Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-08 / 132. szám
2. oldal 1995. június 8., csütörtök Bátomtereme És Környéke Bátonyterenye és környéke Röviden Mátramindszent - A tantestületben két tanári állás betöltetlen. Szívesen látnának egy ének-kémia szakos pedagógust, akinek szolgálati lakást is adnának. Magyar szakosra is szükség lenne, de végső esetben e tárgy oktatását belső átcsoportosítással oldják meg. Dorogháza - Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a közlekedési minisztériumba a Dózsa György út korszerűsítésére. 5,4 millió forintért pályáznak. Kérésük elbírálása ezekben a napokban várható. Lucfalva - Tizenhárom közmunkás helyett jelenleg csak háromnak ad munkát a polgármesteri hivatal és az általános iskola. A következő negyedévben szeretnék a mostani létszám dupláját foglalkoztatni, hogy megfelelően karban tudják tartani a középületeket és köztereket. Sámsonháza - A Mátra és a Cserhát hegység között fekvő faluban működik a Fejérkő-vár turistaszállás. Főleg országjáró diákok, iskolai csoportok veszik igénybe. Harminc férőhely, hideg-meleg víz, zuhanyozó, melegítőkonyha és hűtőszekrény áll a vendégek rendelkezésére. Bátonyterenye - A Kormánybiztosi Iroda elfogadta a 209. Számú Fáy András Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola mindkét pályázatát, amely eredetileg a tervezett világkiállításra készült. A ruhabemutatót és a tábort most a honfoglalás 1100 éves évfordulójára rendezett programok részeként szervezhetik meg. Holnapi lapszámunkban Szécsény és környéke Űj kezdeményezés Bátonyterenyén a foglalkoztatottság javítására Segíts magadon, hogy segíthessenek! A megyei munkaügyi központ bátonyterenyei kirendeltségének körzetében hónapok óta tartósan 2600 feletti a regisztrált munkanélküliek száma. A múlt év végi adatok szerint 973 fő munkanélküli járadékon, 179 pályakezdő segélyen, 1252 fő pedig jövedelempótló támogatáson volt. Az adatok a következő képet mutatták 1995. május 13-án: munkanélküli járadékon 866 fő, pályakezdő segélyen 112 fő, és jövedelempótló támogatáson 1468 fő volt. A térség helyzete aggodalomra ad okot. A képviselő-testület legutóbbi ülésén a téma elemzését azért tartották fontosnak a városatyák, hogy ezáltal megpróbáljanak valamit tenni a foglalkoztatás elősegítése érdekében. gozzák a helyi adókról szóló rendeletet, s továbbra is támogatják a kezdő vállalkozókat. Itt is elsőbbséget kapnak a munkanélküliek köréből kikerült egyéni vállalkozók, illetve azok a társas vállalkozók, akik munkanélküliek foglalkoztatását vállalják. A városi vállalkozás- fejlesztési iroda pedig szakmai és technikai segítséget nyújt az egyéni és társas vállalkozások A testület körültekintően vizsgálta ezt, hiszen a megyén belül tapasztalható rossz helyzet itt még fokozottabban érvényesül. Bizonyítja az is, hogy az idén az I. negyedévben a megyei munkanélküliségi ráta értéke 16,87 százalék volt, a bátonyterenyei kirendeltségé viszont 20,42 százalék. A megyében legmagasabb már hónapok óta. Tenni akarással Dr. Balázs Ottó polgármester beszámolójában a helyzet elemzése mellett egyértelműen fogalmazódott meg a tenni akarás. Ennek érdekében olyan feladattervet készítettek, amelynek megvalósításával a nagy arányú munkanélküliség növekedését akarják megállítani. A kialakult folyamatokat lehetőleg visszafordítani, s a rendelkezésre álló eszközöket e célok érdekében összehangoltan felhasználni. A képviselők a munkanélküliség csökkentését elsősorban a foglalkoztatás-bővítő lehetőségek felkutatásával, a foglalkoztató vállalkozások támogatásával, letelepítésük megkönnyítésével tartják megvalósíthatónak. Felmérik az ipari és szolgáltató tevékenység folytatására alkalmas épületeket és ingatlanokat, s befektetési ingatlankatasztert állítanak össze. Tanulmányt készíttetnek arról, hogy Bátonyterenye mely területén lehetséges kialakítani olyan ipari jellegű területet, amely megfelelő infrastruktúra kiépítése esetén lehetővé és vonzóvá teszi a nagyobb létszámot foglalkoztató vállalkozók helyi telepítését. Ezt úgy is támogatni akarják, hogy a hosszú távon nagyobb létszámban munkaerőt foglalkoztató vállalkozókat az önkormányzati tulajdonban álló ingatlanok bérlete, illetve vásárlása esetén kedvezményben részesítenék. Támogatják a kezdőket A foglalkoztatás bővítésének, a vállalkozások élénkítésének hosszú- és középtávú programját folyamatosan összehangolják az osztrák gazdaságkutató intézet (WIFO) Nógrád megye fejlesztésére kidolgozott programjával. Ugyanakkor bekapcsolódnak az észak-mátrai fejlesztési programba is az idegenforgalomban, a turizmusban és a vendéglátásban lévő lehetőségeknek a térségi gazdaság- fejlesztés és foglalkoztatás-bővítés szolgálatába állításával. A foglalkoztatás hosszú távú elősegítése érdekében átdolbeindításához. A bátonyterenyei képviselő- testület egyedülállóan érdekes vállalkozás elindítását is felvállalta azáltal, hogy a foglalkoztatás elősegítésére közhasznú társaságot hoz létre kétmillió forint alaptőkével. A foglalkoztatási törvény adta lehetőségek, valamint a megyei munkaügyi tanács biztosította keretek között a második fél évtől folyamatosan 100 munkás számára közhasznú foglalkoztatást szerveznek. Csak együtt sikerülhet A közhasznú foglalkoztatás költségeit az 1995. évi költség- vetésben e célra, valamint a munkanélküliek jövedelempótlására tervezett összegből történő átcsoportosítással akarják biztosítani. A testület nem feledkezik meg a csökkent munkaképes- ségűekről sem, az ő foglalkoztatásukat is szeretnék megoldani. Ezért is döntöttek a képviselők úgy, hogy a 3. sz. általános iskola és központi műhelyre alapozva pályázat útján teremtsék meg a rehabilitációs foglalkoztatás lehetőségeit. A bátonyterenyeiek jól tudják, hogy a foglalkoztatás bővítése csak az ebben érdekelt állami, önkormányzati, szakmai, kamarai és érdekvédelmi szervezetek jó együttműködésével lehetséges. Az elkészített feladattervnek ezért is képezi kiemelt részét a kapcsolattartás folyamatos elemzése és értékelése. Pádár András Hónap A regisztrált munkanélküliek száma számának változása előző hónaphoz előző év azonos időszakához fő fő % fő % január 2678 + 38 101,43-286 90,35 február 2679 + 1 100,03-290 90,23 március 2653-26 99,03-275 90,61 A munkanélküliek számának alakulása ’95.1. negyedévben Gazdára várnak a telkek Mátraverebély/Szentkút Az önkormányzat képviselőtestülete legutóbbi ülésén döntött a híres búcsújáróhelyen kialakított telkek értékesítéséről. A Szentkút patak északi oldalán, túlnyomórészt déli lejtésű telkek várnak eladásra. A hatvanegy telek nagysága 484 és 1064 négyzetméter között változik. Az értékesítést a mátrave- rebélyi polgármesteri hivatalban június 12-16-a között rendezik. A területekre a korábban jóváhagyott rendezési tervben meghatározott feltételekkel és az érvényes törvényi előírások szerint lehet építeni. Az építési engedély kiadása előtt a telkeket részlegesen közművesítik. Gázzal futenek az időseknek is Dorogháza - Két vasat- tart egyszerre a tűzben a képviselő- testület a gázprogramot illetően. Úgy döntöttek, hogy a polgármesteri hivatalban és az idősek klubjában gázra állítják át a hagyományos fűtést, miközben megtették a szükséges lépéseket a vezetékes gáz későbbi bevezetésére is. A Prímagáz Rt.-vel kötöttek szerződést két gáztartály elhelyezésére jutányos áron és ingyenes feltöltéssel. A telepítés terveit a Gázláng Kft. készítette, míg a fűtéskorszerűsítés tényleges munkálatait a Düne Kft. szakemberei végzik. A megrendelés szerint június 30- áig kell befejezni a munkát. A mostani gyors lépéssel körülbelül 400 ezer forintot takarít meg az önkormányzat. Ugyanakkor előrelátó is volt, hiszen a tartályos és a vezetékes gázrendszert úgy építik ki, hogy össze- kapcsolhatóak legyenek. A vezetékes gáz bevezetésének lakossági szándékairól ezekben a hetekben tájékozódnak. A polgároknak a hónap végéig kell nyilatkozniuk. Gyakorlat teszi a mestert - A bátonyterenyei szakmunkásképző szakközépiskola 4/T osztályos tanulója, Vass István a fémforgácsolás mesterfogásait gyakorolja Ba- gyinszki László felügyelete mellett. fotó: gyurián tibor Földi Gyuláné számára a kő melegséget áraszt Mátranovákon él Földi Gyuláné, aki gyönyörűen kidolgozott festményeket varázsol a vászonra, és egy nem mindennapi dolgot is csinál: mozaikkockákból rak ki képeket. Ötvenhét éves asszony. A téeszből ment nyugdíjba. Sokan bizonyára nem is gondolják róla, hogy művészi tehetség lakozik benne.-Amióta csak az eszemet tudom, mindig festettem. Körülbelül huszonöt éve készítettem el az első mozaikképemet, a nyírmedi kastélyromokból ösz- szeszedett csempe- és kályhadarabokból. Utána már olyan voltam, akár a rossz gyerek. Ha megláttam az úton vagy az árokparton valami használhatót, azt összeszedtem. A padlás tele van apró, törött csempedarabokkal. Később egy budapesti kisiparostól szerezte be a mozaikkockákat. Míg más a pénzét öltözködésre, szórakozásra, utazgatásra költi, addig Földi Gyuláné megtakarított pénzéért mozaikkockákat vásárol. Neki a „mozaikolás” jelenti a kikapcsolódást és a szórakozást.- Senki nem tanított, magamtól jöttem rá mindenre. Elég sok kudarc ért, hiszen amit berakok a betonba, az megköt, és azon javítani már nem lehet. Nincs korrigálási lehetőség, mint a festésben. Az utóbbi hónapokban három nagyméretű mozaikképet készített az ügyes kezű asz- szony.- Valami olyat akartam, ami nem sablonos. Először női portréra gondoltam, ez mozaikkockákból nagyon nagy kihívás. A vázlatok készítésekor döntöttem úgy, hogy egy mátranováki menyecskét készítek. Régi üstcsipkét kerestem, hogy lássam, hogyan is nézett ki, hiszen már az én időmben sem jártak No- vákon népviseletben. Azt gondolom, hogy ez megmarad az utókor számára. A másik két nagy mozaikképen rózsa, mint örök téma, és az ősz „szerepel”. Egy mozaikkép sokára készül el, hiszen Földiné az állattartásból és a kerti munkákból is kiveszi a részét. Egypár kiállításon már részt vett, de nem nagyon szereti a felkéréseket. A legtöbb mozaikképét elajándékozta.- Az országban nem sok ember foglalkozik mozaikkép-ké- szítéssel. Sok ember idegenkedik a kőtől, mondván, hideg, pedig a kép úgy is elkészíthető, hogy melegséget áraszt. (cserhalmi) Bázisiskola Bátonyterenye - A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet felkérésére úgynevezett bázisintézmény az Erkel Ferenc Általános Iskola. Ez azt jelenti, hogy a nevelőtestület alkalmanként bemutató foglalkozásokon, szakmai eszmecseréken lát vendégül más tantestületeket. A most befejeződő tanévben megfordultak a bányavárosban például a ság- újfalui nevelők, Salgótarján, valamint Bátonyterenye és környéke igazgatói munka- közösségei. Az Erkel iskola pedagógusai módszertani kiadványokat írnak és szerkesztenek tapasztalataik alapján, s ezeket megrendelésre postázzák. Eddig kilenc füzet jelent meg. Mozaikképeinek kedvenc témája a rózsa és az ősz A regisztrált munkanélküliek száma ’94-ben