Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-14 / 137. szám

4. oldal Világtükör 1995. június 14., szerda Thatcher asszony feltűnést keltő nyilatkozata Egyensúlyt teremtenek a négyek A ma 69 éves „Vaslady”, aki 1979-90-ben töltötte be Nagv-Bri- tannia miniszterelnöki posztját, kifejtette: annak idején azért ellenezte az újraegyesítést, mivel tudta, hogy az Németországot Európa uralkodó hatalmává tenné. Füstölöghetnek a dohányzást ellenző honatyák A cseh elnök cigarettapárti Szabadok a túszok A boszniai szerbek szabadon engedték a túszul ejtett ENSZ- katonákat és megfigyelőket - jelentette be kedden Radovan Karadzsics boszniai szerb elnök. Mindössze tizennégy, távoli he­lyeken fogva tartott kéksisakos maradt a fogságukban, de állítólag ők is hamarosan visszanyerik sza­badságukat. A horvátországi Split köze­lében kedden partra szálltak a nyugat-európai kezdeménye­zésre létrehozott boszniai gyorsan bevethető dandár első francia alakulatai. A 4500 fős gyorshadtestbe még Nagy-Bri- tannia és Hollandia küld em­bereket, de várhatóan részt vesznek benne spanyolok, lengyelek is. A dandár alaku­latai valószínűleg Split kör­nyékén és Szarajevó közelé­ben állomásoznának. Tévéinterjúban cáfolta Ion Iliescu román államfő azt a sajtóban megjelent ál­lítást, hogy moszkvai diák­évei alatt beszervezte a szovjet titkosszolgálat. Az elnök a hivatalos orosz ha­tóságoktól beszerzett in­formációkra hivatkozva közölte: az őt megrágal­mazó személy a szóban forgó időszakban nem sze­repelt sem az intézmény oktatói, sem adminisztratív személyzete, sem pedig di­ákjai között. Kivonultak a szenátus üléséről kedden az RMDSZ szenátusi csoportjának tag­jai. Markó Béla, a szövet­ség elnöke közölte: az RMDSZ szenátorai nem hajlandók részvételükkel szentesíteni egy olyan tan­ügyi törvényt, amelynek megszavazásakor a többség nem veszi figyelembe az az érdekelt kisebbségek kép­viselőinek véleményét. Palesztin tüntetők csap­tak össze kedden Jeruzsá­lem közelében az izraeli rendőrséggel. A rendfenn­tartók gumilövedékeket és könnygázt vetett be a tünte­tés feloszlatására, tíz palesz­tin megsérült. Újabb levélbomba rob­bant, ezúttal a lübecki vá­rosházán. Az osztrák bé­lyeggel ellátott borítékot a szociáldemokrata alpolgár­mesternek címezték, de tá­vollétében Thomas Rother ügyvezető bontotta föl, aki­nek mindkét kezét súlyosan megsebesítette a levél­bomba. Az első feltételezé­sek szerint szélsőjobboldali személyek állnak a merény­let mögött. Az atlanti szövetségben kiala­kult helyzetet „oly módon kell kiegyensúlyozni, hogy a né­gyeket: Lengyelországot, Ma­gyarországot, Csehországot és Szlovákiát felveszik a NATO- ba” - nyilatkozta a brit exkor- mányfő a Bild című német lap­ban. Az Európai Unió jövőjéről szólva a politikus asszony kifej­tette: az EU „történelmileg Ha sikerül, akkor június végén, cannes-i csúcstalálkozójukon végre pontot tesznek az EU ál­lam- és kormányfői az Europol- konvencióról készült dokumen­tum végére. Az évek óta tartó huzavona oka meglehetősen egyszerű: bármennyire is egyformáknak látszanak az EU-tagországok törvényei a rendőrségről, a bí­ráskodásról, az igazságszol­gáltatásról, a számtalan apró különbözőség harmonizálása majdhogynem lehetetlen fel­egymástól teljesen különböző 15 országból áll, s azokban 14 nyelven beszélnek. Ezekből nem lehet egyetlen szuperálla­mot létrehozni, egy zászlóval, himnusszal, hadsereggel, pénz­zel, kormánnyal, s lehetőleg sa­ját néppel”. Lady Thatcher véleménye szerint az ezredfordulóval „bi­zonytalan világ köszönt ránk, több mint féltucat úgynevezett adat elé állítja a szakértőket. Mindmáig nem sikerült el­dönteni, hogy végül is milyen szabályok, előírások, törvé­nyek alapján működjék az Eu­ropol? A britek például eleve ellenzik az EU-rendőrközpon- tot, a franciák mostanáig messzemenően támogatták a szervezeti-működési szabály­zat német olvasatú előterjesz­tését, aztán hirtelen elkezdtek kifogásokat találni. Párizsnak nem tetszik például az a rend­szer, amelyet a németek java­nagyhatalommal... Van közöt­tük olyan, amelyik egyedül áll és sebezhető, olyan, amelyik helyesen megválasztott szövet­ségesekkel növelni tudja a ha­talmát, s olyan is, amelyik ál­landó diplomáciai manőve­rekbe bonyolódva képes meg­szilárdítani a helyzetét és nem gyengül meg”. Thatcher száz esztendővel előretekintve is hajlamos a bo­rúlátásra. Szerinte „2095 olyan évnek bizonyulhat majd, mint amilyen 1914 volt - csak na­gyobb méretekben”. Ferenczy Europress sóinak a gyanúsítottak, bűnö­zők nyilvántartására, továbbá az sem, hogy csak bizonyos felhatalmazással rendelkezők férjenek hozzá a kiegészítésül szolgáló, a nyomozást meg­könnyítő további adatsorok­hoz. A franciák eleve széle­sebb körnek adnának betekin­tést, mint a németek, akik vi­szont a személyes adatvéde­lemre hivatkoznak. Párizs kompromisszummal oldaná fel az egyre bonyo­lódó szabályozást: az Euro- polban részes országok meg­tartanák nemzeti sajátossága­ikat (törvényi szabályozásai­kat) az adatgyűjtésben, -nyil­vántartásban, -ellenőrzésben stb. De akkor milyen felada­tok maradnak egy európai központra? Fellélegezhetnek a cseh do­hányosok. Václav Havel ál­lamelnök nem írta alá azt a törvényt, amely korlátozná a füstölést a nyilvános intézmé­nyekben, és elrendelné, hogy a cigarettás dobozokra a do­hányzás ártalmaira figyel­meztető felirat kerüljön. A prágai parlament képviselői­nek többsége dohányos, mégis megszavazták a törvényterve­zetet. Az elnök azonban vétót emelt: gazdasági szempontokra az állami adóbevételek csökke­nésére, illetve elmaradására hi­vatkozott. Az író-elnökről köz­A spanyol titkosszolgálat le­hallgatta II. János Károly ki­rály, valamint kormánytagok és diplomaták telefonjait. Az egyik spanyol napilap állítása szerint „hangfelvétel” készült a Real Madrid futballklub elnö­kéről is. A spanyol titkosszolgálat központja (CESID) nem ta­gadja, hogy 1984 óta folytak lehallgatások, ám úgy véli, hogy ez nem volt törvényelle­nes, mivel csak 1994 óta szabá­tudomású, hogy maga is egyik cigarettáról a másikra gyújt. Ál­lítólag nehezen viseli azokat a protokolláris eseményeket, ame­lyeken tilos, vagy nem illendő a dohányzás. Havel és Klaus kormányfő sok mindenben nem ért egyet, ám most a miniszterelnök is ki­jelentette: nem kell feltétlenül utánozni a dohányzásellenes amerikai közhangulatot. Az el­nöki döntés után a parlament elé módosító indítványokat ter­jesztettek, de ezek az üléste­remből sem juthattak tovább: a cigarettalobby leszavazta őket. FEB lyozza törvény a frekvenciák használatát. A CESID szerint az „illegális tevékenységek” felderítése volt a cél, s csak vé­letlenül rögzítették politikusok vagy más személyiségek esz­mecseréit. Az El Mundo című napilap szerint 1990-ben egy alkalommal a királyt is lehallgatták. A közle­kedési miniszternek a „barátnő­jével” folytatott beszélgetéseit rögzítette a CESID, és szalag őrzi a Real Madrid elnökének hangját. Eurozsaruk kerestetnek Csúcstalálkozón dönthetnek az állam- és kormányfők Bár az egykori Közös Piac kormányfői még 1991 decemberé­ben döntöttek az Europol, a (nyugat-)európai bűnügyi rendőr­ségek központi hivatalának felállításáról, az időközben Euró­pai Unióvá változott és kibővült szövetségnek mindmáig nincs közös rendőrsége. Hágában, a holland fővárosban keményen dolgozik 15 ország 80 rendőre, hogy végül is működőképessé szervezze az „európai rendőrhivatalt”, az Europolt. Lehallgatták a királyt Magyarok az áldozatok? Földarabolt holttestek Floridában Egyelőre nem tudni, hogy magyar állampolgárok földi maradványait rejti-e az a két háromszáz literes hordó, amelyet a múlt hét végén ta­láltak meg a hatóságok az egyik dél-floridai városban. A floridai Dade megye igaz­ságügyi orvosszakértői hivatala a hét elején közölte, hogy még nem tudták megállapítani a két feldarabolt holttest személy- azonosságát. Korábbi jelentések arról szá­moltak be, hogy a hatóságok szombaton egy brutálisan meg­gyilkolt magyar állampolgár­ságú férfi és barátnője holttes­tére bukkantak egy floridai ön­tözőé satomában. Norman Kassoff, az orvos­szakértői hivatal tisztségviselője elmondta, hogy folyik az azono­sítás annak megállapítására: a május 24-e óta eltűntnek nyilvá­nított jómódú magyar pár. Frank Griga magyar befektető és ba­rátnője, Krisztina Furton holt­testéről van-e szó. A rendőrök egy Daniel Lugo nevű férfi segítségével bukkan­tak a hordókra. Bevallotta, hogy részt vett a két személy elrablá­sában, meggyilkolásában és láncfűrésszel való feldarabolásá­ban. Lugo azután tett vallomást, hogy csütörtökön letartóztatták egy argentin üzletember elrablá­sáért és megkínzásáért. Állítólag ő mondta el, hogy körülbelül merre találhatók a hordók, de to­vább már nem volt hajlandó együttműködni a rendőrséggel. Friss rockbandák az amerikai slágerlistákon Semmiből a csúcsra Talán a nyolcvanas évek új­hullámos korszakában fordult elő az, amit manapság tapasz­talhatunk az amerikai listákat böngészve: nap nap után új bandák tűnnek fel. A friss hangzás után kutató rá­dióállomások egyre több olyan együttes zenéjét sugározzák, amelyeknek még nem is jelent meg önálló lemezük. „Három-négy embernél több ritkán jött el a koncertjeinkre - mondja a Letters to Cleo éne­kese. - Aztán az egyik dalunkat kiadták egy filmzene-válogatás albumán, és attól kezdve már telt ház előtt játszottunk.” Kay Hanley, az együttes frontem­bere eleinte azt hitte, talán ha ötven darabot eladnak sebtében felvett nagylemezükből („Eb­ből huszonötöt a mamámnak” - meséli). Ehhez képest már túl vannak a százezres példány­számon. A Better Than Ezra - neve jószerivel ismeretlen volt - immár ötödik hete vezetik a modemrock-lemezek listáját. „Ez egyrészt hihetetlenül jó, másrészt nagy kihívás - véli a vezető, Tim Drummond. - Ne­héz lesz megismételni az első dal sikerét.” Erről mesélhetne az egy- slágeres együttesnek elköny­velt Radiohead. 1993 óta nem rúgtak labdába. Legújabb le­mezük is kiábrándítóan indult. Ám ahogy a hallgatók kezdik észrevenni erényeit, úgy szapo­rodik lemezvásárlóik száma is. Forró helyzetek adódhatnak Moszkvában is Koleraveszély fenyeget Az elmúlt hetekben dühöngő moszkvai hőhullám alaposan próbára tette a fagyos hideg­hez szokott moszkvaiakat. Ami ennél is nagyobb baj: az orosz fővárosban fokozódott a járvány veszély. A Moszkva folyó partján ha­talmas vörös tábla figyelmez­tet: „Veszélyes övezet! Fürödni tilos!” Ám az errefelé szokatlan hőséggel küszködő moszkvaiak a táblákkal mit sem törődve megmártóznak a szemmel lát­hatóan is szennyes vízben. Mégis az a veszélyesebb, amit a szem nem lát. A múlt héten két embert szállítottak kórházba a rettegett kolerával. Tavaly húsz ilyen esetet jegyez­tek fel, de azok mindegyikében máshonnan hurcolták be a be­tegséget. Új időknek új jelei: két ember például indiai sza­badságáról hazatérve lett kole- rás. Hogyan is fordult volna elő ilyen eset régebben?! A Szov­jetunió polgáraira nem az volt a jellemző, hogy szabadságukat Indiában töltik... A Szovjetunió összeomlása óta sajnálatosan elszaporodtak a fertőző betegségek. A tavaly nyári kolera Dél-Oroszország- ban és Ukrajnában 34 halálos áldozatot követelt, több mint 2000 embert kellett a járvány­kórházakban ápolni. „Sajnos az időjárás is ellenünk dolgozik - mondta Dr. Larisza Kacsa- novszkaja, Moszkva egészség- ügyi főhivatalnoka. - Hosszú, forró nyárra kell számítanunk.” És forró helyzetekre - jár­ványügyekben is. A parlament épületéhez pedálozott kedden a brit kormány néhány tagja. Ste­phen Norris közlekedési miniszter és kollégái a környezetszennyezés ellen, a tiszta levegc védelmében kerekeztek a Westminsterig. fotó: feb/reuterí Dszugasvili ismét politizál - Sztálin unokája nagy­apja szellemi örökösének vallja magát. fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom