Nógrád Megyei Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-15-16 / 164. szám

SALGÓTARJÁN 2. oldal BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Nemsokára Verona és Vicenza környékén táncolnak Húszéves a Nógrád táncegyüttes Fennállásának húszéves évfordulóját ünnepli a salgótar­jáni Nógrád táncegyüttes ebben az évben. A megye nem­zetközi hírű művészeti csoportja ennek jegyében állította össze programját az év második felére is. Ebben - egye­beken kívül - számos külföldi és hazai fellépés, koncert is szerepel. Ezek közül említünk most néhányat. A seprűtáncot (balról jobbra) Szabó János, Őze János és Tari Antal adják elő Hollókőn, a '70-es évek végén Mutatványos. Kalapostánc, ugyancsak Hollókőn, a hetve­nes évek második felében Az együttes július 19-étől 25-éig Olaszor­szágban, Ve­rona és Vicenza környékén ven­dégszerepei a Düvö népzenei együttessel együtt, a Folk Studio meghí­vására. Az együttesnek ez az első profi szerződése. Úgy tetszik, szükség is van erre, hiszen - bár a város biz­tosítja az alap­működést és je­les szponzorai is vannak a táncegyüttes­nek, köztük például az STV-Wamsler - a mai pénzorientált társadalmi környezetben a művészeti csoportok is törekednek mű­ködésük anyagi hátterének megerősítésére. Itáliából hazatérve, az együttes néhány tagja Zakopa­néba utazik a mihálygergei Ipoly táncegyüttessel, amelyet meghívtak a goralok földjére. Ez a július 28-ától 30-áig tartó tanulmányút azért is fontos, mert a goralok tánckultúrája hasonlít a magyarországi fegyvertáncokhoz és eszközös pásztortáncokhoz. Csillebércen gyermek-nép­művészeti tábort szervez a Magyar Népművelési Intézet augusztus 9-étöl 11-éig. Itt ok­tatóként négy pár táncos tanít palóc táncokat és játékokat. Természetesen Salgótarján A Nógrád táncegyüttes tagjai Hollókő és környéke, illetve Kazár népviseletébe öltözve jeles esemé­nyén, az au­gusztus 20-ai Vidám Vásá­ron is közön­ség elé lép a Nógrád tánc- együttes. Ezután pe­dig a salgótar­jáni Táncház és a losonci CSEMADOK közös szerve­zésében gyermek­népművészeti tábort tarta­nak a szlová­kiai Abron- csosban, au­gusztus 21- étöl 27-éig. Az együt­Az együttes tagjai ugyancsak Hollókőn, a '70- es évek végén, a falu és környéke viseletében tes, a mihály­gergei Ipoly táncegyüttes­sel közösen vesz részt Olaszország­ban, Como környékén egy nemzetközi néptáncfeszti­válon augusz­tus 29-étöl szeptember 4- éig. Ez az első ilyen jellegű vállalkozás, amikor két együttes közö­sen ad szer­kesztett prog­ramot. Szeptember 11-étöl kezdő­dik a felkészü­lés a december 15-ei 20 éves jubileumi nagy műsorra. A próbákra várják az együttes minden régi tagját is, aki részt kíván venni az elő­adáson. A Szolnokon október 21- étől 23-áig zajló Alföldi Nép­táncfesztiválon ugyancsak részt vesz az együttes. Ez a legnagyobb hazai verseny, amelyen felnőtt néptáncegyüt­tesek vehetnek részt, kizárólag meghívással. A húszéves Nógrád tánc- együttes jubileumi műsorára december 15-én kerül sor Sal­gótarjánban, a József Attila Művelődési Központban. Ide várják az együttes volt veze­tőit, táncosait, támogatóit is, mindazokat, akik a két évtized alatt közreműködtek a Nógrád táncegyüttes nemzetközi híré­nek megalapozásában, (-mér) Negyven év a kultúra szolgálatában A Nógrád megyei könyvtárosok Balassi Bálint-díját első alka­lommal hárman kapták meg. Egyikük Szöllűsi Miklós, aki 1957 és 1994 között volt a pásztói könyvtár, majd a Teleki László Városi Könyvtár és Művelődési Központ igazgatója. Közel 40 évet dolgozott könyvtári szakterületen.- Mit jelent önnek a díj?-Különös örömmel fogad­tam, hiszen ebben a szakma, a megye könyvtárosainak értő el­ismerése fogalmazódott meg. Ez így értékesebb, mintha álta­lam ismeretlen személyek dön­töttek volna. A kultúra külön­böző ágainak kialakultak vala­milyen elismerési formái. A könyvtárosok eddig nem na­gyon voltak elkényeztetve.- Véleménye szerint nehéz dolga volt a díjat odaítélő kura­tóriumnak?- Egészen biztos. Sok olyan volt munkatársamat láttam a díjátadó ünnepségen, akik szin­tén megérdemelték volna.- Hogyan látja, meny­nyire kap fontos szere­pet me­gyénkben a kultúra?- Akár a felsőbb irá­nyítókat, akár az ön- kormányza­tokat veszem, a szavak és a tet­tek között egyre kevesebb az összhang. A kétségtelenül szo­rító gazdasági, pénzügyi nehéz­ségek a döntéshozóknál egy­fajta frusztrált állapotot terem­tettek, hiszen a kultúrára fordí­tandó pénzek állandó faragásá­val éppen a nagyobb tudást és tájékozottságot feltételező gaz­dasági felemelkedés ellen hat­nak.- Talán abban bízhatunk, hogy az állampolgároknak, a civil szféra résztvevőinek in­formációéhsége és egzisztenci­ális érdeke fogja rákényszerí­teni az illetékeseket a kultúra és intézményei jobb színvonalon történő működtetésére. Amikor majd a napi gyakorlat bizo­nyítja, hogy például az olvasás nem időpocsékolás, hanem a létfeltételhez elengedhetetlenül szükséges informálódás egyik legfontosabb eszköze, a jól ér- tesültség pedig az érvényesülés alapja.- A fiatalság mennyire befo­lyásolhatja ezt?- Az iskoláknak, a nevelők áldozatkész többségének kö­szönhetően a tanulmányi évek (az általános iskolától az egye­temig) befejezéséig a kulturális szolgáltatások igénybevételével nincs különösebb gond. A fel­nőtt társadalomba kerüléssel azonban mintha elszakadna a kultúrához kötődő köldökzsi­nór. A felnőtt társadalom érték­válsága nagyobb hatással van rájuk a kelleténél, és jelentős részük lemorzsolódik.- A jövő szempontjából ezért is tartom fejlesztendőnek a meglévő kulturális intézmé­nyek megtartó erejét és annak az értékrendnek a társadalmi el­fogadtatását, amelyben a tudás az elsődleges. Ezt az értékren­det, az újra való törekvést első­sorban az ifjúság képviseli. Eb­ből kell kiindulnia bármiféle országos vagy helyi intézke­désnek, döntésnek. Szanyi Nóra Szőllősi Miklós Szállítószalagon Elég régen volt az, mikor arról álmodoztam, hogy tűzoltó le­szek, katona, esetleg mentőor­vos vagy mozdonyvezető. Most már valahogy egyikhez sem ra­gaszkodom túlságosan. Április óta holtbiztos, hogy nem állok be a vasúthoz, júniusban Bag­lyoson határoztam el, hogy a tűzoltóság kedvéért sem módo­sítok pályát. Aztán július elején újra ledőlt egy bálvány: a men­tősök jó része ugyanis már nemcsak az életért rohan. A pénzért is ... Szállításonként száz forintot kell fizetni - csekken. A mentő­sök ki is osztják az érintetteknek a kis sárga papírokat - aztán a többi becsület (és pénztárcal) dolga. Aki akar és tud, az fizet, aki nem, azon sem hajtják végre. Száz forintért aligha megy bíróságra az OMSZ. Kü­lönösen azután, hogy a főigaz­gató élénken tiltakozott a terve­zet ellen. A mentősök egyébként nem csupán csekkosztogatók lettek, hanem könyvelniük is kell: ha a beteg átvette a csekket, akkor azt - ha nem, akkor azt. Nógrád megye vezető mentő­tisztje - érthető módon - nem mond számokat. Fölösleges lenne. A sürgős eseteknél pél­dául (még!) nem lobogtatják a csekket. Nem fizetnek a közgyógyellátásban részesülök, a rendszeresen művese- és su­gárkezelésre járók, illetve az egyik egészségügyi intézmény­ből a másikba szállított betegek sem. Szóval, hiába ismerjük a páciensek számát, nem leszünk sokkal okosabbak. A hónap vé­gén ugyan kiderül, hogy hány csekk fogyott - de az nem, hogy mennyit fizettek be. A pénz az Országos Mentő­szolgálat számlájára kerül. Hogy onnan hová, azt egyelőre kevesen tudják. Milyen kár, hogy a kevesek között nincsen egyetlen mentőápoló, sofőr, fi­zető beteg sem . . . A gyakorlat még szebb: a Szügyből Balassagyarmatra szállított beteg ugyanúgy szá­zas csekket kap, mint a Salgó­tarjánból Budakeszire fuvaro­zott „kollégája”. A másik: ha valaki otthon kitöri a lábát, a mentő sürgős esetként viszi be (fizetendő összeg: 0 forint). Ha gipszelés után újra mentőbe te­szik, az már szállítás (100 fo­rint). A fekvőgipszet egy idő után leveszik, a szállítást a mentőszolgálat végzi - 100 fo­rintért. Járógipszre frissen rá­lépni nem szabad - jön a mentő, megy a százas. Majd elfelejtettem: egy liter ólommentes benzin a Toyo­tákba majdnem 100 forint. Egé­szen pontosan 96,90. így a szolgálat minden literen nyer 3 forint tíz fillért. De vajon ki­nek?... -séf­Szondi-nap Drégelypalánkon Hagyomány, hogy július 23-át Szondi Györgynek és hős kato­náinak szenteli a település la­kossága. A főtéren nyugvó szarkofágnál koszorúznak a megjelentek, majd a várhoz vo­nulnak az ünneplők, ahol meg­emlékeznek a végvári vitézek­ről. Délután 4 órától a katolikus templomban rendeznek zenei előadást, Európa-koncert cí­men. Fellép többek között a Ba­lassagyarmati Dalegylet, a vá­ros kamarazenekara és közre­működnek a IX. Nemzetközi Zenei Tábor hallgatói is. Állásajánlatok Salgótarján térségében BN Werk. Kft., S.-tarján, Ka- rancs út 43. - 2 lakatos, 16-26 000 Ft; Vas-Unicoop Kft., 9400 Sopron - 2 vasszerkezeti laka­tos, 25-50 000 Ft, 5 kőműves, 25-50 000 Ft, 4 ács-állvá­nyozó, 25-50 000 Ft; Nordme- tal Acél- és Gépszerk., 3078 B.-terenye, Köztársaság út 8. - 5 fő gépi forgácsoló (CNC) 20-30 000 Ft; Észak-Nógrád Kft., S.-tarján, Bajcsy út 3. - 1 kőműves (hi­degburkoló), 22-30 000 Ft, 2 víz-, gáz-, központifűtés-sze­relő, 22-30 000 Ft; Kenderesi és Társa Kft., S.- tarján, Rákóczi út 233. - 1 au­tófényező, 20-30 000 Ft; Kazinczi Sándorné vállal­kozó, St., Gazdaság út 5. - 5 varrónő, 12-18 000 Ft; Baranyi János vállalkozó - Budapest területére - 4 kő­műves, 39 000 Ft; Balázs Pál vállalkozó, B.-terenye, Mik­száth út 11. - 1 élelmiszerbolti eladó, 12 200-14 000 Ft; Pálfi László vállalkozó, 8622 Szántód, Móricz Zs. u. 73/B - 1 szakács, 30-50 000 Ft; Providencia Biztosító Rt., S.- tarján, Múzeum tér 8. - 10 ér­tékesítési munkatárs, 15-50 000 Ft; Európa Bizt. Rt., St., Fő tér 1.- 5 üzletkötő, 30-50 000 Ft; Épületklinika Klenó - Sta­tika, 3100 S.-tarján, Maka­renko u. 4. - 1 szerkesztő raj­zoló, 12 200-20 000 Ft. Felújítják a szécsényi OTP-t - Befejezéshez köze­ledik Szécsényben az OTP Bank Rt. épületének felújítása. A mutatós homlokzatot már megcsodálhatták a járókelők. A munkálatokat a jövő hónapban fejezik be. fotó: rigó tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom