Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-28 / 99. szám
2. oldal Ország - Világ 1995. április 28., péntek Több jog a magyar kisebbségnek Pénzt kapnak a kórházak Imin - Onnan Izraeli emlékezés Jeruzsálem - Az izraeliek kétperces néma csenddel áldoztak tegnap országszerte a második világháború alatt náci megsemmisítő táborokban meggyilkolt hatmillió zsidó emlékének. Két percig zúgtak a szirénák, a boltokban és az irodákban megállt a munka. Lefogott tibetiek Lhásza - Több mint száz tibeti szerzetest és apácát vettek őrizetbe a kínai hatóságok három nagyobb kolostorban a tartományi fővárosban, Lhászában, illetve annak környékén. A közlés szerint februárban és márciusban összesen 16 nagyszabású függetlenségi megmozdulás színhelye volt Tibet, és a kínai hatóságok ezek során legalább 56 apácát és 50 szerzetest tartóztattak le, majd zártak ki a kolostorokból. Muzulmán siker Szarajevó - A boszniai rádió ENSZ-forrásokra hivatkozó tegnapi jelentése szerint a bosnyák hadsereg 5. hadtestének szerdán a nyugat-boszniai Bihac várostól délre sikerült visszafoglalnia a muzulmán területi beékelődés két stratégiailag jelentős magaslatát. A bos- nyák-muzulmán csapatok rakétákkal megrongáltak egy, a bosnyák-horvát határon lévő Pljasivica-hegyen működő szerb radart. * Észak támad? Szöul - Észak-koreai csapatok - szöuli közlés szerint - az elmúlt nyolc napban kétszer is átlépték a két koreai állam közötti demarkációs vonalat. A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője tegnap a fegyverszüneti egyezmény megsértésének és provokációnak minősítette az északiak határ- sértését, és közölte, hogy a határkörzet (dél-koreai) katonái „fokozott éberségre és operatív tevékenységre” kaptak utasításokat. Nem a nemre! Peking - A városi kormány rendelete megtiltja a születendő gyermekek nemének megállapítását a terhesség időszakában. A tilalom célja az indoklás szerint a nemek szerinti megkülönböztetés és a magzatelhajtás visszaszorítása. Strasbourg - Magyar szempontból jelentős siker született az Európa Tanács székhelyén: az emberi jogok betartását, a pluralista demokrácia érvényesülését ellenőrző nemzetközi szervezet parlamenti közgyűlése elfogadta azt a módosító indítványt, amely a hetek óta tartó vitát lezárva leszögezte, hogy a szervezet jelenlegi, illetve jövendő tagállamainak be kell tartaniuk a két évvel ezelőtt elfogadott és a kisebbségi joHonnét az ötlet? - kérdeztük a polgármestert, aki elmondta: Nincs pénz fejlesztésre-Falunk 1990-ig egy központi községhez, Mucsínyhoz tartozott. Évtizedek óta nem rendelkeztünk saját önkormányzattal, és ez meg is látszik a falunk arculatán. Nem építették ki úgy, mint azokat a településeket, amelyeket az előző rendszerben központi községként kiemeltek. Molnár Dóra hozzátette: ez nem csupán az ő egyedi problémájuk. Valamennyi polgár- mester szeretné, ha minél jobban és gyorsabban fejlődne a faluja. A nagyobb beruházásokhoz azonban hozzá sem tudunk fogni, mivel a költségvetésből még a tervekre sem futja. gok kérdését elég szélesen meghatározó úgynevezett 1201-es ajánlást és ennek érvényesülését az ellenőrzéseknél is vizsgálni kell. Frunda György, az RMDSZ szenátora hatalmas jelentőségűnek minősítette a testület döntését. Ion Iliescu román államfő kijelentette: Magyarország nemhogy az 1201-es ajánlást, de még a kisebbségi keretegyezményt sem képes teljesíteni. Az-Az állami támogatás csekély, a mi esetünkben - a támogatás a lakosság számaránya szerint osztódik szét - az éves bevételünk fél millió korona körül mozog - folytatta. - Ez a pénz olyan kevés, hogy a már megkezdett munkálatokat sem tudjuk befejezni. Arról nem beszélve, hogy szükségünk lenne egy bekötőútra Sikó felé, mivel falunk így egy zsákutca, ahová egyre kevesebb autóbusz jár be, nehézkessé válik az utazás... Uzsorás banki kamatok Ha sikerülne megépíteni az említett országutat - ami mindössze 3 kilométeres szakasz -, akkor 10 kilométerre lenne tőlünk Fülek, jelenleg körben 25 kilométert utazunk Fülekig. Az építéshez azonban pénz kell, elnök kifejtette ismert álláspontját arról, hogy a magyarok „a kisebbségek védelmezésé- nek bajnokaiként” lépnek fel, de Magyarországon a parlamentben a kisebbségeknek sincs semmiféle képviselete, sem a románok, sem más nemzeti kisebbségek anyanyelvén oktató iskolák nincsenek. Az egyedüli politika, amelyet Magyarország az idők során a kisebbségekkel kapcsolatban folytatott, a beolvasztás volt.” ami sajnos nincs - kesereg a polgármester. Itt a szerző teszi hozzá: ha esetleg a bankok adnának kölcsönt, nem éri meg felvenni, mert szinte uzsorás kamatot számítanak fel.- Mindezek miatt javasoltam a Magyar Polgári Párt vezetőségének, hogy hozzanak létre alapítványt az aprófalvak fejlesztésének segítésére - folytatja immár a polgármester. Máris megindult a munka Molnár Dóra javaslatát, amint arról A. Nagy László, az MPP elnöke később tájékoztatott, a párt legfelsőbb vezetése elfogadta. Előreláthatólag már az elkövetkező hetekben vagy hónapokban hivatalosan is tájékoztatják a magyar települések polgármestereit arról, milyen kritériumokat, illetve lehetőségeket támasztanak, kínálnak az alapítvánnyal kapcsolatosan. (farkas) Amint a Magyar Közlönyben megjelenik a kórházak megemelt összegű finanszírozásáról rendelkező jogszabály, az egészségbiztosító már másnap megkezdi a pénz utalását a kórházaknak. Mindezt Baranyai Géza, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) sajtófőnöke jelentette ki tegnap. Mint ismeretes, az Országy- gyűlés a napokban fogadta el azt a képviselői indítványt, amelynek értelmében januárig visszamenőleg egységesen 10 százalékkal magasabb összeget utal a kórházaknak az egészségbiztosító. Az intézkedésre azért volt szükség, mert költségvetés hiányában az intézBécs - Franz Hums, az új osztrák szociális és munkaügyi miniszter nyitott a külföldiek ausztriai munkavállalási lehetőségeinek bővítésére. Elmondta: kész a vendégmunkások részére kiadható munkaválA kormány áttekintette a villamosenergetikai ipar és az ezzel kapcsolatos társaságok privatizációjának, a privatizációs folyamatnak a helyzetét, a végrehajtás állását. Megállapította, hogy a szabályozás terén elmaradások vannak, márpedig a kellő jogszabályok nélkül a magánosítás nem hajtható végre. A kabinet úgy döntött, hogy a késedelem ledolgozására szakértői csoportot hoz létre a Pénzügyminisztérium, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, az energiahivatal és a Miniszterelnöki Hivatal Kelet(i) és Varsó - Nincs szükség rivalizálásra a NATO-tagsághoz vezető úton. Lengyelország és Magyarország együttműködve, az integrációval kapcsolatos problémák és feltételek közös megvitatásával néhány év alatt a katonai szervezet tagjai között lehet - fejtette ki véleményét varsói tárgyalásain Keleti György honvédelmi miniszter. Keleti tegnap megkezdett kétnapos hivatalos látogatást a lengyel fővárosban, s ennek első állomásaként kétoldalú megbeszéléseket folytatott ményeket hónapok óta a tavalyi szinten finanszírozza a biztosító. Emiatt több kórház is csődbe vagy csődközeli helyzetbejutott, több millió forintos adósságterhet görgetve maga előtt. A most elfogadott indítvány lehetővé teszi, hogy a kórházak egy összegben megkapják az eltelt négy hónapra jutó működési költségük tíz százalékát. Addig pedig, amíg a parlament nem fogadja el a biztosító idei költségvetését, a kórházak tíz százalékkal magasabb támogatást kapnak az OEP-től. Az egészségbiztosítónak a négyhavi támogatás egyösszegű kifizetése mintegy 4,5 milliárd forintos többletkiadást jelent. lalási engedélyek számának növelésére, elsősorban a régebben Ausztriában élő külföldiekre gondolva. A kvóta 8-ról 9 százalékra emelése, további H ezer vendégmunkásnak nyújt munkalehetőséget. egy-egy képviselőjéből. A bizottság a következő egy-másfél hónapban kizárólag e szabályozási csomag kidolgozásával foglalkozik majd — jelentette be Csák Elemér a kormány tegnapi ülése után. A szóvivő hozzáfűzte: a kormány villamosenergia-ipar- ral kapcsolatos privatizációs stratégiája nem változott. Áttekintette a kabinet a kárpótlási jegyek árfolyamának helyzetét is. Utasította a privatizációs minisztert, hogy biztosítson megfelelő kínálatot az eredeti kárpótoltak tulajdonában lévő jegyek értékesítésére. a NATO vendéglátójával, Zbigniew Okonski nemzetvédelmi miniszterrel. A lengyel politikus elmondta, hogy több olyan konkrét kezdeményezés is létezik, melynek alapján a két ország már évek óta közös politikát folytat a nyugati biztonsági rendszerekhez, a NATO-hoz.és az Európai Unióhoz való csatlakozás érdekében. Az együttműködés ilyen formájára jó példa a Partnerség a békéért program, melyben mindét ország katonai és civil szervezetei részt vesznek. (Felvidéki tudósítónktól) A Magyar Polgári Párt losonci tanácskozásán a vitában felszólaló Molnár Dóra, Fülekpilis polgármestere javasolta, hogy az MPP hozzon létre alapítványt az aprófalvak fejlesztésének segítésére. Alapítvány a felvidéki falvakért Könnyebb osztrák munka Eladják az áramot is Rémtettével hencegett az oklahomai merénylő Az oklahomai merénylet gyanúsítottja, Timothy McVeigh néhány nappal a robbantás előtt eldicsekedett barátjának, Terry Nicholsnak, hogy „valami nagy dolog van készülőben”. A beszélgetésről a szövetségi ügyészség képviselői számoltak be a kansasi Wichitában, ahol Terry Nichols ügyében tartottak bírósági meghallgatást. Bátyjával, James Nicholsszal és barátjával, Timothy McVeigh- vel együtt robbanószerkezetek előállítására és lőfegyverek birtoklására szőtt összeesküvéssel vádolják. Az ellenük indított eljárás független az Oklahoma Cityben elkövetett merénylettől, mindamellett lehetővé teszi, hogy a két Nichols-testvért, akiket a robbantás ügyében közvetlen tanúknak nyilvánítottak, lakat alatt tartsák. Az ügyészség képviselői elmondták, hogy Timothy McVeigh három nappal a merénylet előtt érintkezésbe lépett volt katonatársával, Terry Nicholsszal, és megkérte, hogy ugorjon el érte gépkocsival Oklahoma Citybe. A visszafelé (a kansasi Heringtonba) vezető úton tett említést arról, hogy valami nagy dolog készül. Egy nappal a merénylet előtt még kölcsönkérte barátja kisteherautóját. A heringtoni házkutatás során az FBI ügynökei harminc- három lőfegyvert, műtrágyás hordókat, ammóniumnitrátot és tüzelőolaj-adagolót találtak. Az oklaíhomai merénylethez használt robbanóanyag műtrágya (ammóniumnitrát) és tüzelőolaj keveréke volt. Gyermekeiket gyászolják az oklahomai polgárok Jogos a kegyes halál Alkmaar - Igazolható döntést hozott az az orvos, aki 1993-ban kegyes halált alkalmazott egy súlyosan fogyatékos csecsemőnél. így ítélkezett a ugyanis a hollandiai város törvényszéke. A bíróság határozata szerint Henk Prins a törvény betűje értelmében gyilkosságot követett el, de a törvény- sértésért - amely miatt élet- fogytiglanig terjedő börtön- büntetéssel volna sújtható - büntetést nem szabnak ki rá. Az ítélet indoklásaként Ben Posch bíró elmondta, hogy a nőgyógyász súlyos döntés előtt állt, két, egymást kizáró lehetőség közül kellett választania: életben tartani a három hónapos gyermeket, vagy véget vetni szenvedésének. A fennálló különleges körülmények miatt tehát döntése indokolható. A 49 éves Prins - a gyermek szüleivel és több kollégájával való tanácskozás után - méreginjekciót adott be a csecsemőnek, aki nyitott gerinccel és vízfejjel született, a leggyengédebb érintés is szörnyű szenvedést okozott neki, és elenyésző volt annak esélye, hogy életben marad. A szakvélemény szerint műtéttel sem segíthettek volna a kis Maartje Riannén. Ez volt az első, kegyes halállal kapcsolatos olyan eset Hollandiában, amelyben az euthanáziát nem a beteg kifejezett kérésére alkalmazták. Emiatt a bírói ítélet precedens értékű az ország törvénykezésében. Hazamemtének - Ruandái hutu menekültek várják, hogy visszatelepítsék őket otthonukba. Tízezrek élnek menekülttáborokban a tavalyi népirtás óta. A mandai kormány most nagyszabású programot indított a hazatelepítésükre. fotó: feb-reuters