Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-12 / 135. szám

6. oldal Olvasóktól - Olvasóknak 1995. június 12., hétfő wtBÊÊÊÊÊÊËÊÊmm A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A Duna Füszért Rt. képviselője válaszol olvasónknak Rend a lelke mindennek! Május 30-án kora reggel egy salgótarjáni fiatalember - bosszúsan - adta elő szer­kesztőségünkben a Duna Fü­szért Rt. helyi raktáráruhá­zában vívott csatáját. Elmon­dása szerint nem ez volt az első alkalom, hogy a főnök irodájában kötött ki gondja rendezése ügyében. Az történt ugyanis, hogy a már törzsvásárlónak számító panaszosunk egyebek között hat üveg másfél literes Coca- Colát is vásárolt. Az eladótér­ben a reklámtáblák végig-hosz- szig felhívják a betérők figyel­mét, hogy ennek az üdítőnek 84 forint az ára. A mi emberünk is látta ezt. Akkor jött számára a meglepe­tés, amikor a pénztárnál üve­genként 5 forinttal többet kér­tek érte. S újra kezdődött a már általa megszokott vita, majd a főnökség irodája, ahol ismétel­ten előadta észrevételét.- Nincs időnk a táblákat le­cserélni - hangzott a mentege- tődzés. A panaszt tevő elmondása szerint viszont azon a napon még vásárló is alig volt, tehát lett volna idő az új árak elhe­lyezéséhez. * Olvasónk panaszát továbbí­tottuk a Duna Füszért Rt. buda­pesti központjába, ahonnan Zsivola Miklósné az alábbi vá­laszt adta:- Az engedményes árusítás május 2-ától, május 29-éig tartott, az árváltozás köz­ponti lemezen keresztül má­jus 29-én életbe lépett. A vá­sárlás idején az áruház a kia­dott árat alkalmazta. Salgó­tarjáni kollégáink annyiban követtek el hibát, hogy az ár­cédulák folyamatos cseréje időben lelassulva követte az árváltozást, ezért az áruház vezetőjét figyelmeztetésben részesítettük. A vevőtől az áruház veze­tése elnézést kér, felajánlva az áru visszavételét. Vállalatunk folyamatosan havi 100-150 árcikkel akció­zik, ezzel kedvezőbb vásárlási lehetőséget biztosítva vevő­inknek. Sajnos ez időnként - a legnagyobb körültekintés ellenére is-, okoz informá­ciós lemaradást. Cégünk ma­ximálisan törekszik a vevők pontos, tárgyszerű tájékozta­tására. Kiránduláson megnézték a füleki várat is Kirepült egy fészekaljnyi óvodás Nemrégiben tartották bal­lagásukat Salgótarjánban a Május 1. úti óvodások, amelyre a koronát egy fel­vidéki vonatos kirándulás tette fel. A gyerekek a füleki várat nézték meg, szüleik és óvó­nőik kíséretében. A szülők nevében ezúton is szeretnék köszönetét mondani a gyermekekkel foglalkozó nevelőknek, név szerint An­gyal Istvánné (Lívia néni) veze­tőóvónőnek, Márton Rezsöné (Edit néni), Gordos Gyuláné 'Mártika néni) és Szendrödi Andrea -óvónőknek, valamint Ozsváth Gyuláné (Marika néni) dadusnak. Az idén az alábbi gyermekek vettek búcsút az óvodás élettől: Antal Krisztián, Cinger Szabolcs, Csernák Adám, Csincsik Andrea, Dénes Berna­dett, Farkas Adám, Farkas Di­ána, Farkas Bernadett, Fiilöp Gábor, Izsó Andrea, Kiss Bri­gitta, Krajnák Veronika, Simkó Péter, Somosköi Dorina, Tő- zsér Tamás, Szabó Éva, Szik­szói Balázs, Vincze Judit és Zsidai Gergő. Cinger Attila szülő Salgótarján Olvasóink fényképalbumából Állnak: Tolnai I., Tolnai II., ülnek: Földi, Klepej és - sajnos elhunyt - edzőnk, Skuta Gusztáv Negyvenhárom évvel ez­előtt, 1952. szeptember 7-én, a Tatabányán készült ez a fénykép, a bányászbajnok­ságot megnyerő salgótarjáni csapatról. Elmondhatom, igazi, vérbeli sportolók voltunk mi, az akkori SBTC NB Il-es női asztalite­nisz-csapat tagjai. Örültünk minden nyert mérkőzésnek. Nem is volt ellenfelünk egész Nógrád megyében. Az országos bányászbajnokságokat is sorra győzelemmel zártuk, mind Me- csekszabolcson, mind Tatabá­nyán, mind pedig Miskolcon. Az utóbbi hely azért maradt nevezetem számomra, mert itt olyan hírességet sikerült meg­vernem, mint az akkori nagy favoritot, a válogatott erőssé­gét, Farkas Gizit. Gödöllőn is versenyeztünk, ahol viszont Kóczián Éva, a sokszoros magyar bajnok is ellenfelünk volt. A sport iránti szeretetünkkel, fegyelmezett játékunkkal hír­nevet, dicsőséget szereztünk sportegyesületünknek, váro­sunknak, megyénknek. Kellemes és jó érzés vissza­emlékezni - ennyi év távlatából is - sporttársaimra, edzőimre, s a keményen megvívott csa­tákra. Majerné Tolnai Irén Bátonyterenye Az oldalt szerkesztette: Kovács Margit Nincs pénzünk, hogy bíróságra menjünk Tisztelt Szerkesztőség! Segítséget kérünk Önöktől, hogy jogosan járó földjára­dékunkat megkapjuk a Szé- csényi II. Rákóczi Ferenc Szövetkezettől, a II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezet jogutódjától. A II. Rákóczi téesz tagjai voltunk 1992. december 11-éig, az átalakulásig. Mi mindany- nyian ludányhalászi nyugdíja­sok .vagyunk. Az átalakulás so­rán más gazdasági egységekbe, az Ipolyvölgye Szövetkezetbe Június 6-ai lapszámunk kép­rejtvényét azok oldották meg helyesen, akik Salgótarján­ban, a Népjóléti Képzési Központ B. épületének díszítő elemére tippeltek. és a B. Sz. V. Kft.-be léptünk át. Földtulajdonunkat 1992-ben a II. Rákóczi téesz használta, amelyért sem földjáradékot, sem bérleti díjat nem fizetett. Csak hitegettek bennünket, hogy majd 1993-ban vagy 1994-ben kifizetik. A földhasz­nálatért a mai napig egy fillért sem kaptunk. Mindannyian -70-80 év feletti idős emberek vagyunk, az a kis pénzösszeg a létfenntartásunkhoz szükséges, hogy tüzelőt, tejet, kenyeret vegyünk belőle. Ezen a héten Fekete And­rásnak (Nemti, Kossuth út 61) kedvezett a szerencse. Nyere­ményét postán juttatjuk el cí­mére. Mai feladványunk nem Ahhoz, hogy jogos járandó­ságunkat bírósági úton érvé­nyesítsük, nincs sem pénzünk, sem egyéb lehetőségünk. Tisztelettel kérjük a szer­kesztőséget, hogy a sajtó lehe­tőségeivel segítse elő, hogy a jogos járandóságunkat megkap­juk. Köszönettel: Nagy Vencel, Nagy Ferenc, Nagy József, Miriez Mi- hályné, Nagy Andrásné, Nagy Jánosné, Puszta András. okozhat túl nagy fejtörést olva­sóinknak, hiszen egy ismert épületet ábrázol. Arra kell vá­laszt adniuk, hogy melyik tele­pülésen készült a felvétel, és mit takar a díszes kerítés. Ismerje fel, mi van a fotón! ÍRJON EGY TÖRTÉNETET! A műtét sikerült, csak a beteg tűnt el Pircsi néniről mindenki tudja, hogy nagy állatbarát. A szomszéd kutyája például mindig a busznál várja, a macskák pedig a kertjében találják meg az igazi „macs­kaparadicsomot”. Történt egyszer, hogy a ház asszonyának Mirci névre hall­gató cicája egyre búskomorabb és étvágytalanabb lett. A gazd- asszony már alig várta a reg­gelt, hogy az állatkórház orvo­saira bízza kedvencét. A dél­előttös, fiatal orvos meg is vizsgálta, s műtétet javasolt.- Legyen, ha ez segít a bajon - hagyta jóvá az állat gazdája.- Holnap meg is műtöm, 11 órakor már lehet érdeklődni - mondta az orvos. Másnap a néni útra is kelt „beteglátogatóba.” A folyosón éppen szemben találta magát az orvossal, aki gyorsan nekisze­gezte a kérdést:- Hazavitte a macskáját? Én ugyanis még tegnap megműtöt- tem, de mára nyoma veszett.- Dehogy vittem. Az is lehet, hogy a kórházból eltűnik egy beteg állat?- Miért ne lehetne? - emígy az orvos. - De jöjjön el délután a kollégámhoz, hátha ő többet tud mondani. A megadott időben már sza­porább léptekkel tartott Pircsi néni a kórház felé, de az éppen akkor ügyeletes orvos sem tudta megnyugtatni. Csak állt, álldogált a szobában, de ügyet sem vetettek rá. Bátortalanul, de azért még megszólalt:- Hogy tűnhetett el az én Mircikém?- Valószínű kipiszkálta a ketrecét és kiszabadult - vélte a délutános orvos.- Nyitva volt az ajtó, vagy az ablak, ahol kiszökhetett? - tette fel a kérdést az állat gazdája.- Nem tudjuk - mondták szinte egyszerre. - Gondolja, engem nem bánt a dolog? - fordult a „beteglátogató” felé a délelőttös orvos. - Másfél órás műtétet végeztem az álla­ton, és nyolc varratot hagytam benne. Az én munkám is kárba veszett. Újra néma csend. Az orvo­sok még mindig a fekete pety- tyes kutya lábának kötözésével foglalatoskodtak. A mi fősze­replőnk torkát erősen feszítette már a sírás, de megpróbált uralkodni magán.- Ha előkerülne a kis szöke­vény, mit csináljak? - törte meg a csendet a pórul járt páci­ens. -Nyolc nap múlva hozza el, hogy a varratot kiszedjem - zárta le a beszélgetést a délelőt­tös doki. Pircsi néni pedig még sokáig várta az állat hazatérését, de mindhiába. Az állat eltűnése miatt érzett fájdalma viszont még ma sem szűnt meg. Bráth Margit Pásztó Búcsú egy csaknem százéves iskolától Fájó szívvel tudatjuk minden volt diákkal, tanítóval, tanár­ral, a város lakosságával, hogy június 10-én megtartottuk a Gábor Áron Általános Iskola tanévzáróját, ahol elbúcsúz­tunk iskolánktól is, amelyet június harmincadikával meg­szüntettek. Intézményünk annak a bá­nyai iskolának az utóda, amely csaknem százéves lenne, ha 1978-tól, lebontása óta nem kényszerültünk volna örökös vándorlásra. Azóta tanítóink, tanáraink, az akkori tanulók megőrizve a bányai iskola hagyomá­nyait, jó szellemét, türelme­sen vártak a megígért új is­kolára. Sajnos mindhiába! Szep­tembertől már nem jöhe­tünk a megszokott he­lyünkre, fákkal körülvett, árnyas udvarunkra sem. Kedves felnőttek! Ugye, ha az épületet át is alakítják, a fák túl fogják élni a mun­kálatokat?! Ha lehetne, vin­nénk magunkkal a kőrenge­tegbe az öt gesztenyefát, a hat jegenyefát, a négy aká­cot, a sok-sok orgona-, ró­zsabokrot és a kiskertünk virágait. Abban bízunk, hogy ha nem is nekünk, utódainknak megépül majd a régen meg­ígért, korszerű új iskola. a volt bányai iskola a volt Bartók Béla Úti a volt Gábor Áron Általános Iskola tanulói

Next

/
Oldalképek
Tartalom