Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-08-09 / 158. szám
1995. július 8., szombat 7. oldal PÁLYÁZATRA ÍRTÁK Tehetséges toliforgatók kerestetnek / Értékeltük a pályázatot Lapunk időről időre pályázatot hirdet jó íráskészségű fiatalok számára, s rendszeresen helyet ad írásaiknak. Legutóbb májusban hirdettünk tehetségkutató pályázatot, amelyre ismét sokan küldték el írásaikat. A bírálóbizottság véleménye szerint a pályamunkákat nem tudjuk díjazni, mert a feltételeknek (különböző műfajú, magas színvonalú írások) egyik sem felelt meg. A legjobban sikerült írásokból ezúton közlünk válogatást. A cikkekért a szokásos tiszteletdíjat fizetjük. Néhány pályázónkat még könyvjutalomban is részesítjük. Es hamarosan a sötétség... L assan megtelik a kocsi. A szakadt üléseken főleg idősek várják az indulást. Szétnyitom az újságot, de nem tudok olvasni. Egyrészt alig látni, másrészt egy egyre hangosabb férfira leszek figyelmes. Láthatóan élvezi, hogy hallja az egész kocsi. Tudniillik ő most szerepel.-Tudja - mondja a hatvan körüli férfi a vele szemben ülőnek -, már ez a bankkonszolidáció elnevezés is egy nagy átverés. Sokan nem jönnek rá, de majd én elmondom magának. Még hogy bankkonszolidáció... Ellopják a pénzt. Kifizetik a fejeseknek a nagy összegeket, a hiányt meg pótolják a költség- vetésből.- így van ez - bólint rá a nő. -A mi pénzünkből konszolidálják őket. Nevetséges. Azt hiszik, mindenki hülye. Még hogy konszolidáció! Nekünk, nyugdíjasoknak is adnak tíz százalékot, aztán másnap ugyanannyival leértékelik a forintot. Máris visszavették. Na, meg ez az államháztartási reform. Tetszik figyelni? Állam- háztartási reform. Leépítés ez, nem reform. Mindent eladnak ezek, csak jó név kell hozzá. Nekünk meg...- Lenne szíves nem ordítani és nem megosztani az egész kocsival a véleményét?! Én nyugalmat szeretnék - kéri kettővel arréb egy másik férfi.- Miért ne mondanám? - formed rá ordítva. - A zsebünket kiürítették, a szánkat is be akarják tömni? Maga védi őket?- Hadd mondja, nem muszáj magának odafigyelni. Különben is: igaza van! - vág közbe egy középkorú női hang. - Hogy ott dögölnének meg a rohadt g...k! A rohadtak!- Ugyan, hagyják már ezt! - szól egy huszonéves fiú türelmét vesztve.- Mit tudtok ti erről? - folytatja a nő. - Menjetek ki a parcellákhoz. Mennyi sír van ott. A háromszázegyeshez. Húszéveseket öltek meg, sőt tizenöt éveseket. Kevésért is kötél járt.- De hogyan jön ez... - mondaná a fiú, de az asszony nem engedi beszélni.- Majd felkötnek titeket is! - nevet gúnyosan.- Könnyen beszélnek. Dotálja őket az állam elvtárs - folytatja a kioktató férfihang.- Most már tényleg hagyják abba! - mondja a fiú. M egrázkódik a kocsi, ahogy elindul a vonat. Az eddig pislákoló fény hirtelen kialszik. A sötétben mindenki elhallgat. Németh Mihály „Tercsi, Fercsi, Kata, Klára...” ... s valahány név a naptárban, mind kevésnek bizonyul arra, hogy kielégítse a mindenkori névadó szülők igényeit, fantáziáját. Mert bizony egyre többen kilincselnek az akadémia nyelvosztályán, ahol az illetékes hölgyeknél azokat a keresztneveket kell engedélyeztetni, amelyek nem szerepelnek a hivatalos utónévkönyvben, melyből mi, átlagpolgárok válogathatunk. ó, ha azok a falak ott az akadémián beszélni tudnának! Mindenesetre a hölgyek tudnak beszélni, s ma már szinte közismert például legendás kalandjuk azzal a fiatalemberrel, aki filozófiai okokból TALÁN-ra akarta változtatni keresztnevét. A hölgyek a hatodszori kérel- mezési ostroma után már nem bírták cérnával, beadták a derekukat, s elfogadták, bejegyezték a nevet. Az ilyen egyedi, teljesen kivételes névváltoztatási, névadási ügyek azért jóval ritkábbak, mint amikor egy-egy divatnév láza fertőz az országban. A közelmúltban tombolt az „ösmagyarkodó” CSENGE-, ÜNŐKE(!)-féle keresztnevek vihara. (Talán a szülök még ma sem tudják, hogy utóbbi nevű gyermeküket KISSZÉK- nek hívják az iskolában.) Érdekes színfoltot képviselnek azok az utónevek, melyek az antikvitásból, szűkebben a thébai mondakörből merítkeznek. (A cikkíró nemrég egyetlen általános iskolai osztályban egy ANTIGONÉ- ra és egy ELEKTRÁ-ra is rácsodálkozhatott.) Napjainkban éljük a külföldi filmekből kölcsönzött nevek dömpingjét, ezek közül is természetesen leginkább a „Dallaszista kultúrkörből” próbálnak a sorozat rajongói néhány hangzatos névcsodát meghonosítani. Kis hazánkban így sorban születnek a KOVATS SZAMANTÁK, BALOGH PAMELÁK, s lesz néhány lurkó, aki a TÓTH LÜ- SZI, vagy NAGY DZSOKI nevet kapja a keresztségben. Nem, az írásmód nem téves, hiszen az akadémiai illetékesek csak az írásrendszerünkbe illeszkedő, vagyis - az érvényes Magyar Helyesírási Szabályzat értelmében - a kiejtés szerint átírt külföldi neveket engedélyezhetik. (Tehát a DZSOKI-t így, dzs-vel, k- val, i-vel.) Ez persze nem akadály a fanatikusok szemében. Mint ahogy az sem, hogy esetleg nincs kéznél egy születendő leánygyermek, akit mondjuk DZSENNÁ-nak keresztelhetnének. Ez esetben kiélhetik ugyanis névadó szenvedélyüket kutyájukon, macskájukon vagy papagájukon. Mert manapság már a papagáj sem azt hajtogatja, hogy „GYURRRIKA VAGYOK” , hanem valami olyasmit, hogy „BOBBBIKA VAGYOK". Gyenes Erzsébet Nagy pofont ígértek - aranysarkantyút kapott A Nógrád táncegyüttest itthon és külföldön is egyaránt elismerik. Hogyan lehet érvényre juttatni az egyéni tehetséget, ha valaki egyszersmind egy közösségnek is az oszlopos tagja? - erről kérdeztük Gyebnár Lászlót, a fiatal, de már tapasztalt táncost, táncoktatót. Hogyan tudott elindulni egy-egy fontos egyéni megmérettetésen, és megszerezni az érte járó elismerést?- Véletlenszerűen indult a szó- lótánc-fesztiválos szereplés. A versenyt megyei válogató előzi meg, amelyre engem „próbáld meg!” szavakkal indítottak el. Sikerült belekerülnöm az országos válogatóba, és Békéscsabán - ahol kétévente rendezik ezt a fesztivált - 1989 januárjában, szerintem némi szerencsével, megkaptam az első aranysarkantyút.- Örültem neki, de nagy felelősséggel is jár ez a díj. Kicsit megijedtem tőle, hiszen ákkor még csak 17 éves voltam. Nem tudtam, máig sem tudom igazán, hogy szerencsém volt-e, vagy a saját tudásom is kellett a sikerhez. Ekkor még fel sem ötlött bennem, hogy valaha meg- szerzem a harmadik, egyben az örökös aranysarkantyút, ami a néptáncban a legnagyobb elismerésnek számít. Még két év múlva, a 91-es találkozón is tele voltam kétségekkel, ez volt az oka annak, hogy meg sem próbáltam. Kaptam is a szemrehányásokat idősebb táncos ismerőseimtől, amiért nem látták a nevemet az indulók listáján. „Nagy pofont érdemelnél!” - mondták. — Csakugyan...?-Később én is így láttam, s ’93-ban már ismét indultam. Másodízben is elnyertem a kívánt díjat, amely egyben kihívást jelentett arra, hogy megGyebnár László néptáncos szerezzem az örökös aranysarkantyús címet.- Mennyit változott az élete, amióta elismert táncosnak számít?- Sokfelé hívnak táncot tanítani. De a gyerekek tanításához inkább türelem és sok-sok szeretet szükséges, nem elismert szaktudás. Ezen kívül elég mostoha helyzet vidéken élni, sem én, sem kollégáim nincsenek annyira foglalkoztatva, mint a pestiek.- Nagy szerepe van a salgótarjáni gyerekek oktatásában.- Igen, elsősorban ez a korosztály foglalkoztat, bár felnőtteket is tanítok. A gyerekek a leghálásabb tanítványok, ebben a korban lehet leginkább megszerettetni ezt a kellemes időtöltést. Nem rossz, ha az embernek van egy komoly hobbija. Eleinte én is ennek tekintettem, aztán szép lassan a munkámmá vált. Ebből a szempontból szerencsésnek tartom magamat, amiért szeretem a munkámat, bár nem lett volna rossz egy, úgymond, „polgári” foglalkozást is kitanulni. Szamosi Eszter Képzelt riport egy tolvajjal A gyermeknapi rendezvények kezdete előtt néhány perccel derült ki, hogy eltűnt a kulccsal bezárt kultúrházból egy szatyor, amely tele volt ajándéktárgyakkal. A tréfás versenyek kellékei és jutalmai, valamint négy nyereménykönyv. Egy kis faluban hamar híre megy az ilyen eseménynek, de a tolvaj sajnos nem került elő. Lett volna pedig néhány kérdésünk hozzá... Végül magam próbáltam válaszokat keresni a cselekedetre. Hogy sikerült bejutni a kul- túrházba?-Tudtam, hogy most lesz a gyereknap, és délután felmentem a kultúrhoz. Láttam, hogy nincs még ott senki az udvaron, így azon gondolkoztam, hogy körülnézek, hátha látok valakit. Nyitva volt egy ablak, de az ajtó zárva. így arra gondoltam, hogy nincs is itt senki, és bemásztam az ablakon. S ha már egyszer itt vagyok, akkor körül is nézek.- Mi történt ezután?-A nagyteremből beszaladtam a klubba is. Ott láttam meg azt a szatyrot. Sok jó rágó, meg csoki van benne, és hát olyan klassz lenne megenni! Felkaptam és eljöttem vele.- Hová vitted?- Kicsit féltem, hogy meglátnak vele. Eldugtam kint, a WC mögé, a bokorba. Nehezen lehetett észrevenni a nagy fűben. Különben sem járnak arra.- Utána visszamentéi a gyermeknapi rendezvényre?-Nem rögtön. Azt akartam, hogy többen legyenek majd ott, amikor visszamegyek, hogy lássák azt, amikor megyek.- Senki nem gondolta volna, hogy te vagy a tolvaj! Nyertél utána valami édességet?- Igen. Mindig szoktam...- Nem sajnáltad azokat, akik miattad nem kaphattak jutalmat? Ha te nem vitted volna el a szatyrot...-Nem gondoltam ilyesmire. Hülyeség. így is kaptak ajándékot elegen.- Értékes könyvek is voltak a csomagban, a rejtvényfejtők- nek...- Á, dehogy, nem volt abban semmiféle könyv. Minek kéne az nekem?! Ne tessék már gondolni, hogy azt is én vittem el!-Szép, színes csomagolópapírban voltak.- Nem bonbonok vannak benne?! Hát azokat akkor tényleg kár volt ellopni. P.K.K. Oh, libertate, szabadok vagyunk?! Avagy a fiatal generáció egy kicsit más szemszögből Nagyszerű korban élünk - lehet hallani minden irányból. A demokrácia zászlóján - melyet szinte minden égtáj felől fújnak a különböző erősségű szelek - végre valahára ott áll a nagybetűs szó, LIBERTATE, azaz szabadság. Szabad ország vagyunk, szabadon szólhatunk, hihetünk és lassan cselekedhetünk. 1995-ben nagyon jó fiatalnak lenni, azt szokták mondani: „...élvezzük az életet, amíg lehet”. A szabadság felemelő érzés. Mint a folyó lágy hullámaiba, beleugrunk, élvezzük, lubickolunk benne. Nem vesszük észre, hogy egyre mélyebbre úszunk, lefelé. Egy ellenállhatatlan erő húz egyre lejjebb a szabadság mélységei felé. Akkor jövünk rá, hogy a mélység félelmetes, sötét, nálunk pedig nincsen semmi, amivel világosságot tudnánk gyújtani. Ez egyszer talán ott kezdődött, amikor egy ember bátran kiállt, és teljes mellszélességgel kijelentette: „Isten halott!” Ezentúl ő lett a mérce. Az ember szabad lett, azt csinálhat, amit akar. Isten, mint a legmagasabb erkölcsiség megteremtője - aki a Biblia által mutatta be a helyes élet titkát - semmibe veszett. MTV, rock, rap, alternatív, SVT, CITY disco, horror, pornó, száguldás, „apám Mer- cije”, néha egy kis ragasztó vagy kábítószer a házibulin, csajok, fiúk, egy vérpezsdítő bunyó, depresszió, egy-két törött fog, „majd én megmutatom ki vagyok...”, törvénytelen gyerek, ha sok a feszültség, akkor pogó, vagy a legegyszerűbb, ha leiszod magad a sárga földig. Megteheted! Szabad vagy! Sajnos a szabadságnak árnyoldalai is vannak. A szabad szexualitás nem hirdette előre azt az ezer és ezer abortuszt, amelyeket 1994-ben fiatalkorú- akon hajtottak végre. Nem beszélt a fizikai, lelki sérülésekről, amelyeket egy életen át fognak hordozni. A szégyenről, a keserűségről, ami a nem kívánt terhesség kiváltotta házasságot végigkíséri. Nem beszélt a kábítószer-függőségben lévő fiatalok ezreiről, az összetört szívekről, a fiatalkori öngyilkosságokról...- Helló, mi hír?- Á, semmi, csak a szomszéd fia kiugrott a tizedikről, a diszkóban megint jó bunyó volt, frankón összetörtem a kocsimat, a Marika végre elvetette a gyereket, lógtam a suliból, inkább söröztünk... És ez így megy napról napra. Itt a jó idő, tele a tér, indul a buli. Nappal van, csak éppen a kivezető utat, ami a normális életbe visz, nem látjuk. Azt mondják: a régi, kipróbált dolgok mindig beválnak. A földön járt régen egy ember, akit Jézusnak hívnak, Ő mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Lehet, hogy Őt kellene követnünk... Messzebbre jutnánk. Szilágyi Tamás fölött az ég... Salgótarján Üres. Oly üres, hogy ha feltekintünk, biztosak lehetünk abban, hogy nem fogjuk megpillantani Pallas Athéné alakját a garzon két csúcsa közt, vagy a Kálvária-hegy fenyői fölött. Istennő. A görögség számára ő volt a művészetek és a városi kultúra olimposzi megszemélyesítője. Ha tényleg Salgótarjánba vetődött, vajon miért is távozott oly kedvetlenül? Egy megyeszékhely jellegzetessége a színház. A helyi viszonyok egy sajátos színházi hagyományrendszert építettek ki, melynek lényege a tájékozatlanság és a nem tájékoztatás. Próbálkozhatunk az információs szolgálatoknál, ám - tapasztaljuk - vajmi kevés adatot kapunk majd a következő előadás címére, idejére vonatkozóan, ellenben egy-egy Gergely Róbert- koncertről felvilágosítást adnak készségesen. Filmszínház működik a városban, több is, de minőségi kifogásokkal élhetünk velük szemben. Sajnos a legújabb szuperprodukciótól a legbugyu- tább blődségig mindent láthatunk, s valóban úgy tűnik, mintha a műsorfüzetet csak a legek alakítanák: legyen a legdrágább, a legjobban ajnározott az a film, fogyjon el a legtöbb popcorn aznap este... Úgy tűnik, a vetítőgép kezelői hajlamosak elfelejteni, hogy az idén százéves filmet a művészet hordozójaként tartják számon szerte a világban. Alternatív vetítéseket, találkozókat, filmklubokat, rendezői esteket lehetne létrehozni és működtetni. Az itt élők, hála a szénnek, vasnak és üvegnek, mindig is materiálisán gondolkodtak. A „probléma” itt a változatlanság szinonimájaként értendő; ugyanis a változás oly lassú, akár a Tarján-patak medrének eltolódása. Sorolhatnánk még példákat szép számmal a zenei élet hiányosságairól, arról, hogy a könyvtár este hatkor bezár, hétfőn ki sem nyit, arról, hogy kevés a jó, széles választékú, minőségi könyvesbolt, ellenben az utcai árus színes standja már majd mindenhol ott vint. Úgy tűnik, az élet apró örömei egyébként is kelendőbbek az írott szónál. A város egyetlen antikváriuma rövid fennállás után akváriummá változott. De, hogy a kép ne legyen túl sötét, figyelembe kell vennünk a fel-feltűnő pozitív jelenségeket is: a hagyományhű Tarjáni Tavaszt, a dixieland-fesztivált, a tavaszi tárlatot, a diákexpót és azokat a konferenciákat, találkozókat, melyek szerencsés esetben városunkat választják székhelyül. Szabó Tamás
