Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-25 / 172. szám

1995. július 25., kedd SporTTüköR 7. oldal Szent László-emléktúra Nógrád megye gazdag törté­nelmi emlékei között méltó helyet foglal el a Szent László életéhez kötődő legendárium. Az ismert kegyhely, Szentkút közelében a Szent László ha- sadék és a ma már csak enyhe szivárgást mutató forrás szent életű királyunk emlékét őrzi. Az európai mércével mérve is jelentős uralkodó halálának 900. évfordulója előtt tiszte­legve a Nógrád Megyei Ter­mészetbarát Bizottság július 29-én kegyeleti túrát szervez. A 22 kilométernyi vándor­lás csupán jellegében bizo­nyul teljesítménytúrának. Tel­jesítése nincs időhöz kötve, ellenőrző állomásokat nem tartalmaz. Egyénileg és cso­portosan is teljesíthető. Tíz fő feletti létszám esetén - ké­résre - túravezetőt biztosí­tunk. A túra kiinduló pontja a salgótarjáni főtéri vasútállo­más. Innen a közelmúltban felfestett és a rövidesen meg­jelenő új kiadású Cserhát tér­képen már szereplő zöld sáv­jelzésű úton juthatunk el Szentkútra, a kegytemplom előtti célponthoz. Fénymásolt térkép mellékletet minden in­dulónak biztosítunk. A neve­zési díj 100 forint, mely az oklevél és az emlékplakett költségét fedezi. Szentkútról a haza- és elutazás egyénileg történik. Autóbusszal Nagy- bátony és Mátraverebély felé utazhatunk, ahonnan vasúti közlekedés vehető igénybe Hatvan és Salgótarján felé. Gyalogosan a kék kocka jel­zésen a 800 méterre levő Or­szágos Kék-túra vonala ér­hető el, ahonnan Mátravere- bélyt tudjuk megközelíteni (3,8 km). Ellenkező irányban Sámsonházára tehetünk kité­rőt, ahonnan a Tar közelében levő sztúpát látogathatjuk meg. Tarról vasúti közlekedés áll rendelkezésre. A túra időpontja: július 29. Indítás Salgótarjánból, a fő­téri vasúti megállótól 8-9 óra között - folyamatosan. A tú­rán mindenki saját felelőssé­gére vesz részt. Minden érdeklődőt szere­tettel vár a Nógrád Megyei Természetbarát Bizottság. Tömörülés az amerikai kapu előtt - miközben a kolumbiai játékos szabadrúgást lő. A Copa Amerika bajnok­ságon Kolumbia 4-1-re legyőzte az Egyesült Államok csa­patát és megszerezte a harmadik helyet. fotö: feb-reuters Tizenöt éves a gyarmati futball aranycsapat „Manó”, aki sosem fáradt el a meccseken Megelőző szerelését tanítani lehetett. Apró termetű létére remekül fejelt. Pribeli István, becenevén „Manó” a BSE egykori szélvészgyors jobbhátvédje néhány éve még vígan kergette a labdát Mohorán. Együtt a papával-Ki oktatta önt a sportág alapjaira?- Vadkerti Jenő bácsinál kezdtem focizni, még az úttö­rőcsapatban, 1964-ben. Nála olyan erős képzést kaptunk, amelyből a későbbiekben ren­geteget profitálhattunk. Később a MÁV tartalékban édesapám­mal játszottam együtt. Kevesen mondhatják el magukról ezt.- A ’ 70-es évek elején már a felnőtt csapatban szerepelt.-Vidomusz János edzősége idején kerültem be. Remek tár­saság jött össze a csapatnál, akik komolyan vették a focit. Ott nem volt lazítás. Ha nem alakulnak olyan szerencsétlenül a körülmények - jó páran lesé- rültűnk - már Tományi Pál ide­jében NB Il-sek lehettünk volna, annyira együtt volt a gárda.-Ezután két évig nem talál­koztunk az ön nevével az össze­állításban.- Egy mérkőzésen eltörtem a lábamat, e miatt kimaradtam az együttesből. Fenyvesi Máté, az akkori szaktanácsadó javasla­tára elég korán terhelni kezd­tem a lábamat. Ez lett a vesz­tem. Rásérültem, s úgy nézett ki, többé már nem lesz egész­séges. Erősen gondolkodtam azon, hogy felhagyok az aktív játékkal. Politikai tényezőként- Mégis maradt.- Speciális védőszerelés se­gítségével ismét pályára léphet­tem. Akkor már az NB II-ben játszot­tunk. Az a gárda, amelynek több ez­ren szurkoltak hét­végenként, határo­zott politikai erőt jelentett a városban. Sikeres, vagy ese­tenként sikertelen szereplésünk alap­vetően meghatá­rozta az emberek munkához való hozzáállását. De nem csupán a szur­kolók szeretete mi­att ment olyan jól a foci. A játékosok között mély barát­ság szövődött, amely egyebek kö­zött abban is megnyilvánult, hogy meccsek után családostul ünnepeltünk, s töltöttünk együtt nagyon hangulatos estéket.- ’82-ben intett búcsút a fo­cinak.-Ismét kiújult egy régebbi sérülésem, ezért ideiglenesen félbe kellett szakítanom a pá­lyafutásomat. Ez persze nem azt jelentette, hogy véglegesen szögre akasztottam a cipőt, hi­szen kispályán továbbra is ját­szottam. Az érsekvadkerti ÁFÉSZ csapatával országos tornákon is sikerrel szerepel­tünk.- Nem hiányzott a zöld gyep?- De, nagyon. Ezért is mond­tam igent, amikor ’88-ban Mo- horára hívtak. Újra úgy éreztem magam, mint a régi szép gyar­mati időkben. Barátok között lehettem. Hét gyönyörű évet töltöttem ott. Sohasem feledem. Kritika a fiatalokra- A gyarmati aranycsapat­ban nagy munkabírásáról volt híres.- Sajnos, épp ez, ami hiány­zik a mai focistákból. Mi gye­rekkorunkban igen kemény edzéseket kaptunk, a képzésünk nagyon magas szintű volt. Ta­lán ennek is köszönhető, hogy negyven év fölött is felvesszük a harcot a fiatalokkal. Napról napra azt tapasztalom, hogy a mai fiatalokból hiányzik a kellő kondíció. Sajnos... (hegedűs) Szigetlakok „olimpiája” Gibraltárban befejeződtek az apró szigetek sportolói szá­mára megrendezett nemzetközi viadal, a Sziget-játékok. A több mint 1800 versenyzőt felvonultató esemény világszerte egyre nagyobb elismerést vált ki. Gibraltár mellett a legtöbb résztvevő Izlandról, a Falk­land- és a Feröer-szigetekről, illetve Wight-, Gotland-, Jer­sey-, Öland- és Guemsey-szi- getéről érkezett.- Az egyetlen gondot az je­lentette, hogy nincs ötven mé­teres medencénk az úszóver­senyek számára. Azért hu­szonöt méteresben is remek küzdelmeket látott a közönség- mondta büszkén Louis Oli­ve ro, a hatodik alkalommal megrendezett Sziget-játékok szóvivője. A sportolók úszásban, lab­darúgásban, kerékpározásban, tornában, szörfözésben és atlé­tikában mérték össze tudásu­kat. A Sziget-játékokat legkö­zelebb 1997-ben Jersey-szige- tén rendezik meg. Hírek Elhagyta a kórházat az amerikai Orlin Norris, aki a WBA-szervezet profi félne­hézsúlyú ökölvívó világbaj­noki címéért rendezett mér­kőzésen szenvedett veresé­get szombaton. Norris az összecsapás nyolcadik me­netében akkora ütést kapott honfitársától, Nate Miller­től, hogy azonnal orvosi ke­zelés alá kellett helyezni. A 29 éves bokszoló állapota szerencsére javult, így haza mehetett, és elgondolkozhat azon, hogy érdemes lesz-e folytatnia. * * * Az amerikaifutball legna­gyobb egyéniségeinek létr : rehozott Hírességek Csar-i nokából ellopták a legendás játékos, a kettős gyilkosság1-1 * gal vádolt OJ. Simpsofí>u mellszobrát. ,j A szobor körülbelül 14-s < : 16 kg-ot nyom. A múzeum-,. . ban nem találnak magyará­zatot az esetre, hiszen a Hú’ rességek Csarnoka kiváló’ biztonsági rendszerrel vari'’ felszerelve. * * * '0'[ Jürgen Klinsmann a néme-lf tek labdarúgó példaképe - ez derült ki a Kicker sport- , magazin körkérdéséből. A, Bayern München csatára ■ meggyőző fölénnyel utasí­totta maga mögé társait; míg rá 23,3 százalék szavazott, a második Matthias Sammer i (Borussia Dortmund) csak a voksok 12,6 százalékát kapta. A harmadik Rudi Völ- “1 1er (Bayer Leverkusen, 4,6), negyedik a tavalyi első Lot­har Matthäus (Bayern Mün­chen, 4) lett. ^ L/TAZAS/ /ffODA Salgótarján, Fő tér 4. Tel.: 32/314-831 Kár és az időért! Mindkettőt megnyeri, ha helyben váltja meg repülőjegyét, nemzetközi vonat- és buszjegyét, biztosításait! A megbízható útitárs! A legjobb hármaspróbázók Most közöljük a IX. Schwe- chater-Palóc Triatlon legfonto­sabb eredményeit. Mól Rt. rövid távú ranglista- verseny. ( 1 J>^40-10) 1. Kropkó Péter (Kropkó Triatlon Club) 1:45:04. 2. Ojava Ülő ( Supralux-Mali) 1:47:29. 3. Kuttor Csaba ( UTE Kötélkonfekció) 1:47: 59...27. Harth Tamás(Bgy. triatlon) ...60. Kovács Zoltán(Bgy. Tri­atlon) ...132. Vastag Gá- bor(Bgy. Triatlon) ...136. Nagy Endre(Bgy. Triatlon) ...147. Pernye Attila (Bgy. Triatlon) ...151. Szász Viktor (Bgy.)...155. Csordás Zoltán (Bgy. Triatlon)... 156. Papp László (Salgótarján). Coca-Cola újonc ver­seny .{0,2-4-1 ) í. Baksza Attila (Vác) 14:41...36. Csábi Georgina (Bgy. Triatlon) ...45. Farkas Tamás(Bgy. Triatlon) ...51. Ke- lecsényi Norbert(Bgy. Triatlon) ...58. Tóth Boglárka(Bgy. Triat­lon). BFI Gyerekverseny(0,3-8-2) 1.Molnár Ádám (Cse- pel-Dolphins) ...65. Striho Anikó (Bgy. Triatlon) ...80. Tóth Dávid (Bgy. Triatlon) ...90. Belencsák Annamária (Bgy. Triatlon) ...92. Völgyi Viktória (Bgy. Triatlon). Nógrád Gabona Serdülő versenytO .5-12-2 ). 1. Magyar Balázs (Győri vízügy SE) ...51 Kovács Gábor (Bgy. Triatlon) ...69. Ibrányi Attila (Bgy. Triatlon) ...93. He­gyi Andrea (Salgótarján) ...96. Horváth Zoltán (Bgy. Triatlon) ...104. Czencz Ádám (Bgy. Tri­atlon) . Colonia Pharma Sprintver­senyt ,75-20-5) 1. Schumacher Ákos (Oxi- gén-Mediflóra) 2. Páncsity Ba­lázsion véd- Schwechater) 3. Bamaki Csaba(UTE)..7. Ré­vész László (Bgy. Triat­lon)...49. Pribeli Tamás(Bgy. Triatlon) ...82. Gál László (Bgy. Triatlon) ...83. Márton Gábor (St. Triatlon) ...94. Ko­vács Zoltán (Bgy. Triat­lon)...96. Tengerész Lóránd (Bgy .Triatlon. Váltóversenyt ,4-8-2 ) 1. Supralux ( Márkus Gábor, Ojava Ülő, Lehman Tibor) ...44. Bgy. Triatlon I.(Harth, Pernye, Gál) ..49. Bgy. Triatlon II. ( Kovács Z., Kovács G., Tengerész ). Váltóversenyt ,2-4-1 ) 1. Győri Vízügy SE (Ma­gyar, Papp , Domsits ...39. Bgy. Triatlon I.(Horváth, Ibrányi, Striho) ..51. Bgy. Triatlon II. (Farkas, Tóth, Belencsák) . Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. köz­lése szerint a 29. heti totó­nyeremények a jövedelem- adó levonása után a követ­kezők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 3 712 695 forint. 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyen­ként 330 017 forint. A 12 találatos szelvé­nyekre egyenként 5801 fo­rintot, a 11 találatos szelvé­nyekre egyenként 1033 fo­rintot fizetnek. A 10 találatos szelvények nyereményösszege nem érte e) a 100 forintot, így a Részvételi Szabályzat sze­rint a nyereményösszeg a 11 találatos szelvények között kerül felosztásra. Góltotó 4 találatos nyeremény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 485 317 forint. A 3 találatosok nyeremé­nye egyenként 30 617 fo­rint. Ha nyerünk, felezünk! Ezen a héten: Békési Nikolett salgótarjáni, és Horváth Ágoston szuhai olvasónk volt az a szerencsés, akinek megjátszot­tak a tippjeit a Szerencsejáték Rt. 203. számú salgótarjáni totózójában. A felezés ezúttal elma­radt. Játékosaink közül ugyanis Békési Nikolett is, Horváth Ágoston is 6 találatot ért el Ezen a héten sajnos, nincs min osztoznunk. Re­méljük az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új játékosok kedvéért: játékunk lényege a következő: Minden hét keddi napján lapunkban megjelenik egy kollektív szel­vény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 in­dexszámú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 óráig el­juttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvé­nyen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így ki­töltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a kettőt, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk és a Szeren­csejáték Rt. közösen megjátszik. A kisorsolt játé­kosok nevét és tipposzlopát minden héten szom­bati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti ösz- szegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvé­ért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer fo­rint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el sze­retné nyerni Fortuna istenasszony kegyeit, játsz- szon velünk, és a Szerencsejáték Rt.-vei! m IGAZOLÓ SZELVÉNY (A fogadónál marad) i+ Szerencsejáték Rt. .??.■ hé Sor­szám 1 X 2 1. csapét 2. csapot 1. Grasshoppers Aarau sväjd i. o. 2. Luzern Zürich 3. Neuchâtel Xamax Basel 4. Servette Sion 5. St. Gallen Lausanne 6. Young Boys Lugano 7. Aarhus Silkeborg Dán i. o. 8. FC Koppenhagen Viborg 9. Herfölge Odense 10. Ikast Aalborg 11. Lyngby Naestved 12. Vejle Bröndby 13. Ftalmstad AIK Stockholm Mdu +1 mérkőzés 14. Helsingborg Djurgarden Svéd i. o. Figyelem! Mérkőzéstörlés esetén az értékelés a megváltozott Részvételi Szabályzat alapján történik. 0 6 7 Indexszám: 64 I Név:. ICÍm:. Pribeli István, az egykori jobbhátvéd

Next

/
Oldalképek
Tartalom