Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-13 / 87. szám
Havazás, hózápor ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Ma is országszerte folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. Észak, északkelet felől folyamatosan sarki eredetű, nedves léghullámok áramlanak a Kárpát-medencébe. Emiatt általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a Dunántúlon lehet pár órás napsütés. Főleg az Északi-középhegységben, valamint az Ál- földön várható csapadék. Eső, havas eső, hó egyaránt valószínű. A megélénkülő északi, északkeleti szelet időnként erős széllökések kísérik. Napközben csak lassan emelkedik a hőmérséklet. A délutáni órákra általában 5, 10 fok várható. Az északkeleti megyékben azonban kevéssel 5 fok alatt lesz a hőmérsékleti maximum. ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az északkelet felől áramló hideg, nedves léghullámok hatására meglehetősen barátságtalanul alakul a térség időjárása. Egész nap túlnyomóan borult lesz az ég, csupán néha szakadozik fel kissé a felhőzet. Egyre több helyütt várható csapadék. Főleg havazás, havas eső valószínű. Napközben időnként megerősödik az északkeleti szél. Marad a szokatlanul hideg idő, a csúcshőmérséklet 3, 4 fok körül lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Vízhőmérsékletek °c Balaton: 6 Velencei-tó: Tisza-tó: 8 Fertő-tó: Tisza: 4-8 Duna: Salgótaiján: 4 Balassagyarmat: 4 Szécsény: 3 Bátonyterenye: 4 Rétság: 4 Karancs: 3 Pásztó: 4 Iponytamóc: 3 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 40-50 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 35-40 Fertő-tó: 45-50 "C 7 6 7-9 Salgótaiján: 30-40 Balassagyarmat: 30-35 Szécsény: 30-35 Bátonyterenye: 30-35 Rétság: 30-40 Karancs: 30-40 Pásztó: 30-35 Ipolytamóc: 30-35 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az E.-Középhgs. térségére: 06-90-304-631 06-90-304-626 Budapesti előrejelzés: Orvosmeteorológia: 06-90-304-621 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Élő kép Manapság kevés ember mondhatja el magáról, hogy élvezi a munkáját. Gregorij Fjodorov moszkvai testfestő bizonyára e kevesek közé tartozik, s nerti lehet panasza a vászonra sem. Most éppen egy elegáns éjszakai mulatóban fellépő táncosnő testére pin- gálja az egykor nagy felvonulások plakátjain dicsőített arcot, Sztálin portréját. A testfestészet nem orosz találmány, Nyugat-Európá- ban már régóta legalább olyan népszerű, mint most kelet felé. FOTÓ: FEB-REUTERS Visszatérnek a Baglyasról elszármazottak Csaknem ötven éve annak, hogy Baglyasalja, a hajdanvolt bá- tegyék rendezettebbé, tisz- nyásztelepülés a városhoz, Salgótarjánhoz csatlakozott. A je- tábbá, virágossá környezetüket, lenlegi városrészben élők a múltba és előre egyaránt néznek, Keressék elő, kutassák fel azo- amikor Baglyasi napok címmel hagyományteremtő rendez- kát a fotókat, emléktárgyakat, vénysorozat megszervezésén szorgoskodnak. Április 29-ére és amelyek a település - a bányá- 30-ára tervezik a társadalmi, kulturális és sportrendezvényt. szat, a kórház, a kisvasút, a kaTilalom Hálószoba, diszkrét fény. Az asszonyon csábos hálóing, nagyokat sóhajtozik. A férj hátát mutatva fekszik mellette az ágyon. Az asszony megszólal:- Azelőtt minden kívánságomat kiolvastad a szememből. A férj hátrafordul, ránéz az asszonyra, és így szól:- Tegnap voltam szemorvosnál. Sajnos, minden olvasnivalótól eltiltott. JÓ 1995. április 13., csütörtök Szeretettel köszöntjük névnapjukon IDA nevű kedves olvasóinkat! Az Ida germán eredetű név, jelentése: életerős. Védőszentje: Herzfeldi Szent Ida (+825), Ekbert szász herceg felesége, aki a felebaráti szeretetnek szentelte életét. Virága: díszbors. E napon valamennyi keresztény egyház (a más időszámítást követő keleti egyházak kivételével) az utolsó vacsorára emlékezik, amelyet Jézus apostolainak társaságában költött el. A Nap kél: 6.01 órakor, nyugszik: 19.30 órakor. Ügyeletes riporter: Venesz Károly Tel.: (32)-316-455 Egyházi naptár Április 13., csütörtök, nagycsütörtök. Napi igék: Kát.: 2Móz 12,1-8.11-14. Zsolt 115. lKor 11,23-26. Jn 13,1-15. Ref.: Un 3,18-24. 2Kir 23,21-37. Ev.: 2Móz 24,3-11. Mt 27,31-44. A kát. liturgikus naptárban Szent Márton pápa. Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Kő egy csapat. Amerikai filmvígjáték. Kamara: 16.30 és 19.00 órától: Forrest Gump. Amerikai film. Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45 és 20 órától: A maszk. Amerikai film. Kamara: 18.00 és 20.00 órá- tóT.Könnyen vedd a halált. Színes amerikai akciófilm. A Nap Mondata „A nagyok mosolyában van a kicsik boldogsága.” (Mikszáth Kálmán) A kétnapos rendezvényen népművészeti, kultúr-, hely- és sporttörténeti kiállításon elevenedik meg a település múltja, jelene. Az ország főiskoláin, egyetemein tanuló fiatalok találkoznak a mai általános iskolásokkal. A Baglyasalján született, de már az ország más településén tevékenykedő - közöttük ismert és elismert emberek - beszélgethetnek a ma is itt élőkkel, családjukkal, régen látott barátaikkal, ismerőseikkel. Az első találkozón emlékfát is ültetnek, és nem marad el a régi A korábbi csöddömping után gyakorlatilag megszűntek a csődügyek Nógrád megyében. Míg három éve 290 cég jelentett három hónapnál régebbi kiegyenlítetlen tartozást, két éve már csak 19 vállalkozás jutott erre a sorsra, Az elmúlt esztendőben bányászhagyomány, a májusfa állítása sem. Színes kulturális program, tréfás sportvetélkedők részesei is lehetnek az érdeklődők. Egykoron Baglyasalja élénk társadalmi, közösségi, pezsgő kulturális és sportéletéről volt híres. Most a baglyasi napokat előkészítő bizottság azzal a kéréssel fordul mindenkihez, aki a településen él, dolgozik, s aki felelősséget érez a városrész anyagi, szellemi gyarapodásáért, hogy legyen tevékeny részese a rendezvény előkészületeinek, programjainak. Kérik, mindössze négy cég jelezte a bíróságon fizetésképtelenségét, az idén pedig egyetlen csődügy sem volt mostanáig a megyében. A csődügyek szembetűnő csökkenésének feltehetően a csődtörvény szigorodása az oka. Ezt megelőzően ugyanis a tegyék rendezettebbé, tisztábbá, virágossá környezetüket. Keressék elő, kutassák fel azokat a fotókat, emléktárgyakat, amelyek a település - a bányászat, a kórház, a kisvasút, a kaszinó, a kulturális élet, sport - történetéhez kapcsolódnak. Az emléktárgyakat, a fotókat — megőrzés és visszaszolgáltatás mellett - a helyi általános iskolában veszik át. A mai baglyasiak hívják el a rendezvénysorozatra rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket. Azokat is, akik már huzamosabb ideje távol élnek, hogy a kapcsolatok szálai ne szakadjanak el teljesen. Erősítsék a baglyasi napok is a családok, a lakóközösségek, a városrész ösz- szetartozását, tenni akarását, közös gondjaink, dolgaink rendezését, megoldását. hitelezőkkel való megállapodásra elegendő időt adott a csőd bejelentését automatikusan követő három hónapos fizetési moratórium, míg az 1993-tól érvényes módosítás szerint a hitelezők minősített többségének beleegyezése szükséges a fizetési haladékhoz. SZŰPEREXPKESSZ Ha ma 12 óráig - akár telefonon is - feladja és kéri, a holnapi lapban ezen a helyen már olvashatja hirdetését. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (32)-311-504, 316-455/215-ös mellék. Másfél szobás, összkomfortos öröklakás az Arany J. út 17-ben eladó. Érd. 16 órától: 32/315-369. Kis vöröskeresztesek Rétság - A helyi általános iskolában rendezte meg a vöröskereszt városi vezetősége az elsősegélynyújtó és csecsemőápolási versenyt. Az előbbi kategóriában a rétságiak csapata -Gyüre Katalin, Török Andrea, Gregor Judit, Móricz Anita, Abent Anna - bizonyult a legjobbnak, az utóbbiban pedig a szendehelyiek -Endrész Teréz, Katalin Anna, Králik Zsuzsanna - lettek az elsők. Megszűntek a csődügyek Nógrádban Díjat nyert a budai várban Egykoron szerszámkovács volt Salgótarjánban, a Kohászati Üzemekben. Aztán dízelmozdony-vezető lett a vasútnál, de eredeti szakmájához nem lett hűtlen. Ma dísztárgyakat kovácsol, amelyekkel kézműves-kiállításokon szerepel. A budai várban díjat is nyert. Holnapi számunkban a nógrádszakáli Ferkó Istvánt mutatjuk be. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! ________________KÍVÁNCSISKODÓ- ÉlŐVONAE - Mlltalllt Júlia telefonos rovata-Telefoni 32-316-455________________ M atáv a figyelem középpontjában - Oknyomozás indul a zavarosság tisztázására? Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondjaikkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 316-455-ös telefonon naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Üzenetrögzítőnk szintén a rendelkezésükre áll, hívásaikat jegyezzük. Mikor lesz telefon? Mikor lesz Mohorán crossbar telefon? Vállalkozó olvasónk feltevése szerint az önkormányzatnak vitái vannak a Matávval, s ez is oka a késedelemnek. A falu polgármesterétől kértünk ez ügyben tájékoztatást. Eszerint a helyi vezetés és a Matáv között nincsenek vitás kérdések. A faluvezető és a jegyző személyesen járt Budapesten azért, hogy mielőbb megépüljön a hálózat. Az ezzel összefüggő tudnivalókról a múlt év decemberi falugyűlésen tájékoztatták a lakosokat. A szakhatósági engedélyekkel sincs gond, a terület-felhasználási engedélyt a polgármesteri hivatal megadta, a tervek januárra elkészültek. A továbbiak a Matávon múlnak... Schoblocher István, a Matáv Balassagyarmati Távközlési Centrumának vezetője jó hírrel fogadott: június 1-jéig megépül az optikai kábel Gyarmat és Mohora között, a jelenlegi előfizetőket június 15-éig bekapcsolják a crossbar hálózatba. A tervek szerint a várakozók pedig az év végéig jutnak telefonhoz. A kérdező által felvetett késedelmességnek a centrum vezetője szerint az volt az oka, hogy a mohorai polgármesteri hivatal késett a már említett engedély kiadásával.Ellentmondások Fél éve dolgozik a salgótarjáni Salgó-Text Bt-nél az az asz- szony, akinek a hozzátartozója elpanaszolta: a cég a minimálbért sem adja meg, s a délutá- nos pótlékot sem fizeti ki. Véleménye szerint ezzel vét a Munkatörvénykönyv ide vonatkozó előírásainak. Az érintett dolgozók nem teszik ezt szóvá, mert tudják, hogy mennyire kiszolgáltatottak, s nem szeretnének emiatt az utcára kerülni, jövedelem nélkül maradni. A Salgó-Text Bt. a Kelenföld Mosoda Kft-nek végez bérmunkát. Az arra alkalmas munkakörökben teljesítménybérezést vezetett be - tudtuk meg a bt-től. Vannak olyan munkafolyamatok, ahol erre nincs mód, így az alkalmazottakkal fix fizetésben állapodtak meg. Azonban a legalacsonyabb bér nem kevesebb 12 ezer 200 forintnál, a jelenlegi minimálbérnél. S megjegyezték: a cég vezetői egyáltalán nem zárkóznak el attól, hogy a fizetésekkel kapcsolatos elégedetlenségről szót váltsanak a munkavállalókkal. Te drága, zavaros..! Akinek netán valamikor rozsdás, látványnak is gusztustalan víz folyik hajléka valamelyik csapjából, ajánlatos... de hová is fordulnia? A salgótarjáni garzonházban huszonegy éve él már az az idős asszony, aki megelégelve a sűrű, barna, „ivóvizet”, amitől - úgy hiszi — foltok bontották el az alkarját és a lábát, két gyűszűnyi mintával a táskájában eljött, hogy a segítségünket kérje. Elmondta, hogy már egy hónapja délelőttönként rendszeresen berozsdásodik a víz. Jeleztük a gondokat a Városgazdálkodási Vállalat házkezelőségénél, ahol csupán annyit tudtunk meg, hogy karbantartás jelenleg nincs folyamatban a házban. Tehát a zavaroso- dásnak máshol kell keresni az okait. Tudomásunkra jutott az is: a szolgáltató, vagyis a vízmű eleget tesz kötelezettségének a hálózat hozzá tartozó részén. Jó volt a legutóbbi minőségi vizsgálatok eredménye, így feltételezhető, hogy az épület vezetékeivel van baj. Tehát a probléma okainak feltárását, a megoldását az ingatlan fenntartójának kell szorgalmaznia. Ennek érdekében a vízmű rövid időn belül jelzi az önkormányzat műszaki osztályának a fentiekkel kapcsolatos véleményét. / / / az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. \TÁn T| A TV JÉL TTTT|T A T| Felelős szerkesztő: BALÁS RÓBERT, DR. CSONGRÁDY BÉLA Felelős kiadó. KORILL FERENC irodavezető. Szerkesztőség \l K T 4 I I 4P: l-l I 1/ I és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, telefax 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. 1 I MEGYEI ill 1» 1 J i \ 1 Irodavezető 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311-504. Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Balassagyarmat, bátonyiereny]!. pÁszió, rétcag, szécsény varosok és KôMJvacûK napilapja Árusításban terjeszti a BUVIHIR Híflapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, "Fax.: 1129-5688) Nógrád Megyében működő árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinknél, a megyei hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ. FIÚ ISSN 0865-9095.