Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-09 / 58. szám
1995. március 9., csütörtök 3. oldal Hazai Körkép Kék ernyő Jfépzeljenek el egy fél esz- ZY tende je fogant pártszövetség-embriót, amint egy furcsa burokban lóg fejjel lefelé a századvég sötét padlásán, s két (úgynevezett) népnemzeti gumislag van ráerősítve, hogy táplálékhoz jusson az igen hosszú kihordási időre. Az egyik slagon tömény szélsőjobboldali anakronizmusok csordogálnak, a másikon bizonytalan komolyságú liberális eszmék szivárognak a képződmény hasába. A gondos szülök és slagtulajdonosok persze nem ülhetnek ölbe tett kézzel négy éven át, amíg a szövetségi-csodagyerek majd megszületik, ezért az alkalmi kiáltozásokat koncentrálva „Kiáltás-programokat” ígérnek a magyar társadalomnak. Az elsőre a budapesti MOM-székházban a napokban került sor, s a program rögtön felért egy demonstrációval. Sugárban ömlött a keserű lé: a gyűlölet, a bosszú elkeseredett agitáci- ója. Le a kultúrharccal! Le a kék ernyővel! Le a rossz koalícióval, amelyik már-már polgárháború szélére sodorja az országot. Az elmúlt öt esztendő hírhedett népnemzeti szereplői kiáltottak. A kultúrharcot persze Fodor Gábor számlájára írják. A kék ernyőt természetesen az SZDSZ-es klikktől kell megtisztítani. A rossz kormányzat-káoszától, a polgárháború veszélyétől pedig csakis azok a személyiségek menthetik meg az országot 1998-ban, akik valóságos szélsőjobboldali kultúrharcukkal, morbid sajtó-kisajátítási kísérleteikkel tették nevüket emlékezetessé. A rendszerváltás papírmasé figurái, akiket a türelmetlen szélsőjobb mozgatott. Nekik köszönhető, hogy az 1990-es „nulla-év” után újabb és újabb nullaéveket kell, hogy álmodjon magának ez az ország, s a nullaévekhez új meg új politikus-garnitúrákat, remélve, valamelyik majd csak beválik. Ha a kékernyőn elég jó színben tüntetik fel őket. . . Hiszen itt a sose tudnának megkülönböztetni egy Kossuthot Boross Pétertől, egy Nagy Imrét Horn Gyulától... mi pedig a Kiáltás-matinék ígért rendszerességét illeti, csak örülnünk lehet, hogy a jövőben is kulturált körülmények között ta- lálkozgatnak a Horthy-teme- tés résztvevői meg a Csurka-matinék ünneplő „tömegei” . . .” Erdős István A kislány szemmútetjehez Pásztó - Buzár Erika bátonyte- renyei 17 éves kislány szemmű- tétjéhez a bátonyterenyei területi vöröskereszt adománygyűjtést kezdeményezett. Ehhez csatlakozva a pásztói területi vöröskereszt is gyűjtési akcióba kezdett. Az adakozáshoz szükséges befizetési csekket Pásztón, a vöröskereszt helyi irodájában vehetik az adakozók. A LOSONCI VIGADÓBAN MÁSODSZOR IS Nógrádi vállalkozói megyebál Bál a losonci magyar színjátszásért. Ezzel a mottóval március 11-én másodízben rendezi meg Losoncon a nógrádi vállalkozói megyebált a Kár- mán-színkör és a Pat-Press Bt. A látványos esemény helye ismét a - felújított, eredeti szépségét visszanyert - Vigadó lesz. Az este héttől reggel hétig tartó programot a Főnix Tánc- és II- lemtanoda társastánc csoportjíT nyitja meg, a talpalávalót Ga- bora Károly zenekara, valamint a COX-együttes szolgáltatja. Jegyek még kaphatók a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. Hiány: 83 milliárd forint A központi költségvetésben két hónap alatt 83,6 milliárd forintos deficit keletkezett, ami megközelíti az éves előirányzat 30 százalékát. Januárban a hiány még csupán 21,3 milliárd forintot tett ki. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a kialakult költségvetési egyenleg mértéke olyan feszültségeket jelez már két hónapot követően, hogy a deficit további halmozódását mindenképpen hatékony intézkedésekkel szükséges megelőzni, mérsékelni. Feladványt fejt az új tarjáni jegyző Dr. Petercsák Zsolt, Salgótarján újonnan kinevezett jegyzője (Folytatás az 1. oldalról) a salgótarjáni Közúti Igazgatóság jogtanácsosa lett. Nem tagja egyik pártnak sem. Kedvenc elfoglaltsága a számítástechnika. Lapunk kérdésére elmondta: alapvetően sikerorientált, aki ilyen munkakört vállal, de a hatósági munka a kudarcok lehetőségét is magában hordozza, például amikor akár egyéni érdekekkel szemben is védeni kell a közösség érdekeit. Petercsák úgy gondolja, tevékenysége kedvező lesz. Mivel jelenleg is dolgozik a városházán az átvilágító bizottság, megkérdeztük: nem gondolja-e, hogy első kudarca éppen a létszámleépítésekből adódik majd? A jegyző azt válaszolta, ő is érzi a félelmet az apparátusban, de az átvilágítás inkább a polgármesternek és a testületnek szolgál majd információkkal. A vizsgálat eredményéről tájékoztatja majd a sajtót, de korainak tartja azt a kérdést, lesz-e létszám- csökkentés. A jegyzői feladat ellátásához hatékony, jól fizetett apparátusra van szükség, de nem tudja még megítélni, túl nagy-e a salgótarjáni apparátus. Arra a kérdésünkre, mit kell tudnia egy jegyzőnek ahhoz, hogy az önkormányzati választások idején ne kelljen új munkahelyet keresnie, Petercsák Zsolt azt mondta: ezt a feladványt próbálja megfejteni a következő években. - Dudellai közművesített telkeket adnak kedvező áron / Fészket raknak Ersekvadkerten Ha lassan is, de emelkedik Érsekvadkert lakóinak száma, napjainkban négyezren lakják a települést. Korábban volt idő, amikor a fiatalok többsége úgy döntött, hogy inkább városokba költöznek. Ez a tendencia már évekkel ezelőtt megállt, illetve lecsökkent. A fiatalok nem kívánkoznak el Vadkertről, s ha tehetik, ott raknak „fészket”. Igaz, korábban ez könnyebben ment. Akkor évente tizenöthúsz építési engedélyt is kiadtak a településen. Napjainkban ugyan csökkent a családi házat építők száma, de azért korántsem hamvadt el a vállalkozó szellem, jelenleg tizen is építkeznek Ersekvadkerten. A helyi önkormányzat sokat tett, s jelenleg is tesz annak érdekében, hogy a lakosság elvándorlását megállítsa. Egyebek között igyekeznek kedvező feltételeket teremteni a letelepedéshez. Négy éve a termelőszövetkezettől vásárolt területen harmincöt házhelyet alakítottak ki. A négyzetméterenként 120, illetve 150 forintért kínált telkek iránt most meglehetősen nagy lett a kereslet. Az árban az elektromos hálózat, a vezetékes ivóvíz, valamint a kiépített út költségei is benne vannak. Nem csoda, hogy rövidesen elfogynak az építési telkek. A készülő rendezési terv szerint mintegy 50 újabb házhely kialakítását készíti elő az önkormányzat. A kedvező árak mellett visz- sza nem térítendő anyagi támogatást is kapnak az építkezők, lakásvásárlók. Ennek mértéke tavaly 100 ezer forint volt. Ebben az esztendőben a támogatást egyéni elbírálás alapján 150 ezer forintra emelték. Erre a célra az idei költségvetésben 1,5 milliót terveztek. S. J. Jégkorszak a szécsényi múzeumban Szécsényben, a Kubinyi Ferenc Múzeum radiátorai tegnap délelőtt már alig-alig fütöttek. Az utolsó liter fűtőolaj is kifogyott a tárolókból, és az intézmény belső hőmérsékletét innentől fogva az időjárás határozza meg. A múzeumban azonban nemcsak a fűtőolaj a hiánycikk, elegendő teremőr sincs és a tudományos munka is háttérbe szorulhat pénz hiányában. Mindez a működés feltételeit veszélyezteti és a fűtetlen termekben károsodhatnak a kiállítási tárgyak és megrongálódhat a műemlék-kastélyépület, - nem is beszélve a dolgozók egészségéről... A takarékosság oka természetesen a pénzhiány, és már tavaly kiderült, hogy januártól nem fog telni a fűtésre. Mostanáig is csak azért volt meleg a múzeumban, mert Szécsényben kiépült a gázvezeték, és az önkormányzat jóvoltából az intézmények átadták a náluk feleslegessé vált fűtőolajat a múzeumnak. Ez azonban nem tartott ki különösebben sokáig, és most egyetlen dolgot tehetnek: reménykedhetnek a mielőbb beköszöntő tavaszban ... F. Z. Hírek Szépen szavalnak Rétság - Névadója tiszteletére megyei versmondóversenyt hirdetett a salgótarjáni Arany János Általános és Szakiskola. A rétsági területi vetélkedőn tizenöten vettek részt. A zsűri Miskei Dorottya nőtincsi diáklány szavalatát találta a legjobbnak. A második helyen Papp Veronika, a harmadikon Drajkó Mónika végzett. Ok hárman részt vesznek a megyei döntőn. Radnai-galéria Szurdokpüspöki - A helyi általános iskola Radnai-ga- lériájában tegnap nyitották meg Angyal Barnabás salgótarjáni alkotó kiállítását. A megnyitóbeszédet Peré- nyi Anna mondta. A kiállítás március 24-éig tekinthető meg. Ifjúsági gondokról Salgótarján - Az ifjúság helyzetéről, problémáiról, azok lehetséges megoldási módjairól tartanak konferenciát ma a polgármesteri hivatalban 9 órai kezdettel, politikusok, szociológusok, ifjúsági ügyekkel foglalkozó szakemberek részvételével. Versmondóverseny Mátraszőlős - Március 15-e alkalmából versmondóversenyt szerveznek az általános iskolában 50 gyerek részvételével. Az első öt helyezett könyvjutalomban részesül. Új titkár Pásztó - A kiváló címmel kitüntetett Tittel Pál Kollégium vöröskeresztes alapszervezeti vezetősége kedden az esti órákban megtartott ülésén megvitatta és elfogadta a tavaszi egészség- nevelési programját. A lemondott titkár, Mészáros Krisztina negyedéves francia tagozatos tanuló helyébe Obreczán Évát, a „nulladikos” francia tagozatos kollégista hallgatót választotta meg. A vezetőség megköszönte az eddigi titkár 5 éves eredményes munkáját. Traffipax Ma 8-16 óráig Salgótarjánban, Karancsalján, Karancs- lapujtőn, Karancskesziben, Mihálygergén és Litkén lesz sebesség-ellenőrzés. Csendélet a számítóközpontban - A salgótarjáni SZÜV Rt. szolgáltatásai közül az adatrögzítést és -feldolgozást (képünkön) veszi igénybe a legtöbb ügyfél, fotó: gy. t Újra dolgoznak a gázon A három rétsági vonzáskörzethez tartozó településen - Nógrádsápon, Legénden, Nézsán - kívül a Balassagyarmat vonzáskörzetében található Bércéi, Galgaguta, Becske, Nógrádkövesd és Szécsénke lakossága is földgázzal fűthet hamarosan a tervek szerint. A térségi gázhálózat kiépítésére korábban kiírt pályázatot a legkedvezőbb ajánlatot tevő pályázó, a budapesti Forrás Kft. nyerte el. A közmű építését a cég 154 millió forintért vállalta el. Amint azt Nógrádsáp polgármesterétől, Pintér Bertalantól, a beruházás fő szervezőjétől megtudtuk, Romhány és a társulásban résztvevő települések között a fővezeték mintegy 70 százalékban elkészült. A kivitelező megkezdi a települések belterületén is a hálózat építését, ahol a tervekkel és a szükséges forintokkal rendelkezik az ön- kormányzat. A települések közül elsőként Nógrádsápon kezdi a munkálatokat a kft. A községben egyébként igen nagy az érdeklődés. A lakosság több mint nyolcvan százaléka szeretne a jövőben gázzal fűteni. A háztartásonként! bekötések 55 ezer forintba kerülnek, de ennek tizenöt százalékát a közműtársulatba belépő személyek visszakapják. (surányi) Nálunk kukorékol a Kakas- Állandó rovatot kapnak a Falutévé műsorában a falugazdászok - mondta Práger György főszerkesztő, aki a napokban a megyében járt. A rovatban heti rendszerességgel próbálnak hírt adni a falugazdászok munkájáról, az időszerű tudnivalókról, amelyek őket, illetve az új birtokosokat érdeklik. Azt kérik a nógrádiaktól is, írják meg, mit sikerült elintézniük, mik a tevékenység buktatói, melyek azok a feladatok, amelyekkel egyedül nem boldogulnak. Erősíteni akarják az agrárkamarai vonalat, beszámolnak arról, mit végeznek köztestületi szervezetei, bizottságai. Tovább erősítik a Kitől mit kérdezne? rovatukat, szeretnék, ha ide Nógrád megyéből is több kérdés érkezne. Uj rovatot is bevezetnek Tudni illik, hogy mi illik címmel, ehhez is várják a véleményeket és azt kérik, ne csak nézzék, használják is a Falutévé kakaspostáját! Práger György üzeni: jelentkezzenek olyan nógrádi emberek (vagy ismerőseik), akik népszerűén, színvonalasan, kedvesen tudják bemutatni településüket. így a megyéből indulhatna A mi falunk elnevezésű sorozat. A Nótatévével kapcsolatban elmondta, nagy a sorban állás, mert több száz kérés érkezik ide naponta, de sokszor nem tudják elolvasni az írásokat. Megyénkből kevesebben írnak, ezért adta meg a címet: 1810 Budapest, Szabadság tér 17. A borítékra írják rá: Nótatévé. (d. i.)