Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-29 / 150. szám

1995. június 29., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Erdős István jegyzete Hétoszlopos tornác alól... z örök holló története még neves Mikszáth-kutatók körében is alig ismerős. A köztudat pedig szinte egyálta­lán nem ismeri. Nem így odaát, Szlovákiában, Mik­száth szülőföldjén, ahol ba­bonás hiedelmekbe ágyazot­tan már-már valóságosnak képzelik. ..- „Innen, a szklabonyai hétoszlopos tornáca alól re­pült ki az a mesebeli holló a közeli Kékkő erdejébe, hogy ott jól elbújva, akár évszáza­dokon át figyelje a világ fo­lyását, a szegények kifosztá­sát, megalázását, a dölyfös gazdagok kegyetlenkedéseit, harácsolásait. Valószínű, hogy még ma is él az a holló, és megjegyzi, számba veszi megpróbáltatásainkat, a né­peket nyomorító urak bűneit és ha eljön majd a végítélet napja, akkor csak előáll az a holló, és kiderül minden gya­lázatosság, az urak hiába imádkoztak vétkeik eltussolá- sáért, mert a holló mindent megjegyzett. Hát legalább et­től a hollótól kéne féljenek a parancsolgató gazdagok, ha már se istentől, se embertől, se törvényektől nem tarta­nak. ” Ősz hajú, idős parasztem­ber beszél így Szklabonyán a híres hollóról 1995 júniusá­ban, amikor egy magyaror­szági szobrászzsűrivel meg­fordulok az író lakóházának portáján. Mikszáth születése 150. évfordulójára, 1997-re szoborportré kerül a hétosz­lopos tornác elé. Hittem is, meg nem is a népmeseszerű hollótörténetet, de itthon aztán kiderült, igaz minden szava; a dél-szlová- kiai palóc népiélek legendate­remtése alapján Mikszáth tényleg megírta egy el­beszélésében a holló történe­tét. A csavaros észjárású pa­lóc emberek nem nyugodtak bele, hogy tehetetlenek a tör- vénytipró hatalmasságokkal szemben, utolsó, végső véde­lemre kitalálták a tanú hollót, így aztán igaz; a szklabonyai hétoszlopos tornácról szállt fel az a holló. a történeti érdekességeken túl ezt azért fontos közre­adni, mert a szegényeknek most, a század legvégén is lassan már csak az erdők sű­rűjében élő holló marad a vé­delmezője, meg az a remény, hogy bűnök büntetlenül soha nem maradhatnak. Három művészeti bemutató A Bátonyterenye Kultúrájáért Alapítvány három művészeti bemutatót támogat a közeljö­vőben. A bányász-férfikórus június 30-án 17 órától a mizser- fai idősek otthonában szerepel, Venter László vezényletével. A bányász-fúvószenekar Berták Zoltán karnagy irányításával jú­lius 7-én a parádi palóc napo­kon, július 14-én pedig Mizser- fán koncertezik. Jó vizet ihatnak végre Nagybárkány - Mint a legtöbb nógrádi településen, itt is az egészségre veszélyes, sőt ár­talmas volt a kutak ivóvize. Ennek az időnek azonban vége: május végén átadták ren­deltetésének a vezetékes ivó- vízhálózatot. Mindössze két család nem vezettette be laká­sába a csöveket, amelyeken a hasznosi víztározóból, a salgó­tarjáni összekötő szakaszról le­ágazva érkezik a víz. A pol­gármesteri hivatalban a napok­ban elkészül a létesítmény pénzügyi elszámolása. A veze­tékes vízhálózat 24,5 millió fo­rintba került. Ennek 20 száza­lékát fedezte az önkormányzat, a többit állami támogatásból. A beruházási tennivalókat szín­vonalasan végezte el a balassa­gyarmati Épgépszolg Kft. Balya András polgármester elmondta: szeretnék, ha mindez nem maradna úgynevezett fél­beruházás, és mihamarább sike­rülne megteremteni a szenny­vízhálózat kiépítésének anyagi alapjait is. Dr. Förster Kálmán polgármester (középen) a városi tűzoltók között (archív fotó 1936-ból)-Folytatódik az a hagyo­mány, amelyet a kilencvenes évek elején indított útjára a múzeumbaráti kör - mondta Puszta Béla, Salgótarján pol­gármestere azon az ünnepsé­gen, amelyen dr. Förster Kálmánra, a város első pol­gármesterére emlékeztek szü­letésének 110. évfordulóján tegnap délután a megyeszék­hely polgárai. A város önkormányzata és a Nógrádi Történeti Múzeum Ba­ráti Köre által a városháza dísz­termében rendezett megemlé­kezésen dr. Horváth István mú­zeumigazgató tartott beszédet.-Emlékező tisztelgésre jöt­tünk össze - mondta. - Förster Kálmán lezárt életműve olyan érték, amivel gazdálkodnunk kell. Förster az akkori Magyar- ország legfiatalabb polgármes­tere volt, aki 1922 januárjától volt megválasztott vezetője Salgótarjánnak. Olyan ember került ebbe a fontos köztisztvi­selői székbe, akinek a gondol­kodását a nyitottság, magatartá­sát a modernségre való törek­vés jellemezte. Salgótarjáni ténykedését számos emlék őrzi, nemcsak az emberekben, de a város egykori középületeiben is. A megemlékezést követően két videodokumentum-filmet mutattak be Az első polgármes­ter - In memóriám dr. Förster Kálmán 1885-1971, illetve Salgótarján a Magyar Filmhír­adók tükrében címmel. Végül felavatták a városházán elhe­lyezett emléktáblát. P. A. Hivatásos önkormányzati tűzoltóság A rétsági városi önkormány­zat ma 15.30 órakor tartja so­ron következő ülését a rend­őrkapitányság tanácstermé­ben. Egyebek között a település közbiztonságáról számol be Machás Mihály rendőrkapi­tány. A testület módosítja idei költségvetését. Az első félév­ben végrehajtott módosítások miatt kell igazítani a számokon. Döntenek a nyugdíjazás mi­att megüresedett óvodavezetői állás betöltéséről. Július 1-jétől megalakítják a hivatásos ön- kormányzati tűzoltóságot. A szlovák kisebbségi ön­kormányzat kezdeményezésére a helyi művelődési központ használati jogának átadását vi­tatják meg a városatyák. Ugyanis a jelenlegi működési keretek között is biztosítottak a lehetőségek a saját közművelő­dési program megvalósításá­hoz. Ügyeletet tartanak a nyári szünetben Lucfalva - Az új általános is­kola tavaly tavasszal történt át­adásával lényegesen javultak az oktatás és a művelődés, általá­ban a szabadidős elfoglaltságok lehetőségei. Közös irányítás alatt működik az iskola, az óvoda és a kultúrház: általános művelődési központ néven. Ezért is tartanak ügyeletet a vakáció ideje alatt a pedagógu­sok, hiszen a kulturális és aszta­litenisz-programok a nyári hó­napokban sem szünetelhetnek. Először tavaly nyáron ügyel­tek, s az akkori kedvező tapasz­talatok alapján döntöttek úgy, hogy ezen a nyáron is nyitva tartanak. Egy-egy pedagógus heti váltásban, naponta 8-tól 13 óráig várja az új iskola épületé­ben az érdeklődőket, az intéz­mény igazgatója vagy helyet­tese társaságában. Nem kell a lakáskölcsön? Eltitkolt válaszlevél Ipolytamócon Héhalom - Ebben az évben a polgármesteri hivatalban még nem iktattak olyan kérelmet, amelyben fiatal házasok első lakáshoz való jutás címén anyagi támogatást kémének az önkormányzattól. Az elmúlt esztendőben négy igényt tartot­tak jogosnak és egyenként öt­venezer forint kamatmen­tes, visszafizetendő kölcsönt adtak. (Folytatás az 1. oldalról) Esetleg nyolc óra helyett négy órára kurtíthatják a munkaidőt. Tehetik mindezt akkor, ha megfelelő tájékoztatást kapnak a kérdéses ügyekről. Ha az őket is érintő információk eljutnak hozzájuk. Az Állami Számvevőszék szerint május végén, legkésőbb június elején kellett kézhez vennie Tisza Attila polgár­mesternek a válaszlevelet. Ám erről a képviselők a mai napig nem értesültek, pedig ugyancsak kíváncsiak lehetnek a boríték tartalmára. Demus Gábor Hírek Lakossági fórum Balassagyarmat - Jánossy György, az MSZP alelnöke június 30-án, pénteken 18 órakor találkozik az állam­polgárokkal a Rákóczi u. 23. sz. alatti MSZP-irodán. Vendégségben Hatvan - Nagy Márta ba­lassagyarmati festőművész és Kovács Alfonz grafikus- művész együttes tárlatát Bódi Tóth Elemér költő, új­ságíró, lapunk munkatársa nyitja meg a Hatvani Galé­riában június 30-án, pénte­ken 17.30 órakor. Fogad a képviselő Bátonyterenye - Juhász Gábor országgyűlési képvi­selő (MSZP) június 30-án, pénteken 15 órától tart fo­gadónapot a polgármesteri hivatal kisterenyei kiren­deltségén. Régi-új polgármester Iliny - Az elmúlt hét végi megismételt választáson újra Chikán Gábor lett a község polgármestere, aki a decemberi választásokat követően összeférhetetlen­ség miatt mondott le. Ezen­túl főállású polgármester­ként dolgozik. Határnyitás Ipolytarnóc - Július 2-án és 3-án, vasárnap és hétfőn reggel nyolctól este nyolcig lesz nyitva az ideiglenes ha­tárátkelőhely a magyar tele­pülés és a szlovákiai Ka- londa között, tekintve, hogy Szlovákiába érkezik a pápa. Nem Szakái, Rárós Június 27-ei, keddi számunk 1. oldalán megjelent cik­künk egyik mondata Nóg- rádszakálba helyezte a kul­turális napok ünnepségét, amelyre a litkei polgármes­ter utazott. A rendezvény Ráróspusztán volt. Traffipax Június 29-én, csütörtökön 6- tól 14 óráig Pásztón és kör­nyékén, Pásztó és Hasznos belterületén, a 21. sz. főúton Pásztó és Jobbágyi külterü­letén, valamint Szarvasgede belterületén; 6-tól 14 óráig Rétságon és környékén; 14- től 22 óráig Balassagyarma­ton és környékén találkoz­hatnak az autóval közleke­dők műszeres sebesség-el­lenőrzéssel. Kettőből egy - A Gábor Áron és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Salgótarjánban szeptembertől Rákóczi Úti Általános Iskola néven működik tovább. A Rákóczi úton megkez­dődtek az átalakítások a Prevent Építőipari Kisszövetkezet közreműködésével. fotó: gy. t. Majdnem tragédia az ital miatt Ismét az alkohol! Nem az első eset - s minden bizonnyal nem is az utolsó -, hogy az ital miatt tör ki valahol családi veszekedés, ami súlyosabb következményekkel jár. Ilyesmi történt a salgótarjáni B. Mihállyal és feleségével is a közeli napokban. Az igencsak kétes hírű Zöldfa úton lévő la­kásukban akkor délután iszoga- tós társaság volt együtt. Min­denki kellemesen érezte magát, jókedvű volt. Egy idő után azonban B. Mi­hály, a házigazda elkezdte mo­lesztálni a feleségét. Megjegy­zéseket tett rá, homályos, kétér­telmű célozgatásokat eresztett meg. Kezdetben ez ugratásnak, jó- pofáskodásnak tűnt, de később kezdett mindenki számára ter­hessé válni. Ráadásul, ahogyan fogyott az ital, a szöveg úgy kezdett folyamtosan durvulni. Amikor az asszony látta, hogy a férjének a „szurkapisz- kával” párosuló fenyegető ma­gatartása egyre elviselhetetle­nebb, felemelt egy kést a kony­haasztalról. A pontos szándékot nem is­merni, talán ijesztésül szánta a mind agresszívabbá vált férfi ellen. Ekkor azonban már egy­másba is akaszkodtak. A jelenlévők megpróbálták őket szétválasztani, de sikerte­lenül. A huzakodás közben a há­zaspár kikeveredett a függőfo­lyosóra, ahol a férj elkapta az asszonyt és a fejét a vaskorlát­hoz csapta. A feleség, akinek a fejsérü­lése már vérzett, önkéntelenül csapkodni kezdett a kezében lévő késsel. Ez oly szerencsét­lenül történt, hogy a kés felse­bezte a férj nyakát. B. Mihályné a történtek lát­tán rémülten ejtette el a kést, mire a férj újra megragadta és következett volna a korlát, ha össze nem csuklik. Szerencsére nagyobb dráma nem származott a dologból, mert megérkeztek az időközben riasztott rendőrök és a mentő, amely a férfit kórházba vitte. Az elsődleges orvosi véle­mény szerint a megszúrt férj nyolc napon belül gyógyuló sé­rüléssel úszta meg a dolgot. A rendőrség az ügyben foly­tatja a vizsgálatot. r. s. „Förster életművével gazdálkodnunk kell”

Next

/
Oldalképek
Tartalom