Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-25 / 199. szám

2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1995. augusztus 25., péntek Mennyibe kerül az ingyenes oktatás? Rettegve vaquk... Remélem Bokros pénzügymi­niszter úr jól érezte magát szabadságon, hiszen elvonu­lását megelőzően tízmilliárd forintot megint sikerült el­könyvelnie az állami költség- vetés számára. Mi kis emberek persze nem utaztunk szabadságra és ret­tegve várjuk a szeptemberi - ebben az évben már ki tudja hányadik - áremelést. És hu­szonötször gondoljuk át, hogy még milyen kölcsönt tudnánk felvenni, kaphatunk-e szociá­lis, gyermeknevelési, beisko­lázási támogatást. Mert las­san mi már ott tartunk, hogy beiskolázni sem tudjuk rende­sen a gyermekeinket. No, de nem baj. Fo, hogy a kabinet elégedett az eredmé­nyekkel. Kit érdekel, hány millió embernek nem futja vi­lágításra és fűtésre? Egyen­lőbb közteherviselést ígérnek, és most mi - a középgenerá­ció - kérjük ezt azoktól is, akik feljebb vannak a társa­dalmi ranglétrán. Munkát szeretnénk, hogy ne kelljen alamizsnával beér­nünk. Jó lenne, ha minden fo­rint odakerülne, ahol a leg­nagyobb szükség van rá, s az ügyeskedők pár hónap alatt nem válnának milliomossá. - Olyan nagy kérés ez? Berki Judit Bátonyterenye Széles az árskála... Hiánycikklistát nehéz lenne felállítani a mostani tanszer­piacon, s ez akár enyhítő kö­rülmény is lehet ebben a drá­gaságban. Megyénk néhány településén annak jártunk utána, mennyiben használják ki a szülök a tanszervásárlási akciókat, milyenek az árská­lák? Rétságon a műanyag könyv- és füzetborítót keresték hiába a vevők, s egy ideig tége- lyes temperával sem szolgálhat­tak. Egyébként a városban olyan az ellátás, hogy a kispénzűek és tehetősek egyaránt megtalálják a számításukat. Persze a minő­ség nem ugyanaz. Balassagyarmaton is erre törekszenek a kereskedők, s ennek megfelelően zsírkrétát például - színbőségtől függően - negyvenegytől ötszáz forintig különböző árakon is meg lehet vásárolni. Salgótarjánban, a vásártéri papírboltban a hét elején még tartott a „rugalmas” árkedvez­mény: addig fog tartani, amed­dig nem csappan az érdeklődés. Iskolai „beruházások”- Öt gyerekre egy vagyont kellene költeni Nyakunkon az a drága szeptember Egy ,Jelszerelkezett” másodikos, Bedegi Dea a salgótarjáni Pécskő Áruház papír- és írószerosztályán fotó; gyurián Tibor Az egyedülálló asszony egy különleges Rába-Steiger „nyergében” hasalva, ubor­kaszedéssel keresi meg főisko­lás lányának a tandíjra valót. Előfordul, hogy váratlan ha­láleset viszi el a beiskolázásra adott önkormányzati pénzt, s ezután a szülő esetleges sze­rencsével végigjárja a rokon­ságot, az ismerősöket. Nem tehet mást, hiszen nem­sokára becsengetnek. Öröm és üröm a családoknak az iskola­kezdés. Az óvodásból első osz­tályossá serdült, helyes kis em­berkékre nézni is jó, akárcsak a szakmáért iskolázókra, ha nem kell kuporgatni azért, hogy minden szükséges kellék időre benne legyen a táskában. A helyzet azonban az, hogy kell, de legalábbis ajánlatos elosz­tani a kiadásokat. Mibe kerül a szeptember? - erre a kérdésre adnak választ az alábbiakban a megkérdezettek. A romhányi Kaliczka Ta­másné tízezret költött eddig a harmadikos lányukra. Ebben benne foglaltatik a melegítő, más ruhafélék és a füzetcsomag ára. Azonban hátra vannak még a tankönyvek, amelyeket az előző években az önkormány­zat vásárolt meg. Reméli, hogy idén is így lesz ... Jövőre na­gyobb ügy lesz a tanévnyitás, ugyanis akkor iskolába megy a kisebb gyerekük is. Öt-tíz ezer forintra becsüli az összkiadást a vizslási Kakuk Emilné, aki apránként, kis téte­lekben intézte a bevásárlást. Hatéves kislányuk kelléktárá­ból még a tankönyvek hiányoz­nak, s nagyon valószínű, hogy ezt is nekik kell megfizetni. És ahogy nő a gyerek, úgy növekszik a kiadás is. Balogh Béla Tarról, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnáziumba jár. Ti­zenhét éves, s neki csak a könyvekért oda kell adni egy ötezrest. S hol vannak még az egyebek? Andó Miklósné sokat tudna mesélni az egyebekről... Sal­gótarjánban él az öt nevelőott­honi gyermekről, fiatalról gon­doskodó család, amely nem na­gyon engedheti meg magának, hogy boltból vegyen meg min­dent. Andóné úgy tervezi, hogy a piacra megy tornacipőkért, így páronként csak hat-nyolc - száz forintot kell kiadnia. A kedvezményesen beszerzett fü­zetcsomagokért egyenként 277 forintot fizettek. Aztán, ami még nincs, de kellene: melegí­tők, s a zeneiskolás Rajmund- nak azok a különleges füzetek. A fiú könyveit részben a na­gyobb iskolatársaktól kapta. S ami még megnyomja An- dóéknál az anyagi terheket: a húszéves Andrást nem vették fel a rendőrtiszti iskolába, ezért tanfolyamra iratkozott, amely­nek 21 ezer az ára. Mivel a gyermekvédő intézet is sze­gény, az anya szerény számí­tása szerint úgy harminc-negy­ven ezret visz el náluk a szep­tember. (m.j.) Tanszersegély, könyvcsomag a diákoknak Nőtincs, Felsőpetény, Ős- agárd - A körjegyzőség telepü­lésein megkezdődött a tanszer­segélyek kifizetése. Nőtincsen az általános iskolások térítés- mentesen kapják a tankönyve­ket, erről a községi önkor­mányzat gondoskodik. A diá­kok várhatóan tövábbi tanszer­segélyt is kapnak. Felsőpetény- ben ugyancsak ingyenesen kap­ják a kisdiákok a tankönyveket. A középiskolások 3000 forint beiskolázási segélyben része­sülnek, és a bejárók autóbusz- bérletének felét az önkormány­zat állja. Ősagárdon szintén té­rítésmentes a tankönyvcsomag, és plusz ezer forint is jár a diá­koknak. A középiskolások 2000 forint segélyt kapnak. Rongyok Délutánonként kerékpáro­sok tarka csapata verődik össze a suli előtti hídon. A kisebbek sóváran figyelik „mit dumálnak” a nagyok. Megy a mustra, a cserebere, üzletelés. Egy tízévesforma fiú csa­pódik a hangoskodó nagy kamaszok mellé. Szorongat valamit a kezében. Pepi, a lófarkos meglegyinti a ma- szatos arcot és jópofásko- dik:- Na, mi van, te kis tojás­fejű? - mondja kappan­hangján és várja, hogy a többiek felröhögjenek. A fiú a nyitott tenyerén egy kazettát mutat Pepinek, aki hosszasan nézegeti, de előbb-utóbb csak nem tud ellenállni a csábításnak.- Na jó, kapsz érte két kis rongyot - veti oda lezseren, mire a gyerekarc felderül. Az este veti haza, de büszkén somfordái az apja, egyedüli nevelője mellé:- Van kétszáz fronesim. Na, mit szólsz hozzá? - kérdi puhatolózva, de nem a várt elismerő válasz érkezik. Apja ugyanis dühösen visz- szakérdez:- Hova tetted az Elvis-ka­zettámat, mi? Tán csak nem ezért kaptad azt a pénzt? A fiú védekezőn emeli arca elé a kezét, sértődötten hallgat. Majd hirtelen, felindultan odakiabálja az apjának:-Te mondtad, hogy hi­ányzik pár százas, hogy megvedd azt a rohadt Ree- bok-cipőt! Akkor most mi a bajod?! Segítség - szerétéiből Iskolai célokra hasznosítható adományok reményében so­kan kopogtatnak ezekben a hetekben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat salgótarjáni irodájának ajtaján is. Csakhogy azt - átalakítások miatt - gyakran zárva találják. Persze a lehetőségek, vagyis az érkező adományok mennyisé­géhez mérten azért működik a szolgáltatás: , nemrégiben az etesi kisebbségi önkormányzat folyamodott és kapott segítsé­get: ruhaféléket, iskolatáskát. A nyugodt tanuláshoz ÍRÓASZTALRA is szükség van. A LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN most fehér, fekete, szürke, tölgy színből is választhat: ZSÓKA 6 560 Fi DIÁK 8 540 Ft FORRÁS 12 780 Ft FORGÓSZÉKEK gázteleszkópos és mechanikus kivitelben: 6 710 Ft - 13 600 Ft-ig. | SULIB0LT a CENTRUMBAN! ISKOLASZEZONRA MINDENT EGY HELYEN! A jánlatunkból: füzetcsomagok 312 Ft-677 Ft-ig iskolaköpenyek 305 Ft-1 290 Ft-ig spirálfüzetek 129 Ft tornacipők 560 Ft-690 Ft-ig iskolatáskák 1 200-1800 Ft-ig matrózblúzok 1690 Ft edzőcipők 2 490 Ft-2 990 Ft-ig Továbbra is különböző engedményes árukkal várjuk kedves vásárlóinkat. Felhívjuk figyelmüket, hogy szeptember 2-ától szombaton is a megszokott időponttól, 9.00 órától várjuk Önöket. Centrum Áruház Salgótarján, Rákóczi út 17. SBB Kiadások ■ tanév elején Általános iskola Általános iskolai első osztályba induló gyermek beiskolázása: fuzetcsomag árak: Tankönyvcsomag 1.osztály 567 Ft (legolcsóbb) 1350 Ft 2.osztály 312 Ft Füzetcsomag 3.osztály 312 Ft (reklámár) 567 Ft 4.osztály 339 Ft Nyelvkönyvek 5.osztály 677 Ft szótárral 800 Ft 6.osztály 665 Ft Tornafelszerelés 1700 Ft 7.osztály 665 Ft Iskolaköpeny Iskolatáska Váltócipő Matrózruha+cipő Tolltartó 2400 Ft 8.osztály 665 Ft 3200 Ft 1000 Ft 5500 Ft Gimnáziumok és szakközépiskolák tankönyvcsomagjainak árai: 2200 Ft I. osztály 5220-7817 Ft ésírószerek Gyurma, olló, II. osztály 3197-4566 Ft színes ceruzák 700 Ft III. osztály 2723-4351 Ft összesen: 19421 Ft IV. osztály 1548-3831 Ft 26, HÉT E heti játékunk az AMSTEL Kereskedelmi Kft. támogatásával jöhetett létre! A HtTI NYEREMÉNY! AMSTEL ajándékcsomag Kedves Olvasó! Hétfőtől szombatig mindennap megmutatunk egy számot -amelyet közjegyző jelenlétében sorsoltunk ki-, sa hat nap elteltével egyelőfizetői kódot kapunk. A kód tulajdonosa, ha a hét minden napján rendelkezett előfizetéssel, megnyerte a heti nyereményt. Ha Ön nyert, akkor jelentkezzen a32/316-455-ös telefonszámon! Jó játékot kíván Önnek a Nógrád Megyei Hírlap! A MAI NYERŐSZÁM: rníToi^rsir? A bőség zavara - Gazdag a választék a tarjám Erzsébet téri papír- és írószerboltban. fotó: rigó tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom