Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-27 / 72. szám
Többnyire borús idő 1995. március 27., hétfő Szeretettel köszöntjük névnapjukon HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat! A Hajnalka űjmagyar név a hajnal közszóból. Védőszentje: Szent Auróra (hajnal) párizsi apátnő (+666). Virága: a hajnalka. E napon született 1891-ben Zilahy Lajos író, szerkesztő. E napon hunyt el 1472-ben Janus Pannonius (Csezmiczei János) pécsi püspök, humanista költő. A Nap kél: 6.34 órakor, nyugszik: 19.06 órakor. A délutáni órákban egy hidegfront éri el az országot, előtte azonban még meglehetősen enyhe levegő érkezik térségünkbe. Ennek megfelelően többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak a délelőtti órákban lehet némi napsütés, főként a déli országrészben. Eleinte csak szórványosan, délutántól azonban - a front hatására - már többfelé valószínű eső, zápor, sőt helyenként zivatar is kialakulhat. A kezdetben délnyugati szél északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharos széllökések is kísérhetik. A hőmérséklet kora délután általában 10, 15 fok között, délnyugaton 17 fok körül alakul, délután azonban gyorsan csökken. Gyakran lesz erősen felhős, borult az ég, legfeljebb délelőtt bukkan elő itt-ott rövid időre a Nap. Eleinte csak szórványosan, délután azonban már többfelé várható eső, zápor, néhol esetleg zivatar is kialakulhat. A kezdetben délnyugati szél északnyugatira fordul, megerősödik, viharos lökések is kísérhetik. A hőmérséklet kora délután 11, 12 fok körül alakul, estére jelentősen csökken. Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: 6 Velencei-tó: 7 Tisza-tó: 6 Fertő-tó: 7 Várható legmagasabb hőmérséklet Salgótarján: °C 11 Balassagyarmat: °C 12 Szécsény: 12 Bátonyterenye: 12 Rétság: 12 Karancs: 11 Pásztó: 11 Iponytamóc: 11 Várható legnagyobb széllökések Balaton: km/ó 40-65 Velencei-tó: km/ó 40-65 Tisza-tó: 40-60 Fertő-tó: 50-65 Salgótaiján: 40-55 Balassagyarmat: 40-65 Szécsény: 40-60 Bátonyterenye: 45-60 Rétság: 45-55 Karancs: 50-60 Pásztó: 40-60 Ipolytamóc: 45-55 Tisza: 4-7 Duna: 6-7 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés az E.-Középhgs. térségére: 06-90-304-626 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Korán kezdik - Jakartában a mohamedán gyerekek már az óvodában megismerkednek a betűvetés tudományával. Péntekenként a vallásnak megfelelő viseletben járnak óvodába, s részt vesznek a szokásos imádkozásokon is. Indonézia mintegy 180 milliós lakosságának közel kilencven százaléka mohamedán. feb-reuters Egyházi naptár Március 27., hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: íz 65,17-21. Zsolt 29. Jn 4,43-54. Ref.: Jn 19,28-37. 2Kir 12. Ev.: Jn 6,23-29. lSám 20,24-21,1. Az őrt. és a gör. kát. naptárban Thesszalonikai Szent Matroné. Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Jim Carrey: A maszk. Színes, szinkronizált amerikai film. Kamara: 16.30 és 19.00 órától: Reneszanszember. Színes, szinkronizált amerikai film. Balassagyarmati Madách: 15.30 órától: Az Oroszlánkirály. Színes, szinkronizált amerikai rajzfilm. 17.45 órától: Forrest Gump. Színes, amerikai film. 20.00 órától: A Parazita. Színes, amerikai sci-fi. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Mina Tannenbaum. Színes francia film. Jobbágyi mozi: 18.00 órától: Kvíz shov. Színes, szinkronizált amerikai film. A Nap Mondata „Ha a porkolábot jól elpáholják, talán örül a rab, de abból még nem okvetlenül következik a szabadság.” (Mikszáth Kálmán) Ügyeletes riporter: Dudellai Ildikó Tel.: (32)-316-455 Ismét Japánba készülnek Botkáék... Pályafutásának tizenötödik japán vendégszereplésére készül a Botka Valéria és Csá- nyi László házaspár. Az elsősorban gyermekkórusokkal és Kodály-módszer gyakorlati népszerűsítésével nemzetközi hímevet szerzett zenepedagógus házaspár évek óta musical-stúdiót vezet fiatal tehetségek (elsősorban gyerekek) részvételével. A társulat most Japánba szóló meghívást kapott, és a nyári szünetben több mint egy hónapos fellépéssorozaton vesz részt a szigetország három megyéjében, Nagoyától Tokióig. A japán út előtt bővítik a stúdió létszámát, ezért a közeljövőben felvételit tartanak 6-20 éves (nem csak budapesti) fiúk és leányok számára. A felvett növendékek szombatonként 6 órában ének, tánc, valamint színészmesterség szakon tanulnak. Rendszeresen részt vesznek színházi előadásokon, tévéfelvételeken, valamint a stúdió fellépésein. Jelentkezni levélben lehet, megcímzett és felbélyegzett válaszboríték mellékelésével a Ferencvárosi Művelődési Központ címén (1096 Budapest, Haller u. 27.). Ritkul majd a létminimum-számítás A Központi Statisztikai Hivatal ez év január 1-jétől nem publikálja havonta a létminimum-adatokat. Ennek az az oka, hogy az Európai Unió statisztikai rendszeréhez sem módszertanilag, sem a publikálás gyakoriságát tekintve nem illeszkedett a létminimum-számítás eddigi hazai gyakorlata. Ezért a statisztikai hivatal - mint arról tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát - felülvizsgálja létminimum-számítási módszereit. A közeljövőben döntenek majd arról, hogy a szociálpolitikai értékelésre használható minimum, vagy szegénységi szintszámítások miképpen végezhetők el és illeszthetők a hazai úgynevezett konjunkturális mutatók közé. Az adatok időleges hiánya a hivatal véleménye szerint nem okoz információveszteséget, az 1994. évi létminimum adatok a fogyasztói árindexek alapján könnyen tovább vezethetők. Lottószámok és -nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a március 25-én megtartott lottósorsoláson a következő számokat húzták ki. Az ötöslottó nyerőszámai: 2,19, 69, 85, 87 jokerszám: 977563 A hatoslottó nyerőszámai: 5,13,22, 27,30,34 pótszám: 20 A 12. heti lottósorsolás nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: Az 5/90-es lottón 5 talála- tos nem volt. A 31 darab négyesre egyenként 603 077 forintot fizetnek. A hármasok egyenként 3712 forintot, a kettesek egyenként 166 forintot érnek. A következő hétre képzett 5 találatos nettó nyereményösz- szeg 100 millió forint. A 6/45-ös lottó 6 találatos és 5+1 találatos szelvény nem akadt. Öt találata 36 fogadónak volt, nyereményük egyenként 107 827 forint. A négyesekre egyenként 1614 forintot, a hármasokra egyenként 168 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösz- szeg 53 951 354 forint, az 5+1 találatos nettó nyeremény- összeg pedig 7 671 473 forint. A jokeren telitalálatos nem volt. A következő hétre átvitt telitalálatos joker nettó nyereményösszeg 11 830 125 forint. Edzői fogás A birkózók edzője egy táblát akasztott a szőnyeg fölé a plafonra, a következő szöveggel:- Ha ezt el tudod olvasni, bajban vagy. Nincs otthon Hazaérve a fáradt férfi így szól a feleségéhez:- Ha bárki keresne, nem vagyok itthon! Kis idő múlva szól a telefon. A feleség veszi fel a kagylót, majd így szól:- A férjem itthon van! A férj felháborodva lép hozzá:- De hiszen kértelek!...- Nyugodj meg, drágám, nem téged hívtak. Bálon A fiatalember tánc közben megkérdezi:- Szívesen táncol?- A szenvedélyem.- Akkor miért nem tanulja meg? Gyerekész Pistike már másodikos. Egyik nap lihegve rohan az apjához:- Mindent tudok! Megmondták a fiúk - lihegi. - Te vagy a Mikulás, a Jézuska, de még a gólya is! __________a Recept y Gyümölcsös sütemény - sütés nélkül. Hozzávalók: 4 pohár joghurt, 4 evőkanál zselatin, vagy gyümölcskocsonyapor, 8 kanál cukor, 2 csomag tejszín- habpótlópor, 1/4 liter tej, tetszés szerinti érett gyümölcsdarabok. Elkészítés: A joghurtot, a zselatint és a cukrot összekeverjük, langyosra felmelegítjük. Míg ez kihűl, a tejszínhab- pótlót keményre felverjük és a joghurttal összekeverjük. A formát vagy őzgerincet folpackkal kibéleljük és a masszát a gyümölccsel rétegesen beletöltjük, majd az egészet hűtőbe tesszük. Tetszés szerinti méretű darabokra szeleteljük. Súlyos pénzek gyógyszerekre Néhány évvel ezelőtt szinte észrevehetetlen volt egy-egy család kiadásai között az az összeg, amit gyógyszerre költöttek. Március elsejétől megváltozott a gyógyszerek támogatási rendszere és emelkedett az áruk. Holnapi lapszámunkban a rétsági patika tapasztalatairól számol be Matuzné Dudás Szilvia, gyógyszerész. Köszönjük, hogy velünk tartott, olvassa holnap is lapunkat! Kíváncsiskodó- Élővonal - Mutaiiit Júlia telefonos rovata - Telefoni 32-316—455 Bizony, borsos ára van a helyváltoztatásnak! - Paprika, show nélkül Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy egyéni gondjaikkal kapcsolatos kíváncsiskodó kérdéseit, észrevételeit. A 316-455-ös telefonon naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségünket, de személyesen és levélben is fordulhatnak hozzánk. Üzenetrögzítőnk szintén a rendelkezésükre áll, hívásaikat folyamatosan jegyezzük. Sokba kerül a telefon Miért kerül harmincezerbe ugyanazon településen egy telefonkészülék áthelyezése? - Salgótarjáni olvasónk fordult hozzánk ezzel a kérdéssel. Eddig a Meredek úton lakott és az Alkotmány útra költözött, s ez a helyváltoztatás a telefon szemszögéből annyiba kerül, mintha új igénylő lenne. Konkoly Thege Dezső, a Kelet-Nógrád Com Rt. vezérigazgató helyettese válaszolt a kérdezőnek. Eszerint az „egyszerű” áthelyezést a beruházási hozzájárulás növeli meg. Attól az előfizetőtől, aki ezt nem fizette, nem is kérik addig, amíg a helyén marad. Azonban amint mozdul, máris életbe lépnek a mostani szabályok, amelyek szerint már harmincezerbe kerül a telefon áthelyezése az ország bármely pontján. Most folyik annak tisztázása, hogy mi lesz a teendője azoknak a költözködőknek, akik korábban már fizettek beruházási hozzájárulást. A vezérigazgató szerint nekik feltehetően a régi és a mostani díj különbözetét kell leróniuk. Zagyvaróna! vélekedés Levélírónk veszélyesnek tartja a vízválasztói erőműnél lévő közlekedési csomópontot, mert ott nincs meg a kellő beláthatóság. Hozzáteszi javaslatát is, amely úgy szól, kevés ráfordítással, egynapi földmunkával megoldhatnák ezt a problémát. Felvetését a Közúti Igazgatóság salgótarjáni üzemmérnökségének' továbbítottuk, s erre a következő választ kaptuk: Zagyvarónán, az erőmű mellett lévő csomópontban, a Salgótarján-Zabar összekötő út becsatlakozásával szemben lévő rézsűn nem végezhető jelentősebb földmunka a közelben lévő épület miatt. így a szabad látómező biztosítására nincs más lehetősége az üzemmérnökségnek, mint az út menti növényzet rendszeres nyesése és kaszálása. Nem vágják: gyújtják Részben a fentiekhez kapcsolódik Pintértelepi telefonálónk panasza, amely az avarégetés ellen, a környezet érdekében szól. Mint elmondta, pár napja valaki meggyújtotta az út menti avart, ami persze égett is egy darabig cserjéstől, madárfészkestől. Saját szemével látta, amint a megriadt madarak menekültek a füst, a lángok elől. Soha nem felejti el a fekete pernyében gubbasztó kis állatot, s elmarasztalja azokat, akiknek kötelessége lenne levágni a füvet addig, amíg nem lesz abból állatoknak menedéket adó burjánzó bozót. A tűz makacsul (felügyelet nélkül) csak egy kis szakaszon égett, így azok, akik netán elégedetten nyugtázták, hogy megtették a dolgukat, jobb ha tudják: az út széle most még csúnyább, mint volt. Mikor fizetnek? Zagyvapálfalvai kereskedő azon háborog, hogy lassan fél éve a hírhedt mérgezett paprika- ügynek, s még mindig semmi híre annak, hogy kárpótolnák a kereskedőket. Olvasónk annak idején sietve tett eleget kötelességének, amikor visszaszolgáltatta a pár ezer forint értékű árut. Mint megtudtuk, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium fülig elfoglalt a beszolgáltatott számlák, nyomtatványok ellenőrzésével, a tömeges hiánypótlások bekérésével, feldolgozásával, s ez hátráltatja a munkát. A kifizetéseket már megkezdte. (A témára később még visszatérünk.) Buszmegállót szeretnének a bárnai Dózsa út ingázói...Sorbaállás után hideg zuhany a gyógyszertárban... - Legközelebb e témákkal találkozhatnak olvasóink rovatunkban.