Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-15-16-17 / 89. szám

2. oldal Ország - Világ 1995. április 15., szombat Keletiek a NATO-ban ? A NATO-tagországok május végén megvitatnak majd egy olyan hivatalos tanulmányt, amely az atlanti szövetség terve­zett keleti kiterjesztésére vonatkozik - közölte az Egyesült Ál­lamok NATO-nagykövete. Robert Hunter, aki Prágában Vilem Holan cseh védelmi mi­niszterrel folytatott eszmecse­rét, közölte:- A tanulmány első tervezete elkészült. Második változata is készen áll majd, hogy a (tagál­lamok) miniszterei május 30-án szemügyre vehessék. — A NATO-nak szándékában áll új tagok felvétele - erősí­tette meg Hunter, aki megje­gyezte, hogy a tanulmány a „hogyanra és a miértre” össz­pontosít: jelesül az új tagok szerepére s a szövetség szerve­zetébe való beilleszkedésük mikéntjére. A jelentés kidolgozásában valamennyi NATO-tagország szakértői közreműködnek - je­lezte Hunter. - A tanulmányt szeptemberben átnyújtják a bé­kepartnerségi program összes résztvevőjének, s e dokumen­tum képezi majd a csatlako­zásra pályázók és a tagországok közötti tárgyalások alapját. Gyalog a Csalagútból - Üzemzavar miatt leállt egy rövid időre a nevezetes Eurostar expressz, ami a La Man­che csatorna alatt épült alagútban közlekedik Anglia és Franciaország között. fotó: feb-reuters Újra lőtték Dubrovnikot A boszniai szerbek elismer­ték, hogy ők intéztek tüzér­ségi támadást a horvát ten­gerparton lévő Dubrovnik városa és annak repülőtere el­len, ám azt állították, hogy az akcióval a nyugat-boszniai szerb települések elleni hor­vát támadásokra válaszoltak. A boszniai horvátok és a Horvát Köztársaság hadseregé­nek egységei ismét lőtték Gra- hovót és Glamocot, s a mintegy 40 tüzérségi lövedék komoly anyagi károkat okozott. A jugo­szláv hírügynökség ertesülesei szerint a tüzérségi támadás nem követelt áldozatokat. A Dubrovnik elleni támadást követően Mate Granic horvát külügyminiszter levelet intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsá­hoz. A horvát rádió jelentése sze­rint Granic közölte: Horvátor­szág eddig még nem válaszolt az akciókra, azonban ha azok megismétlődnek, Zágráb kény­telen lesz megtenni a szükséges önvédelmi lépéseket. Kétezerig bezárják Csernobilt Leonyid Kucsma ukrán elnök az Európai Unió küldöttségé­vel folytatott tárgyalások nyomán beleegyezett abba, hogy Ukrajna az ezredfordu­lóra bezárja a csernobili atomerőművet. A jelentés Vlagyimir Gorbu- lint, az Ukrán Biztonsági Ta­nács vezetőjét idézte, aki kije­lentette: Kucsma elnök a fran­cia környezetvédelmi minisz­terrel, Michel Bamier-vel álla­podott meg az erőmű bezárásá­nak időpontjáról. Az így kieső energiamennyiséget az elkö­vetkező években felépítendő, 3000 megawatt teljesítményű, gázüzemű erőművel fogják pó­tolni - közölte Gorbulin. 7» HCT egy nyeremény! Ä ff Ili NYEREMÉNY! ajándékcsomag Kedves Olvasó! Hétfőtől szombatig mindennap megmutatunk egy számot - amelyet közjegyző jelenlétében sorsoltunk ki -, sa hat nap elteltével egy előfizetői kódot kapunk. A kód tulajdonosa, ha a hét minden napján rendelkezett előfizetéssel, megnyerte a heti nyereményt. Ha Ön nyert, akkor jelentkezzen a 32/376-455-ös telefonszámon ! Jó játékot kíván Önnek a Nógrád Megyei Hírlap! £ MAI NYERŐSZÁM! í 0 0 3 8 8 LUIS BEAURDIN Elfogott szökevények (XVI/9.) Egy legény állott eléje, az őrségről jött és jelentett.- Egy amerikai igazságügyi tisztviselő és egy missziós nő­vér kíván a kapitány úrral be­szélni. A legény kifordult az ajtón, Pelot pedig megállapította, hogy van még két szék az iro­dában, ahova a vendégek leül­hetnek majd. Alig készült el ezzel, kopog­tak az ajtaján és Susanne belé­pett, Maurice követte. A két­oldalú bemutatkozás után a százados előzékeny udvarias­sággal fordult a vendégeihez.- Kérem, foglaljanak helyet - mondta - és parancsoljanak velem, mivel állhatok a ren­delkezésükre. t A terv szerint, ahol lehetett, Susannenek kellett kéréseket előterjeszteni. Most is így volt. A fegyenctelepet szeretnénk megtekinteni - mondta - nem tudom, hogy a kapitány úrnak módjában van-e erre nekünk engedélyt adni?-Hát - kezdte Pelot - ez nehéz kérdés, de asszonyom, el fogok tekinteni a szigorú szabályzat betartásától és kivé­telesen eleget teszek az ön kí­vánságának. Én a szolgálatban is elsősorban gavallér vagyok és így a szép asszony kíván­sága parancs a számomra.- Remélem, a kísérőm is el­jöhet velem - mondta Susanne mosolyogva.- Ó, hogyne - mondta Pelot-, hiszen úgy értesültem, hogy a kísérője, ha jól tudom, igaz­ságügyi tisztviselő, őt tehát ér­dekelni fogja a dolog.- Oh, természetesen - mondta Maurice - mon capi- tain - Susanne alig bírta el­nyelni mosolyát, mert Maurice amerikai ízű francia nyelven beszélt. A kapitány nem kétel­kedhetett a szavaiban.- Egyre kell azonban kér­nem, asszonyom, s önt, uram, a fegyencekkel nem szabad beszélniök, sem cigarettát vagy egyéb ajándékot nem szabad adni nekik.- That’s naturally... (ez ter­mészetes) - robbant ki az ame­rikai Maurice szájából. A kapitány, aki konyított va­lamit az angolhoz, tökéletesen le volt fegyverezve. Az ajtó­hoz lépett, aztán megfordult.- Megengedik, ugyebár, hogy előremenjek. Parancsol­janak, kérem! Amint megkezdték útjukat, még nem láttak semmit, csak egy nagy épületet.- Ez a laktanya - mondta a kapitány - a munkahelyek arra kint vannak. Susanne borzadva nézett körül, az egész területen sehol fát vagy bokrot nem látott. Itt csak homok volt, és fölötte az égbolt, amelyből a gyilkos napsugár kévéi perzselően égettek fel mindent a homokos talajon. (Folytatjuk) Biztonságos, kamatozik és könnyen elérhető.. Kincstári Takarékjegy a lejárat napján válik esedékessé. Könnyen elérhető A Kincstári Takarékjegy 10.000 és 100.000 Ft-os címletekben folyamato­san váltható és visszaváltható több mint 2600 postán. Hát ilyen még nem volt! A Kincstári Takarékjegy mindenki szá­mára elérhető, aki kisebb-nagyobb megtakarításainak elérhető, biztonsá­gos, egyszerű és kedvező befektetést keres. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Biztonságos Mint minden Magyar Állampapírra, a Kincstári Takarékjegyre is érvényes a soha el nem évülő állami garancia. A befektetett összeg és kamatainak visszafizetését az állam szavatolja. Kamatozik És nem is akárhogyan! A Kincstári Takarékjegy 1 éves futam­idejű, sávos kamatozású értékpapír, mely az első félév után különösen kedvező kamatot nyújt: Például ha Ön a hetedik hónapban váltja vissza Kincstári Takarékjegyét, akkor a kamat mértéke a hetedik hónap első napjáig számított évi 26%. A teljes, 27%-os kamat magyar Állampapír

Next

/
Oldalképek
Tartalom