Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-08 / 106. szám

5. oldal 1995. május 8., hétfő Balassagyarmat És Környéke Ezüstös színjátszók Nem veszett ki teljesen a színjátszó hagyomány Gyarmaton! Lapunk hasáb­jain is több ízben tudósítot­tuk olvasóinkat a Madách- kollégium egyik büszkesé­géről, a Madách Színkörről. Esztergomban rendezték meg az Országos Diákszínját­szó Fesztivált, melyen a szín­kör ezüst és bronz minősítést kapott. Április 30-án és május 1-jén, amikor Városunkban strandmegnyitó, majd másnap a majális öröme ragadta ma­gával a gyarmatiakat, Eszter- gom-kertváros Hell József Műszaki Szakközépiskolájá­nak színháztermében felgör­dült a függöny és bemutatkoz­tak a madáchosok is. Első műsorukat még vasár­nap délután bemutatták, Ke­leti történet (Ezeregyéjszaka meséiből) címmel. Másnap délelőtt a kreatív drámai kí­sérletüket „Ébredés” címmel játszották nagy sikerrel. Már az elmúlt évben is ki­vívták a zsűri elismerését és az idén is a legszebben be­szélő csoportként említették őket. A kiemelten szép szín­padképek mellett a zsűri meg­jegyezte: „olyan volt a szín­padi jelenlétük, hogy sikerült elvarázsolódniuk, hétköznapi ruháikban nem ismernénk meg őket”. A kísérleti drámá­jukról szólva pedig kiemelték annak a jelentőségét, hogy mennyire mai problémát dol­goztak fel (drogos téma), melyre megoldást próbáltak keresni, felmutatni. A diákjuniálison minden érdeklődő megtekintheti a színkör bemutatóit, mivel mindkét műsoruk meghívást kapott. Művészpalántákat keresnek A balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola felvételt hir­det képzőművészeti tagozatára az 1995/96-os tanévre, negye­dik, ötödik és hatodik osztályos általános iskolai tanulóknak. A felvételt nyert tanulók heti két alkalommal, tízfős csopor­tokban, jóváhagyott tanterv alapján, képzőművész tanárok vezetésével ismerkednek meg az alapvető képzőművészeti el­járásokkal. A tagozat oktatási programja kitűnő lehetőséget nyújt azoknak a végzős nyolca­dikosoknak és érettségiző tanu­lóknak, akiknek rajzolásból, festésből kell felvételi vizsgát tenniük. Az ilyen jellegű felvételire készülő hetedik és nyolcadik osztályosok, valamint középis­kolás diákok rajztanáraik aján­lásával felvételi vizsga nélkül beiratkozhatnak. A felvételi vizsga helye: Ba­lassagyarmat, Óváros tér, Ró­zsavölgyi Márk Zeneiskola. Időpontja: május 9-10., délután fél három. Esetleges pótfelvé­teli ideje: 1995. június 8., dél­után fél három. Aki kedvet érez a fentiekhez, próbálkozzon bát­ran. BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI ÜT 18. - TEL.: 35-311-140 Fogadónap csütörtökönként Mindenkit szívesen látunk balas­sagyarmati szerkesztőségünkben, és arra biztatunk, keressen meg bennünket. Várjuk ötleteiket, javaslataikat. Az esetleges kritikáikkal is bátran jöjjenek. Számunkra a legfontosabb az olvasó. Apró- és keretes hirdetéseiket is feladhatják szerkesztőségünkben, de a lapterjesztéssel kapcsolatos gondjaikat is megoszthatják ve­lünk. Természetesen nagyon örülnénk, ha mind többen jönnének az irodánkba azzal a céllal, hogy megrendeljék a Nógrád Me­gyei Hírlapot. Igyekszünk kiszolgálni kedves olvasóinkat. A szerkesztőség vezetője, Adóm Tamás csütörtökönként reg­gel kilenc órától egy óráig tartja fogadóóráit. Nyitott szerkesztőséget szeretnénk működtetni, ami azt je­lenti, hogy hétköznapokon, munkaidőben bármikor betérhetnek hozzánk. Természetesen várjuk azokat az érdeklődőket is, akik kedvet éreznek az újságíráshoz. Szívesen vesszük, ha a városban és a környező településeken történtekről tájékoztatnak bennünket. Családi társulásban gazdálkodnak Tavasszal benépesül a határ. Mohora és Magyarnándor között az egyik lágy lankán serénykedik Varga László. Segítsége is akad Percze László és felesége személyében. A „földbirtokos” Varga Lászlót faggatjuk. enyém. A vetőgép az öcsémé. Azt mondhatom, családi társu­lásban gazdálkodunk. Ma már nem képzelhető el a földműve­lés traktorok és egyéb gépek Varga László Percze Lászlóval veti a burgonyát.-Milyen nagy ez a terület, amit most müvei?- Igazság szerint három és fél hektárnak kellene lennie.- Miért pont burgonyát ültet?- Az embernek ismernie kell a földjét. Nem mindegy, hogy milyen a talaj, és hogy mit ülte­tünk bele. Itt valamikor rét volt. Emlékszem, gyerekkoromban még jártam ide szénát gyűjteni. Elég mély fekvésű a terület, jól tartja a nedvességet. Szóval, ez laza talaj, éppen ideális a krumplinak. Egyébként vetés­forgót alkalmazok, minden év­ben más kerül a földbe. így nem fárad el olyan hamar a föld, jobb termés várható.- Vette a vetőmagot?- Igen, méghozzá nem is ol­csón. Az idén különösen fel­szökött az ár, nem emlékszem arra, hogy valaha is ennyit kel­lett volna fizetni kilójáért.- Milyen fajta?- Kondor.- Miért nem istállótrágyát használ?-Az sem olcsóbb, mint a műtrágya. Ráadásul kevés az állat, így aztán a trágyát is ne­héz beszerezni. Megpróbáltam venni trágyát az állami gazda­ságban, de leállították az el­adást, mert kellett a saját dol­gozóiknak. A műtrágya kiszó­rása sokkal olcsóbb, mint a ha­gyományos terítése.-Saját géppel műveli a föl­det?- A gépek egy része az nélkül. Még ilyen viszonylag kis területen is bajos lenne kéz­zel munkálkodni. Nem is na­gyon bírnánk megművelni a földet.-Új a traktor?- Dehogy, kinek van arra pénze manapság! Használtan vettem.- Másodállásban gazdálko­dik?-Nyugdíjas vagyok. Az az igazság, hogy nehezen szántam rá magam a földművelésre, de az élet így hozta. Jött a kárpót­lás, nem hagyhattam parlagon a földem.- Ahhoz azonban, hogy igazi vetésforgót ki tudjak alakítani, vennem kellett még egy kis te­rületet. Túlfűtött hangulat az egészségvédőknél A balassagyarmati Egészségvédő Egyesület a közelmúltban a művelődési központban összejövetelt tartott. Ezen az esemé­nyen megjelent Dr. Pintér Attila országos tiszti főorvos, aki színvonalas előadásban ismertette az ifjúság egészségvédelmét, beszámolt a fiatalság egészségéről, jövőjének esélyéről. Tőle tudtuk meg, hogy kö­rülbelül két hónap múlva jele­nik meg jogszabály, mely az egészségügy nemzeti alaptan­tervéről szól. Szomorúan szólt arról is, hogy sokkal kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalnak, és bizony az ifjúság körül akadnak gondok. Dr. Borszéki Erzsébet városi főorvos beszámolt a helyi ifjú­ság egészségügyi kérdéseiről, majd dr. Bartal Gábor, az egyesület elnöke szólt a szerve­zetről. A nagy számú hozzá­szóló egyöntetűen megállapo­dott abban, hogy sürgős teen­dőkre lenne szükség az ifjúság egészségügyi, de etikai védel­mében is. Sokan kárhoztatták az úgynevezett abortusztör­vényt, a családi és iskolai neve­lésben rejlő hibákat, a dohány­zás, alkoholizmus és kábítósze­rek használatában megbúvó ve­szélyeket. Fáradt az ifjúság és túlterhelt. Változtatni kellene a nevelési módszereken, a szülők kamaszodó gyerekeik felett nem tudnak érvényt szerezni a szülői tekintélynek. Kérték az előadót, hasson oda, hogy le­gyen illetékes helyen kezdemé­nyezője annak, hogy vizsgálják felül a sportágakat és mindazo­kat, melyek súlyosan veszé­lyeztetik a fiatalok életét. Mert nem veszélyes sportággal elért anyagi nyereségekre kell lenni figyelemmel, hanem a gyerme­kek jövőjére, egészségére. A diákság körében a dohányzást és alkoholfogyasztást sokkal nagyobb gonddal kellene elle­nőrizni. És megtenni mindazo­kat az intézkedéseket, hogy a felnövekvő nemzedék ne kerül­jön a fővárosból egyre nagyobb arányban „importált” kábító­szerek fogyasztásának háló­jába. Kamarás József Balassagyarmat és környéke Röviden Őrhalom - A községben is működik a gazdakör, melynek taglétszáma 26 fő. Ez év tavaszán új vezetőt választottak Varga Ferenc helyi gazdálkodó személyé­ben. Terveik között szere­pel, hogy a tagjaik részére különböző munkaeszközök bérletére nyissanak lehető­séget. Kellő egyetértés ese­tén egyes földterületek kö­zös művelésébe is belefog­nak. Balassagyarmat - Meg­éri sietnie annak, aki a helyi szalonban Suzuki gépkocsit szeretne vásárolni, ugyanis májusban még a régi áron kínálják a közkedvelt gép­járműveket. Mint köztudo­mású, a tíz százalékos for­galmi adó bevezetése jelen­tősen emeli a kocsik árát. Másik kedvezmény a suzu- kisoknál, hogy a náluk vásá­rolt autókat három évig in­gyen szervizelik. Mohora - Fórumot ren­deztek az elmúlt héten a sportcsarnokban a vezetékes gázbekötés lehetőségeiről. Sokakat érint a szolgáltatás, ezért nagy volt az érdeklő­dés. Előre láthatólag szep­temberben élvezhetik a la­kosok a vezetékes gáz elő­nyeit. Szécsénke - Két köz­hasznú munkást alkalmaz az önkormányzat. Feladataik közé tartozik az utak, jár­dák, árkok tisztítása. Máris látszik a községen a munká­sok keze nyoma. Szanda - Az általános is­kolában hat tanulócsoport­ban negyvenhét diák sajá­títja el az alapismereteket. Az óvodában közel harminc csöppséggel foglalkoznak nagy szeretettel az óvónők. Holnapi lapszámunkban Rétság és környéke Számítógépeken követik a vagonokat Rendre bekerül a köztudatba a szárnyvonalak megszünte­tésének kérdése. Ha megvaló­sul az elképzelés, áldozatul eshet Nyugat-Nógrád valame­lyik vasútvonala is, mivel a veszteségek egyre csak nőnek. Ágoston László, a gyarmati vontatási főnökség vezetője kicsit másképp közelít a kér­déshez.- Megtörtént a vonalak felülvizsgálata. Mennyi veszte­séget mutattak ki?- Balassagyarmat térségé­ben, a három vonalon közel 300 millió forint veszteséget hoztak ki, éves viszonylatban.- Hát nem kevés pénz, az biz­tos.- Úgy látom, nem valós számok kerültek a köztudatba. Lényegesen kevesebb lehet a hiány. Minden reggel megné­zem a vonatokat, csurig vannak utasokkal. Igaz, magasak a re­zsiköltségek, de bevétel is akad. Gázolajra többet kifizetünk, mint Balassagyarmat állomás jegyből származó összes bevé­tele. Az áruszállítás az ismert okok miatt nagyon visszaesett. Nem a veszteséget, annak mér­tékét kérdőjelezem meg,- Szó volt az önkormányzati vasutakról is!- Szerintem találhatók olyan vállalkozók, akiket érdekel ez a fajta üzemeltetés. Ha az ön- kormányzatok is beszállnának, életképes lehet a kezdeménye­zés. Mert sok kicsi sokra megy.-Lehet egyáltalán gazdasá­gosan működtetni a mellékvo­nalakat?- A budapesti sebesvonat gazdaságos. Éz egy gazdaságos vállalkozás. Számolgattam, az önköltség 26 ezer forintra jött ki vonatonként. Ötven utas fizet ennyit a jegyért. Ennél lényege­sen többen utaznak, tehát kép­ződik nyereség.- Viszont a gazdaságtalan vonatokat ki kellene iktatni.- Egyetértek. A mostani me­netrendben közlekednek olyan vonatok, amelyeken két utas van összesen. Nyilván, kár indí­tani ilyen járatokat.- Sok kritikát kapott a vasút azért is, mert az áruk sokszor késve értek célba.- Valóban megesett, hogy késlekedtünk. Most állítjuk be az a számítógépes rendszert, mely által nyomon lehet kö­vetni egy-egy szállítmány útját. Már kaphatók a Columbia bútorok - A balassagyarmati Ipoly Bútorgyár, ha­ladva a korral, módosította termékszerkezetét. Első lépcsőben a Domus áruházlánc 14 üzle­tét töltötték fel a Columbia Classic névre keresztelt termékcsaláddal. Most a gyarmatiak is hozzájuthatnak a gyönyörű bútorokhoz. A gyár mintatermében megtekinthető, megvásárol­ható a Columbia Classic, a Lagúna Lux, a Lady Lux és a Diadóra bútorcsalád. Színből is bő­séges a választék. Elmondható az is, hogy az árak nem túl magasak

Next

/
Oldalképek
Tartalom