Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-02 / 101. szám
1995. május 2., kedd 5. oldal Balassagyarmat És Környéke Nyílt levél Balassagyarmat polgármesteréhez Döbbenten hallgattam a közelmúltban a város költségvetéséről szóló beszámolóját. Egészen pontosan ennek környezetvédelmi célra jutó, szánalmasan csekély összegének sokallását. Nagyszerűnek tartom a sport és a művészetek mai világunkban ritka, elkötelezett vezetői támogatását. Ritka, mert hosszú távú befektetés, négy éven belül nemigen térül meg. E gesztus a legmesz- szebbmenőkig méltatandó, hisz' ma - „A gyermek szeme a jövő tükre, jaj annak, aki elhomályosítja" - Juhász Gyula bölcsességét nem sokan tartják szem előtt. Éppen ezért még döbbenetesebb, hogy az igazán hosszú távú tervezésre, a legveszélyeztetettebb kincsek védelmére összpontosító környezetvédelemre úgy reagál egy város vezetője, mint a költségvetés elleni merényletre. Mit is támogathat na) a környezetvédelem? Lássuk csak környezetünk mai állapotát. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, a természet rendje megbomlott. Ezért mindany- nyian felelősek vagyunk, és együtt leszünk kárvallottjai is. De kapirgáljuk csak meg közelebbről a magunk szemétdombját. Balassagyarmat szellözet- len főutcája szmogterheltség tekintetében bármelyik világváros túlterhelt csomópontjaival felveheti a versenyt. Fővárosunk fullasztóan hírhe- dett Mártírok útja méltó párjára lel benne. Anyaszomorító kísérő jelensége ennek, hogy ipari mellékanyagok mérésére teszt sincs beállín'a. kidolgozva, hiszen ez megtöbbszörözné a vízórákat. Sőt! Hamarosan Mohi radioaktív mosóvízét is együtt szürcsölhetjük a pestiekkel. Ilyen körülmények között - meg merem kockáztatni - egy szemernyi szükség mégis felmerülhet a környezetvédelem iránt. .. U. Mindezen pusztulás és környezeti állapotromlás azonban némiképp fékezhető lehetne célirányos, megfontolt és körültekintő környezeti oktatással, neveléssel. Szerencsére még vannak megmentendő természeti értékeink a város közvetlen szomszédságában, melyek környezet- és természetvédelmi oktatóbázis helyi központjainak méltó bölcsőivé válhat(ná)nak. Ez sem fog azonban létrejönni, kialakulni „magától", a kimondott gondolat szépségétől, erkölcsi erejétől. Végezetül hadd idézzem egy elhallgattatott nép még élő bölcsességét: „Környezetünket, a TERMÉSZETET nem őseinktől kaptuk örökül, hanem gyermekeinktől, kölcsön.” Tisztelettel: Dr. Szabó László BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI ÜT 18. - TEL.: 35-311-140 Fogadónap csütörtökönként Mindenkit szívesen látunk balassagyarmati szerkesztőségünkben, és arra biztatunk, keressen meg bennünket. Várjuk ötleteiket, javaslataikat. Az esetleges kritikáikkal is bátran jöjjenek. Számunkra a legfontosabb az olvasó. Apró- és keretes hirdetéseiket is feladhatják szerkesztőségünkben, de a lapterjesztéssel kapcsolatos gondjaikat is megoszthatják velünk. Természetesen nagyon örülnénk, ha mind többen jönnének az irodánkba azzal a céllal, hogy megrendeljék a Nógrád Megyei Hírlapot. Igyekszünk kiszolgálni kedves olvasóinkat. A szerkesztőség vezetője, Adám Tamás csütörtökönként reggel kilenc órától egy óráig tartja fogadóóráit. Nyitott szerkesztőséget szeretnénk működtetni, ami azt jelenti, hogy hétköznapokon, munkaidőben bármikor betérhetnek hozzánk. Természetesen várjuk azokat az érdeklődőket is, akik kedvet éreznek az újságíráshoz. Szívesen vesszük, ha a városban és a környező településeken történtekről tájékoztatnak bennünket. Máris lubickolhatnak - Régi álmuk vált valósággá a gyarmatiaknak azzal, hogy újjáépítették, s megnyitották a legendás, Hajós Alfréd tervezte strandot. A nagy medence már kész, s a környékét is bebetonozták. Munka azért még akad, a parkosítás gyakorlatilag el sem kezdődött. Rövid időn belül hozzáfognak a kis medence felújításához is. fotó: r. t. Bercelen sem dúskálnak anyagiakban Közel két éve, időközi választásokon szavaztak bizalmat az emberek Jánvári Andrásnénak. Tavaly ismét győzedelmeskedett az agilis hölgy. Bércéi polgármestere nem unatkozik, az biztos. A sok munka miatt panasz mégsem hagyja el az ajkát.- Milyen az önkormányzat anyagi helyzete?- Mi sem dúskálunk a pénzben: ötmillió a forráshiány.- Mire elég ez a pénz?-Nem sokra. Mindenesetre az intézményeket tudjuk működtetni, ha szigorúan gazdálkodunk. Szeretnénk az egyik utat felújítani. A gázberuházást feltétlenül be kell fejeznünk, és a telefonhálózat korszerűsítése sem maradhat el.-Ehhez alighanem hitel is kell.-A gázberuházást másképp nem is tudnánk befejezni. Minden létező pályázaton is részt kívánunk venni.- Mikor juthatnak telefonhoz az igénylők?-Majdnem bizonyos, hogy az idén minden igénylő megkapja a telefonját.- Hogy áll a kastély eladása?-Érdeklődőből nincs hiány, sorra jönnek az emberek. Csak Jánvári Andrásáé az a baj, hogy a szemrevételezés után elállnak a vételi szándéktól. Hogy el ne kiabáljam: úgy néz ki, az egyik pesti társaság komolyan érdeklődik a kastély iránt.- Mennyiért kínálják?- Azt kell hogy mondjam: amennyiért elviszik. Úgy gondolom, képviselő-testületünk reális árat szabott meg, de ehhez mereven ragaszkodni nem lenne célszerű.- Élénk élet folyik a piacon.- Egyre többen keresik fel a piacot. Gyakorlatilag folyamatosan megy az adásvétel.- Megoldódott a szemét tárolása?-Rendes szeméttárolót alakítunk ki, kapuval, kerítéssel. Egyelőre nincs kialakítva a tízméteres védősáv, de a közhasznú munkásokkal ezt is megcsináltatjuk.- Azt mondják, kicsi a fogorvosi rendelő.- Ez így igaz. Nagyobbat szeretnénk kialakítani. Ha elkészülünk a munkálatokkal, a falu központjában lesz az egészség- ügyi centrum.- Sokan élnek mezőgazdaságból a községben, az önkormányzat meg felemelte a földbérletek árát.-A négy éve megállapított ár alacsony volt. Nem gondolom, hogy a mostani egyforintos ár magas lenne. Még az inflációt sem fedezi a különbség. Mozgáskorlátozottak vacsorája Gyarmaton Az összetartozás és szeretet jegyében rendezte meg összejövetelét Balassagyarmaton a Mozgáskorlátozottak Szövetségének helyi csoportja. A Föld napján a Sztár Motelben jöttek össze a szervezet tagjai. A mozgáskorlátozottak és családtagjaik piknikszerű rendezése új ötletnek bizonyult. Nagy sikert aratott a motel elismert konyhája és a jó zene. Az összejövetelre meghívást kapott Urbán Árpád országgyűlési képviselő is, aki az ország helyzetéről adott részletes felvilágosítást. Megemlítette azt is, hogy most már tényként könyvelhető el: hamarosan megépül az Ipoly partján elvezető új út. Ezzel régi álmuk teljesül a balassagyarmati állampolgároknak. Kamarás József Balassagyarmat és környéke Röviden Dejtár - A község önkormányzata a kábeltévé kiépíttetését tervezi. Tavaly őszszel már felmérték az igényeket, és a jelenlegi adatok szerint mintegy száz háztartás csatlakozna a hálózathoz. A munka akkor indulhat, ha legalább 150 kábeltévé-igénylő lesz. Drégely palánk - A Honti út teljes hosszában építendő járda elkészítésére pályázott az önkormányzat az Útalapnál. Ezen célra csak 35 százalékos támogatás igényelhető, de a 200 méteres szakasz kiépítése fontos, hiszen sok gyermek jár errefelé iskolába. Ipolyvece - Az általános iskola pályázaton 100 ezer forintot nyert a közelmúltban. A pénzt iskolafelszerelési tárgyak vásárlására fordítják. Cserháthaláp - Kilenc új építési telket alakított ki a közelmúltban a község ön- kormányzata. A 800-1000 négyzetméter területű házhelyeket ingyenesen és közművesítve adják a fiataloknak, az elvándorlás megállítására. Terény - A szlovák kisebbségi önkormányzat a közelmúltban elfogadta szervezeti működési szabályzatát és költségvetését. 150 ezer forintjuk nagy részét központi támogatásból kapják. Csitár - A községben 150 háztartás van, ezek közül eddig 90-en fizették be az ivóvíz-közműfejlesztési hozzájárulását. A vezetékes ivóvízhez 20 ezer forint - plusz áfa - befizetése ellenében lehet hozzájutni. Holnapi lapszámunkban Pásztó és környéke Távot váltott az ifjú szügyi bajnok Sisa Dávid a szügyi általános iskola hatodik osztályába jár. Tanulmányait a gyarmati Balassi gimnázium hatosztályos tagozatán szeretné folytatni. A tehetséges gyaloglónak minden esélye megvan arra, hogy felvegyék, hiszen jól tanul.- Mióta gyalogolsz? Három éve, hogy megismerkedtem ezzel a sportággal.-Hogyan?- A testnevelő tanárom, Zsuzsa néni mondta, hogy akinek kedve van, megpróbálhatja a gyaloglást. Fábri Gábor bácsi eljött az iskolába, és kiválasztotta az ügyesebb gyerekeket. Elmagyarázta, sőt meg is mutatta, hogyan kell gyalogolni. Megtetszett.- Hányán jártok edzésre Szügyben?- Tizen lehetünk, akik rendszeresen edzenek.- Testvéred van?- Van egy húgom, de ő még kicsi a gyalogláshoz. Ha nagyobb lesz, megfűzöm őt, hogy járjon edzésre.- Eredményeid?- Fokozatosan lendültem bele, az elején nem nyertem. Később aztán jöttek az eredmények. Két éve Békéscsabán az országos versenyen öt kilométeren aranyérmet szereztem. Egy évre rá ugyancsak öt kilométeren győztem. Tavaly az Ipoly Gyalogló Gálán csapatban elsők lettünk.- Úgy hallom, jól tanulsz. Összeegyeztethető a sport és a tanulás?- Szerintem, igen. Igaz, előfordul, hogy késő estig tanulok, mert az edzést nem lehet kihagyni.- Mit szeretnél elérni a gyaloglásban?- Nincsenek konkrét terveim. Mindig a következő versenyre koncentrálok, ott szeretnék elérni jobb eredményeket, lefaragni néhány másodpercet az időmből.- Milyen reményekkel indulsz Békéscsabán?- Győzni szeretnék, de nem biztos, hogy sikerülni fog. Mindent megteszek a győzelemért. Ez a verseny lesz az, ahol először indulok nyolc kilométeren. Komoly erőpróba lesz, az biztos. Jól sikerült a szlovákiai edzőtábor, úgyhogy remélem sikerrel szerepelek Csabán is. Ezer üveg bébiétel csecsemőknek Ma Magyarországon mintegy 3500 hatévesnél fiatalabb gyermek él állami intézetekben, nevelőotthonokban, amelyek fenntartásáról az önkormányzatok gondoskodnak, szakmai felügyeletüket a Népjóléti Minisztérium végzi. Bárki, aki meglátogat egy csecsemőotthont hihetetlenül szere te tre éhes gyerekekkel találkozhat. Mindenhol nehéz az anyagi helyzetük az intézeteknek. Ezen próbál enyhíteni a Kecskeméti Konzervgyár Rt. Olyan akciót - Egy kiska- nálnyi segítség címmel - kezdeményezett a közelmúltban, amellyel - ha csak kismértékben is - enyhíthetnek a gondokon. Az a lényege a kezdeményezésnek, hogy márciusban és áprilisban minden tőlük vásárolt bébitermék után üve- zódott összegnek megfelelő génként egy forintot elkülöní- mennyiségű bébiételt ajándé- tenek, majd az így felhalmo- koznak az otthonoknak. A gyarmati csecsemőotthon is kapott ajándékot