Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-16 / 139. szám
1995. június 16., péntek Megyei Körkép 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Sulyok László jegyzete Fillérek és milliók T Taragszom. Ez ugyan ma- 1L gánügy is lehetne, ha haragom tárgya mondjuk a szomszédom lenne. De nem, én az ország egyik szolgájára (Csintalan MSZP-s ügyvezető alelnök nevezte így a minisztereket) fenekedem. De már ott tartok, hogy haragszom én magamra is, meg arra a sok ezer Nógrád megyei nyomorgóra, munkanélkülire és éh- bérért dolgozóra, amióta megtudtam, hogy demagógok vagyunk mind egy szálig. Egyes közéleti hangadók ugyanis azt állítják, hogy demagógia irigyelni, szóvá tenni Bokros pénzügyminiszter úr 16 millió forintos végkielégítését. Tudomásul kell venni, hogy neki abban a magas banki szférában annyi jár. Mondtam is a 22 ezer nettót kereső salgótarjáni tanár barátomnak, meg a 28 ezerért tudományos tevékenységgel is bíbelődő balassagyarmati orvos ismerősömnek (bátonyte- renyei volt iskolatársamnak, a három szakmát bíró, 16 ezret szakító gyári melósnak már nem mertem szólni), hogy ne acsarkodjanak oktalanul. Béküljenek meg a sorssal, nekik így osztották le a lapokat valamikor, a bankároknak meg úgy. Pimaszul visszakérdeztek: kik osztották így le; nem azok-e, akik minden érában a húsosfazék körül tolongtak, nem azok-e, akik most is arra ösztökélnek bennünket, hogy húzzuk össze a nadrágszíjat, ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot? Nem azok-e, akik megértést és összefogást sürgetnek, miközben maguk mohók és türelmetlenek, s csak a hasonszőrűekkel barátkoznak? Hihet-e a filléreit kupor- gató állampolgár a millióival jótékonykodónak? Összefoghat-e a kisemmizett kispolgár a gőgös úri néppel? Nem az a baj, hogy vannak, akik milliókat vágnak zsebre, hanem az, hogy milliók alig kapnak valamit a markukba. A Kádár-rendszer filozófiája szerint, ha a népnek van mit ennie, nem baj, ha nincs elég szabadsága. Most a népnek van szabadsága, de lassan nem lesz mit ennie. T?z pedig nem kevésbé vésziig jósló a jövőre nézve! Mától augusztus végéig akció a Hungáriánál „Lépéselőnyben a Família” Halama József: nyáron díjkedvezményt adunk FOTÓ: RIGÓ Leendő rajzmesterek - A zánkai galéria által meghirdetett országos rajzversenyen szép salgótarjáni sikerek születettek. Godó Adrienn óvodás a 3., Tódor Virág korosztályos 1. helyezést ért el. Az elismeréseket Bratinka Gábor, a városi önkormányzat oktatási, kulturális és sportosztály vezetője tegnap a Napsugár óvodában adta át a nyerteseknek. fotó: gy. t. Minden gond ellenére: lesz nyár a Kertben- A fizikai szegénységet könnyebb elviselni, mint a szellemi leépülést - mondta Tóth Csaba, a József Attila Művelődési Központ igazgatója Salgótarjánban, az intézmény Kert-jében tartott sajtótájékoztatón, annak kapcsán, hogy az idén sem lesz szabadtéri szoborkiállítás, elmarad a hollókői Palóc Szőttes, az ifjúsági nyári egyetem, feloszlik a Nógrád Megyei Koncert Fúvószenekar, veszélyben a jövő évi színházi évad, szinte működésképtelen a színpad egész berendezése. A kilenc évvel ezelőtt alakult Hungária Biztosító Rt. az ország legnagyobb hálózatával rendelkezik. 1993-tól foglalkoznak egyéni életbiztosítások kötésével. Jelenleg négyféle -Família, Holnap, Harmónia és Lépéselőny - fantázianevet viselő életbiztosítási lehetőséget kínálnak. Tegnap Salgótarjánban sajtó- tájékoztatót tartottak a személyi biztosítási kötvényekről. Halama József, a Hungária Biztosító Rt. Nógrád megyei igazgatója elmondta, hogy a megyében több mint ötezer személy részére kötöttek életbiztosítást, illetve ugyanennyi csoportos életbiztosítást tartanak nyilván. Országosan mintegy harminc- milliárd forint értékű vagyont fektettek be, államilag garantált diszkont kincstárjegyekbe és államkötvényekbe, amelyek hozama a biztosító ügyfelek vagyonát gyarapítja. A mai naptól augusztus 31- éig akcióval kedveskednek az új ügyfeleik részére. Aki ebben az időszakban egyéni élet- és járadék-biztosítást köt, szerződésenként ezer forint díjkedvezményben részesül. Szerencsére szívderítőbb dolgokról, az intézmény nyári programjáról is esett szó. A Kert, amelyet a napokban nyitottak, ezúttal is vállalkozói formában működik és nemcsak vendéglátó, hanem kulturális szolgáltatóhelyként is. Hetente kétszer filmvetítéseket tartanak, többször lesz nemzeti kulturális és gasztronómiai est, fellép Demjén Ferenc és Horváth Charlie és más neves művész. Mintegy két és fél százra tehető azoknak a felnőtteknek és gyerekeknek a száma, akiket a legközvetlenebbül érintett a hét eleji nagy árvíz a Dobroda patakon és az Ipoly folyón. Milyen konkrét társadalmi segítségre számíthatnak ők és a többi károsult? A salgótarjáni vöröskeresztes szervezet Takács Lászlóné által irányított vezetősége adományokért felhívással fordult a lakossághoz. Ruhaadományokat várnak, de lehet mást, sőt pénzt is felajánlani. Az adományoknak az összege - minthogy közérdekű feladatvállalásnak minősül-levonhatóazadóból. Néhány alkalommal ^először június 23-án - szerveznek úgynevezett west coast hétvégéket is a könnyűzene barátainak. Ezekhez a programokhoz a környező házak lakóinak megértését kérik. Folyamatosan lesznek kiállítások a fotógalériában, a klubban pedig a megye amatőr képzőművészei mutatkoznak be. Részben gyerekek, fiatalok, részben felnőttek számára szerAz adományokat a salgótarjáni városházán gyűjtik össze. Naponta 9-től 15 óráig várják az adományozók jelentkezését. A Máltai Szeretetszolgálatnak - amint arról Bezovics Lajos, a salgótarjáni csoport vezetője beszámolt- Litkén kihelyezett kis közössége működik néhány aktivistával. A segítségnyújtás azon melegében megkezdődhetett. A szolgálat a ruházaton kívül tud például segíteni ágyneműben és élelmiszerben is. Megtudtuk azt is, hogy a helyi önkormányzatok - erre ösztönzi őket a megyei közgyűlés elnöke, Smitnya Sándor is, aki veznek táborokat, tanfolyamokat. Ilyen az angolnyelvi-tábor, a tanulást segítő agytoma. Egyedi igényeket kielégítő programot jelentenek a stresz- szoldó hétvégek. Július 1-jén tartják a 25 éves Liszt Ferenc Kamarakórus jubileumi rendezvényét. Augusztus 3-ától 6-áig Bujákon nemzetközi fotóstábort szerveznek. Társrendezőként vesz részt az intézmény a június 24-ei Szent Iván-éji programban, a július végi sci-fi találkozó és az augusztus 20-ai Vidám Vásár szervezésében. Először jelentetik meg CD-n a nagy sikerű, Európa-szerte is számon tartott nemzetközi dixieland fesztivál — tavalyi és idei - anyagát. Cs. B. egy személyben a megyei védelmi bizottság elnöki tisztét is betölti - szintén a segítségnyújtás lehetőségein és módozatain törik a fejüket. Felvetődik az a kérdés is, hogy nem fenyeget-e járványveszély az elárasztott területeken. Dr. Dömsödy Péter, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei igazgató-főorvosa elmondta, hogy ma szállnak ki a helyszínekre, hogy felmérjék a helyzetet. Előzetesen azonban úgy véli, hogy az árvíz ideje alatt olyan biztonsági intézkedések történtek, amelyek lehetetlenné teszik a járvány bekövetkeztét. S. L. Hírek Kanadába utaztak Salgótarján - Smitnya Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, Puszta Béla, Salgótarján polgármestere és néhány kuratóriumi tag társaságában a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében Kanadába utazott, ahol kapcsolódik a megyei vállalkozási központ igazgatója, Géczy Gyula által vezetett, már ott tartózkodó delegáció munkájához. Kirakodóvásár Terény - Június 18-án, vasárnap a községben országos állat- és a kirakodóvásárt tartanak. Kiállítás Salgótarján - A Szabad Képző- és Iparművészek Nógrád Megyei Egyesülete szervezésében Oláh Jolán, Radies Szilveszter és Rot- tenhoffer Attiláné kiállítását tegnap a József Attila Művelődési Központban nyitotta meg Brunda Gusztáv, a megyei közművelődési központ igazgatója. Szemétdíj Héhalom - Szobaszám szerint kell fizetni a szemétdíjat a község lakosságának. Áz egyszobás otthonok után évenként 1200, a kétszobások után 1300, a három vagy annál több szobás lakások után 1400 forintot. A keletkező hulladékot egy béri vállalkozó hetenként szállítja a jobbágyi szeméttelepre. Műtrágyát loptak Vanyarc - A helybeli mezőgazdasági szövetkezet majorjának egyik épületébe lakatfelfeszítés módszerével ismeretlen tettes behatolt és onnan három zsák műtrágyát lopott el háromezer forint értékben. Traffipax Június 16-án, pénteken 6-tól 14 óráig, Salgótarján környékén a 21. sz. főúton Salgótarján belterületén, a Fü- leki út - Bajcsy Zs. út - Rákóczi út útvonalakon, Vizs- lás-Újlakpuszta belterületén, a 22. sz. úton Kishar- tyán belterületén találkozhatnak az autóval közlekedők műszeres sebességellenőrzéssel. Segítenek az árvíz károsultjainak Pincémapi útelzárás A Salgótarjáni Pincéregylet és a Ceremónia Interservice rendezésében június 17-én, szombaton 15 órától úgynevezett pincérnapot tartanak Salgótarjánban. A városközponti rendezvények (pincérfutóverseny, vetélkedők és a műsor) miatt 15 és 17 óra között a gépjárműforgalom elöl lezárják a Rákóczi út egy részét a Lakberendezési Áruház és az Arany János út közötti szakaszon. A rendezők kérik azok megértését, akiknek az út- eltérés kényelmetlenséget Okoz. Hiába a nyugdíjemelés, ha minden drágul Nógrád 220 ezer lakosából több mint 60 ezer nyugdíjas. Gondjaik, bajaik azonban - kevés kivételtől eltekintve - szinte mindenkit érintenek és sújtanak. Választmányi ülést tartott tegnap a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Érdekvédelmi Szervezete, amelyre eljött Bleyer Jenő országgyűlési képviselő is. A mintegy 60 résztvevő először Keményvári István megyei NYÉSZ-elnök beszámolóját hallgatta meg. Elhangzott, hogy az életkörülmények fokozódó romlása és az infláció növekedése miatt egyre nehezebb a kisnyugdíjasok élete. A NYESZ és más öntevékeny társadalmi szervezetek azonban tehetnek egyet és mást a tisztességes megélhetés feltételeinek megteremtéséhez. Beszélt arról is, hogy tavaly Rétságon és Bátonyterenyén megalakult a helyi szervezet, Pásztón megkezdődött a szervező munka, és a tervek szerint még az idén megalakul a balassagyarmati és a szécsényi csoport is. Felvették a kapcsolatot a füleki nyugdíjasklubbal is. Kérik továbbá a város vezetését, hogy biztosítson egy klub- helyiséget a salgótarjáni tagságnak. A legsúlyosabb gondok között említette, hogy a nyugdíjasok nagy része már a létminimum alatt él. Az energia és gyógyszer árának nagymérvű emelkedése különösen sok gondot okoz a kispénzű nyugdíjasoknak. A nyugdíjak 11 százalékos emelése nem követi a megélhetési költségek növekedését ... Igényként fogalmazódott meg az is, hogy a megyei közgyűlés azon üléseire, amelyeken a nyugdíjasokat érintő kérdésekről döntenek, hívják meg a szervezet képviselőjét is, véleményezési joggal. A beszámoló után elhangzó hozzászólások a salgótarjáni garzonház helyzetének visszásságaira, a klubhelyiség hiányára, a választások előtt politikai okokból hangoztatott és azóta sem teljesített ígéretekre, a munkanélküliség és a nyugdíjkorhatár emelése közötti ellentmondásra hívták fel a figyelmet. Végezetül Bleyer Jenő válaszolt a kérdésekre, és ígéretet tett arra, hogy lehetőségeihez és erejéhez mérten az országgyűlésben is támogatja a nyugdíjasok kéréseit. Faragó Zoltán Kamerával a múzeumban - A Magyar Filmszemlén a közelmúltban mutatták be Miért fusson az ártatlan? című alkotást a szécsényi ferences szerzetesek háború alatti újvidéki tevékenységéről és mártírhaláláról. Kamarás Mihály atya túlélte a vérengzést és a rend feloszlatását, és sokáig élt félig illegálisan Salgótarjánban. Hegyi Béla filmrendező most a szerzetesrend tagjainak 1950 utáni életéről forgat dokumentumfilmet Békesség és minden jót! címmel. Képünkön munkában a stáb. fotó: rigó tibor