Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-03-04-05 / 129. szám
6. oldal Közélet - Kultúra 1995. június 3., szombat Rákényszerítették Magyarországra a trianoni szerződést Miután a magyar küldöttség vezetője, gróf Apponyi Albert e tisztségéről lemondott, két delegátusunkat, Benárd Ágoston minisztert és Dräsche Lázár Alfréd rendkívüli követet kényszerítették rá, hogy a világháborút befejező „békeszerződés”-t aláírják. Ez 75 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a Párizs melletti Kis-Trianon palotában történt. A románok 1919. augusztus 4- én vonultak be Budapestre. A győztes hatalmak a magyar védelmet egyre hátrább parancsolták, s a pohár a hírhedt Vyx-jegyzékben közölt demarkációs vonal nyilvánosságra hozatalával csordult ki. A Károlyi-kormány lemondott, hogy létrehozhassák 1919 márciusában a Tanácsköztársaságot. Magyarország először az antant-országoktól, majd egy évvel később ezek csatlósaitól szenvedett vereséget. Ráadásul, mint a térség katonailag leggyengébb állama, a világuralomra törekvő bolsevizmus nyugati bástyájaként került a győztes hatalmak ítélőszéke elé. Békedelegációnk gróf Apponyi Albert vezetésével 1920. január 7-én érkezett meg Párizsba, ahol a külvilágtól teljesen elzárva a neuillyi Madrid- palotába „internálták” őket. Lázas várakozás után január 16-án vették át a békeszerződés szövegét, mellyel kapcsolatban rögtön másnapra már ki is tűzték a tárgyalást. Fél háromkor Apponyi az öt fődelegátus előtt a francia külügyminiszter szobájában, francia és angol nyelven, bizonyos részleteiben olaszul tartotta meg az erre reagáló beszédét, melyben a növekvő bolsevista veszély miatt az ország integritása fenntartását javasolta. Lyoyd George angol miniszterelnök kérdésére itt került bemutatásra a Teleki-féle néprajzi („vörös”) térkép, amely világosan jelezte, melyek azok a kizárólag magyarlakta területek, melyeket az anyaországtól elszakítani szándékoznak. A delegáció két hét múlva hazautazott és itthon a békefeltételek közreadása a társadalom éles tiltakozását váltotta ki. A válaszjegyzéket aztán február 12-én és 18-án adták át. A versaillesi parkban XV. Lajos, francia király építette szeretője, Duharry grófnő számára a Trianon-palotát és azóta a könnyűvérű nők és a főurak kéjlakaként vált ismertté. A békeszerződés 364 cikkelyéből 290 cikkely megegyezett a német, illetve az osztrák szöveggel, a többiben azonban a legyőzött országok közül egyikkel sem intézkedtek olyan kegyetlenül, mint velünk. Elszakítottak az anyaországtól 3 millió magyar anyanyelvű polgárt. Az ország 283 ezer négyzetkilométer területéből 73 ezer négyzetkilométer maradt Csonka-Magyarországnak, s a 18 264 533 fős lakosság lecsökkent 7 600 000-re. (Hor- vát-Szlavónországgal együtt a Kárpátok övezte Nagy-Ma- gyarország a világ egyik legtökéletesebb földrajzi egysége, 325 314 négyzetkilométer területű volt, 20 886 487 főnyi lakossággal.) Az „utódállamok” politikusainak sikerült az idealista, az európai viszonyokat nem ismerő Wilson amerikai elnököt és főleg a konferencia fő szervezőjét, Clemenceau francia miniszterelnököt céljaik számára megnyerniük. A területi és népességbeli veszteséghez elképesztő méretű gazdasági és kulturális veszteség is párosult. A békediktátum egyedül Ausztria felé nem zárta le a határkérdést, s bár a referendum (népszavazás) lehetőségét teljesen kizárták, Sopron és környéke a későbbi, velencei tárgyalások eredményeként népszavazás révén 73 százalékkal hozzánk került. Sopron ezért megkapta a „Civitas fidelig- sima” („a leghűségesebb város”) megtisztelő címet. Az országgyűlés 1920. november 11-én a XXXIII. törvénycikkel ratifikálta a trianoni „békét”. A Menekültügyi Hivatal az elszakított területekről 400 ezer menekültet regisztrált, nem hiteles adatok szerint pedig több mint egymillió ember özönlött át Csonka-Magyarországra, ami napjaink menekültáradatát 10-15-szörösen túllépte. Ma már ismeretlen fogalommá váltak a „vagonlakók”, akik mintegy 12 ezren még a ’20-as évek közepén is a vasútállomások mellékvágányaira tolatott vasúti kocsikban sínylődtek... A trianoni békeparancs benne élt a magyar nép szívében. Részleges revíziója történt 1938. november 2-án 12 400 négyzetkilométer és 1 100 000 lakos, majd 1940. augusztus 30- án Észak-Erdély és Székelyföld vonatkozásában, illetve Csehszlovákia (1939), továbbá Jugoszlávia (1941) felbomlása következtében. Az 1947. évi párizsi béke- szerződés fenntartotta Trianont, de Pozsony mellett, a Duna jobb oldalán még három községet (Horvátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsunyt) vett el tőlünk Csehszlovákia számára. A háború felforgatta a régi világot, de a II. világháború és az eltelt 75 év bebizonyította, hogy Versailles, Saint Germain, Nauilly és Trianon nem biztosította Európa nyugalmát, sőt a népek közé olyan szakadékokat teremtett, amilyenek soha sem voltak. Térségünkben a Kisantant, a Népszövetség védte porkolábként a Trianon során kialakult helyzetet, s ezt a szerepet napjainkban az ENSZ és az államszerződések vették át. De mikor lesz már valóban béke a népek között? K. A. Kétharmadnyival, 207 ezer (!) négyzetkilométerrel lett kisebb az ország Századvégi (sajátosan magyar) krétakör Drámai szomorújáték, várhatóan több felvonásban A tavaszbontó, virágléptű május a jeles napok hónapja. Az első vasárnap a szemekbe könnyet csaló anyák napja; az utolsó a vidám jövőképet sejtető gyermeknap. Június sem akar lemaradni e tekintetben, hiszen első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük. A szándékosan egy csokorba kötött jeles napok központi alakja a gyermek. Róluk sokszor semmitmondó frázisok, jól hangzó szólamok szólnak. Voltak ők már; jövőnk zálogai, letéteményesei, vagy költőibb szavakkal reménysugarak, melyek öregségünket aranyozzák be. De őróluk mondjuk azt is, hogy: büdös kölyök, komisz kis bajkeverő, szemtelen, neveletlen nebuló. Minősítjük őket hol így, hol úgy, de sokan és sokszor megfeledkeznek arról, hogy a róluk kimondott szó nem más, mint a magunk elé tartott tükör. Az, hogy ők milyenné lesznek, döntően a felnőttek felelőssége, másra nem hárítható feladat, melyet egy szóba sűrítve úgy mondhatunk: a nevelés. Kérdésözön Az, hogy mi jut osztályrészül a ma gyermekének, rajtunk múlik: szeretet vagy ridegség, törődés vagy mellőzés, partnerség vagy szolgai engedelmesség, tudás vagy az alapműveltség szintjét sem elérő szellemi sötétség. Bertold Brecht klasszikus drámájának színpadi képei a jelenre szinte változtatás nélkül adaptálhatók. A kör közepén áll a megrémült, csodálkozó arcú gyermek. Nem érti a helyzetet. Szemében a rémület vibrál, s a riadalomtól bénult az akarata. Kérdések özöne cikázik fény- sebességgel tudatában. Miért állok a kör közepén? Kinek vagyok fontos? Ki akar nekem jót? Aki enged, mert szeret? Aki cibál, mert érdekből ragaszkodik hozzám? A gyermek kérdez, s kérdéseire a választ tőlünk, felnőttektől várja. A gyermek és az oktatás ügye szervesen összefonódik. A nem kevésbé rémült arcú pedagógus a gyermek érdekeit szem előtt tartva szintén felteszi kérdéseit, kissé más megfogalmazásban. Kinek fontos az oktatás ügye? Kinek fontos egy nemzet jövője? Ki ragaszkodik az oktatás és a nevelés ügyéhez, mert szereti? Ki emlegeti oly sokszor, mert az emlegetés tényéhez érdekek fűzik? Keretekhez lélek Egy jó oktatási rendszer. Igen, arra lenne szükség! Ennek csak egy eleme a Nemzeti Alaptanterv, az az ismeretanyag, amit tanítani szükséges, s Eötvös József szerint „félig sem oly fontos”. Ma mégis erről esik több szó. Szaktekintélyek vitatkoznak arról, hogy a XXI. század küszöbén mi nevezhető korszerű tudásnak, s a politikusok sem fukarkodnak ebbéli véleményükkel. A másik csomóponti kérdés az iskola szerkezetéről folyó vita. A mit tanítsunk után, a milyen szerkezetben tanítsunk, milyen legyen az ország iskola- rendszere. Ugyanakkor a leglényegesebb elemről, a pedagógus személyéről más alapon folyik a vita. Egyesek szerint sokan vagyunk, míg mások úgy vélekednek, hogy nem dolgozzuk le a napi törvényes munkaidőt, s talán emelni kellene a kötelező óraszámot. A vitában résztvevők viszont egyről - úgy gondolom - teljesen megfeledkeznek. Lehet korszerű tartalom, s ehhez megfelelő iskolarendszer, de ezek csak keretek, amelyek közé a lelket a pedagógus személyisége viszi. Kellenek a jó pedagógusok, a kiváló nevelői egyéniségek. Az annyira óhajtott alkotó légkör és magas szintű szakmai munka megvalósításához viszont kell a társadalmi megbecsülés, s még az is, hogy ne kelljen napi megélhetési gondokkal küszködni, s az egzisztenciális bizonytalansággal szembenézni. S amiről talán a legkevesebb szó esik, e gondolatsor legelején már említett főszereplő, a gyermek, a fiatal, a tanuló. Órájuk sokan úgy tekintenek, mint az oktatás „tárgyára”, s nem úgy, mint közreműködő partnerre. Pedig ők azok, akikért érdemes az oktatásba beruházni, nem pedig innen pénzt elvonni. Ők azok, akik tudják, hogy a 30 főn felüli osztályok nem az alkotó tanulás keretei. Ők azok, akik többet igényelnének, mint tábla és kréta, netán korszerű szemléltető- és audiovizuális eszközöket. A helyzet nehéz De miből? Az optimális minimum alá csökkentett költségvetés már lassan a működtetést sem teszi lehetővé. Fejlesztésről már rég nem beszélhetünk, jó, ha a szinten tartásra még telik. S a gyermek áll a kör közepén és még mindig kérdez. Valóban szeretnek engem, vagy csak mondják? Kinek fontos a személyem? A rövid távú célokért hosszú távon föláldozzák lehetőségeinket, s biztos, hogy ezzel megalapozzák jövőnket? Tudom - és sokan tudják-, hogy a helyzet nehéz. Szükség van okos, a pazarlást megszüntető, a racionális elemeket előtérbe helyező intézkedésekre. De ehhez mi kell? - kérdezi megint a kör közepén -álló. Koncepció, átfogó fejlesztési program. így igaz. Mi, pedagógusok ezt sugalljuk, ezzel értünk egyet. Mi mindig megér- tőek voltunk, s ha kellett, vállaltuk az áldozatot. De egyet mindig tudni szeretnénk - miért? Nem nehéz megtalálni a « választ az értelmes célokért. A pedagógiának nem műfaja az inprovizáció. Átgondolt intézkedésekre van szükség. Egyeztetések sorára, párbeszédre mindazokkal, akik az ügyben érintettek. Gyalázatos küzdelem? Párbeszédet mondok, de nem a „süketek és a némák” dialógusának sorozatra gondolok, hanem a vélemények megismeréséré, a másság tiszteletben tartására és a megfontolt érvelésekre. A demokrácia időigényes, és sokszor pont erre sajnálják az időt. A kisebbség döntése nem lehet a többség véleménye. Helytelen, ha a politikai és szakmai vitákból, eszmecserékből értelmetlen csatározások lesznek. Helytelen, ha az azért is, és az azért se szemlélet válik meghatározóvá, azaz, azért is nekem (nekünk) van igazam(unk) és azért se neked (nektek). Amire viszont mindannyiunknak szüksége van - mint a történetben a kör közepén álló gyermeknek -, a biztonságérzet. A klasszikus krétakör-jelenet még nem zárult le. A kérdések továbbra is napirenden vannak, s könnyű lenne azt mondani, hogy majd a jövő minősít. Nekünk a mában szükséges eldönteni, hogy ki enged és ki miért cibál. Meddig tart a szeretet, és honnan kezdődik az érdek. Egy biztos, hogy a jövőnkről nem mondhatunk le. Időben kell lépnünk, hogy e „szomorújáték” befejezése vidám és biztató legyen, mert ha ezt nem tesszük, akkor „gabonakörök” módjára fognak szaporodni szerte e hazában a krétakörök. S akkor a nemes és fennkölt pedagógia átalakul - Montágh Imre szavaival - „ . .. gyalázatos küzdelemmé”. Kovács Tibor iskolaigazgató Oktatásügyi szövegláda? N oha az elmúlt évek során már megszokhattuk, hogy a magyar közoktatást irányító minisztériumból bölcs intézkedések helyett leginkább bosszantó szövegek kerülnek nyilvánosságra, az idei, megint csak botrányosra sikeredett írásbeli vizsgákkal mégis sikerül megmozgatni a viszonylagos nyugalomban lévő masszív indulathegyeket, a diákok, a pedagógusok, szülök, laikus polgárok körében egyaránt. Közös (érettségi és felvételi) matematika írásbelit írtak az országban azok a diákok, akik közgazdász pályára készülnek. Másnapra tervezték a műszaki jellegű karokra pályázók dolgozatírását. Előző nap kiderült, hogy Kaposvárra, a közgazdászjelölteknek tévedésből a műszakiaknak szánt tételjegyzéket küldték meg, és ha már ott nyilvánosságra kerültek, nyilván nem lehetnek a másnapi matematika írásbeli tételei is. Mindig botrány Természetesen egy jól szervezett oktatás irányításában, egy hatékonyan működő minisztériumban estére már elkészült volna egy új, alkalmas tételsor, s kora reggel, mondjuk, hajnali öt és nyolc óra között gyorsfutárok elvitték volna a lepecsételt borítékokat az írásbeli vizsgák helyszínére; lehet bontani ... így teljességgel érdektelenné vált volna a kaposvári hibácska, s az a körülmény fel sem tűnt volna az országnak, hogy nincs esztendő botrány nélkül ... De nem ez történt; a kényelmes központi bürokrácia másnap délutánra helyezte át a leendő műszaki egyetemisták, főiskolások matematika írásbelijét, nem számolva azzal, hogy délelőtt mindazoknak már foglalt volt, akik aznap angol írásbelit írtak (6473 diák). Szóval, a gyors, hatékony intézkedés helyett sorakoztak a gyorsan összetákolt szövegek. Udvarias, de végül is szánalmas bocsánatkérdés és magyarázkodás minden mennyiségben. Nem olyan nagy baj, hogy a kaposvári közgazdászok, pénzügyesek a műszakiak feladatsorát oldották meg, jó lesz az úgyis. Mi a nagy baj? Nem olyan nagy baj, hogy a több mint tízezer, keddre beosztott írásbeliző diákot gyakorlatilag nem volt mód értesíteni az egynapos halasztásról, hiszen már úgyis megtörtént a bocsánatkérés ... Nem olyan nagy baj, hogy néhány ezer diák reggeltől délig angoldolgozatot írt, aztán gyorsan elsietett a másik helyszínre, és ott hozzálátott a meglehetősen nehéz matematika-dolgozat megírásához.. Mikorra mindez megtörtént, olvashattunk nyilatkozatot arról, hogy az ilyen helyzetben lévő diákok kérhetnek halasztást, és ilyen meg ilyen napokon, később írásbelizhetnek. Ez a nyilatkozat se tudott a valósággal értelmes köszönő viszonyba kerülni. Hab a tortán Végül hab a tortán az a minisztériumi kinyilatkoztatás lett, amelyik megnyugtatta az országot; az érettségivizsgaszabályzat nem zárja ki, hogy a jelöltek egy napon két írásbeli vizsgát is teljesítsenek. E z igazi jó hír! S a távlatok is megnyugtatóak; az oktatásügy bármely fontos vagy kevésbé jelentős dolgában rendelkezésre áll valahol Budapesten egy sokemeletes láda, amelynek időnként felpattan a teteje, és ömlik belőle a szöveg minden mennyiségben ... - erdős -
