Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-12 / 86. szám

1 1995. április 12., szerda Szeretettel köszöntjük névnapjukon GYULA nevű kedves olvasóinkat! A Gyula ősmagyar méltó­ságnév. E napon hunyt el 1936-ban Zsigmond János útleíró, pia­rista tanár. A Nap kél: 6.03 órakor, nyugszik: 19.28 órakor. Felhős, hűvös idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Nem sok változás tapasztalható kontinensünk időjárásában. Míg Né­metországtól nyugatra szép tavaszi idő uralkodik, addig Közép- és Dél- kelet-Európa fölött meglehetősen hi­deg levegő helyezkedik el. A Kárpát­medencébe észak felől továbbra is hi­deg, ám kisebb nedvességtartalmú légtömeg áramlik. Ennek megfelelően felmelegedésre még nem számítha­tunk, de pár órára azért az ország na­gyobb részén kisüt a nap. A keleti, északkeleti országrészben mindamel­lett a gyakran erősen felhős égből szórványos eső, havas eső s a hegyek­ben havazás kialakulhat. A hőmérsék­let csúcsértéke mindössze 6 és 11 fok között alakul majd. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés az b.-Középhgs. térségére: Az enyhülést hozó frontok tovább­ra is elkerülik a térséget. Észak felől még mindig hideg, de most kissé szá­razabb levegő áramlik fölénk. Ennek ellenére szórványos eső, havas eső, esetleg havazás kialakulása nem zár­ható ld. Az északi, északnyugati szél gyakorta megélénkül, helyenként megerősödik. A fagyos reggelt köve­tően kora délutánra is csupán 7, 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 6 Velencei-tó: 7 Tisza-tó: 8 Fertö-tó: 6 Tisza: 4-8 Duna: 7-9 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-626 Orvosmeteorológia: Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Salgótarján: 7 Balassagyarmat: 8 Szécsény: 8 Bátonyterenye: 8 Rétság: 9 Karancs: 7 Pásztó: 8 Iponytamóc: 7 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-40 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 30-35 Fertö-tó: 25-35 Salgótaiján: 35-40 Balassagyarmat:35-40 Szécsény: 30-40 Bátonyterenye: 35-40 Rétság: 35-45 Karancs: 25-30 Pásztó: 30-40 Ipolytamóc: 25-30 06-90-304-621 A szolgáltatás 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Nem focizni jött - Rod Stewart veterán rocksztár nem ezért ment Glasgowba (Skócia), de mivel a Ranger’s lbrox stadionban rendezendő koncertjét elhalasztották, legalább labdázott egy kicsit. Stewart cáfolta azokat a híresztelése­ket, melyek szerint vissza akarna vonulni. feb-reuters AKI A KÖNYVET SZERETI, ROSSZ EMBER NEM LEHET Szakközépiskolások műismereti versenye Ügyeletes riporter: Tuza Katalin Tel.: (32)-316-455 Egyházi naptár Április 12., nagyszerda. Napi igék: Kát.: íz 50,4-9. Zsolt 68,8-34. Mt 26,14-25. Ref.: Un 3,10-17. 2Kir 23,1-20. Ev.: Mk 27,15-30. A kát. lit. naptárban I. Szent Gyula pápa. Az őrt. és a gór. kát. naptárban Szent Vazul. Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Zaklatás. Színes amerikai film. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Dugi pénz. Amerikai vígjáték. Balassagyarmati Madách: 15.30 órától: Hüvelyk Panna. 17.45 és 20 órától: Zaklatás. Kamara: 18.00 és 20.00 órá­tól: Időz saru. Amerikai film. Bátonyterenyei Bányász: 17.30 órától: A spanyol rózsa rejtélye. A Nap Mondata „Azt te csak részeg, hogy én hi­szed.” • (John Codings Squire) Salgótarján Pf.: 96. I k A Nógrád I Megyei Hírlap p postájából Immár negyedszer mérték össze irodalmi és művészet- történeti tudásukat a Nógrád megyei szakközépiskolások. Ez a verseny Sepsi István, a salgótarjáni Egészségügyi Középiskola magyar szakos tanárának a kezdeményezé­sére jött létre. Többrendbeli csalás és sik­kasztás bűntettének alapos gyanúja miatt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomo­zást folytat Budavári Attila salgótarjáni lakos ellen. Nevezett 1994-ben és 1995-ben Salgótarján területén Felsőtold - A helyi képvi­selő-testület döntése szerint az idei évben sem kell szemétdíjat fizetni a község lakosságának. A megye egy-egy középis­kolájából háromfős csapat küzd az elsőségért, a vándorser­legért. A szabályok szerint a győztes csapat iskolája kapja a következő évre a rendezési jo­got. Ők azonban nem verse­nyezhetnek. Az idei vetélkedő a Kereske­delmi és Vendéglátóipari Szak- középiskolában volt Balassa­gyarmaton. Csordás Lászlóné magyar szakos tanárnő és a IV. A osztály tanulói kellemes légkörű, színvonalas, gördülé­keny vetélkedőt rendeztek. több személytől, vállalkozás létrehozása céljából, ki- sebb-nagyobb összegeket vett fel, vállalt kötelezettségeit azonban a mai napig nem telje­sítette, és a felvett összegeket saját céljaira fordította. A rendőrség kéri azoknak a Ebben az elhatározásban min­denekelőtt az játszott szerepet, hogy ilyen módon is tehermen­tesítsék a lakosságot egy újabb A versenyen tíz csapat vett részt. Az első helyet a salgótar­jáni Egészségügyi Középiskola szerezte meg. Második helyen végzett a szécsényi Mezőgaz­dasági Szakközépiskola. Har­madik lett a salgótarjáni Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola. A versenyzők tanúbizonysá­got tettek széles körű tudásuk­ról, az irodalom és a művésze­tek iránti érdeklődésükről, és növelték iskolájuk hímevét is. Dr. Pintér Veronika Balassagyarmat személyeknek a jelentkezését, akik az elkövetővel szemben eddig feljelentést nem tettek, és sérelmükre Budavári Attila kárt okozott. Cím: Salgótarjáni Rendőrkapitányság, Kossuth út 5. Telefon: 311-255/30-26 mel­lék. kiadástól. Az önkormányzat számára viszont ez a döntés havi tizenötezer forint költség­gel jár. Csaló sikkasztót keres a rendőrség Átvállalta az önkormányzat a szemétdíjat Ha ma 12 óráig-akár telefonon is-feladja és kéri, a hol­napi lapban ezen a helyen már olvashatja hirdetését. Hirde­tésfelvétel: Salgótarján, Erzsébet tér 6. Telefon: (321-311-504,316-455/215-ös mellék. Nagybátonyi 2 szobás, II. eme- deklődni: 06-60/320-641, Ra- leti, gázos lakásomat sürgősen gadics József gazdasági igazga- eladom. Tel.: 56/424-146. tónál. Azonnali belépéssel keresünk 23-35 év közötti női könyvelő adminisztrátort (lehetőleg bér­számfejtési + SZTK-ügyintézői jártassággal), gépírástudás szük­séges, számítógép-kezelői isme­ret előny. Herencsény, Stefán Kft. Bérezés megegyezés szerint. Ér­Németországi munkára vasbe­tonszerelők jelentkezését vár­juk. Kiutazás 2-3 héten belül. Alkalmazási feltétel: szakmun­kás-bizonyítvány + gyakorlat. Részletes felvilágosítás a (32) 370-211 telefonon. Csak a mai napon, 8-20 óráig. Recept Olcsó aprósütemény. 20 dkg főtt, áttört burgonyát, 20 dkg zsírt, 20 dkg porcukrot, 50 dkg lisztet, 1 db tojást, 1 csomag sü­tőport és 1 csomag vaníliás cukrot összegyúrunk és ujjnyi vastagra nyújtunk. Kis koron­gokat szűrünk ki belőle, tojással megkenjük és világosra sütjük. Ha kihűlt, két-két korongot gyümölcsízzel összeragasztunk. Kertművészet és kerámia Sámsonházán Kertjük a templomheggyel ölelkezik, udvarát is tájba il­lőre formálták. Míg Aklan Béla Sándor, a sámsonházai evangélikus hitgyülekezet tisztelendője a kertépítés mű­vészetének hódol, felesége, Éva asszony, a papiakba hú­zódva, agyagba varázsolja álmait, érzelmeit, gondolatait. Holnapi lapszámunkban őket mutatjuk be. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! KÍVÁNCSISKODÓ- Élő VONAL - Mihnlik Júlia telefonos rovata - Telefon: 32-316-455 Kilátástalan helyzetek, utolsó szalmaszálak...- Didergető pénztelenség Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondjaikkal kap­csolatos kíváncsiskodó kérdé­seit, észrevételeit. A 316-455-ös telefonon na­ponta, 10-től 13 óráig keres­hetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Üzenetrögzítőnk szintén a rendelkezésükre áll, hívásai­kat folyamatosan jegyezzük. Gyengénlátók figyelmébe Nagyon sok család került kilá­tástalan helyzetbe megyénkben az utóbbi években. Megdöb­bentő sorsok rejtőznek a sorok, a mondanivalók mögött, s minduntalan visszatérő a meg­jegyzés: már nincs kihez for­dulni.,.Érzékeltetik ezt a Kí­váncsiskodóhoz naponta érkező személyes vagy írásbeli kérdé­sek, melyek mintegy „utolsó szalmaszálak...” Ez a magyará­zata annak is, hogy az utóbbi hetekben többen érdeklődtek az egészségkárosodásra járó, il­letve adható illetmények, jutta­tások iránt. Egyebek mellett foglalkoztatja olvasóinkat, hogy a gyengénlátóknak vajon jár-e valamilyen kedvezmény? Egyik - állástalan - levélírónk például azért vetette ezt fel, mert sajnos, azt tapasztalta, hogy a nagyfokú rövidlátása is gátolja az elhelyezkedését. A munkáltatók állítólag emiatt ódzkodnak attól, hogy alkal­mazzák. A Vakok és Gyengén­látók Országos Szövetségének megyei szervezete tájékoztatta a tudnivalókról az érintetteket. Eszerint orvosi vélemény alap­ján, és csak a hatvannyolc szá­zalékos vagy az ennél nagyobb mértékű gyengén látásra adnak kedvezményt, s ez a következő: az érintettek arcképes igazol­vány felmutatásával a helyi já­ratokon ingyen utazhatnak. És a hallássérültek? A fentihez hasonló kéréssel hal­lássérültek is megkeresték az Élővonalat. Nekik azt javasol­juk, hogy problémájukkal le­vélben forduljanak a következő címhez: Salgótarján, Március 15. út. 30. Itt válaszlevélben vagy a részükről közölt idő­pontban történő személyes be­szélgetésen megadják a szük­séges felvilágosítást a lehetősé­gekről. Nézhetetlen a műsor Pintértelepi telefonálónk mos­tanában igen sokat bosszanko­dik a televíziós vételi viszo­nyok miatt. Az MTV egyes programjának műsorai szinte nézhetetlenek, s ez már nem » először fordul elő. A kábelte­levíziós hálózatba kapcsolt környező házaknál nincs ilyen gond. Korábban jelezte is pana­szát a műsorközvetítőnek, s az­után jobbra fordult a helyzet. Az utóbbi időben azonban már nem jártak sikerrel azon pró­bálkozásai, hogy legalább je­lezze: ismét baj van. A meg­adott telefonszámon továbbítot­tuk észrevételeit, kérdés, hogy ez meghozza-e a várt ered­ményt? Legközelebb: mikor lesz cross­bar telefon Mohorán..? A mi­nimálbért sem kapják meg a tarjáni cég alkalmazottai? Bekeményedett sajnálat Félelmetesen szokványos le­het a többgyerekes asszony története: most szabadult meg az orvosi kezeléstől. De mire Balassagyarmatról hazaért, a lakásában leszerelték a gázó­rát. Igen, ő is egy hátralékos. Alig van arra pénze, hogy etesse az éheseit. Tartozása miatt fűhöz-fá- hoz fordul, s az eredmény: nem, nem tud befűteni, a ki­csiknek egy teát főzni. A szolgáltatónak nem elég az önkormányzati támogatásról szóló hivatalos papír, a pénzét akarja. Az pedig megyeget a maga útján. Utalják. Persze közben mindenki megteszi, amit kell. Sajnálkozik is. S az asszony? - A téboly határán úgy gondol a kinyitott gáz­csapokra, mint a végső, bajtól szabadító menedékre. az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: BALÁS RÓBERT, DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelős kiadó: KORIUL FERENC irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Telefon: 32/316-455, telefax 32/312-542, 32/311-504. Főszerkesztő: 32/310-589. Irodavezető 32/312-542. Hirdetési csoport: 32/311-504. Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Nógrád Megyei Irodája. Balassagyarmat, bátonyterenye. pÁszTó. rétság. szécsény varosok fe kornyékok napilapja Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) Nógrád Megyében működő árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/316-455) és ügynökségeinknél, a megyei hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Mezőbank Rt. Salgótarjáni Fiók 379-98903 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ. HU ISSN 0865-9095. NÓGRÁDI, HÍRLAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom