Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-09 / 107. szám

1995. május 9., kedd 5. oldal Rétság És Környéke SZENNYVÍZCSATORNA BÁNKON Javul a tó vízminősége A terveknek megfelelően ha­lad az üdülőövezetéről neve­zetes faluban, Bánkon a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése. A beruházás a tele­pülés infrastruktúrájának ja­vítása mellett a közel nyolc hektárnyi tó vízminőségének javításában és a falu környe­zetvédelmében bír majd óri­ási jelentőséggel. A munkálatokat két ütemben valósítja meg az önkormányzat. Az első szakaszban kiépül a csatornahálózat, egészen a szennyvíz elhelyezésére alkal­mas kazettás tisztítóműig. A csatornahálózat teljes kiépíté­sével megszűnne a tó külszíni szennyeződése. A második ütemben az elő­ször az 1500-as években emlí­tett tengerszem belső helyzeté­nek, állapotának a helyreállítá­sát tervezik. Ebben kiemelke­dik egyebek között a partrende­zés, a meder- és víztisztítás, va­lamint a vízforgatás. Az ön- kormányzat - különböző he­lyekre több pályázatot beadva - a beruházás költségeihez jelentős állami segítséget re­mél, hiszen a tervezett munká­latok elvégzéséhez a különböző alapokból kapott forintok és a csekély önerő már kevésnek bi­zonyul. A jelenleg folyó csatorná­zásnál a tóparti részeket és a főutat veszik előre, hogy a nyári szezonban Bánkra látoga­tókat ne zavarják a gépek. A beruházás teljes befejezése az év végére várható. Nem rosszak a feltételek Nógrádon - Kilenc tanulócso­portban összesen százhetvenhat gyermek tanul. Az intézmény oktatást segítő szemléltető esz­közökkel való ellátottsága jó­nak mondható. Az idegennyelv-oktatásban a nemrég átadott korszerű nyelvi laborral igen jók lettek a tanu­lás feltételei. Most a német és az angol nyelv iránt mutatkozik nagy érdeklődés, míg a szlovák nyelv oktatásában szeretné az iskola vezetése mielőbb meg­nyugtatóan megteremteni a személyi feltételeket is. RÁKÓCZI ÜT 20-22.: HÍRLAP-SZERKESZTÖSÉG Fogadónap keddenként Lapunk rétsági szerkesz­tőségének vezetője, Surányi János új­ságíró, az oldal szerkesz­tője minden kedden 9-13 óráig fogadja az olvasókat a polgármesteri hivatal épüle­tében (Rákóczi út 20-22.). így ma is várja a városban és von­záskörzetében lakó érdeklő­dőket kérdéseikkel, közér­dekű javaslataikkal. Ugyanitt lehetőség van hirdetés feladá­sára és a lap előfizetésére is. Ingáznak a betegek - A Rétság környéki települések közül mintegy tíz község lakóinak járó- és fekvőbeteg-ellá­tása a váci kórházban történik. A megállapodás alapján na­ponta többen keresik fel a szakrendeléseket is. Kihasználják a tornatermet - Nógrád községben a hét éve épült korszerű torna­csarnok jó feltételeket biztosít a tornaórák igényes megtartásához. Az iskolai oktatás mellett megszaporodtak a különböző rendezvények is. Gyakran ad helyet a csarnok különböző ügyességi és sportversenyeknek is. TIZENHÁROM KÖZSÉGBEN ÖSSZEFOGTAK A GÁZVEZETÉKÉRT Egyedül nem megy, ezért társulnak Érsekvadkert és térsége - 13 környékbeli község: Szátok, Te­reske, Patak, Dejtár, Drégelypalánk, Ipolyvece, Hont, Nagy­oroszi, Borsosberény, Horpács, Pusztaberki, Diósjenő és Nóg­rád - közösen tervezik a gázberuházást. Egyedül azonban nem megy, hiszen a közelmúltban Pest megye szomszédos körzetei­hez csatlakozva kísérlik meg a nehéz feladatot. Külső kapcsolatok Érsekvadkert polgármesterével, Nógrádi Lászlóval beszélget­tünk arról, hogy miért kell együttműködniük a más me­gyékhez és városkörzetekhez tartozó térségeknek.- Érsekvadkert és térsége 1992-ben kezdte el szervezni a gáz gerincvezetékének kiépíté­sét. Tavaly már pályázott ál­lami támogatásra a gázvezeték kiépíttetésének céljából, de ak­kor elutasították az igényünket. Miért? Állítólag Nógrád megye nem hátrányos helyzetű! Pedig a nyugati „végeken” meglehe­tősen rossz az infrastrukturális és a gazdasági helyzet.- Mi indokolja a rendkívül széles körű összefogást?-A gázvezeték megépítése érdekében a Szob és környéke, illetve a Szentendre és térsége társulással fogunk össze. A nógrádi településekkel kiegé­szülve ez 40-50 települést, ösz- szesen mintegy 60 ezer embert érint. Ebben a formában már régiónak minősülünk, és jobbak az esélyeink.- Kinél pályáznak?- A területfejlesztési minisz­térium és a különböző alapok segítségére számítunk. A társu­lás munkájában is megtörtént az első lépés, megalakult az ideiglenes szervezőbizottság. Nógrád megyéből Lénárt János Nógrádi László: Régióként jobbak az esélyeink diósjenői polgármester és én veszünk részt az előkészítő munkában. A társaság alakuló ülését május 17-ére tűztük ki, és a tervek szerint kft. formájá­ban fogunk működni. A gazda­sági társaság feladata az lesz, hogy előkészítse a beruházást: tárgyaljon pénzintézetekkel, a tervezőkkel és a kivitelezőkkel. A jövőben ez a kft. üzemeltető is lesz. Egyébként községünk 200 ezer forinttal száll be a tár­saságba. Egyik sürgető felada­tunk lesz az engedélyezési ter­vek elkészíttetése. Egyelőre ugyanis csak a kis régiókra vo­natkozó tanulmánytervek ké­szültek el. A kft.-nek szeptem­ber 30-áig kell kidolgoznia programját, és döntéshelyzetet kell teremtenie az önkormány­zatoknak. Kedvezőbb a több — Mik a hitel felvételének lehe­tőségei?-Az lenne a jó, ha minél több lenne a lakossági bekötés. Az önkormányzatoknak tőke­erős pénzintézetektől kell hite­leket felvennie. A visszafizetés a gáz fogyasztói árából tör­ténne, ezért kellene minél na­gyobb arányú lakossági fo­gyasztás, azaz a lehető legtöbb bekötés. Ezért is van szükség a térségek összefogására.- Működik már ehhez ha­sonló az országban?-Jelenleg két helyen: a Zempléni-hegység és a Bakony térségében.-Mennyibe kerül a lakos­ságnak a gáz bekötése?- Háztartásonként 60 ezer forint... Ezt az összeget az em­berek többsége még ki tudja fi­zetni; és 15 százalék visszaigé­nyelhető. Támogatják a képviselők A közelmúltban a beruházás megvalósítása érdekében ösz- szehívták az érintett önkor­mányzatokat. A találkozóra el­jöttek a térség országgyűlési képviselői, Mayer Antal és Ur- bán Árpád, valamint Tamássy István. Ott volt Smitnya Sán­dor, a megyei közgyűlés elnöke is. A térségben élők a segítsé­güket kérték a gázvezeték kié­pítése érdekében, az infrastruk­turális fejlesztés ugyanis a gaz­dasági beruházásnak is felté­tele. Faragó Zoltán Rétság és környéke Röviden Rétság - A Glóbusz Nyomda Részvénytársaság rétsági gyáregységében évente 1500-2000 tonna pa­píralapanyagot használnak fel a különböző termékek előállításához. Ebből a gyár­tás során 300-500 tonnányi hulladék keletkezik, ame­lyet bálázva értékesítenek az alapanyagot szállító vál­lalatnak. Romhány - Mintegy 800 millió forintot költ az elkö­vetkező egy esztendőben a Zalakerámia Részvénytár­saság a településen lévő ke­rámiagyár fejlesztésére. A csőd szélén álló Romhányi Rékerámia Részvénytársa­ság megvásárlásáról még a múlt esztendőben döntöttek a tulajdonosok és a me­nedzsment. A tervek szerint a Zalakerámia a következő év májusáig 700 millió fo­rintot költ beruházásra, 100 millió forintot pedig felújí­tásra fordít. Ezzel a befekte­téssel teljesen korszerűsíti a romhányi csempegyártást. Nőtincs, Ősagárd, Fel- sőpetény - Mindhárom nyugat-nógrádi településen elegendő telek várja az épít­kezőket. Községenként évente ketten-hárman vál­lalkoznak e nem kis áldozat­tal járó családi beruházásra. Az önkormányzatok által biztosított támogatások egyik formája, hogy a he­lyiek kedvezményesen vá­sárolhatják meg a közművel ellátott házhelyeket. Mind a három település önkormányzata külön ren­deletben szabályozta az anyagi támogatást is. Fal- vanként 150-200 ezer forin­tot osztanak szét évente az építkezők, a lakásvásárlók vagy az azt átalakítók és felújítók között. Holnapi lapszámunkban Pásztó és környéke Igénylik a falugazdászt Maszeksoron, beszélgetve Rétságon, a városközpontban kiépült maszeksoron mű­ködő vállalkozókat, munkavállalókat szólítottam meg. Leginkább csak arról beszélgettünk, hogy minden bér­ként kifizetett száz forintra még csaknem ötven forint ra­kódik, elsősorban a társadalombiztosítás és az egyéb járu­lékok miatt. A százasból a dolgozó kifizeti húsz-harminc forintnyi jövedelemadóját és minden egyéb rezsijét, s így már igencsak szerény összeg kerül a pénztárcákba. A többi mást, illetve másokat gyarapít. Megbízási szerződés alapján látja el a falugazdászi teendőket Tóth Sándor nyolc településen: Rétság, Bánk, Tolmács, Nóg­rád, Berkenye, Szendehely, Ka- talinpuszta, Nőtincs. A szakember munkája első­sorban az egyéni gazdálkodó­kat és a mezőgazdasági kister­melőket segíti, egyebek között vetési, növényvédelmi, techno­lógiai, pénzügyi, jogi szaktanácsadással. Feladatai Nógrád - A közeljövőben je­lentősen javul az egészségügyi ellátás azzal, hogy a település központjában egy fiókgyógy- szertárat alakított ki az önkor­közöft szinte állandósult az idő­szerű vetési támogatások igény­lése, azok alaki, szakmai elle­nőrzése, az üzemanyag- és az útalapadó visszatérítése. A falugazdász többször is eredményesen működött közre pályázatok elkészítésében. Pi­aci, tervezési ügyekben gyak­ran kérik segítségét. Takar­mánykészleteket, gépeket, élő állatokat is eredményesen köz­vetített már eladásra. mányzat. Jelenleg a nyitáshoz szükséges engedélyeztetés fo­lyik. A patikát a diósjenői gyógyszertár üzemelteti, iga­zodva a háziorvosi rendeléshez. Ezen a helyzeten változtat­nak most, s nem másképpen, mint az utóbbi időben annyi­szor: negatív megszorítással. Vagyis úgy, hogy a megkere­sett kevéske hatvan forintból többet kell kifizetnünk megél­hetésre: élelemre, ruhára, energiára és egyéb lakásre­zsire. A takaros kis kormány­csomag jelentősen szűkítette a kedvezmények körét, és nö­velte a terheket. A forint leér­tékelését, a pótvám kivetését a vállalkozók, a gazdasági egy­ségek a fogyasztókra hárítják, így az áruk többsége máris húsz százalékkal drágult. Mindent számba véve: ez a kézhez kapott hatvan forint ma már csak ötvenet ér, ha egyáltalán ér annyit. Ennek ér­téke az esztendő végéig a vár­ható infláció- hatására folya­matosan csökken. Az angyali örömöket hozó decemberre ta­lán negyvenet még érhet. Ha valaki nem jut egy summás béremeléshez, akkor a szegénység sorsával kell szembenéznie. E sokak által nehezen elviselhető kényszer- helyzetben a kivezető út töb­bek számára - mert mi má­son? - a kiskapukon át vezet. A kormány pedig, noha telje­sen mást ígér és sulykol a köz­véleménybe, bottal ütheti a fe­ketén forgó milliárdok nyo­mát. A pénzügyminiszter azon érve, hogy gyorsan nő a belső államadósság ezek után nem­igen érdekli az embereket. Mondják: nem mi költjük el a pénzt. Amit mi költünk, az a megélhetéshez is csak szűkö­sen elég. Akkor miért velünk akarják megfizettetni azt? Állásajánlatok a térségben A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ rétsági kirendeltségé­nek állásajánlata a legfrissebb adatok alapján: Tereskei Általános Iskola - 1 fő tanító, 20 000; ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt., Rétság - 6 fő ügynök, 15- 50 000 (jutalékos rendszerben). Alkalmazási feltétel: érettségi bizonyítvány; Korái Csempe Kft., Romhány- 6 fő géplakatos, 25-30 000, 1 fő elektromos műszerész, 25- 35 000, 40 fő betanított mun­kás, 12-30 000; Balassa Ruházati Kisszövet­kezet, Balassagyarmat - 10 fő varrónő, 12 000; Mátyássy Kft., Romhány 1 fő könyvelő, nettó 15-20 000 fo­rint. Nyitás előtt a fiókpatika

Next

/
Oldalképek
Tartalom