Nógrád Megyei Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-27-28 / 123. szám

1995. május 27., szombat SporTTüköR 11. oldal Kit érdekel a gyarmati futball? Elég a bajnoki tabellára pillantani, sejti az ember, nagy bajok lehetnek a balassagyarmati futballklub háza táján. Négy meg­szerzett pont a tavasszal, hát... Nem hangzatos jelzőket kívá­nunk sorba állítani mostan, hanem megvilágítani a hátteret, melyet Tóth Ferenc edzőnél jobban aligha ismer bárki is. Kispesti segítség a Fradinak? A Kispest kemény csapásokban részesült a most folyó futballi- dényben a Ferencváros részéről. Éppen ezért lehet érdekes a labdarúgó NB I. 27. fordulója, amikor éppen Kovács Kálmá- nék segíthetik közelebb a bajnoki diadalhoz a Ferencvárost. Eltűntek a pásztói vezetők A hetek, hónapok óta tartó ígéretekkel betelt a csukája a Pásztói FC labdarúgóinak. A csütörtöki edzés már csak fa­kultatív jellegű foglalkozás volt, edző, vezető nélkül. A játékosok úgy döntöttek, amíg helyzetüket nem rende­zik, egyéb keresőfoglalkozás után néznek. Pár héttel ezelőtt még a többször lemondott elnök is ígért, ma már nem ígér senki. Nem is tudna ígérni egyet­len elnökségi tag sem, mert egyszerűen eltűntek. Csak a játékosok problémái marad­tak, hiszen valamiből villany- számlát, törlesztést kellene fi­zetni és az sem ártana, ha egy sportoló némi élelmiszert is tudna venni magának és eset­leg a családjának. Az ügy kísértetiesen kezd hasonlítani az egy évvel ez­előtti botrányhoz. i. j. A Török Péter edző irányította kispestiek várhatóan „megtor­pedózzák” az Újpestet (2. hely, 48 pont), amely a ferencvárosi­akra (első hely, 56 pont) elmé­letileg még veszélyes lehet. A gyakorlatban? Aligha. S ha mindehhez a Ferencvá­ros is végrehajtja a maga (nem kis) feladatát, azaz elhozza a 3 bajnoki pontot Sopronból (az ottani EMDSZ a 15., tehát ki­eső helyen tanyázik), akkor las­san valóban érdemes örven­dezni az Üllői úton. Csakhogy az újpestiek sem adják meg könnyen magukat! A kiesés elől lázasan, de nem nagy eredményességgel mene­külő Nagykanizsa a Békéscsa­bát fogadja. A Viharsarokból érkező vendéggárda sebezhető, amire utal az is, hogy legutóbb a Honvéddal szemben 3-3-ra „adta” hazai bajnoki 90 percét. Ha az Olajbányász nem töri meg a vendéget, akkor lassan szedheti a cókmókját, és irány az NB II. Gondmentes csata ígérkezik a Vác FC-Samsung és a BVSC- Dreher között. A vendég vasu­Június 19-e és 23-a között, na­ponta 8.30-17.00-ig kosár­labda-tábort szerveznek általá­nos iskolás gyerekeknek a Ga­garin Általános Iskolában. Ellátás: háromszori étkezés. tasok ugyan valahol mélyen hisznek abban, hogy a dobo­góra léphetnek, ám ebben szombaton vélhetően megaka­dályozhatja őket a váci legény­ség. Debrecenben vidéki rangadó lesz. A „Löki”, a helyiek ked­vence előkelőén állta eddig a sarat, míg a cívisföldre elláto­gató Győrnek (12. hely, 28 pont) még vannak aggodalmai az osztályozós jövőt illetően... Pécsett bizonyosan 3 ponttal gazdagodik a helyi Fordán; a Stadler FC ebben az esetben idegesítő élvonalbeli finissel számolhat. Csepelen tippelhetően mind­két küzdő félnek jó a döntetlen, azaz a zalaiak és hazaiak egy­aránt elégedetten vonulhatnak el a gyepről a döntetlennel. Késhegyre menő harc ígér­kezik a Fáy utcában. A 13. he­lyezett Vasas a 14. helyen to- porgó Parmalat FC-t fogadja. E két hely „osztályozós”. Tehát ha valamelyik együttes nyer (miért is ne lehetne az a fehér­vár..?), akkor nagyot lélegez­het. Sőt; kicsit föl is lélegezhet. Részvételi díj: 2000 forint. Je­lentkezési határidő: június 2. Táborvezetők: Szarvas József (Öcsi bácsi), és Ringeisen And- rásné (Cimbi néni). info- Tizenkét éve vagyok a gyarmati fociban, de ilyen bor­zalmas helyzet még sohasem volt - állítja a csalódott szakve­zető.- Januárban még másként vé­lekedett. Nagy kedvvel, optimis­tán látott munkához...- Mert másként nem is ér­demes! Utólag persze mindig okosabb az ember. Most már egyértelmű, hogy nem tudtam, mit vállalok. Füstbe ment terv- Miért, mit vállalt?-Tucatnyi olyan dolgot, amely még legrosszabb ál­momban sem jelent meg! Kezdődött az egész azzal, hogy a felkészülés során kide­rült, nem számíthatok olyan já­tékosokra, akiknek kulcsszere­pet szántam.- Kikről van szó?-Szatmári, Jele Zoli, Szűcs Gabi, Jaszik, Pénzes. Azt hi­szem, önmagukért beszélnek ezek a nevek.- De hát ők - egy kivétellel - már ősszel sem játszottak a csapatban!- Maradjunk annyiban, én terveztem velük. Aligha kell bizonygatnom, mennyivel más gárda lett volna az... A rendel­kezésre álló srácok ügyesek, tehetségesek, de hát mégis csak tizennyolc év az átlagéletkor. Az NB Ill-as bajnokság pedig egyelőre még sok nekik. Ezért is erősítettük meg az együttest a négy NB I-es juniorral.- Akik szintén nem sokat len­dítettek a gárda szekerén...- Szerintem ők képzett, jó labdarúgók. Nem vallottak szé­gyent.- Az meg sem fordult a klub­vezetők fejében, hogy rutinos játékosokat hozzanak a csikó­csapatba?- Miből?- Ennyire szegény a klub?- A működésre elég a pénz, az önkormányzatnak köszönhe­tően. Egy-egy idősebb játékos súlyos összegbe kerül, úgyhogy erre nem is gondolhattunk. Szegény ember vízzel főz.-A klubvezetés azt ígérte, hogy szponzorokat keres és ta­lál...- Az ígéret első felével nincs is baj. A város valamennyi je­lentősebb cégét, vállalkozóját megkerestük. Soha életemben nem talpaltam ennyit a pénzért! Ez ugyan nem az edzőnek Tóth Ferenc csalódott lenne a feladata egy normálisan működő klubnál, dehát a BSE nem az. És ezt korántsem pa­naszként mondom! Ez mind­össze egy száraz ténymegálla­pítás. Mert, hogy ez az egyesü­let itt tart, arról legkevésbé az itt munkálkodó emberek tehet­nek! Gyarmaton olyan körül­mények vannak, .hogy nem le­het a jelenleginél jobb futballt csinálni! ígérgetni tudnak- Tehát mi a helyzet a szpon­zorokkal?- Dovicsin Ottó, Kalácska Ferenc, Kiss József és Hegedűs Gábor. Ez a négy ember segí­tett a húszezres városban.- Mi lehet az oka a többi vál­lalkozó érdektelenségének?- Ahogy mondani szokás: kettőt és könnyebbet tessék kérdezni! Egészen egyszerűen nem tu­dom elképzelni, miért csak ígérget az a tíz—tizenöt ember, aki valóban tudna adni... Senki ne gondoljon százezrekre, mi már a tízezer forintos támoga­tást is nagy örömmel köszön­nénk meg. Idáig jutott a gyar­mati foci. De nem csak az anyagiak mutatják a helyzet so­sem látott mélységét. Úgyebár a határőrség mindig sokat segí­tett. Régen nem jelentett gondot a katonáskodó srácok elenge­dése az edzésekre, meg a mécs­esekre. Most már ezzel is bajok vannak. Megértem én, hogyne érteném meg, hogy a laktanya az laktanya, az előírás az előí­rás... Mindent megértek, csak­hogy nekem csapatot kell csi­nálnom.- Ettől még lenne csapat...-Nem is olyan biztos az! Mert például a hét végén Mo- norra megyünk. Kiss és Molnár sárga lapok miatt nem léphet pályára, Mátyásnak munkahelyi elfoglaltsága van, Szlonkait pe­dig éppen azért nem akarják el­engedni, mert még nem tette le az esküt. így kell útra kelnünk, így kellene jól szerepelni. Cso­dák márpedig nincsenek. Illú­zióim sincsenek már régóta. A labda gömbölyű-És akkor hogyan tovább? Van még néhány forduló a pontvadászatból, még ha a kie­sés hetek óta biztosnak is lát­szik...- Elméletben még lehetünk a legjobb kieső. Ennek pedig je­lentősége van, ha a nyáron visszalép az osztály valamelyik együttese. Persze ez csak elmé­let. A valóság az, amit mond­tam: siralmas helyzetben van a gyarmati foci. De hát mi vállal­tuk, hogy csináljuk. A megyei első osztályban is vannak meccsek, ott is gömbölyű a labda, ott is a gól a legszebb momentum. Igaz, a jelenlegi helyzetben felelőtlenség lenne azt ígérni, hogy egy év múlva újra NB III-as találkozókat lát­hatnak a Nagyligeten a szurko­lók.- Mit szólnak majd ehhez a drukkerek?- Alig vannak néhányan és biztosan megértik, amit mond­tam. Egyébként ebben a város­ban azoknak nagy a szája, azok szidják a csapatot, akik a mécs­eseinket is a kerítésen kívülről nézik, mert még a százforintos jegyárat is sajnálják tőlünk... Szilágyi Norbert Eltiltások Kiállítások: Jenei István (St. Glass-Faipar SC) két bajnokitól; Fiikor Róbert (Nagylóc) két bajnokitól; Reviczki János (Mátrano- vák) két bajnokitól; Garam- völgyi Jenő (Érsekvadkert) egy bajnokitól; Makó Ta­más (Erdőkürt) két mérkő­zéstől eltiltva; Szűcs István és Kükkel Tamás (Patak ifi) két, illetve egy mérkőzéstől eltiltva; Hangács Gábor (Szügy ifi) egy mérkőzéstől; Oláh Tibor (Rimóc) három mérkőzéstől eltiltva; Gere Zsolt (Keszeg) játékjoga fel­függesztve. Nándori Ferenc (Bércéi) egy bajnokitól el­tiltva, június 30-ig felfüg­gesztve; Farkas Attila (Palo­tás) egy bajnokitól eltiltva, június 30-ig felfüggesztve; Tátrai Attila (St. Glass ifi) egy bajnokitól eltiltva, jú­nius 30-ig felfüggesztve; Oravecz Balázs (SBTC B ifi) egy bajnokitól eltiltva, június 30-ig felfüggesztve. Három sárga lap miatt pihen: László Tibor (Nagy­lóc), Tóth Endre (Síküvegy- gyár), Sándor István (Sík­üveggyár), Hegedűs Gábor (Erdőkürt), F re is tag István (Karancsberény), Létrái Tamás (Karancsberény), Orosz Péter (Nagybátony), Palkovics Zsolt (SKFC), Bokor Tamás (Rétság), Medve Gábor (St. Öblös ifi), Muzsik Sándor (N. Volán ifi), Fodor Csaba (Érsek­vadkert ifi), Grónai Gábor (Rétság ifi), Hajdara Ger­gely (SKFC serdülő), Percze Zoltán (Varsány), Győri Henrik (Hugyag), Schmidt Szilárd, Géczi Győző (Ber­kenye), Hugyecz László (Berkenye), Karúba József (Keszeg). Emléktoma Hagyományos öregfiúk-kosa- rastomát rendeznek ma 10.30 órától a PSZF tornatermében. A salgótarjáni old boyokkal a lo­sonci, a rozsnyói és az egri ve­teránok mérik össze tudásukat. A nemzetközi tornát a nem­rég elhúnyt kiváló kosarasról, Túrán Istvánról nevezték el. Kosárlabda-tábor gyerekeknek A hét végén valósággal tobzódhatnak a sportesemények soka­ságában a mozgás megszállottjai, a fanatikus és kevésbé fana­tikus szurkolók. A szokásos labdarúgó-mérkőzések mellett tri- atlon, hegyikerékpározás, kézilabda és egyéb sportágak is szí­nesítik a kínálatot. Hajdúnánáson javíthat a Stécé - Szécsényben rangadót játszanak Megyeszerte kora nyári sportdömping A Petőfi iskolások nagyon készülnek a területi mérkőzésekre Valódi gyermekfoci-csemegére kerül sor a hét végén Salgótar­jánban, a Kohász-stadionban. Ekkor rendezik ugyanis Sza­bolcs, Borsod, Heves és Nóg- rád megye legjobb 7-8. osztály focistái részvételével a diáko­limpia területi döntőjét. Itt dől el, hogy melyik csapat jut az országos hatos döntőbe. A legnagyobb az esélyük ta­lán a nyíregyházi focisulisok­nak, de sokat fejlődtek a ka­zincbarcikaiak és a gyöngyö­siek is. A tarjáni Petőfi iskola focistáit az utóbbi időben saj­nos sérülés sorozat sújtja. Páka György edző, aki a gye­rekek testnevelője és osztályfő­nöke is, nem adta fel teljesen a reményt.-Súlyos gondjaink vannak, de gyerekeknél minden előfor­dulhat. A kétszer 30 perces mérkő­zések az alábbi időpontokban lesznek: szombaton 9.30, 11.00, 16.00 és 17.30 órakor, vasárnap 9.00 és 10.30-kor. Eredményhirdetés: 12.00-kor. * * * Szintén Salgótarjánban rande­vúznak a kézilabdázó diákok is, akik a városi sportcsarnok­ban döntik el, hogy kik is ke­rülnek az országos fináléba. Labdarúgás, NB II., Keleti csoport: Hajdúnánás ­SBTC, vasárnap 17.00 óra. A Stécének csak a győzelem lehet elfogadható eredmény a veszé­lyes helyen tanyázó hajdúnáná­siak ellenében, hisz’ csak így maradhatnak versenyben az osztályozós helyezésért. Az együttesből eltiltás miatt hiányozni fog Gyetvai, Oláh B., és Stark, míg sérüléssel bajló­dik Lajkovics és Kajli. A várható összeállítás: Rácz — Kajli, Sági, Homann, Lenkei — Németh, Rósa, Lajkovics, Schuchmann - Burányi, Novák. * * * NB III., Mátra csoport: Szé- csény - Pásztó, szombat 17.00 óra. A nemzeti bajnokság har­madik vonalában szereplő me­gyei csapataink közül a Szé- csény - Pásztó összecsapást kí­séri a legnagyobb érdeklődés. Ma délután nézőcsúcsra számí­tanak a szécsényi rendezők. A játék tétje is nagy, hiszen a vesztes nehéz helyzetbe kerül­het a végelszámolásnál, így jó összecsapást sejtet a két szom­széd vár találkozója. Az utóbbi két év mérlegének a nyelve a szécsényiek javára billen, eddig még döntetlent nem játszott a két együttes. Szécsényben Kuris Gábor szakosztályelnöknek tovább gyarapodtak az ősz hajfürtjei:- Sok a sérült, nem is tudom, miként áll össze a csapat - mondja aggódó hangon. Elmondta, hogy Bádi, Gu­bán, Végh, Kómár és Kerényi sérült. így minden eddiginél nagyobb szüksége lesz a pá­lyára lépő csapatnak a szurko­lók sportszerű lelkesítésére. Reménykedik, hogy így is ér­zik. A 17 órakor kezdődő mér­kőzésen az alábbi összeállítást tervezik, ha még addig a sérül­tek állapota javul: László - Kómár, Kerényi, Juhász, Vár­szögi - Geczkó, Végh, Hodur, Zsély - Gubán, Bódi. Pásztón nagy gondban van Nagy Vilmos vezetőedző, ugyanis Sipeki és Sándor három sárga lap miatt nem játszhat. Hajdarának a héten gipszelték a bokáját, Tamási húzódással bajlódik. így nagyon nehéz lesz visszavágni a pásztóiaknak a hazai pályán elszenvedett 0-1- es vereségért. A PFC kerete: Juhász - Gal- bács, Holtner, Erhardt, Veres, Maksó, Palatinszki, Szerdahe­lyi, Cristea, Andó, Garami, Bu­davári, Majzik, Grabecz. * * * Palotás - Recsk, szombat 17.00 óra. A hétközi kupafor­dulóban alaposan megizzadtak a palotásiak, bár az is igaz, hogy küzdeni tudásuk is pél­damutató volt. A szakvezetés leginkább ez utóbbi erényben bízik a Recsk elleni-nehéz ta­lálkozó előtt. Szeretnének olyan boldogan az öltözőbe vo­nulni, mint legutóbb Mohorán. * * * Monor - BSE-Nógrád Volán, vasárnap, 17.00 óra. Tóth Fe­renc a gyarmatiak edzője, a vele készült interjúnkban bőven elemezte az Ipoly-partiak esé­lyeit, lehetőségeit, így a beha­rangozó összeállításunkban elég, ha sok szerencsét kívá­nunk nekik, és természetesen a többi nógrádi csapatnak is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom