Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-05-06 / 182. szám

1995. augusztus 5., szombat SporTTüköR ll. okiál Ez lesz a kilencvennegyedik! Megkezdődött az NB I-es labdarúgó-bajnokság Nincs új a nap alatt, azaz, mit sem változott az osztályozókkal és az NB II-ből „érkezőkkel” a magyar élvonalbeli futball indu­lóinak összetétele. A Parmalat FC és a Vác FC-Samsung az osztályozókon visszaverte az NB II-esek rohamát, a Haladás VSE és az MTK pedig már a múltban is szerepelt a „felsőház­ban”, így leszögezhető, hogy a pénteken startoló 94. NB I-es pontvadászat történelemkönyvében marad az eddigi 96 klub, amely valaha is érdekelt volt 1901. február 17-e óta. Azon az említett napon játszották le a BTC - BSC összecsapást, azóta íródik a honi futball felsőházának bajnoki históriája. UlMÍ A nemrég Palotáson szerepelt Fradi idén is bajnokságra tör Ami a 93. NB I-et illeti: dió­héjban annyit emlékeztetőül, hogy az igencsak remekül kezdett ÚTE-Novabau szuflája tavaszra fokozatosan elfo­gyott, és az egyre markánsabb futballt mutató Ferencváros végül hétpontos előnnyel vitte el az aranyérmet a lila-fehérek előtt. Kiesett a Nagykanizsa és a Sopron. A ferencvárosiak amúgy minden eddigi NB I-es kiírásnak részesei voltak, eleddig összesen 2356 bajnoki mérkőzést vívtak, 1388 győze­lem, 492 döntetlen és 476 ve­reség került „számlájukra”. Amiért a zöld-fehér együt­tes örökös mérlegét illik idézni: lévén, hogy az Üllői útiak Novák Dezső vezető edző irányításával gyakorta élveze­tes futballt produkáltak, és mindössze Lipcsei Pétert (a portugál FC Portóhoz távo­zott) veszítették el igazi „bás­tyáik” közül, úgy fest: a No- vák-legénység a 94. bajnok­ságban is ott lesz a bajnokas­piránsok között. Föltehetően tartja a lépést az ÚTÉ is, míg továbbra is fiatal gárdával próbálkozik a vidék képvisele­tében maradandó szerepléssel kirukkolni a november 25-én záruló őszi idényben a Debre­ceni VSC; nem beszélve a Bé­késcsabáról. Sokan említik az MTK-t amolyan „sötét lóként”. A kék­fehér együttes a nyáron csak­nem egész csapatra való új labdarúgóval erősített, arról pedig nem kell külön igazolás­sort készíteni, hogy a külföl­dön sokszor bizonyított, rá­termett vezető edző, Bicskei Bertalan mennyire a fanatikus munka, az alapos felkészülés híve. Kérdés, a Kispest-Hon­véd FC a kétségkívüli „vér- veszteségek” után, viszonylag ismeretlen labdarúgókkal mire viszi? Az bizonyos, a támadó­sorban Eszenyi Dénes a „nagy gólvágók” közé emelkedhet a piros-fekete futballcsapatból. Az 1994/95-ös bajnokság végeredménye: 1. ne 30 17 8 5 62-41 59 2. UTE 30 15 7 8 57-34 52 3. Debrecen 30 14 7 9 45-37 49 4. Kispest 30 14 6 10 60-42 48 5. Békéscsaba 30 11 15 4 47-32 48 6. BVSC 30 14 4 12 51-46 46 7. PMSC 30 12 6 12 38-43 42 8. ZTE 30 12 6 12 49-56 42 9. Stadler 30 9 10 11 30-34 37 10. Vasas 30 10 7 13 38-45 37 11. Győri FC* 30 11 5 14 42-40 35 12. Csepel 30 8 11 11 23-26 35 13. Vác 30 8 11 11 37-44 35 14. Parmalat 30 9 7 14 44-50 34 15. Nagykanizsa 30 7 6 17 24-57 27 16. Sopron* 30 6 10 14 36-56 25 ‘Győrtől és Soprontól 3-3 pont levonva. Bajnoki nyitány - edzői vágyak Pásztor Józsefi Békéscsaba):- Jó lenne eredményesen nyitni az új szezont, és a Csepel ellen mindhárom pontot be­gyűjteni. De ez nem lesz köny- nyű feladat, ugyanis a nyár fo­lyamán egyszer sem tudtam a komplett csapatot kiállítani. Varga István (Csepel): - Saj­nos, a felkészülési időszak alatt komolyabb ellenféllel nem tud­tunk megmérkőzni, így egy­előre nem tudom megítélni, hogy a több poszton is megvál­tozott csapatom milyen telje­sítményre lesz képes a bajnok­ságban. Mindettől függetlenül a tavaszihoz mérten változatlan játékoskerettel rendelkező Bé­késcsaba hazai pályán esélye­sebb a győzelemre. A meccset azonban még nem fújták le... Dárdai Pál (PMSC): - A csapat éppen a BVSC ellen fe­jezte be az elmúlt bajnokságot, egy élményszámba menő négy­kettes győzelemmel. Azóta azonban mindkét együttes ala­posan megváltozott. Egervári Sándor (BVSC): - A céljaink megvalósítása érde­kében egyértelműen a győze­lem reményében utazunk Pécsre, az elvárás a három pont. Bicskei Bertalan (MTK): - Úgy érzem, becsületesen felké­szültünk a bajnokságra. Azt a munkát, amelyet ennyi új játé­kossal, ilyen rövid idő alatt el lehetett végezni, elvégeztük. Madár Gábor (ZTE): - A héten Szabó II. belázasodott, csütörtökön nem is edzett, ezért áll készenlétben Sebők, akit két helyen is harcba küldhetek. Az MTK ellen döntő lesz, hogy a fővárosi csapatban az újonnan igazolt sztárjátékosok mennyire szoktak össze, mennyire alkot­nak máris jól működő, szerve­sen együtt lévő együttest. Garami József (UTE): -Fi­gyelembe véve, hogy a csapat gyengült, a vezetés a harmadik­nyolcadik helyek valamelyiké­nek megszerzését tűzte ki célul. Első ellenfelünk, a Stadler jól játszik idegenben, stabil, zárt védekezésből veszélyesen kontrázik. Nehéz mérkőzés vár ■ ránk, de itthon szeretnénk meg­szerezni mindhárom pontot. Sándor István (Stadler): - Nem téveszt meg bennünket, hogy az Újpest játékosállomá­nya gyengült. Olyan rutinos edző, mint Garami, tudja, hogy mit, mikor és hogyan kell csi­nálni. Biztos vagyok benne, hogy az újpestieket jól felkészí­tették, és eredményesek, ütőké­pesek lesznek a most induló bajnokságban is. Gellei Imre (Vasas): - Elnö­künk halála nagyon megrendí­tette a csapatot és személy sze­rint engem is. Nyugodtan állít­hatom, hogy pótolhatatlan vesz­teség ért bennünket. Átjátszot- tuk ezt az átmeneti időszakot Malajziában, ahol sikert arat­tunk. De azt is tudni kell, hogy ott egy megerősített Vasas vette fel a küzdelmet. Kíváncsian vá­rom tehát, mire leszünk képe­sek, amikor csak saját erőforrá­sainkra támaszkodhatunk. Szabó Károly (Parmalat FC): -Nem sok időnk maradt pihe­nésre. Csak Kuntics távozott, ezért bízom abban, hogy az el­múlt hónapok sikerei önbizal­mat adnak, s az új bajnokság­ban kevesebb fejfájást okozunk a szurkolóknak. Török Péter (Kispest): - Meglehetősen nehéz kezdő ti­zenegyet jelölnöm, ugyanis Bá­rányos a Paks elleni Magyar Kupa-mérkőzésen megsérült, s Hahn játéka is bizonytalan még. A győriek még az elmúlt ősszel meglepetés-eredményt értek el a Bozsik-stadionban, ám bízom abban, hogy most nekünk sikerül jobban a rajt. Györfi László (Győr): - Szá­munkra a Kispest-Honvéd mindig is nagy ellenfél volt, az évek során emlékezetes csatá­kat vívtunk egymással. Most is valami ilyesmire számítok. Fedor Sándor (Haladás): - A rutinos játékosokkal megtűz­delt, véleményem szerint a tá- vozottak ellenére is jó erőkből álló Vác FC-Samsung ellen fel­tétlenül a győzelem reményé­ben lépünk pályára. Tóth Dénes (Vác): - Tisztá­ban vagyunk azzal, hogy a szombati bajnoki rajton igen­csak nehéz mérkőzés vár ránk. Szombathelyen, az újonc ott­honában, a lelkes közönsége ál­tal támogatott újonc Haladás el­len nagyon nagy csatát kell majd vívnunk. Garamvölgyi Lajos: - Óriási az érdeklődés a szombati rangadó iránt. Tudjuk, hogy szurkolóink győzelmet várnak. Remélem, a tét nem hat majd nyomasztólag játékosaimra. Véleményem szerint az FTC az enbé-egy egyik legjobb játékosállomá­nyával rendelkező csapata. Mellettünk szól viszont a hazai pálya. Háromesélyes a mérkő­zés, amelynek kimenetele meg­határozó lehet akár az elkövet­kezendő fordulókra is. Novák Dezső: - Győznünk kell Debrecenben! Egyrészt a jó rajt megfelelő alapot adhat a folyta­tásra, másrészt ott lesznek a le­látón az Anderlecht kémei is. Szeretnénk egy kicsit „rájuk ijeszteni”. Tisztában vagyunk vele, hogy nehéz kilencven perc előtt állunk, de megijednünk nem szabad, mi több, nem is kell, hi­szen mi vagyunk a címvédők, és a rang kötelez. így kezdik az Újpesti TE-Stadler FC, Me­gyeri út, péntek, 19. V: Vad (Stamler, Varga L.). UTE: Praj/Szűcs, Tomka, Füzesi, N’Doumbe/Sebők, Szlezák, Bel von, Túri, Szanyó/Szili, Egressy, Tiefenbach, Wuko- vics. Stadler: Nagy G., Dra­goner, Kertész, Makrickij, Resto, Csehi I., Molnár, Je- remejev, Lehota, Nicsenko, Csehi Z. A mérkőzésnek lapzártánk után lett vége. * * * Békéscsaba-Csepel SC, Bé­késcsaba, szombat, 17. V: bognár (Kurmai, Zvo- lenszky). Békéscsaba: Baji, Szenti, Usmajev, Csató J./Za- horán, Mracskó, Csató S., Fodor, Szarvas, Kasik, Stancu, Kulcsár. Csepel: Bíró, Váczi, Tyukodi, Petrók, Ács, Jakab/Puskás, Vancsa, Med- gyes, Bubcsó/Szekeres, Bara- nyi, Zombori/Nagy T. * * * PMSC-Fordan-B VSC-Dre- her, Pécs, szombat, 17. V.: Puhl (Gergely, Dravecz). PMSC: Kovácsevics, Dienes, Ulveczki, Schneider, Pest R., Fehér, Dárdai, Ulrich, To- locsko, Tököli, Bujdak. BVSC: Koszta, Csábi, Bonda­renko, Szalma, Bükszegi, Molnár, Komódi, Bognár, Aranyos, Orosz, Vincze. * * * MTK-Zalaegerszeg, Hungá­ria krt., szombat, 19. V: Piller (Kovács, Szabó). MTK: Ba- bócsy, Horváth Cs., Szekeres, Tamási, Kuttor, Farkasházy, Csillag, Illés, Nyikiforov, Hamar, Füle. ZTE: Tóth, Szabó I., Balog, Horváth J., Szabó Z./Sebők, Fújsz, Hor­váth A., Lendvai/Szabó R., Németh, Szabó Il./Sebők, első fordulót Preisinger. * * * Vasas SC-Parmalet FC, Fáy u., szombat, 19. V: Kiss O. (Vavika, Kiss B.). Vasas: Sá-; fár, Mónos, Geress, Juhár, Jessy, Máriási, Szilveszter, Simon, Maczó, Gricajuk, Claude. Parmalat: Disztl P., Keresztúri, Varga E., László, Lórincz, Zimmermann, Dvéri, Benkő, Tóth N., Pálfi, Horváth. * * * Debreceni VSC-Ferencvá- TQS, Debrecen, szombat, 17. V: Vágner (Lettrich, Bede). DVSC: Horváth B., Vadicská, Gojan, Sándor Cs., Pető,, Dombi, Arany, Madar/Ko- vács N., Szathmári, Sándor, T., Ilea. FTC: Hajdú, Telek,', Hrutka, Keller/Milovanovics, Páling, Nyilas/Albert, Simon, Vincze, Kecskés, Kopuno- vics, Kuntics. * * * Kispest-Honvéd-Győri FC, Bozsik-stadion, hétfő, 19. V: Tóth V. (Ring, dr. Bozóky). Kispest: Rott/Vezér, Bánfi, Plókai, Mátyus, Urbányi, F01J7, rai, Cseke, Kenesei, Kovács B., Pena, Eszenyi. Győr: Ja­kab, Radics/Bordás, Lantai,, pető, Fűzi, Tóth M., Miriuta, Agics, Hajszán, Azoitei, Há­mori. * * * Haladás VSE-Vác FC-Sam- sung, Szombathely, szombat, 18. V: Juhos (Márton, Ha-* mar). Haladás: Király, Bogy - nár, Varga K., Sánta, Neudlu Szekér, Majoros, lahos, ML« kóczy/Tóth Gy„ Schneider,: Somfalvi. Vác: Hámori, Nagy, Puglits, Kasza, Nyikos, Vojtekovszki, Víg, Schwarcz, Romanek, Hanyecz, Szedla- csek.----------------------------------------------------------------------------­-------------------------------------­H a nyerünk - felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen elindított játékunkra pén­teken 446 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ez­úttal Szeberényi Lőrinc, Szuha, Kossuth út 53. (szelvény­száma: 8.196.545) és Szilágyi István, Balassagyarmat, Ma­dách liget 7. (szelvényszáma: 8.196.544) alatti olvasónknak kedvezett. így az ö 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni, Kassai sori totózóban. Szeberényi Lőrinc Szilágyi István 1. Békéscsaba-Csepel 1 1 2. Debrecen-Ferencváros lx x 2 3. Haladás-Vác X lx 4. MTK-Zalaegerszeg 1 1 2 5. Pécs-BVSC x2 lx 6. Vasas-Parmalat FC lx 1 7. Mainz-Hannover 1 X 8. Mannheim-Fortuna Köln 1 1 9. Unterhaching-Meppen x 2 1 x 1 10. Wattenscheid-Nürnberg X X 11. Wolfsburg-Hertha BSC 1 lx 12. Servette-St. Gallen x 2 1 13. Young Boys-Lausanne lx 1 14. Dortmund-Mönchengladbach 1 1 Rajt előtt érdemes tudni! (2.) Az elmúlt bajnokságban sok vihart kavart a nézőtéri bedo- bálás. -Az MLSZ elnök­sége döntött: a játékvezetőnek bárminemű tárgy bedobása esetén mérlegelnie kell, véget kíván-e vetni azonnal a küzde­lemnek. Természetesen fi­gyelnie kell, milyen tárgyat hajítottak be; az okozott-e sé­rülést, és így tovább. Aláhú­zom: dobálásokkor nem lesz ritka a mérkőzés lefújása! Ha mégis - például: „csak” szo- tyolás-zacskót dobtak be a já­téktérre, vagy a partvonal kö­zelébe -, elmaradhat ez a leg­szigorúbb bírói döntés, tehát folytatható a futball. Megfon­tolandó: ekkor is igen komoly büntetéssel számolhat a vétkes klub! A fegyelmi tehát nem marad el akkor sem, ha a já­tékvezető a mérkőzés folyta­tása mellett döntött. És az el­marasztalás pontosan ugyan­olyan kemény lesz, mintha va­laki egy téglával eltalált volna egy játékost, és a mérkőzést emiatt félbeszakították. Ezt tehát nagyon érdemes az em­lékezetbe vésni. Magyarán: nagyon ajánlatos rendet, fe­gyelmet tartani a lelátókon.-Milyen „házon belüli" változásokra lehet számítani?-Az élvonalbeli összecsa­pások levezetésére kijelölt honi játékvezetői kar eredeti­leg 26 bírót számlált. Kedden Nagy László (48) jelezte, nem kíván tovább bíráskodni. így maradtak huszonötén.- FIFA-keret?- A játékvezetői karban he­ten kapnak lehetőséget, ugyan­így a partjelzői „stáb” is hét­tagú. Ákik nemzetközi mérkő­zésen kezelik a sípot: Puhl Sándor, Vágner László, Piller Sándor, Vad István, Varga Sándor, Kiss Géza, Tóth Ven­cel.- Ön mit vár az új bajnok­ságtól?- A futballban színvonal emelkedést. Ez egyben a vá­gyam is, mert régi, jó igazság: ha izgalmas, lebilincselő a futball, akkor kevesebb szó esik a bíráskodásról, nem az­zal törődnek játékosok, veze­tők, nézők... A bíráskodás színvonalával egyébként testü­letünk elégedett. Különösen az elmúlt bajnokság tavaszi idé­nyében működtek közre egé­szen jól a bíróink - fejezte be Nagy Miklós. Tévés kupameccs A televízió sportosztálya pén­teken közölte, hogy jövő szer­dán a TV 1-en 20.00 órakor közvetítést ad Brüsszelből az Anderlecht - Ferencváros lab­darúgó BEK-mérkőzésről. Folytatásként 21.50 órakor öt perc reklám következik, majd pedig ugyancsak a TV 1-en 21.55 órakor a Telesport adását láthatják a nézők. Csereberék Jószerével be sem indult a lab­darúgó NB I nagy őszi „körfor­gása”, máris kezdődik a jelen­tős cserebere... Pénteki közlés szerint az idénynyitó szombati szombathelyi összecsapást (Ha­ladás VSE - Vác FC-Samsung) 19 órára „csúsztatták hátrább”, 60 perccel később rugaszkodik neki a vasi gárda a nagy fel­adatnak. Válaszoljon három kérdésre, és ha Ön nyer, már utazhat is a versenyre. Fődíj: 1 db belépőjegy az idei Marlboro Magyar Nagydíjra. A Nógrád Megyei Hírlap és az IBUSZ utazási iroda segítségével ott lehet a Marlboro Magyar Nagydíjon Kérdéseink: 1. Ki volt az 1986-os, első Magyar Nagydíj győztese? 2. Hányszor győzött Ayrton Senna a Hungaroringen? 3. Ki volt a legutóbbi verseny győztese? Válaszok: 1. ____________________________________ _____________ 2 . __________________________________________________ 3 . —_________________________________________ A helyes megfejtések beküldői között 5 db műsorfüzetet is kisorsolunk. Beküldési határidő: 1995. augusztus 7.16 óra. >•

Next

/
Oldalképek
Tartalom