Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-21 / 143. szám
2. oldal 1995. június 21., szerda Pásztó És Környéke Röviden Erdőtarcsa - Három év után megszűnt a helyi polgárőrség. Az önkormányzat őszre újra megpróbálkozik életre keltésével. Bér - A Westel 900 és az önkormányzat egyezséget kötött arról, hogy a cég a községbe telepíti a Westel 900 adótornyát, amely 20 kilométeres körzetben teremt telefonösszeköttetési lehetőséget. Az adótorony szeptembertől működik majd. Szirák - Tavaly decemberben 87, januárban 95, április végén pedig már 106 volt a jövedelempótló támogatásban részesülők száma. Garáb - A gyermeküket egyedül nevelő szülők havi 1500 forint nevelési segélyt kapnak az önkormányzattól. A juttatott összeg a havi kollégiumi díjat fedezi. Ecseg - Az általános iskola pályázaton 50 ezer forintot nyert. A kapott összeget a helytörténeti kiállítás megteremtésére használják fel. Pásztó - A Mikszáth Kálmán Kéttannyelvű Gimnázium és Szakközépiskola végzős diákjai közül kiemelkedő tanulmányi eredményéért és emberi értékeiért arany pecsétgyűrűvel jutalmazták Rákóczi Zsuzsanna francia tagozatos és Molnár Erika postaforgal- mis végzős diákot. Jobbágyi - Az önkormányzat tartalmi módosítás nélkül fogadta el a testület szervezeti és működési szabályzatát, amelyet a régi szerkezetben állítottak össze és alapvető változásokat nem tartalmaz. Holnapi lapszámunkban Bátonyterenye és környéke Egy magányos műgyűjtő- Itt születtem ebben a házban, itt laktak anyukám nevelőszülei - mutat körbe a verandából kiszakított falon függő népi csempékkel, köcsögökkel teli helyiségben bevezetésképpen Ko- rompainé Ignácz Magdolna, aki csaknem 30 esztendeig dolgozott a tanácsnál, s mint lokálpatriótát tartják számon. Sokat az eresz alól szedtem ki - mondja Korompainé Ignácz Magdolna. FOTÓ: RIGÓ- Nekem szép és vonzó Kálló, szeretem, leszámítva egy—két dolgot, amit szívesen elengednék az életemből. Sajnos, a község elvesztette korábbi báját. Az erdő nagy részét kipusztították, a szövetkezet felbomlott, nagy a rendetlenség, sok a piszok.-Kállóról, Erdőkürtről, Er- dőtarcsáról gyűjtöttem össze a- falon lévő tálakat, a polcokon egymás mellett sorakozó köcsögöket. Közülük sokat az ereszek alól szedtem ki, utána alaposan megtisztogattam. Nézze ezt a kávédarálót! Ki van kopva, tehát használták. Lokálpatrióta szenvedélye, a múlt népi emlékeinek megbecsülése, megmentetése, megőrzése, megóvása iránti érzékenységét, vonzódását nem méltányolta a község lakossága, enyhén szólva kicsúfolták. Nemcsak őt, társait is. Az egyik védőnő volt, a másik gyógyszerész. Sajnos, már nem élnek.- Nem szívesen mutogatom a gyűjteményt, mert gyanús emberek járják a községet, s keresik a régmúlt emlékeit, hogy olcsó pénzért megvegyék, drágán pedig továbbadják.- Folytatnám, de kiöregedtem, 72 éves vagyok, elfáradtam. Tizenöt éve nyugdíjas vagyok.- Vannak-e hozzátartozói?- Két unokahúgommal tartok rendszeres kapcsolatot, rájuk mindig számíthatok.- Övék lesz majd ez a gyönyörű népi hagyaték?- Igen. Érdekli őket, de pillavonta az eddigi bérleti díjat is, amit azért kaptam tőlük, mert megengedtem, hogy buszvárót építsenek a kerítésem melletti területen.- Az ikonok a férjem munkái. Verseket is írt. Égyébként grafikus volt. Az 1956-os forradalomban Való részvétele miatt 15 évre ítélték, utána az Ika- rus-ban dolgozott mint fényező. Onnan ment nyugdíjba, 1988-ban halt meg. A magányos műgyűjtő napi programjában az olvasás, a rejtvényfejtés és a kézimunká- zás mindig helyet kap.- Itt van a kert, itt mindig van mit tenni. Egyébként napok múlnak el, hogy valaki rám nyitja az ajtót. Kollégáim elfogytak vagy elkoptak, egy kivételével, aki Gödöllőn lakik. Kedvelte a tóparti házakat A Pásztói Városi Bíróság Gál Csaba szarvasgedei lakost négyrendbeli lopás bűntettében, négyrendbeli lopás bűntettének kísérletében, kétrendbeli lopás vétségében, mint különösen visszaesőt, halmazati büntetésként egy évi börtönre ítélte, s a közügyektől 3 évre eltiltotta. Égyúttal a korábbi feltételes szabadságát megszüntette, tehát szabadságra sem bocsátható. Gál Csaba segédmunkásként havonta 7-8 ezer forintot keresett. Korábban a Buda környéki és a szentendrei bíróság „vendége,, volt. Akkor megrovással és 20 ezer forint pénzbüntetéssel megúszta, próbaidőre való felfüggesztéssel. A Pásztói Városi Bíróság pedig ugyancsak sorozatos lopások miatt halmazati büntetésül kettő, a közügyektől pedig három évre tiltotta el. Ebből a büntetéséből Gál kedvezménynyel 1994-ben szabadult. Mivel ezután nem volt munkahelye, legális jövedelemmel nem rendelkezett, a palotási tó partján lévő hétvégi házak feltörésére specializálta magát. Nem volt válogatós. Amit lehetett, azt meglovasított. Az eltulajdonított tárgyak között horgászbot, kazetta, mechanikus ébresztőóra, horgászfelszerelés, fúrógép, sarokcsiszoló, videomagnó, orosz típusú búvárszivattyú-tömlő, PB-gázpa- lack, elektromos hosszabbító, Robi 56 típusú rotációs kapa, műsoros kazetta, élelmiszer, szerszámkészlet, akkumulátoros fúró, női dzseki, látcső stb. szerepelt. Sorozatos akciója közben előfordult, hogy néhány helyről üres kézzel kellett távoznia. A rongálással okozott kár viszont mindenütt jelentős volt. Az ítélet jogerős. Tizenegy forrásból Palotás - Az önkormányzati költségvetés szerint a saját, azaz a községből származó bevétel az idén hárommillió 346 ezer forint lesz. E jelentős összeget tizenegy forrásból igyekeznek előteremteni. Ezek között említhető a különböző szakfeladatokért járó ellenszolgáltatás, a kisegítő mezőgazdasági tevékenység, a saját ingatlan hasznosítása, a házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetésből származó bevétel, a közbiztonsági szolgáltatás és a művelődési ház tevékenységéből származó bevétel. Az előbbiekre feltétlenül szüksége van az önkormányzatnak, hogy teljesíteni tudja mindazokat az alapfeladatokat, továbbá meg tudjon felelni a szociális ellátásban jelentkező új tennivalóknak, tekintettel arra, hogy a teljesítés feltételei a nem várt központi intézkedések miatt megnehezülhetnek. Kísérletező Vanyarc - Az általános iskola testületé közismert arról, hogy nemcsak befogadja, hanem sikerre viszi, vállalja a kísérletezéssel járó új megoldásokat. Hattól nyolcadik osztályig hét tantárgynál bevezették az országos diagnosztikus vizsga- rendszert. Az ezzel kapcsolatos tesztlapokat elküldték a szegedi oktatási központba, ahol minősítik. Ebben az évben ez a módszer az iskolában harmincöt gyereket érint, de már nem kísérleti jelleggel. A rendszer vanyarciak célja az iskolák közötti átjárhatóság megteremtése. Másképpen szólva: az idén sikeres vizsgát tett hatodik osztályos tanulók például továbbtanulhatnak a hatosztályos gimnáziumban, az ország bármelyik részében kérhetik felvételüket, választhatják meg továbbtanulásukat szolgáló iskolájukat. Az eddig visszaérkezett jelzések szerint az általános iskola tanulói jól befogadták az új módszert és igyekeznek maximálisan eleget tenni a követelményeknek. Augusztusra kész lesz - Héhalomban új résszel bővül az általános iskola. A kivitelezők augusztus 20-ára átadják rendeltetésének, hogy az ősszel már itt is megkezdhessék a tanítást. A beruházás 18 millió forintba kerül, fotó: rigó Három hétig szünetel Kisbágyon - A nyári szünidőt használja fel az önkormányzat arra, hogy a következő tanév kezdetére rendbe tegye a megkopott, elhasználódott óvodát. Amíg a belső munkálatok folynak addig az óvodások vagy a szüleikkel, nagyszüleik- kel, vagy mások felügyelete alatt töltik vakációjukat. A belső karbantartási munkálatokat egy helybeli vállalkozó végzi. A pénzt a testület ez évi költségvetésébe betervezte. Az oldalt szerkesztette: Venesz Károly Huszonkét ketrecnyi tapsifüles Pálinkás Imre palotási portáját nézegetve az ember nem hinné, hogy az ízléses, nagy lakóépülettel szemben lévő kis otthon mellett található igen tisztán tartott hagyományos nyúltelep.-Hat-nyolc anya és annak szaporulata az állományom - kezdi a beszélgetést a korát meghazudtolóan fürge nyugdíjas Pálinkás Imre nyúlte- nyésztő, majd hozzáfűzi: - Igen régi társaim között említhetem Kiss Józsefet, Markolt Józsefet, Kovács Józsefet, Pálinkás Józsefet, Szűcs Mihályt, Hegyi Jánost. Korábban többen voltak. Időközben abbahagyták, mert nem találták meg számításukat. A járványt terjesztő szúnyog nemrég megtámadta a törzsállományt. Kigyógyításuk hosszú ideig tartott. A védekezésben segített a pétervásári felvásárló kft., amelyik beszerezte az oltóanyagot. Azóta minden évben beoltatom az állományt.-Milyen fajtával foglalkozik?- A nagyobb tűrőképességű, magyar vegyes lepketarkával. Társaim között van, aki kizárólag a kaliforniai biszkáttal (fehér fajtával) foglalkozik. Én megtaláltam a számításomat. — És társai?-Kétféle ár van. Téli és nyári. A téli hónapokban élősúlyban kilójáért 215-210-200 fori ntot kaptunk. Tavasszal ez az összeg 190-180-ra csökkent, májusPálinkás Imre kezében egy nemrégen ellett nyúlmama ban pedig 170 forint volt. A másodosztályúért 85 forintot adnak, ennyiért nem adják oda a termelők.-Egy-egy átvételkor átlag 22 ketrec telik meg tapsifülesekkel. Ilyenkor gyakran hallom: a tenyésztőtársaim nagyon szerethetik az állatokat, mert szép nyulakat nevelnek. A tenyésztők csapata időnként változik. A régiek helyébe újak, köztük fiatalok is megpróbálkoznak a szerencsével. Van, akinek sikerül.-A vérfrissítés .érdekében időnként egymás közt cseréljük az állatokat. Végül mindketten bebújunk a nyúlketrecek előterébe. A példás rendben jól érzik magukat a nyulak. Lesz-e belső ivóvízhálózat? Egyházasdengeleg - Az ön- kormányzati törvény szerint az előző választási ciklusban minden községben ki kellett építeni az egészséges, jó ivóvizet biztosító hálózatot. A községben az idei esztendőre tervezték ennek megvalósítását. A fennálló rendelkezések szerint erre az esztendőre még a település lakossága megkapja a szükséges állami támogatást. Egyébként a kivitelezés folyamatosságát biztosító önkormányzati fedezetet előteremtették. Ezen kívül, pályázat útján megszerezték az Egyházasdengeleg és Szirák közötti távvezeték kiépítését szolgáló összeg ötven százalékát. A másik ötven százalék biztosítását az előző megyei közgyűlés vállalta magára. Az egyházasdengelegi ön- kormányzat szorgalmazta, hogy függetlenül a megyei közgyűlés által vállalt kötelezettségtől, 1993-ban kössék meg a kiviteli szerződést. Ráérünk, ha majd meglesz az állami támogatás - hangzott akkor a megnyugtató, halogató válasz. Mára viszont előnytelenül megváltozott a helyzet. Az új megyei közgyűlés nem tudja támogatni a távvezeték építését, aminek megléte előfeltétele a községben a jó ivóvízellátásnak. Amennyiben nem változik meg előnyösen a helyzet, akkor az önkormányzati törvényben előírtak e tekintetben csak papíron maradnak meg, a vízellátás pedig továbbra is a régi formájában nyilvánul meg. natnyilag nem tudják hová tenni.- A polgármesteri hivatal eddig nem jelezte vételi szándékát?-Egyelőre nem. Sőt! Meg-