Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-13 / 87. szám

1995. április 13., csütörtök Hazai Körkép 3. oldal „Megfáradt ember” L ezajlottak a költészet napi rendezvénysorozatok, az ország megünnepelte József Attila 90. születésnapját. Mintha csak folytatni akar­nánk a hatvanas, hetvenes évek búvópatak-hagyomá­nyait, most is őszinte érdeklő­déssel mentünk el meghall­gatni a versünnep eretnek gondolatait, új eszméit. Mert Attilára emlékezni, és a más­kor tilos gondolatokat nyilvá­nosan megfogalmazni, három évtizede olyan összetartozó cselekvés, amely nem csak hogy érdekli az embereket, polgárokat, de nem is akar­nának kimaradni abból az egyszeri szertartásból, rit­musból, amikor mód van fel­emelő érzelmek közös átélé­sére. Mindezen összetartozó dolgok 1995 tavaszán még egy különös irodalmi játékot is megszültek: egy kiadó né­hány mai magyar költőt fel­kért a lehetetlenre, hogy írják meg József Attila öregkori verseit. Persze, csak játékból! Persze, csak annak tudtával, hogy ő képes volt „üzenni” 1995-nek is. A nagyon fiatal Attila is írt olyan nagy verse­ket, amelyeket nyugodtan ol­vashatnánk úgy mintha most születtek volna, és egy öreg­ségében is fiatalos, lázadó költő váratlan és igaz valóság minősítését tartalmaznák. A „Megfáradt ember" című versét például 18 évesen írta. Emlékeznek rá? ”... harmattá vált ben­nem a gond és teher:! se férfi, se gyerek, se ma­gyar, se testvér,/ csak megfáradt ember, aki itt hever./ ... A békességet szétosztja az este,/ meleg kenyeréből egy karéj vagyok...” Néhány sorból is érezni: Attila tud mindent, amit Goethe, Apollinaire, Schiller és Freud is megtudott, elmon­dott a modern emberről. így Attilának igazán hihetjük, nem az a tétje új Magyaror­szág megteremtésének, hogy különböző politikai erők mi­lyen technikával tudják előva­rázsolni a működőképes és nélkülözhetetlen magántőkét, hanem az, hogy itt a szeretet, a harmónia rendjét formáljuk meg, óvjuk meg, ne a vesztett farkasokét. .. AJem kell tehát megírni a 1V költő öregkori verseit, csak figyelmesen kell olvasni Attilát, tudva, nem megalapo­zatlan az öntudat: „Hanyag társadalmunkra szabatos sza­vam van ...” Erdős István Vásárfia immár Patvarcról Versengő táncosok - Tegnap Salgótarjánban, a Gerelyes Endre Művelődési Házban rendezték meg a gyermek-szólótáncosok és -párosok versenyének észak-magyarországi te­rületi döntőjét. A tarjáni Pitypang együttesből a májusi szarvasi országos fesztiválra jutott Simon Gyula, Albunovics Milan (szóló), Breznyánszki Edina és Fodor Gábor (páros). Háború helyett katasztrófára készülnek A rendszerváltással a polgári védelem jellegében is változás történt. A korábban háborús felkészülésre épített polgári vé­delmet át kellett, kell alakítani a békés körülmények között is bekövetkezhető katasztrófák elhárítására. Ez az átalakítás bo­nyolult folyamat, amely napjainkban is tart. Ennek a folya­matnak fontos része a polgári védelemben kulcsszerepet játszó polgármestereknek a felkészítése. A község képviselő-testülete döntött: április 15-én, nagy­szombaton rendezik meg első alkalommal az országos állat— és kirakodó vásárt, valamint a mezőgazdasági gépvásárt. Érdekesség, hogy egy időben autóvásár is lesz a Patvarc és Balassagyarmat közti út mel­letti közterületen kialakított vá­sártéren. A vásárokat ezután havonta a hónap közepéhez legközelebb eső szombaton tartják. Abban is döntés szüle­tett, hogy 15-étől minden szombaton heti piacot tartanak a vásártér kihasználtságának javítása érdekében. A Polgári Védelem Nógrád Megyei Parancsnoksága a pol­gármesterek felkészítését kör­zetenként rendezte meg. Teg­nap a megyeszékhelyen a sal­gótarjáni és a szécsényi körzet­hez tartozó települések polgár- mestereinek a felkészítése tör­tént meg. Külső és belső veszélyek Puszta Béla, Salgótarján pol­gármestere üdvözlő szavaiban kiemelte a polgári védelem fon­tosságát, a polgármestereknek a felelősségét a felkészülésben, hogy adott helyzetben, kataszt­rófa bekövetkezése esetén szervezetten tegyék a dolgukat. Körmendy Norbert polgári védelmi megyei parancsnok a (Folytatás az 1. oldalról) követően lehet megmondani. A szántóföldi növényekkel kap­csolatban megerősítette ceredi kollégája véleményét, ő is úgy véli, hogy különösebb kárt nem okozott a hideg, de hátráltatja a növények fejlődést. Akik viszont a szántóföldi növények mellett bogyósok termesztésével is foglalkoznak, már korántsem nyugodtak. megye külső és belső veszé­lyeztetettségéről adott általános tájékoztatót. A külső veszély- források között említette a szlovákiai mohi atomerőművet, az árvizeket, a Barátság kőolaj- vezeték meghibásodásából adódható veszélyt, valamint a közúti és vasúti anyagszállítást. A belső veszélyeztetettség számbevételénél az előbbiek­hez sorolta a földrengésve­szélyt és a helyi katasztrófákat. Területi sajátosságok Révay Endre szécsényi, Molnár József salgótarjáni körzetpa­rancsnok területük sajátossá­gairól, a védekezés szervezett­ségéről adott számot a jelenlé­vőknek. Mint Varga Lászlótól,a mátra- terenyei szövetkezet elnökétől megtudtuk, ugyan a közel két­száz hektárnyi őszi vetésű bú­zával és rozzsal nincs gond, mint ahogy a későbbi virágzású málnásban sem, de már a ribizli ültetvényük megérezte a több napos fagyot. Különösen a fekete fajtájú, amely már virágzik, de a piros is érzékeny, amelyen ott van­Nagy érdeklődés kísérte a polgármesterek polgári védelmi felkészítésének szükségességé­ről, jogi alapjairól, a honvé­delmi igazgatásról, a polgári védelemnek az ország védelmi rendszerében elfoglalt helyéről és szerepéről, valamint a lakos­ság védelmével, felkészítésével és tájékoztatásával kapcsolatos feladatokról szóló előadást. Mentési bemutató A két körzet polgármesterei megismerkedtek a területi pol­gári védelmi szervezetek létre­hozásával, alkalmazásával és alkalmazási készenlétbe helye­zésével kapcsolatos elvekkel, illetve a polgári védelmi tevé­kenységgel kapcsolatos biztosí­tási feladatokkal, majd mód­szertani foglalkozásra is sor ke­rült. A résztvevők a felkészítés egyik szünetében érdeklődéssel tekintették meg a városháza melletti garzonházon rendezett mentési gyakorlatot. P. A. nak a rügykezdemények. Tar­tanak a károsodástól, de, hogy milyen mértékű, azt még nem tudják felmérni. A konyhakerti növények - ha egyáltalán kibújtak már - közül a legkorábbiak, a hagyma, a petrezselyem, sárga­répa és a retek, de még a borsó sem érzékeny annyira a fagyra, hogy az eddigieket megsíny­lette volna. T. K. Hírek Lesz csatorna Varsány - A községben öt évvel ezelőtt épült ki az ivóvízvezeték, és azóta a la­kosság jelentős része erről a hálózatról kapja a vizet. Ez megnövelte a szennyvízki­bocsátást is, ezért környe­zetvédelmi okokból szeret­nék kiépíttetni a csatornahá­lózatot. Állami támogatásra pályázatot nyújtattak be, de az önkormányzat is vállalja az anyagi terhek egy részét. Felakasztotta magát Szécsény - Tegnap délelőtt G. György 69 éves szécsé­nyi lakos lakásának udvarán a bejárati ajtó felett lévő elő­tető vascsövére akasztotta fel magát. A rendőrségi vizsgálat idegenkezűségre utaló nyomokat nem talált. Növények élete Lucfalva - A Nógrád Me­gyei Agrárkamara helyi me­zőgazdasági bizottsága ma 19 órakor tartja ülését, ame­lyen tájékoztató hangzik el az Agrárkamara országos és helyi szerveze- tének meg­alakulásáról, a mezőgazda- sági termelést támogató rendeletekről, a lucfalvai szervezet eddigi tevékeny­ségéről. Lúdanyó meséi Salgótarján - Középiskolá­soknak tartott komolyzenei koncertet tegnap délelőtt a József Attila Művelődési Központban a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. A műsoron Ravel Lúdanyó meséi című műve szerepelt. Nők és nyugdíjasok Salgótarján - A közel­múltban újjáalakult a nők és nyugdíjasok klubja a Ko­hász Művelődési Központ­ban. A csoport tagjai kéthe­tente találkoznak, a progra­mok között egészségügyi és művészeti előadások szere­pelnek. Országos vásár Drégelypalánk - Ma a köz­ségben országos állat- és ki­rakodóvásárt rendeznek. Traffipax Ma 8-tól 16 óráig Salgótar­ján - Karancsalja - Ka- rancslapujtő - Karancskeszi - Mihálygerge - Litke út­vonalon, 14-től 22 óráig Ba­lassagyarmaton lesz sebes­ség-ellenőrzés. Technológiai bemutató - Salgótarjánban a Kós Ká­roly Építőipari Műszaki Szakközépiskolában folytatódtak a Kós-napok rendezvényei. Tegnap ismert cégek szakembe­rei tartottak előadásokat és bemutatókat, fotó: gyurlán tibor Még nem pusztított az éjszakai fagy Új betegbiztosítási igazolvány Tévé falun Nógrádsápon már régóta működik a helyi kábeltévé­hálózat. Most úgynevezett húsvéti ajándékként a 15-ik csatorna vételi lehetőségét kapják meg a nézők. Négy magyar nyelvű (1-es, 2-es, Duna TV, Sápi TV), adás mellett a Szlovák 2-es csa­tornát, továbbá angol- és németnyelvű műsorokat nézhetnek a település lakói. A helyi kábeltévé eseté­ben nincs előfizetői díj. Az egy családra jutó (ingat­lanra) bekötési díj 15 000 forint. A lakott ingatlanok 80 százalékába bekötötték a kábeltévét, amely 24 órás programot ad, saját képúj­sággal is rendelkezik és jó eszköz az önkormányzat és a lakosság kapcsolatához. Éppen, hogy megszoktuk, máris búcsúzhatunk a beteg- biztosítási igazolványainktól, hiszen hamarosan kézhez kapjuk a társadalombiztosí­tási igazolványokat. Az 1992-ben bevezetett iga­zolványokkal kapcsolatban több probléma is felmerült, mígnem 1994-ben alkotmány- ellenesnek minősítették. Emiatt dolgozták ki az új rendszert immár törvényi sza­bályozással, ami meghatározza az új igazolvány adattartamát is. A néven, születési dátumon kívül már csak a társadalombiz­tosítási azonosító jel valamint az érvényességét igazoló dátum szerepel benne - tájékoztatta Gordos Károlyné, osztályve­zető a munkáltatók képviselőit azon a szerdai fórumon, amit Salgótarjánban rendezett a FÖLD - VÁR Kft. és a Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár. A társadalombiztosítási iga­zolványról címmel rendezett fórum témaköre az általános tudnivalók mellett kiterjedt a végrehajtással kapcsolatban felmerülő munkáltatói felada­tokra is. Akiknek valamennyi foglal­koztatottról, valamint a jogosult személyekről, a március 31-ei állapotnak megfelelő teljes körű adatszolgáltatást kell be­nyújtani a megyei egészségbiz­tosítási pénztárnak április 20-áig. Tudniillik az új igazol­ványok kiadását a vonatkozó kormányrendelet a pénztár ha­táskörébe utalta. Az új társadalombiztosítási igazolvány egyébként két rész­ből fog állni, az igazolványból és az igazoló lapból. Előbbi ha­tósági igazolványnak minősül, ami születéstől a halálig kíséri az embert, míg a második rész funkciója, hogy bizonyítsa a biztosítás tényét. Lesz, aki mindkettőt meg­kapja, mint az aktív korúak, s lesz -mint például a kisko­rúak -, akik csak az igazolvány részét. Díjmentesen csakis ak­kor cserélik ki, ha az adattar­tama változik, például névvál­tozás történik. Ám ha például elveszik, megrongálódik, vagy megsemmisül már fizetni kell érte. De ha valakitől netán el­lopják, és annak tényét az illető rendőrségi jegyzőkönyvben foglaltakkal igazolni tudja, in­gyen juthat másikhoz. Tarjánba beköszönt a tavasz (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolódik az Aald Hielpen és a Nógrád Táncegyüttes áp­rilis 24-ei műsora. Hollandia a szélmalmok hazája címmel rendezik meg a középiskolások vetélkedő­jét. A Tarjáni Tavasz szervezői a képzőművészet iránt érdek­lődők figyelmébe ajánlják a Vincent Van Gogh élete és munkássága című kiállítást, amely a József Attila Műve­lődési Központban tekinthető majd meg. A tárlaton látható rajzok, portrék, tájképek, csendéletek reprodukciói ad­nak áttekintést a százöt éve kétségek közepette, sikertele­nül elhunyt művész munkás­ságáról. A Hommage á Van Gogh című tárlaton Nógrád megye képzőművészei tisztelegnek a festőgéniusz előtt. Műveiket a Nógrádi Történeti Múzeum­ban állítják ki. A hagyományos Salgótar­jáni Nemzetközi Dixieland Fesztiválon, illetőleg a hazai zenekarok versenyén pódi­umra lépnek a műfaj kiváló­ságai - a Bohém Ragtime Jazz Band, a Benkó, a Mis­kolci, valamint a Siófok Dixi­eland Band, a Hot Jazz Band, a Hungarian All Stars. A külföldi formációkat képviseli a szlovákiai Bratis­lava Hot Serenaders, és kon­certezik Tom Stuip holland bendzsós, az osztrák Christian Planner Kvartett, illetőleg Irakli de Davrichewy trombi­tás is Salgótarjánban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom