Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-28 / 175. szám

Derült ég, sok napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A napok óta tartó kánikula egyelőre még nem ér véget. Nyugat felől azon­ban kissé hűvösebb és nedvesebb léghullámok közelítik meg hazánkat. Lényeges változást azonban ez nem okoz időjárásunkban. Az ország leg­nagyobb részén ma is sok lesz a nap­sütés, legfeljebb nyugaton növekszik meg kissé erősebben a gomolyfel- hözet, és ott helyi záporok, zivatarok alakulnak ki. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, inkább csak a KisalfŐl- dön erősödik meg délután az észak- nyugati szél. A tegnapihoz hasonló igen meleg időre számíthatunk ma is. Kora délutánra általában 29-34 fok között, északnyugaton 25 fok körül alakul a hőmérséklet. ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Folytatódik a napos, száraz, igen meleg idő. Esőre ma sem, és az elkö­vetkező napokban sem számíthatunk. Ma többnyire derült lesz az ég, sok napsütésre számíthatunk, a napközben növekedésnek induló gomolyfelhők- ből zápor, zivatar nem valószínű. A többnyire mérsékelt szél sem enyhít a kánikulán, kora délutánra 31-33 fokig melegszik a levegő. Hasonlóan meleg időre számíthatunk a hétvégén is. Salgótaiján: Szécsény: Rétság: Pásztó: Vízhőmérsékletek °c °C Balaton: Tisza-tó: Salgótaiján: Balaton: 25 Velencei-tó: 25 Szécsény: Tisza-tó: 25 Fertő-tó: 24 Rétság: Tisza: 22-26 Duna: 19-23 Pásztó: Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c 31 Balassagyarmat: 31 31 Bátonyterenye: 32 32 Karancs: 31 33 Ipolytamóc: 31 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó 50-60 Velencei-tó: 45-55 30-40 Fertő-tó: 50-60 30-35 Balassagyarmat:30-35 30-35 Bátonyterenye: 30-35 30-35 Karancs: 35-40 35-40 Ipolytamóc: 30-35 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az E.-Középhgs. térségére: 06-90-304-631 06-90-304-626 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Mikor akaszthatjuk ki:,^Megtelt’? Vajon mennyi emberi képes eltartani a Föld? Erre a kérdésre kereste a választ 300 esztendővel ezelőtt egy holland természet- tudós, Antony van Leeuwenhoek (1632-1723), a mikroszkopi­kus kutatások úttörője, s akkor fantasztikusnak tűnő számot jelölt meg - 1679-ben megjelent írásában úgy vélekedett, hogy nem többet 13,4 milliárdnál. Vallomás 123 percben július 28., péntek Köszöntjük névnapjukon SZABOLCS nevű kedves olvasóinkat! A Szabolcs ősmagyar név, jelentése: ismeretlen. A Nap kél: 5.16 órakor, nyugszik: 20.24 órakor. EGYHÁZI NAFTÁK Napi igék: Kát.: 2Móz 20,1-17. Zsolt 18. Mt 13,18-23. Ref.: Sir 2. ApCsel 20,7-16. Ev.: Kol 2,6-13. Mt 7,13-20. Őrt.: lKor 7,35-8,7. Mt 15,29-31. ÉVFORDULÓK 1420. A prágai várban Zsigmondot cseh királlyá koronázták. 1750. Meghalt Thomas Cromwel angol államférfi, VII. Henrik kancellárja. 1750. Meghalt Johann Se­bastian Bach német zene­szerző, a zenetörténet egyik legnagyobb alakja. 1770. Mária Terézia aláírta az első diósgyőri vasgyár alapítólevelét. 90 éve született Csanádi György (Laibach, 1905) közgazdász, politikus, aka­démikus. A MÁV vezér- igazgatója, közlekedés- és postaügyi miniszter, vala­mint a MTESZ elnöke volt. 45 éves Peter Doyle ausztrál rockzenész, énekes, a New Seekers együttes tagja. 65 éves Bodor Pál újságíró. 70 éves Klein György (Ge­orge Klein) magyar szárma­zású amerikai biológus, a daganatbiológia nemzetközi szaktekintélye, egyetemi professzor, a Svéd Tudomá­nyos Akadémia tagja. MA ÜNNEPEL MÉG Bálint György (1919) ker­tészmérnök, újságíró, a té­véműsorok népszerű Bálint gazdája, az SZDSZ parla­menti képviselője. Szurdi András (1944) film­rendező, a Privát kopó és a Kisváros című népszerű té­vésorozatok egyik készítője. EZEN A NAPON LESZ Szeged. 15. alkalommal rendezik meg a szegedi nemzetközi néptáncfeszti­vált. Stockholm. Indulnak az olimpiai távú triatlon Eu- rópa-bajnokság első napi küzdelmeit. A NAP MONDATA „Annál inkább felkavar va­lamilyen információ, minél pontatlanabb.” Weathearwax Ügyeletes riporter: Gyurián Tibor Tel.: (32)—310—589 S7JJPEREXPRESSZ Ha ma 12 óráig - akár tele­fonon is - feladja és kéri, a holnapi lapban ezen a he­lyen már olvashatja hirde­tését. Hirdetésfelvétel: Sal­gótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (32)-311-504, 316-455/215-ös mellék. 1500-as Lada eladó, St., Dobó K. út 2. Leeuwenhoek óta mások is próbálkoztak azzal, hogy hoz­závetőlegesen megállapítsák, hány embert tud eltartani a Föld. Becsléseik igencsak elté­rőek: egymilliárd és egybillió közt mozognak. Jelenleg mint­egy 5,7 milliárd ember él a Föl­dön és az ENSZ előrejelzése szerint bolygónk lakossága 2050-re elérheti a 7,7 - 12,5 milliárdot. Ezt a kérdést vizs­gálja több amerikai tudós a Sci­Az eset a Helsinkitől mint­egy ötszáz kilométerre levő Ilomantsiban történt. Amíg a család a „rokonokat” látogatta, a hívatlan vendég - amint arról a láb- és egyéb nyomok árul­ence című tudományos maga­zin legújabb számában. Joel Cohennek, a New York-i Roc­kefeller Egyetem munkatársá­nak véleménye szerint az, hogy a Föld mennyi embert képes el­tartani, részben attól függ, hogy hányán járnak közülünk gya­potból és hányán polyesterből készült ruhában, hányán esznek húst és hányán szójalisztet, há­nyán részesítik előnyben a par­kokat és hányán a parkolóhe­kodnak - átmászott a kerítésen és alaposan feldúlta a kertet. Ilomantsi az orosz határ kö­zelében van, ahol ebben az év­ben mintegy harminc barna- medvét észleltek - szokásos lyeket. Csodákra sem a pénz, sem a know-how nem képes - állítja Gretchen Daily, a Kali­fornia Egyetem munkatársa, s rámutat, hogy 2020-ig a termő­talajnak legfeljebb öt százaléka nyerhető vissza, ami csak ne­gyede a becsült - a különböző emberi tevékenységeknek kö­szönhető - veszteségnek. Ver­senyfutás kezdődik tehát az idővel. Az pedig csak később válik el, hogy a termőtalaj megújulá­sával esélyhez jutnak-e az álla­tok és a növények is. A veszé­lyeztetett állatfajok 75 százaléka ma már a kipusztulás küszöbére jutott, mert az ember egyre job­ban tizedeli életterüket. előfordulási számuk kétszere­sét. A rendőrség figyelmeztette az autósokat a medvék számá­nak növekedésére. A gazdálkodók több esetben jelentették, hogy medvék kap­tárokat dézsmáltak meg, a mi­nap pedig egy autós, aki az úton medvével karambolozott, igen­csak elcsodálkozott azon, hogy a biztosító nem fizette az ütkö­zés által okozott kárt. A Swissair légitársaság egyik utasa 123 perces telefon-be­szélgetést folytatott egy menet­rendszerinti járatot teljesítő MD-11-es repülőgép fedélzeté­ről. Az 1208 dolláros beszélge­téssel az illető úriember rekor­dot állított fel: a polgári repülés történetében ez volt az eddigi leghosszabb és legköltségesebb szerelmi vallomás. A repülőgépeken elhelyezett műholdas telefonok a Swissair­nél beváltották a hozzájuk fű­zött reményeket, hiszen csupán 1995 első félévében 25 ezer be­szélgetést regisztráltak a társa­ság gépeiről. Az MD-11-es utasszállítókon eddig csak kí­sérletképpen működő berende­zéseket a téli menetrendtől kezdődően valamennyi Air- busra és Boeing Jumbora is fel­szerelik. Gentleman-klub alakult - A Nápolytól 40 kilométerre fekvő Salernóban Oscar Citro (középen) úgy hirdeti magát és társait, mint ,jó erkölcsű, tisztes úriemberek gyülekezete”, akik szeretnék egyedül álló hölgyekkel megosztani a nyár örömeit Dél-Olaszországban, s erre alakították klubjukat. Hogy egészen pontosan miről van szó, azt nem sikerült megtudni, ezért azt az olvasó fantáziájára bízzuk, de, mint a mondás tartja: rossz az, aki rosszra gondol. Nimfománia-Doktor úr, segítsen raj­tam! - mondja a hölgy a nő­gyógyász magánrendelésén. - Nekem abból sohasem elég!- Rendben van, hölgyem - veszi kezébe az előjegyzési naptárt az orvos. - Előre megmondom, nem lesz olcsó. Nálam egy óra ezer forint.- És mibe kerülne az egész éjszaka? Más idők-Ez így nem mehet to­vább, kollegina! - korholja fiatal beosztottját a főnökasz- szony. - Magát mindennap másik férfi várja a kapu előtt. Értesültem róla, hogy kétes hírű szórakozóhelyekre jár, hajnalig mulat, aztán a mun­kahelyére meg úgy esik be, mint a hulla!- De főnöknő, maga is volt fiatal...-Voltam! Csakhogy nem mindennap! Engesztelés Összeveszik a házaspár, de annyira, hogy a férfi meg is üti a feleségét, akit kórházba kell vinni emiatt. Amikor ki­engedik, bűnbánó házastársa gyönyörű tigrisbundával várja odahaza. A nő nyomban bele­bújik, behunyt szemmel vé­gigsimít a selymes szőrmén és töprengve megszólal:- Az ember nem is gon­dolná, hogy ez a lágy, puha prém vadállattól származik. Magyar-német: sok jó barát Partnerbörzén talált egymásra a salgótarjáni Kodály iskola és a riesai szabadidős központ. A futó ismerkedés óta néhány év telt el, s azóta elmélyült a ba­rátság. Először a németek ke­resték fel a magyarokat, majd a tarjániak adták vissza a látoga­tást. Ez év július 7-én összesen húsz kodályos gyerek és tanár járt Szászországban: megis­merkedtek Drezda nevezetes­ségeivel, gyönyörködtek Szász-Svájc természeti szép­ségeiben. Hazatérve, maguk­kal hozták vendéglátóikat is, akik többek között kirándultak Káptalanfüredre és Hollókőre. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! Idelátogatott, míg oda voltak Kereken négyszáz kilométert utazott családjával Markku Tahvainen, hogy a legközelebbi állatkertben megmutassa két kislányának a medvéket, s mire hazaértek, meglepődve azt ta­pasztalták, hogy egy barnamaci látogatta meg otthonukat és néhány kacsával távozott, nem várva meg a kíváncsi háziakat. az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelős kiadó: KORILL FERENC irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/310-589, telefax 32/312-542. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető 32/316-455. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/316-455, fax.: 32/311-504. Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) Nógrád megyében működő árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, illetve az év végéig 1875 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ. HU ISSN 0865-9095. NÓGRADáHÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE. PASZTtV RÉTSÁG SALGÓTARJÁN. SZHSËNY VAROSOK f-S KORNYÉKÜK NAP11 AMA Bemutatót tartanak - az orosz belügyminisztérium különleges alakulatai a Moszkva környékén rendezett „Bűnelhárítás ’95” kiállításon, amelyet a magánkézben lévő biztonsági szolgálatok és a hivatalos szervek közösen ren­deztek - tekintettel a növekvő és egyre agresszívabb for­mában előforduló bűnözésre. fotó: feb-keuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom