglás további 27 százalékos növekedését jósolják. Ezért turizmus- fejlesztésünk egyik lehetőségét látom e téren. Mezőgazdasági termőterületeink is alkalmasak a lótenyésztésre, lótartásra. A lovaglásoktatás, a gyógylovag- lás, a „lovasipar” (lószerszámkészítés, lovasruházat stb.) és végül a lovassport mind-mind felhajtóerőt jelenthetnek. Hiszek abban, hogy sok munkával lehet itt olyan lovaskultúrát teremteni, ami a megye egyik „húzóágazata”. De óva intek mindenkit, aki szakértelem és a lovak szeretetének hiányában, munka nélküli gyors gazdagodást remél.- Melyek ma a legfontosabb feladatok a megkezdett úton?-A döntő kérdés, hogy ne törjön meg a lendület. A lóállomány - elsősorban minőségi - fejlesztése, a lovaglásoktatás, a tehetséges fiatal lovasok képzése és menedzselése, illetve a versenyeztetés a legfontosabbak. A teendőket egyébként gróf Széchenyi István máig ható érvénnyel foglalta össze, a „Lovakrul”.című könyvében. A lótenyésztés és a versenyeztetés egységét kell megteremtenünk, pontosabban, ennek feltételeit kell ma tovább alakítanunk. Van a megyében már jó néhány lovascentrum, Rétság-Puszta- szántótól Nógrádgárdonyon át Salgótarjánig. Van 15-20 olyan ló, amelyben „benne van” az eredmény. Vannak már jegyzett versenyzőink, és vannak tehetséges fiatal lovasaink is. És szerencsénkre van néhány megszállott lószerető ember, akik vállalják a munkát, az anyagi áldozatot. Mindezekkel a lehetőségekkel kell szakszerűen és sokat dolgoznunk.- Milyen eredményeket vár a területi döntőn?- Hiszem, hogy ez a verseny az eredményes megmérettetés és a továbblépés állomása lesz megyénk lovassportjának. Azt várom, hogy a nógrádi díjugrató lovasok mind elinduljanak a versenyen, mert ne feledjük, ez nem csekély anyagi terhet is jelent. Bízom abban, hogy ismét sok néző látogat ki a Nógrád- gárdonyi Lovastanyára, ahol színvonalas sporteseményt, jó szórakozást találnak. Végül újabb híveket és támogatókat remélek ennek a nagyszerű sportágnak. -I. c.Nem rúgott labdába a 41. NB I-es mérkőzésén Mohácsi Rablóból lesz a legjobb pandúr? Igaz a mondás: rablóból lesz a legjobb pandúr. Ifjabb Mohácsi Lajos negyven, labdarúgóként lejátszott NB I-es mérkőzés után játékvezetőként is bemutatkozott a legjobbak között. A bemutatkozása olyan jól sikerült, hogy az osztályzatok alapján jobb volt, mint a világ első számú bírája, Puhl Sándor.- Egy héttel a mérkőzés előtt a játékvezetői küldésből tudtam meg, hogy én dirigálom a Vác-Csepel mérkőzést. - kezdte a beszélgetést az NB I-es keret egyik legfiatalabb játékvezetője.- Eredetileg a televízió is közvetítette volna, de sajnos a hazai csapat az utánpótlás válogatott játékosai elfoglaltsága miatt ehhez nem járult hozzá.- A két csapatban több olyan játékos is volt, akikkel annak idején együtt játszott. Visszaéltek-e a helyzetükkel?- Nagyon korrektül viselkedtek, minden kommentár nélkül elfogadták az ítéleteimet. Egyébként mindkét csapatról elmondhatom, partnerek voltak, így élvezet mérkőzést vezetni. Kölcsönösen meg voltunk elégedve egymással, nagy örömömre szolgált, hogy a mérkőzés után mindkét csapat vezető edzője gratulált.- A partjelzők mennyire voltak társak?- Márton és Bognár urak régi „motorosok”, már a mérkőzés előtt elláttak jó tanácsokkal. Többek között olyanra is felhívták a figyelmet, hogy a csapatokban kik a fő reklamálók, kikre kell különösen odafigyelnem. A szünetben is értékeltük az első félidőt. Megnyugtató volt tudni, hogy mellettem vannak.- A továbbiak?- Valószínű a 9-10. fordulóban fogok ismét vezetni, addig „lengetek” az NB I-ben, vagy vezetek az NB II-ben, mint például a Budafok-Sop- ron találkozó.-garaMegyei LASZ- közgyűlés Zsidai Zoltán, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a tegnapi elnökségi ülés során döntöttek arról, 1995. október 31-éig össze kell hívni a közgyűlést. Az alapszabály előírása értelmében kétévenként kell erre sort keríteni. Ekkor kell beszámolni az eltelt időszakban végzett tevékenységről, számot adni a gazdasági helyzetről. Az eredeti elképzelés szerint az MLSZ közgyűlését követően került volna erre sor, de miután azt júliusról decemberre halasztották, így a helyi rendezvény megelőzi az országos fórumot. Ha nyerünk - felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen elindított játékunkra pénteken 388 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Horváth Bertalan, Endrefalva, Május 1. út 25. (szelvényszáma: 5 804 916) és Korim Gyula, Salgótarján, Arany János út 15. (szelvényszáma: 5 804 917) alatti olvasónknak kedvezett. így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni, Kassai sori totózóban. Horváth Bertalan Korim Gyula 1. Freiburg-Frankfurt 2 lx 2. Hamburg-Schalke 04 X lx 3. 1860 München-Bayern München x 2 2 4. Uerdingen-Bremen 1 2 2 5. Ancona-Lucchese 1 lx 6. Avelino-Verona X X 7. Bologna-Perugia 1 1 8. Brescia-Andria 1 lx 9. Chievo-Salernitana lx 1 10. Cosenza-Pescara X 1 2 11. Foggia-Venezia lx 2 12. Palermo-Cesena x 2 1 13. Pisttoiese-Reggiana x 2 x 2 14. Genoa-Reggina 1 1 Miskolcon randizik a magyar ralisport színe-java Hosszú szünet után tavaly sikeres versennyel tért vissza a raliversenyek rendezői közé Miskolc városa. Idén is feldübörögnek a csodajárgányok az Avas alján. Tegnaptól egészen vasárnapig Miskolc környékén száguldozik a magyar ralisport első és második osztálya. Indult a tavalyi győztes, jelenlegi listavezető ifj. Tóth János, no és a nagy ellenfelek: Ranga László, Szeleczky Tamás, Érdi Tibor, Vízin László, hogy csak az első ötöt említsük. Természetesen megyénkből is rajthoz áll a Keill-Ujj (Opel Astra, Ke- ill Motorsport) és a Szor- csik-Kiss (Opel Kadett, Szojka ASE) kettős. Tőlük kértünk egy kis rövid esélylatolgatást, helyzetismertetést. Szorcsik: - Az autóm rendben van, de két ellenfelemé, Takácsé és Várkonyié is. Jelenleg kategória második vagyok, s Miskolcon is szeretnék az N3-as kategória dobogóján állni. Keill: - Az én autóm is jónak látszik, remélem, nem lesz vele baj. Kategóriámban második vagyok, az F2 Kupában harmadik. Mindkettőben szeretnék győzni Miskolcon, s az abszolút 5-10 közé beférkőzni. A másodosztály szombaton áll rajthoz. Itt is lesznek nógrádi versenyzők: a Szabó-Molnár (Lada), és a Kovács-Mo- tyovszky (Trabant) párosok képviselik szűkebb hazánkat. Ők így vélekednek az esélyekről: Szabó: -Mindenféleképpen végig kell mennünk, és szeretnénk pontot szerezni az abszolútban. Nem szabad kiesnünk, túl jók az ellenfelek, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Kategóriámban ötödik-hatodik helyen állunk, míg az abszolútban nyolcadikok vagyunk. Kovács: -Tavaly Miskolcon vezető helyről estünk ki, és ez évben sem volt sok szerencsénk. Jó lenne, ha végre Fortuna mellénk állna, s jó helyen érnénk célba. A dobogóval kiegyeznénk. Néhány látványos pályaszakaszra hívjuk fel azok figyelmét, akik hét végi programként a miskolci ralit választják: Putnok-Kelemér - 7 km aszfalt. Enyhe kanyarokkal teli pálya, nagy része erdős-fás területen. Esős, nyirkos időben rendkívül csúszós! Ragály-Káró - 9 km aszfalt. Éles kanyarokkal tűzdelt gyorsasági szakasz, áthalad Imola falun. Különösen veszélyes az Imola bejárati tábla előtti kanyar-kombináció. Szőlősardó-Szuhogy - 7 km aszfalt. E pálya egyik látványos része a rajttól kb. 1.5 km-re eső „nagydobbantó”. Rendkívül veszélyes hely. Szuhogy-Rudabánya - 6 km aszfalt-murva. Részben murvás, rendkívül széles és jól belátható pálya, melynek egyik érdekes része a céltól kb. 1.5 km-re lévő aszfalt-murva átmenet. Felsőnyárád-Sajókaza - 6 km aszfalt. Szinte végig lejtős, gyors, technikás kanyarokkal tűzdelt erdei út. Telefonon megkérdeztük a verseny nagy esélyeseit, miként vélekednek a miskolci rali előtt. Ifj. Tóth János:- Janika! Elég magabiztosan vezeted az abszolútot, s most Miskolcon bebiztosíthatod a bajnoki címet. Milyen taktikával fogsz versenyezni?-Mint mindig, most is alaposan felkészülünk. Konkrét tervünk nincs, ez menet közben adja magát. Nekem két második hely is elég a bajnokság megnyeréséhez, ezért nem kell mindent egy lapra feltennem. Persze csalódást nem akarok okozni. Az igazság az, hogy Ranga Laci Fordja aszfalton gyorsabb, mint a Toyotám, de Lacinak igyekeznie kell, s abból, ugye, bármi lehet.- Édesapád nagy álmát válthatod valóra. ígért valamilyen külön jutalmat?- Nem, és' nem is szeretnénk előre inni a medve bőrére. Persze, ha nyerek, biztosan lesz valami meglepetés. Talán süti is.-Mit tennél, ha év végén nem lennél bajnok?- Elgondolkoznék, hogy miért nem. A feltételek teljesen adottak, nyerő helyzetben állok, s ha most sem sikerülne a nagy ugrás, komolyan magamba kellene nézni, hogy hol van bennem a hiba. Ez alól persze kivétel a technikai hiba. Ez, ugye, autósport, és ez is benne van a pakliban. No, és mit mond a nagy ve- télytárs, László?-Nincs igazán szerencsétek ebben az évben. Ennyivel má- sabb a Ford, mint a Lancia volt?-Egészen más. Tulajdonképpen most „lakjuk be” az autót, s ez igaz a szerelőimre is. A Lanciát ismertük, kiforrott autó volt, s bár jó a Ford is, nekünk még meg kell szokni. Bízom benne, hogy többször már nem hagy cserben, s bízom magamban is.- Kidolgoztatok-e Miskolcra valamilyen különleges taktikát?- Nincs különösebb taktikánk, hacsak az nem, hogy mind a Miskolc ralit, mind a Mecsek ralit meg kell nyernem, ha bajnok szeretnék lenni. Szeretnék minden gond és probléma nélkül autózni, mint például Romániában tettem. Az sem lenne kedvem ellen való, ha valahogy „találnánk” még 30-50 LE-t, így sikeresebben vehetném fel az aszfaltos pályákon a versenyt, ahol a Ford amúgy is jobban megél.-Keserű ember lennél-e, ha év végén nem te leszel a bajnok?- Nem lennék keserű, talán egy kicsit bánatos. Persze én is, jobban örültem volna még egy bajnoki címnek, de akadnak biztos olyanok is, akiknek már unalmas, hogy mindig mi nyerünk. És talán az autósportnak is használ, hogy új arcok, új nevek kerülnek „napfényre”. Persze bízom azért még a jó szereplésben. Érdi Tibor, az N-csoport favoritja is megszólalt:- Elég vegyes eddig az önök ez évi szereplése. Elégedettek, vagy szeretnének javítani?- Is-is. Elégedett lehetek, mert egy N-csoportos autóval állok a bajnokság harmadik helyén a jóval erősebb és ütőképesebb A-s autók előtt. Elégedett lehetek, hiszen megnyertem a Salgó Rallye-t. Esztergomban abszolút 3. lettem, s mindkét versenyen megnyertem az N-csoportot. Nem lehetek viszont elégedett a veszprémi és a budapesti versenyek feladásával, melyet, bár a technika ördöge okozott, mégis az én kudarcomként értékel mindenki. S nem vagyok elégedett azért sem, mert tavaly három csoportgyőzelemmel sem tudtam N-csoportot nyerni, idén pedig csak két győzelmem van, s mindjárt itt az év vége...-Apropó, év vége. Milyen eredménnyel lenne elégedett október 8-án?- Reálisan értékelve a mezőnyt, abszolútban a harmadikötödik helyen végezni. Az N- csoportos bajnoki cím pedig feledtetné a tavalyi „fiaskót”.- Miskolcra milyen tervvel utaznak?-Az N-csoportban csak a győzelem az elfogadható eredmény, ha idén bajnok akarok lenni. Az aszfaltos pályákon az A-s autókat nem lehet megverni, így reálisan abszolútban a 4. helyre várom magunkat. De, higgye el, az első N-es autósnak lenni sem rossz.-andóValódi csodajárgányokat láthatnak az érdeklődők a miskolci ralin