Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-29-30-05-01 / 100. szám
1995. április 29., szombat SporTTüköR 11. oldal Kosárderbi Novákon A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség először rendezi meg a megyei bajnokság rájátszását. A nyolccsapatos bajnokság alapszakasza a múlt héten ért véget, így az első négy helyezett csaphat össze a bajnoki címért. Az első játszik a negyedikkel, a második a harmadikkal, majd pedig a két vesztes, azután pedig a két győztes dönti el a bajnoki cím sorsát. A legesélyesebbek az Öreg Sasok, más néven az SKK II., mivel eddig minden mérkőzésüket megnyerték Juhászék. A régi NB Il-es csapatra épülő gárda tagjai fogadkoz- nak, hogy most is megmutatják, hogy értenek a „labda- zsonglőrködéshez”. Pedig nem lesz könnyű dolguk, hisz' három csapat is fenekedik az őszes sastollakra. Az SKK ifjúsági csapata hosszú idő óta szeretné megszorongatni az old boyokat. Ez idáig sikertelenül, hisz' minden próbálkozásuk csúfos kudarcba fulladt. A balassagyarmati Justitia csapata szintén a bajnokság egyik favoritja, bár náluk sok múlik azon, hogy milyen csapatot tudnak pályára küldeni. Utoljára, de nem utolsósorban ott vannak a hazai pálya előnyét élvező mátranovákiak is, akik talán a négyes mezőny legfürgébb, és leglelkesebb játékosait tudják harcba dobni. Ez nyilván nem véletlen, hisz' meg kell mutatni a sportszerető nováki szurkolóknak és szponzoroknak, hogy érdemes ezzel a remek játékkal is foglalkozni. Főleg akkor, ha olyan gyönyörű csarnoka van a községnek, mint Mátranovákon. A szombat délelőtt 9 órakor kezdődő összecsapások jó szórakozást, valódi sportcsemegét ígérnek.-détéŰJ MOTOROS EGYESÜLET ALAKUL Jó palócok benzingőzben A Szandai Sportegyesület 1993 nyara óta rendez tereprali versenyeket. Tavaly enduro- és gokartversenyeket is tartottak. Többször is bebizonyosodott, hogy a terepviszonyok, természeti adottságok ilyen jellegű sportrendezvények lebonyolítására kiválóak. Télen nyolc versenybírót képeztek ki. Nem olcsó mulatság manapság egy ilyen versenyt lebonyolítani. Pénz nélkül pedig nem sokat ér a kitűnő terepadottság. A versenyekkel járó költségeket a Szandai SE tereprali szakosztálya — kicsi egyesület lévén — nem tudja teljes egészében felvállalni. Nincs meg a tereprali versenyek támogatói köre, szponzor hálózata. Szanda és Balassagyarmat autó- és motorsportot kedvelő polgárai összefogtak és gondoltak egy merészet: Palóc For Gáz néven létrehoznak egy autós sportegyesületet. Az alapító okirat és működési szabályzat tervezete elkészült. Már csupán a közgyűlés bólintása és a bírósági bejegyzés van hátra. A Palóc For Gáz Autós Sportegyesület tagja lehet minden magán és jogi személy, aki a működési szabályzat feltételeit elfogadja, szívében elkötelezettje az autós- és motorsportnak, vállalja azt, hogy személyes közreműködésével megtesz mindent e sportág fejlődéséért, fellendítéséért. Minden autósportot kedvelő lelkes támogatót vár az egyesület első közgyűlésére, ami május negyedikén este fél hatkor lesz, a balassagyarmati polgár- mesteri hivatal nagytermében. Ádám Pingpong-szerelem Manapság ritkaságszámba megy, ha valaki minden támogatás nélkül összehoz egy sportversenyt. Ezen kivételek egyike az a közelmúltban lezajlott amatőr asztalitenisz verseny, amelyet az Ónodi testvérek rendeztek Balassagyarmaton, a művelődési központban. A verseny két napig tartott, húsz induló között óriási csatákban dőlt el az első három hely sorsa. Végül is az első helyet Neisz Eduárd, a másodikat Ifi. Koncz László, a harmadikat pedig Erdélyi Miklós szerezte meg. Fantasztikus labdameneteket láthattak a szurkolók- lelkesen tapsolt a közönség. A versenyt újabb verseny követi. Az Ónodi testvérek azt tervezik, hogy egy teljes hónapon át tartó mérkőzéssorozatot szerveznek, amire a környező települések fiataljait is várják. Dankó Edina TENISZ OB L, FELSŐ ÁG Csak kínlódva tudott nyerni a Vasas Lendület-SVT-Wamsler TE - Vasas 3-6 Igazi sztárok látogattak tegnap Salgótarjánba, a tenisz csapat- bajnokság negyedik fordulójában. Szinte az egész magyar élmezőny itt volt, hisz' a ranglista második, harmadik, ötödik és hatodik helyezettje ellen kellett helyt állniuk Szabadoséknak. Borbély Laci nagyon megizzasztotta Krocskót A nagy nevektől cseppet sem il- letődtek meg a taijániak, és óriási csaták alakultak ki a pályákon. Borbély Laci, az egyik legjobb magyar játékost, Krocskót szorongatta, aki csak nagyobb rutinjának, darálós stílusának köszönhette a győzelmet. A Szlovákiából áttelepült fiú amennyiben jobban elhitte volna, hogy győzhet, akkor kellemes meglepetésben lett volna részünk. A kettes pályán a ranglistán az előkelő harmadik helyen álló Nagy Viktor kereste hasztalanul Tom Balek játékának ellenszerét. Nagy Viktor kínlódott ám piszkosul. Nem volt jó a labda, a pálya. Sütött a nap, árnyék volt. Szóval reklamált, idegeskedett, aztán meg kikapott. Lőrincsik nagy csatában maradt alul Fülével szemben, Kiss Márk Sávolt Attilától szenvedett vereséget. Szabadost az a Lukács verte simán, akit Becker edzőpartnereként ismer a szakma. A hatos pályán Szabó 6-0-ra kikapott az első szettben Pá- kaytól, de a végére feljött a tarjám fiú, és csak nagyon kicsin múlott, hogy nem tudott nyerni. Az egyesekkel eldőlt a mérkőzés, így a párosoknak már nem volt nagy jelentőségük. Eredmények: Borbély - Krocskó 3-6,6-4,4-6, Balek - Nagy V. 3-6, 6-2, 6-3, Lőrin- csik - Füle 4—6, 3-6, Kiss M. - Sávolt 2-6, 5-7, Szabados - Lukács 1-6, 2-6, Szabó - Pá- kay 0-6, 6-3, 3-6. Párosok: Balek-Kiss M. - Sávolt-Füle 2-6, 3-6, Bor- bély-Lőrincsik - Krocskó- Nagy V. 6-4, 6-4, Szabó-Nagy - Lukács-Pákay 6-4, 6-4. Dr. Gâtai László: Ezzel a vereséggel számoltunk, de úgy érzem, hogy sikerült helytáll- nunk. Remek mérkőzéseket láthattunk, így abszolút elégedettek lehetünk. Én úgy érzem, hogy a mutatott jó játék reményt ad a továbbiakra.-dötöLABDARŰGÓ KUPAFORDULÓ UTÁN, BAJNOKI ELŐTT Felmegy-e a cukrunk - Kaba-lából? Kaba (4.)- SBTC (3.), vasárnap, 17.00 óra. B. Kovács Zoltán, az SBTC edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy az együttes feltett szándéka: véget vetnek a tavaszi sikertelenségi sorozatnak. A hét közben lejátszott kupamérkőzésen nagyon biztatóan mozogtak Oláh Bé- láék, sikerült sok sakk-matt helyzetet kialakítani. A csapatban mindenki egészséges, bár Kajli Zoli nem játszhat, mivel nem telt le az eltiltása. Az ellenfélről annyit mondott a vezető edző, hogy nagyon erős és veszélyes csapat. Egy döntetlen mindenféleképpen jó eredmény lenne, de természetesen nem mondanak le a győzelemről sem, hiszen azért utaznak Kabára. * * * Palotás (14.)- Jászberény (4.), szombat, 16.00 óra. Újabb nehéz előpróba következik a Palotás együttese számára. Gondot okoz, hogy Csatlós Szolnokon a kiállítás sorsára jutott, így rá és a sérült Traistára nem számíthat Komáromi Tibor edző. Bohus sárga lapok miatti eltiltása lejárt, így ő újra játszhat. * * * Szécsény (11.) - Szolnok (5.), szombat, 16.00 óra. Hat hely- lyel és 11 ponttal előzik meg a vendéglátókat a Tisza-partiak. Bódi három sárga lapja miatt nem játszhat, Zsélynek viszont lejárt az eltiltás. László kapus külföldi szakkiállításon vesz részt. Örömhír viszont, hogy Kisnémet Imre kapus Bérezi mester rendelkezésére áll. Geczkó, akinek kifordult a válla az abonyi mérkőzésen, megpróbálja a játékot. * * * BSE (16.)- Multi-Rocco (6.), szombat, 16.00 óra. Már .valószínűleg azzal sem mondunk semmit, ha úgy fogalmazunk, hogy vészhelyzetben van a gyarmati legénység. A kieséstől csak a csoda, vagy egy őrült nagy hajrá mentheti meg az Ipoly-partiakat. Se a csodára, se a hajrára nem szabad már várni, mert eljött az utolsó pillanat. * * * Gyöngyös (7.)- Pásztó (12.), vasárnap, 16.00 óra.A PFC vezetése reméli, hogy Veressel és a Majczikkal kiegészítve akár egy bravúros eredmény is születhet a szomszédvárak rangadóján. A keret: Sipeki Sándor, Hajdara, Galbács, Andó, Tamási, Erhald, Palatinszki, Szerdahelyi, Kristea, Maksó, Veres, Majczik, Garami, Budavári. Hírek Sportkiállítás Az SBTC öregfiúk labdarúgócsapata sportkiállítás megrendezését tervezi. Ezért kérik a tisztelt olvasókat, sportolókat, szurkolókat, hogy az SBTC-vel kapcsolatos dokumentumokat, - fényképeket, újságcikkeket, érmeket, kupákat szíveskedjenek a kiállítás időtartamára kölcsönadni. Cím: Nógrád Megyei Hírlap Szerkesztősége, Salgótarján, Erzsébet tér 6. Atlétikai bajnokság A hét végén rendezik meg Salgótarjánban a felnőttek, ifjúságiak és serdülők megyei atlétikai bajnokságát. A küzdelmek szombaton 9.00, vasárnap 8.30 órától kezdődnek. Már hat halott Már hatra emelkedett a halottak száma Törökországban, a labdarúgó-válogatott szerdai berni győzelmét követő ünneplés során. Az önfeledten fiesztázó szurkolók Isztambulban a levegőbe lövöldöztek, s egy eltévedt golyó halálosan megsebesített egy fiatal nőt. Ezen kívül Bilecik városában egy férfi véletlenül lelőtte az egyik barátját, Manisában, Konyában és Isztambulban pedig további négyen vesztették életüket autóbaleset következtében. Foreman a németeknél? Valószínű, hogy az IBF-szervezet profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnoka, az amerikai George Foreman szeptemberben áll ki ismét a német Axel Schulz ellen. A 46 éves Foreman legyőzte Schulzot, de a bírói döntés helyességét megkérdőjelezik. Bob Arum, a bokszoló menedzsere elmondta, hogy Foreman 25-30 millió dollárért hajlandó lenne akár Németországban is megküzdeni Schulz-cal. Karatebajnokság Hatalmas érdeklődés előzi meg a hét végi karate országos bajnokságot, amelyre 51 egyesületből 200 versenyző nevezett. Az idei egyéni súlycsoportos bajnokságnak, amelynek keretében küzdelemben (kumite) és formagyakorlatban (kata) is végeredményt hirdetnek. A karatés vetélkedő egyszersmind válogató a tavaszi Európa-bajnokságra. Harmadszor már nem hagyja magát - Másodszor is felöklelte a bika Enrique Ponce torreádort, akivel néhány héttel ezelőtt ez már egyszer megesett. Szerencsére akkor sem, most sem esett baja, s végül ő győzött... fotó: feb-reuters Focisták büntetése Szőke Lajos (Nagybátony) 2 mérkőzéstől vagy kupától eltiltva, Orosz Tamás (Nagybátony) 2 mérkőzéstől vagy kupától eltiltva, Angyal Szabolcs (N.Volán ifi) 1 bajnokitól eltiltva, Baranyi László (Szirák) 3 mérkőzéstől eltiltva, Molnár Tamás (Szirák) 3 mérkőzéstől eltiltva. Három sárga lapot kaptak: Kisbenedek Zsolt (Hasznos), Hadusovszki Norbert (St. Glass), Kaliczka Róbert (Érsekvadkert), Földi Attila (Karancsberény), Vilk Károly (Karancsberény ifi). Tudósítóinknak Lapunk legközelebb kedden jelenik meg, ezért kérjük külső munkatársainkat, hogy tudósításaikat hétfőn délelőtt, a 314- 596-os, illetve a 316-455-ös telefonszámon adják le. Ha nyerünk - felezünk! A Szerencsejáték Rt.-vel közösen elindított játékunkra pénteken 531 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Bojtos István, Iliny, Kossuth út 55. (szelvényszáma: 1 165 820) és Kovács Anna, Salgótarján, Erkel út 84. (szelvényszáma: 1 165 829) alatti olvasónknak kedvezett. így az ö 0-6-7 indexszámú szelvényeiket adtuk fel, s letétbe is helyeztük a salgótarjáni, Kassai sori totózóban. Bojtos István Kovács Anna 1. Sopron-Vác lx x 2 2. Zalaegerszeg-Újpest x 2 x 2 3. Vasas-Csepel 2 1 4. Dortmund-Dresden 1 1 5. 1860 München-M.-gladbach 1 1 6. VfB Stuttgart-B. München 1 2 1 X 7. Brescia-Parma 1 2 2 8. Fiorentina-Juventus 2 lx 9. Genoa-Sampdoria x 2 lx 10. Lazio-Cagliari 1 X 11. Padova-Roma 2 1 12. Reggiana-Milan 2 2 13. Torino-Napoli lx lx 14. Frankfurt-Bremen X 1