Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-22-23 / 170. szám

1995. július 22., szombat „Nem vagyok bűnös” Kedves Berki Judit képviselő- társam! Olvastam nyílt levele­det. Elmarasztalsz engem egy olyan dolog miatt, amely még a mai napig nem tisztázott. Az előzmények ismerete hiányá­ban támadtál. Úgy érzem, ki­használták a szegénységünket, amikor engedtem a rábeszélés­nek, mondjak le a mandátu­momról. Erre tanúm is van. Egy-két nap múlva rádöb­bentem arra, hogy - bár nagy szükségünk volna pénzre - hiba volt tőlem ez a lépés, ezért sze­rettem volna visszaadni az ösz- szeget. Ezt azonban nem tették lehetővé számomra, gondolom tartva attól, hogy mégis megtar­tom a mandátumomat. Sőt, jól fizető munkát kínáltak, hogy Pesten tartsanak. Szeretném, ha a Nógrád megyei cigányság is ismerhetné a történet egészét, hogy tisztán lásson, s ezt adandó alkalommal előttük el is szeretném mondani. Judit, az elmondottak alapján bizonyára már Te is másként lá­tod az én szerepemet ebben az ügyben. S remélem van mon­danivalód a másik oldal ügykö­déséről. Klajbán Róbert, Kazár Szegényedik szókészletünk régebbi évtizedek beideg­ződései, az akkor rögző­dött fogalmak, nevek olykor még mindig visszaszállnak tudatunkra. Ezek ma már gyakran mulatságosak, sokan csupán poénkodnak vele. Nemrég például az egyik tar­jám útkereszteződésben hal­lottam, amint a gépkocsi utasa odaszólt a vezetőnek: „állj, mert a lámpa épp olyan, amilyennek még néhány éve a jövőt láttuk, vörös”. Ám néhányszor kevésbé szellemes (és végképp nem nevettető) esetekkel is talál­kozom. Amikor a történelmi Magyarország egykori terüle­teiről érkezik delegáció Nóg­rád megyébe mindig nagy ér­deklődéssel kísérem az ezzel kapcsolatos információkat. Sajnos, egyre többször döb­benten kell tapasztalnom, hogy mennyire nem ismerjük saját történelmünket. A szé­kely polgármestert "leromá- nozzuk", a csallóközi magyart szlováknak tituláljuk, Révko- máromot csupán Komárom­ként emlegetjük, Zrenjaninnal kapcsolatban egyetlen egy­szer sem használjuk a Nagy- becskerek elnevezést és így tovább... / ó pár generáció nőtt fel úgy az utóbbi években, hogy határon túli magyar te­lepülésneveket csupán akkor hallott, amikor irodalomórán Arany, Ady vagy Kassák élet­rajzát tanulta. Az ő nyelveze­tükben Eperjes könnyen örökre Presov, Pozsony örökre Bratislava, Újvidék örökre Növi Sad, Bánffyhu- nyad örökre Hue din marad­hat. Ha így lesz, mindannyi­unk kincse, szókészletünk vál­hat szegényesebbé, s a törté­nelmünk hiányossá. M. B. Cered, Zabar, Szilaspogony, Tótújfalu és Bárna lakóinak figyelmélbe! AzSzS Alapítvány és lapunk nyári akciója keretén belül több településre ellátogatott az alapítvány csapata és bemutatták a tűzpiros TOYOTA COROLLÁT. A mai napon a fent említett településeken az AMSTEL Kereskedelmi Kft. jóvoltából ajándékokkal is kedveskedhetünk a támogatói jegy vásárlóinak. A támogatói jegyek megvásárolhatók - darabonkénti 100 Ft-os egységáron - a mai napon a fent említett településeken. Aki két támiogatói jegyet vásárol az egy üveg TALLÉROS sört kap ajándékba, aki három támogatói legyet vásárol az egy üveg AMSTEL sört kap ajándékba a helyszínen. Ma tehát többszörösen is megéri támogatói jegyet vásárolni! : Figyelje a tűzpiros TOYOTÁT és fogyasszon el mellette egy hideg AMSTEL sört! Az AMSTEL Kereskedelmi Kft. termékeit megrendelheti a Nógrádvinnél és az AMSTELKereskedelmi Kft. salgótarjáni irodájánál. Kakuk Toyota Kft. Maruzs Print Nyomda Kft. Bég Salgó Kft. KiViSzi Színjátszó Csoport NOGRADi. HÍRLAP Minden előfizetőnk jól jár(t) - A Nógrád Megyei Hírlap által rendezett s még ma is tartó kedvezményes bevásárló napokon rengeteg előfizetőnk vett részt. A salgótarjáni ÉVI ABC-ben előfizetőink valamennyi árucikk árából 5 százalékos, további három Karancshús termék, a virsli; a lecsókolbász és a párizsi árából további 10 százalékos kedvezményben ré­szesülhetnek. Érdemes előfizetőnek lenni. fotó: gy. t. Út, vasút, telefonhálózat Nógrádban (Folytatás az 1. oldalról) A „takarékossági okokból ösz- szevonják a közúti igazgatósá­gokat” kérdésre válaszolva el­mondta, hogy egyelőre tervről van szó, a vizsgálat most fo­lyik. Az alapelképzelés az, hogy a költségvetésből kerülje­nek ki az igazgatóságok, és közhasznú társaságokként mű­ködjenek. E tárgykörben még nincs végleges döntés. Az el­képzelésnek előnyei és hátrá­nyai egyaránt vannak. Kezde­ményezője a Pénzügyminiszté­rium és az államigazgatási ra­cionalizálási bizottság volt. A második Bokros-csomag mennyiben érinti a minisztéri­umot? - kérdezték a minisztert, amelyre a következőket vála­szolta: A 3 százalékos létszám- csökkentés igen érint bennün­ket, rendkívül húsba vágó, el­lenállás is tapasztalható. A leé­pítés helyett például a hírköz­lést meg kellene erősítenünk. A vasutat ért kritikák egy ré­szével - lassú, drága, nem elég tiszta és biztonságos - egyetért. A modernizációs program az előbb említett jogos utazói ki­fogásokat kívánja megszün­tetni. Erre a MÁV vezetői ígé­retet is tettek. Az Inter City be­állítása előrelépést jelent, de az eddig tett intézkedések nem elégségesek. A MÁV vezetői tudják, hogy csak akkor lesznek versenyképesek a közúti közle­kedéssel szemben, ha az utazók jogos kívánságait teljesítik. Megkérdezték: lehetséges-e a vasút megszüntetése busz­pótló gépkocsik beállításával? A MÁV vezetői december vé­géig nem műszaki, hanem tár­sadalmi szempontból felülvizs­gálják a vasútvonalak eddigi tevékenységét, fenntartásuk szükségességét, a veszteség okait - felelte a miniszter. Ked­vező hír, hogy pillanatnyilag vasútvonal megszüntetéséről nincs szó, járatritkításra viszont sor kerül. Nógrádban egy spe­ciális vasúttársaság megalakí­tása van folyamatban, amely önálló profit-center alapon mű­ködik majd, kísérleti jelleggel. A társaság nem vállalja át a MÁV-központ fenntartásával kapcsolatos terheket, csak bi­zonyos vonatkozásokban kötő­dik a MÁV gazdálkodásához. A sajtótájékoztató után fel­keresték a Kelet-Nógrád Com központját, ahol szakmai meg­beszélést folytattak. Megtekin­tették a Gorkij-lakótelepen lévő félkész állapotú alközpontot, majd ellátogattak a volt Matáv központ helyén üzemelő kor­szerű digitális telefonköz­pontba. V. K. Ajándék a biztonság őreinek (Folytatás az 1. oldalról) Szabadalmaztatta, és ma már országszerte terjeszti a cég. Ba­lassagyarmaton is kiállítanak egy rendőrségi „hirdetőtáblát” a főutcán. A helyi kapitányság és a vállalkozó aztán tovább­szőtte kapcsolatait: az alapít­vány több mint százezer forint értékben kapott számítástech­nikai berendezéseket a betéti társaságtól. Fejlett a gyarmatiak techni­kai felszereltsége, főként a számítástechnika területén: bármely videofelvétel alapján tudnak fényképet sokszorosí­tani. Az új berendezéssel már fényképről is készíthetnek má­solatot, memorizálhatják azo­kat a számítógépen, s pillanatok alatt továbbíthatják az ország bármely pontjára. Megtérül a bt.-nek a vitrines hirdetés, ahogyan a rendőrség­gel fenntartott jó kapcsolat is, ugyanis további terveik vannak. Gyarmat forgalmas pontjain a járdaszegélynél reklámokat he­lyeznek el, hogy megakadá­lyozzák a gyalogos forgalmat ott, ahol nincs járda. Az aján­dékozás oka pedig egyszerű: „Nekem is vannak gyerekeim” - adja a keresetlen választ a bt. tulajdonosa. RÉTSÁG 3-oldal Hírek Hősidők emléke Drégelypalánk - Hagyo­mány a faluban, hogy évről évre megemlékeznek a tö­rök ellen küzdő Szondi György várvédő kapitány­ról, valamint az erődítmény hős védőiről. Palánk főterén vasárnap a szarkofágnál kezdődik az ünnepség, majd elvonulnak a résztvevők a vár romjaihoz. Gipszpingálás Szécsény - Keramikus veze­tésével indul szakkör a szé- csényi művelődési központ­ban kedden délután három órakor. Kovács Lászlóné porcelánfestő keze alatt ta­nulják meg a gyerekek a gipsz formázását és festését. Anna-bál Bárna - Szombaton 19 órai kezdettel rendezik meg a helybeli fiatalok Anna-napi báljukat, amelynek már itt is szép hagyományai vannak. A korábbi mulatságokon nyitótánccal lepték meg a közönséget a szervezők, akik most más meglepetést tartogatnak. Pezsgőparty Salgótarján - Szombaton a Hotel Karancs és Medves, a Nógrád Megyei Testneve­lési- és Sporthivatal, az SZ- S Alapítvány közös rendeT zésében Magdolna-napi jú- liálisra kerül sor a Hotel Medves egész területén. A program reggel 8 órakor kezdődik és éjfélkor pezs- gőpartyval zárul az uszodá­ban. A Nógrád Volán Salgó- tarján-Salgóbánya járata ezen a napon egészen a Ho­tel Medvesig közlekedik. A szórakozók között 18 órakor ajándékokat sorsolnak ki. Traffipax Ma 14-22 óráig Salgótarján belterületén a Füleki út, Bu­dapesti út, Karancs út, Rá­kóczi út, Csizmadia út, So- mosi út útvonalakon; 14-22 óráig Rétságon és környé­kén számíthatnak műszeres sebesség-ellenőrzésre. Vasárnap 6-14 óráig Bá- tonyterenyén és környékén, a 21. sz. főúton Mátravere- bély külterületén, Kistere- nye és Nagybátony belterü­letén, illetve a 23. sz. úton Nemti és Nádújfalu belterü­letén; 14-22 óráig Balassar gyarmaton , és környékén dolgozik a traffipax. Adódtak percek, amikor még azt is megbánta, hogy megszületett - 4. rész Uraim, ez bizony katonaság, nem Disneyland! Izgatja a fantáziámat az a bizonyos „gestapó”, rá is kérdezek. Megtudom, hogy az így nevezett elbeszélgetésen a kérdező tiszt alaposan megforgatja a légiósjelöltet. Miért jelentkezett, hon­nan hallott a légióról, cigarettázik-e, kábítózott-e már...? Ravaszságát is beveti. Egy- egy tárgyra kétszer-háromszor is rákérdez, más-más szem­szögből. Még az is érdekli, hogy mit kíván majd csinálni a légiós akkor, ha letelt az öt esz­tendő szolgálat. A beszélgetés végefelé egyre jobban belelo- vallja magát, valósággal provo­kál. Fitymálja a jelentkezőt, s kerek perec kijelenti, hogy sze­rinte nem bírja ki, sem fizikai­lag, sem lelkileg, a kiképzés gyötrelmeit. Próbálja lebe­szélni. Úgyhogy egyáltalán nem véletlen, ha a „gestapó” után a kandidátus már a légió­ban érzi magát. Bár a sporttesz­tek ezután következnek, az előző részben már említett megerőltető futásokkal. Később történt, már a kikép­zőtáborban, hogy az egyik srácnak kipurcant a szíve. Tel­jes felszereléssel, futás közben egyszer csak összecsuklott, mint a colstok. Vége. Rendel­hették a koporsót neki. A”gestapó” után a kiképző­táborba induló csoport lénye­gében már készen áll. Ezt a ru­házkodás változtatásával félre­érthetetlenül jelzik, a külső szemlélő számára is. Amikor a vizsgálat elkezdődik, egyszerű zöld melegítőt kap a jelölt. A vizsgálat második lépcsőjének számító pszichológiai felméré­sek után felöltheti a légiós gya­korlóruhát, bakancsot húzhat. S aki túljutott a „gestapó”-n, az a felsőruházatának vállpántjára kap egy vörös csíkot. Ez a sze­rencsés fickó joggal érezheti, hogy egy hét múlva már a ki­képző bázison masírozik majd.-Július 1-jén érkeztem Cas- telba - frissíti emlékezetét I. T. A szóban forgó kisváros teljes neve: Castelnaudary, Toulouse és Carcassone között, a Pirene- usok közelében. - Megkezdőd­tek számomra a katonai Pihenőn a katona kopaszélet megpróbáltatásai. Hivatalosan önkéntesnek hív­ják az embert. Légiós csak egy hónap után lesz belőle, amikor megkapja a képi blanc-t, a légi­óssapkát. Ez a pillanat a ma­gyar honvédeskünek felel meg. Castelban megmutatták az ezred laktanyáját, a hálókörle­teket. Először nem volt szabad leülni. Aki leült, az kapott egyet a fejére. Sűrűn eljárt ott a kiképzők keze. Tasli, nyakle­ves, pofon, gyomrozás. A hato­dik napon kivittek bennünket a . farmra. Ez elzárt világ. Húsz ki­lométeres körzetben nincs semmiféle lakott település, esak erdő. Istállószerű építményben laktunk, kis asztalok mellett ét­keztünk. Itt, a farmon zajlott le a kiképzésünk. Minden reggel kilenc kilométert kellett lefut­nunk. Éjszakánként 3-4 órát aludtunk. Előfordult, hogy éj­félkor feküdtünk le, kettő óra­kor meg már költöttek, és teljes felszerelésben 15 kilométert futtattak. Nálunk minden meg­történt, ami a katonaságnál csak megtörténhet. Mindenféle puhí- tás. Rendszeresen kaptuk az üt- leget. Az egyik srác nem borot­válkozott meg, büntetésül egy kétméteres gödröt kellett kiás­nia. Egy hónap után mindenki megpuhult. Kiégtünk, elfásul­tunk, üresek lettünk. Most már minden porcikánkban éreztük, hogy katonasághoz jöttünk, nem Disneyland-be. (ok) (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom