Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-01 / 51. szám

1995. március 1., szerda SporTTüköR 7. oldal NEM FOG A MÜLT KÍSÉRTENI Eredményes tavaszt várva Szombaton megkezdődik a tavaszi szezon a kézilabda NB I/B-ben. A Balassagyarmati Kábel SE férfi csapata hatodik helyen, tizenkét ponttal a tarsolyában bizakodva várhatja a kezdetet. Mégis, nem fordult még elő olyan idénynyitó, amely előtt ne vetődtek volna fel különböző problémák. A korábbi időszakokhoz ké­pest rendhagyó módon ké­szült fel erre az idényre a gyarmati gárda. A szó szoros értelmében vett alapozó munka többnyire labdás edzé­sekkel telt. Ennek magyará­zata a Pest megyei terembaj­nokságon való részvételben keresendő. A szakvezetők el­sősorban csapatépítési szem­pontokat vettek figyelembe, amikor döntöttek a nevezés­ről, hiszen az újonnan érke­zett játékosokat - Szerényi, Hadfi - be kellett építeni a gépezetbe, amellett sokkal több játéklehetőséget kaptak a fiúk, mint az eddigi NB I/B-s felkészülések alatt együtt­véve. Igaz, a torna során né­hány alacsonyabb osztályú együttes ellen szenvedtek Ocsovaiék, de a végére úgy látszik összeért a társaság. Más vélemény szerint elő­fordulhat, hogy a bennmara­dással is gond lesz. Vajon tényleg fenyegeti-e ilyen veszély Lombos edző tanítványait? A múltra vissza­tekintve mondhatjuk, van benne valami. Hiszen tény, a tavalyi idény során „begör­csöltek” tavasszal. A jelen vi­szont nem fest ilyen sanyarú képet, bár az elmúlt hét végén a Kábel SE kézisei Egerben vendégszerepeitek egy tor­nán, ahol a Dunaiéitól 26-22, míg az Egertől 32-24 arány­ban vereséget szenvedtek. Lombos mester mégis elége­dett volt a mutatott játékkal, a hozzáállással. Hegedűs Készülnek a nógrádi csapatok Kartalt verő Bércéi Újabb előkészületi mérkőzést játszott a berceli futballcsapat szom­baton, Kartalon vendégszerepeit. KARTAL - BERCEL 3-4 (1-2) Bércéi: Boldizsár - Osztos, Lieszkovszki, Paumann, Dobrocsi, Jele Cs., Mohácsi, Mészáros, Óvári (Juhász), Gönczöl (Kopplá­nyi), Jele Z. A felálló vendégek hatalmas iramú mérkőzésen, kitűnő játékkal, magabiztos győzelmet arattak a Pest megyei bajnokság élcsoport­jához tartozó Kartal otthonában. Góllövők: Gönczöl, Jele Z. (2), Osztos, ill. Mócsány, Kiss 1 l-esből és Horváth. Vasárnap, levezetésképpen Magyamándor csapata látogatott Bercelre, könnyed játékkal, 10-0 arányú győzelmet aratott a felké­szülés fáradalmait immár túltevő bajnokaspiráns. Nincs góliszony Palotáson HÉHALOM - PALOTÁS-DREHER 2-5 (1-2) Héhalom, 130 néző, vezette: Kiss Gy. Héhalom: Samu (Vidra) - Oldal, Urbán, Farkas F., Berki B. - Zsiga, Szűcs, Turányi - Kajzinger (Berki A.), Baranyi I., Baranyi M. (Bangó Cs.). Palotás-Dreher: Juhász - Zachar (Gulyka), Farkas A., Nagy, Kiss (Kongorácz) - Traista (Hegyi), Péter (Gódor), Varga, Csatlós - Kőházi (Burik), Bohus. Góllövők: Baranyi I., Szűcs J. (1 l-esből), ill. Bohus (2), egyet 1 l-esből, Csatlós, Gódor, Farkas F. (öngól). SZIRÁK - PALOTÁS-DREHER 1-7 (0-0) Szirák, 80 néző, vezette: Kollár. Szirák: Kovács — Novák L., Puporka I., Jakub (Kuszi), molnár - Pataki, Falta, Tagaj, Alföldi (Novák J.), Baranyi, Berkes (Puporka M.). Palotás-Dreher: Babják - Gulyka, Zachar, Nagy, Traista - Péter, Kőházi, Varga, Csatlós - Balázs, Bohus. Göllövők: Baranyi, ill. Balázs (3), egyet 1 l-esből. Kőházi (2), Varga (2). A héten további három edzőmérkőzésre kerül sor: március 1., 15.30: Palotás-Dreher - St. Öblös, március 4., 15.00: Palotás-Dre­her - Héhalom, március 5., 15.00: Palotás-Dreher - Erdőkürt. Renitens focisták - Nagy port vert föl az Ajax játékosok elhatározása, miszerint bojkottálják a Hollandia - Portugália barátságos mérkőzést. Az azóta már meg is büntetett futballis­tákat, szemmel láthatólag nem viselte meg az eset. Az utolsó szalmaszál kínos esete Igazság szerint csak nagyon mértéktartóan lehetett abban bízni, hogy a nyá­ron megváltoztatott, megnehezített feljutási rendszer ellenére biztosan az A-csoportba verekszi magát a Salgótarjáni Kosárlabda Klub csapata. Idő­közben aztán - felbuzdulva a sikeres rajton - egyre kézzel foghatóbb lett az álom megvalósulása. A rájátszás első mérkőzései is azt látszottak igazolni, hogy biztos továbbjutók lesznek a Fekete Sasok. Jött azonban egy-két fájó kudarc, egy-két demoralizáló vereség, és kilomé­ternyi távolságba szökött az, ami ez idáig kamyújtásra volt. A múlt heti szerdai, itthoni vereség szinte végképp szertefoszlana a reménye­ket. Hál’Istennek, azonban újra olyan eredmények születtek a csoport többi ösz- szecsapásán, ami visszahozta az esélyt. Az SKK, a Fehérvár kérésére, elhalasz­totta az utolsó előtti forduló mérkőzését, amire ma kerül sor Székesfehérváron. Abban az esetben és csakis abban az esetben, ha most sikerül idegenben nyernie a tarjáni csapatnak, akkor még minden le­hetőség adott a továbblépésre. Igaz ugyan, hogy a négybe kerüléshez le kell győzni szombaton a MAFC-ot és ezen kívül még két másik találkozó közül legalább egynek olyan eredménnyel kell végződnie, ami to­vábbsegíti az SKK-t. Nevezetesen az utolsó forduló­ban ki kéne kapnia a Dombóvár­nak odahaza a Nagykőröstől, ami ugyancsak elképzelhető, illetve hazai pályán Tatár István csapatá­nak le kell győznie a Bajai Bács­kát. Tatus tudvalevőleg nagy takti­kus, így ez a lehetőség is megvaló­sulhat. Csak! Arról nem szabad egy pillanatig se elfeledkezni, hogy mindenféle számolgatás, esélylatolgatás csak akkor állja meg a helyét, ha az utolsó két mérkőzést hozza a csa­pat. Néhány előző találkozó azonban már óvatosságra int, de néhány előző találkozó azt mondatja ve­lem, hogy ez nem lehet másképp. Győzni kell, és győzni fognak, mert túl sokan akarják ezt így! Skurin betegeskedik, de játszani akar Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8340 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: MISKOLC, 3530 SZÉCHENYI U. 70., TEL.: (06 46) 411-550, RÁDIÓTELEFON: (60) 351-000 WESTEL FORGALMAZÓ: • SALGÓTARJÁN, APEX KFT., 3100 KLAPKA ÚT 3, TEL.: (06 32) 312-832. RÁDIÓTELEFON: (60) 337-247 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------? Főleg munkaidőben telefonál, vagy inkább az esti órákban intézi ügyeit? Szünet nélkül csöng a készüléke, vagy csak akkor kapcsolja be, ha fel akar hívni valakit? Keveset beszél, vagy éppen egész nap izzik a "láthatatlan drót"? Szokásaink különbözőek, de a rádiótelefon minden előfizető számára egyformán fontos és hasznos. Ezért a Westel 450 különösen büszke arra, hogy saját előfizetői körében 1992 óta nem emelt árakat. Sőt, mostantól - a jól bevált kettőt változatlanul hagyva - már négy különböző, ám hasonlóan kedvező díjcsomagot kínál: O START: Ha Ön keveset telefonál, viszont sokan keresik, most fellélegezhet. A Start díjcsomagban a havi díj igen alacsony, s ha Ön a hívó fél, csúcsidőn kívül komoly kedvezménnyel beszélhet. © STANDARD: Népszerű alapdíjcsomag, amely a leggyakoribb igényekhez igazodik. 0 EXTRA: Ha Ön rendszerint csúcsidőben telefonál, nem lehet közömbös, mennyit fizet a beszélgetésért percenként. Az Extra díjcsomag csúcsidőben a legalacsonyabb tarifát nyújtja. © PRÉMIUM: Azoknak ajánljuk, akik az átlagosnál lényegesen többet használják készüléküket, mivel a havi díjban foglalt ingyenes percmennyiség itt a legnagyobb. Ha elégedett eddigi díjcsomagjával, természetesen nem kell váltania. De ha igényei úgy kívánják, a négy közül biztosan talál egyet, amelyik tökéletesen illik Önhöz. Mint egy remekbe szabott szmoking. Vagy egy csinos kosztüm. (((f)))))!!! mnIestel RÁDIÓTELEFON KFT z I e t

Next

/
Oldalképek
Tartalom