Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-28 / 99. szám
1995. április 28., péntek 5. oldal Szécsény És Környéke Kivirágzik az egész falu Magyargéc önkormányzata évelő és örökzöld növényeket vásárolt a közterületekre. Már korábban elvetették a dísznövények magvait, de ezek később virágoznak, ezért vásároltak az intézmények, az orvosi rendelő és polgármesteri hivatal kertjébe petúniát, árvácskát és futómuskátlit. A falu közterületeire különféle örökzöldeket is telepítettek. Csökönyös és szárnyaló Három év hagyományainak megfelelően idén ismét rendeznek Szécsényben városnapot, amelynek előkészítése már e hét végén, a május 1-jei majálison megkezdődik. Utóbbi rendezvényt a helyi MSZP szervezi, de az egy héttel későbbi városnap szervezőit szinte lehetetlen felsorolni, hiszen kétszázan vannak! Nézzük előbb május 1-jét. A Kossuth ligetben 10 órától kulturális műsor várja az érdeklődőket, többek között Angyal János budapesti humorista is fellép, de a nagyérdemű tapsolhat a szécsényi nyugdíjasok népdalkörének, a zeneiskola tangóharmonikásainak, a gimnazisták tátika műsorának és a Művelődési és Ifjúsági Centrum gyermekszalontánc- csoportjának. Délután a helybeli rockzenekarok lépnek fel, lesz bográcsozás, kutyabemu- lató és légpuskás lövészet. Ugyanakkor megkezdődnek a városnapi előzetes mulatságok: az „ősi” hagyománynak megfelelően ismét a galambosok és a szamarasok csapnak össze. Május elsején - bemelegítésként - kispályás labdarúgásban mérkőzik meg egymással a „csökönyös” és a „szárnyaló” csapat legénysége - (és esetleg le- ánysága is). A hadnagyok - emígyen neveztetnek a galambosok és a szamarasok rettegett vezérei - már napok óta gyűjtögetik csapataik tagjait. A Városnapi Magisztrátus plakátjáról mindenképpen említést érdemel két sor: „Lehet, hogy szamárvér is folyik, meg galambepe, de biztos, hogy folyni fog a hegynek leve!” Azaz, a legfontosabb, hogy minden résztvevő jól szórakozzon és jól érezze magát. Kirendeltségünk hírei Szécsényi kirendeltségünkön — a Rákóczi út 90. szám alatt, a mezőgazdasági szakközépiskola kollégiumában, a toronyépület földszintjén - kihelyezett szerkesztőségünk vezetője, Faragó Zoltán a pénteki napokon, 9 és 12 óra között várja ügyes-bajos dolgaikkal olvasóinkat. Ugyanitt hirdetéseiket is feladhatják, a vállalkozásfejlesztési irodán, mindennap, 8-tól 15 óráig. Kefe fáját fúrják-faragják - Nógrádszakálban Főkefe Kft. néven működik egy 30 főt foglalkoztató faipari vállalkozás, ahol szinte kizárólag különféle kefék részeit készítik. Felvételünkön Bayer István látható, munka közben, rt ELKÉSZÜLTEK MEGYERBEN AZ AKNÁK, DE ÜRES AZ (ÁGYÜ)CSÖ Tavaszi szél vízvezetéket szárászt Ne rémülj meg a meredező ágyúcső láttán, nyájas olvasó! Nem fenyeget háborús veszély, a fegyvernek tűnő alkalmatosság csak jóféle műanyagból készült. Miért foglalja el ezen furcsa pózt Nógrádmegyer és Magyargéc között a határban? Bizonyára azért, hogy legalább az eső beleeshessen, és legalább olyankor legyen egy kevés víz - az egyéb körülmények között teljesen száraz - ivóvíz-főnyomóvezetékben. Ágyúcsőként meredezik Géc felé az ivóvízvezeték nyomócsöve Nógrádmegyerben és a szomszédos Magyargécen évek óta ugyanúgy pusztít az aszály, mint egész földrészünkön. (Legalább már ebben elértük Európát, ha már a vízhálózat kiépítésében hátrányba kerültünk.) Éppen ezért a vezetékes ivóvíz iránt óriási az érdeklődés, hiszen az ásott és fúrott kutak nyár közepére többnyire kiszáradnak. A lakosság azonban - anyagi áldozatokat sem kímélve - hiába szeretne csatlakozni a már korábban kiépített belső ivóvízhálózathoz. Nógrádmegyer polgármesterével, Verbói Gáborral beszélgettünk arról, hogy miért. Gáz sincs - a víz miatt-Tavaly áprilisban kezdődött a faluban az ivóvízhálózat kiépítése - mondja. - Annak rendje szerint megalakult a vízműtársulat, és elkezdték a külső gerincvezeték lefektetését, amelyet szeptember 12-éig kellett volna átadni rendeltetésének. A nyomáspróbák azonban azóta sem történtek meg! Súlyosbítja a helyzetet, hogy rövidesen meg kellene kezdeni a gázvezeték kiépítését is, de amíg a belső vízhálózat nincs átadva, ehhez sem foghat hozzá a kivitelező.- Miért?- Az út egyik oldalán a vízvezeték lenne a betakaratlan munkaárokban, a másikon pedig a gáz: nem lehet az utca mindkét oldalát feltúrni, mert valahol közlekedni is kell. Hová tűnt a kivitelező? Egyébként már februártól dolgozhatna a kivitelező Schumacher Kft.- Sokan igénylik a községben a vezetékes ivóvizet?- A lakosság 90 százaléka! A szervezőmunka eredményeképpen - eredetileg azt ígérték, hogy 1994 szeptemberében itt ivóvíz lesz - a többség elkészítette a vízóra aknáját. Leplombálva elhelyezték már a vízórákat is, és csak arra várnak, hogy a gerincvezetéket átadják. Azaz, minden megvan, csak éppen egy rövidke szakasz és a nyomáspróbák hiányoznak ahhoz, hogy vezetékes ivóvizünk legyen . . . Tulajdonképpen nem lenne sok munka hátra, de a kivitelező nem hajlandó hozzáfogni, többszöri ígérgetések ellenére sem.- Mit tehet itt a nógrádme- gyeri önkormányzat?- A bonyolító NombeRtorg Rt.-n keresztül bejelentettük kárpótlási igényünket. A nyomóvezeték átadásának késése persze nemcsak a nóg- rádmegyeri ön- kormányzatot hozza nehéz helyzetbe. Számtalan egyéb gondunk jelentkezik emifotó: rigó Tibor att, mert a gázvezeték kiépítése, a parkosítás, a járdaépítés, az utak helyreállítása nem kezdődhet meg az ivóvíz-gerincvezeték átadása előtt, hiszen az fölösleges munka lenne. Megtudtuk, hogy a kivitelezési szerződést felbontották, kötbérigényt jelentettek be az elmaradt munka, illetve a határidők csúszása miatt. Ezen problémák rendezésére a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak. Ez azonban nem jelent túlságosan sokat, azaz bizonytalan, hogy mikor és hogyan érvényesíthetik jogaikat a kellemetlen helyzetet átélő ön- kormányzatok. Esélyleső: lesz-e kötbér? Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lesz abban az esetben, ha - mondjuk - felszámolják a kivitelező céget? Követeléseiket és kintlevőségeiket elsősorban a társadalombiztosítás, az APEH, valamint a bankok kaphatják visz- sza: mások esetleg hoppon maradnak. Földabroszon az endrefalvai dűlök Idegen településen járva az embernek néha bizony meg kell kérdeznie, hogy melyik utca hol van. A közelmúltban a település önkormányzata két részletes földhivatali térképeket vásárolt a községről. A „földabroszokon” nemcsak Endrefalva, hanem minden környékbeli település határa szerepel. Egyik térkép a polgármesteri hivatalba, a másik pedig az általános iskolába került. Utóbbit azért tartják szükségnek, hogy a gyerekek is megismerjék a falu hagyományos, évszázados földrajzi neveit. Ezek ugyanis kezdtek feledésbe merülni az elmúlt két-három évtized folyamán, hiszen a termelőszövetkezetek megalakulása után nem használták őket. Röviden Karancsság - A községi általános iskolában két éve működik a sakk-kör. A közelmúltban a falu önkormányzata támogatta a gyerekeket, sakkórára adtak pénzt, hogy a szakkör működésének feltételeit tovább javítsák. Előzményként az is megemlíthető, hogy a ka- rancssági tanulók az általános iskolások megyei döntőjén ötödik helyezést szereztek. Szalmatercs - A község több mint ötszáz lakója közül negyvenhármán vannak állás nélkül, ez a keresőképes lakosság arányában húsz százalék felett van. A munkanélküliek közül huszonötén kapnak jövedelempótló támogatást, aminek fele a falu költségvetését terheli. Varsány - A község ön- kormányzata azt tervezi, hogy elkészítteti a község címerét és zászlaját. Ezekkel a jelképekkel is a településen élők lokálpatrióta érzéseit, kötődését szeretnék erősíteni. Ságújfalu - A községben a közelmúltban épült ki az ivóvízvezeték. A víz fogyasztói ára jelentősen emelkedett ugyan az idén, de ennek ellenére a közelmúltban is újabb nyolc család igényelte lakása csatlakoztatását a hálózatra. Akiknek közműfejlesztési hátralékuk van, csak ennek rendezése után kaphatnak engedélyt az ivóvíz bekötésére. A hálózatot üzemeltető Észak-Nógrád Vízmű Kft. kivitelezésében a betonak- nás tizenhatezer, a műanyagaknás vízbekötés huszonhatezer forintba kerül. Holnapi lapszámunkban Salgótarján és környéke Friss zöldség a hivatali kertből Szécsényfelfaluban - még a szeszélyes áprilisi időjárást megelőzően - felszántották és bevetették a polgármesteri hivatal kertjét. Az elképzelések szerint lakossági társadalmi munkában és az iskolások segítségével megművelik a pár száz négyzetméteres földdarabot, és egy veteményeskertet alakítanak ki. Azt szeretnék elérni, hogy az idősek napközije, valamint az óvoda konyhája a lehető legolcsóbban jusson friss zöldségekhez. A „választék” színesítésére a közkedvelt csemegekukorica ültetését is tervezik, a szokásos petrezselyem, sárgarépa, borsó, retek, karalábé és káposztafélék mellett. Kikopott a középkorosztály a könyvtárból Nincsenek könnyű helyzetben a kisebb falusi könyvtárak. (A nagyobbak sem.) Szalmatercsen azonban - a lehetőségekhez mérten - élénk a kis intézmény forgalma, és némi fejlesztés anyagi fedezetét is sikerült előteremteniük. A szalmatercsi könyvtárat Győri Sándor helybeli nyugdíjas vezeti, immár 15 éve. Korábban a salgótarjáni öblös- üveggyárban dolgozott művezető gépésztechnikusként, de már aktív korában is ő igazgatta a szobányi intézményt. Minden kedden és csütörtökön, 17-től 19 óráig várja az olvasókat.-Leginkább az iskolások és a nyugdíjasok jönnek - mondja. — A középkorosztály nem nagyon szokott olvasni. Panaszkodni azért így sem kell, hiszen egy-egy alkalommal akár nyolcan-tízen is kölcsönöznek nálam könyvet.-Hány kötetből választhatnak az olvasók?- Pillanatnyilag 2300 darab körül van a könyvállomány. Járatunk hat folyóiratot is, ezek is nagyon népszerűek. A nyugdíjasoknak egyes szaklapokat kölcsönözni is szoktam.-Lehetőségük van új kötetek beszerzésére is?-Az idén 20 ezer forintot fordíthatunk erre a célra, és ezen kívül pénzt kapunk a már említett hat újság előfizetésére is. A közelmúltban felajánlották nekünk, hogy évi 20 ezer forint letéti díj ellenében kapunk cserére új köteteket, de azután célszerűbbnek tűnt ezen a pénzen új könyveket vásárolni. Ezek ugyanis itt maradhatnak végleg.- Honnan szerzik be az új köteteket?- Erre a könyvtárellátóval kötöttünk szerződést. Ami hiányzik ebből a kis intézményből? Az olvasnivaló mellé nem tudunk ajánlani semmiféle hanganyagot ... Győri Sándor könyvet ajánl az intézmény fiatal látogatóinak -RT-